Egy belga kutatócsoport megdöbbentő tanulmányt tett közzé. A dokumentum szerint azok a férfiak, akik reggelente erekcióval ébrednek, egészségesebbek, mint azok, akik merevedési zavarral küzdenek.
Az idén nyáron – úgy tűnik – végre szabadon utazhatunk, vége a COVID-19 világjárvány alatt meghozott szigorításoknak. Mozgásba is lendült az egész világ, hihetetlen mennyiségű közösségi program, koncert, fesztivál hívogat bennünket, és a tömegközlekedést is bátran használjuk ismét. A közösségbe járás gyakoriságának növekedésével megnő a – főképpen
Csapattársához képest kevésbé zárta elégedetten a Kanadai Nagydíj pénteki edzésnapját Sergio Perez, akinek Red Bullja nem a várt szinten működött. Max Verstappen gyorsasága azonban nem elriasztja, inkább megnyugvást lel benne.
A Vízöntő-Szaturnusz a hét végén hadilábon áll a Bika-Vénusszal: ez a lelombozó, szakítást, elhidegülést, anyagi veszteséget és korlátozást jelképező fényszög kiábrándulást, elutasítást vagy magányérzetet okozhat.
Eladói nyomás alá kerültek a terményárak a hét utolsó kereskedési napján. Chicagóban a búza 4,2 százalékkal, a kukorica 0,3 százalékkal, a szójabab 0,4 százalékkal, a repce pedig 1,2 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza 1, százalékkal, a kukorica pedig 0,6 százalékkal került kevesebbe, mint csütörtökön. A takarmánybúzáért is kevesebbet
Nagy-Britannia kiadja az Egyesült Államoknak a WikiLeaks szivárogató oldal alapítóját, Julien Assange-t. Az egykor ünnepelt aktivista gyakorlatilag házi őrizetben és börtönben töltötte az elmúlt évtizedet. Amerika bizalmas katonai és diplomáciai anyagok kiadása miatt akarja bíróság elé állítani.
Június 1-én vette kezdetét a tizenharmadik Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny szabályait itt foglaltuk össze. Az aktuális állásról a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az egyedi azonosítóik ala
A háromgyerekes sztáranyuka, Rúzsa Magdi a Petőfi Tv péntek esténként látható Magas és Mély műsorában őszintén kitárulkozott arról, hogy milyen nehézségekkel találkozik nap-nap után három csecsemővel az oldalán, de arról is, hogy mit tanult eddig az anyaságból.
Az amerikai vállalat legújabb okostelefonja a napokban több render képen is kiszivárgott. Mutatjuk, hogy mit tudunk a Google Pixel 6a okostelefonról. Már hónapok óta szólnak a pletykák arról, hogy a Google hamarosan piacra dobhatja a Google Pixel 6 a okostelefont, ami méltó utódja lehet a Google Pixel 6 sorozat tagjainak. A forrás szerint a termék
Daniel Suarez a múlt hétvége során megszerezte élete első futamgyőzelmét, szerdán pedig csapatának tulajdonosa megnyugtató híreket közölt. Már azelőtt, hogy vasárnap megnyerte első NASCAR Cup Series futamát a Sonoma Raceway-en, Daniel Suarez munkahelyének biztonsága nem igazán volt kérdéses a Trackhouse Racingnél. Néhány nappal a futam után azonban
Néhány perccel kilenc óra előtt a 2017-es rekordnak számító 20 000 dolláros szint alá zuhant a bitcoin árfolyama. Az esést egy Coinbase által (magyar idő szerint 8:41-kor) kiküldött levél okozhatta, ami szerint a legnagyobb amerikai tőzsde egy bírósági idézést kapott az oldalán is kereskedhető Rari Capital ügyében. A Coinbase még októberben vette f
Hat településen lesz időközi választás. Méhkeréken újra indul Tát Margit (Fidesz-KDNP) , aki azért mondott le, mert költségvetési csalás miatt elítélték, 30 millió forintos kárt okozott 7 társával együtt.
Legalább harminc ember életét vesztette az as-Sabáb szomáliai iszlamista terrorszervezet pénteki támadásában a közép-szomáliai Bahdóban – jelentették be a helyi hatóságok.
Ha már évekkel ezelőtt Mickey egér lett a messzi-messzi galaxis teljhatalmú ura, evidens, hogy a saját indítású streaming platformján, a Disney+-on is elérhetők legyenek az ott zajló kalandok. Vagyis a néhány napja már hazánkban is hivatalosan elérhető streaming csatornán bőven találunk Star Wars sorozatokat, amikkel csillapíthatjuk fénykardozásra
Feltételes engedéllyel újraindulhat a termelés a Ferrero olasz édességgyártó csoport belgiumi Arlonban található, április elején szalmonellafertőzés miatt leállított üzemében - közölte a La Libre Begique című francia nyelvű belga napilap.