„Korábban is sírásó voltam, így most én segítek nekik" -mondja a háborúban elesett katonákat begyűjtő ukrán különleges alakulat civil segítője, Jurij, aki a csapattal együtt faluról falura járva hantolja ki a holttesteket, ukránokat és oroszokat egyaránt.
Szerdán ünnepelte 28. születésnapját Gáspár Evelin. Az ünneplésnek megadta a módját a család: hatalmas lufik és rengeteg virág társaságában várták a vendégeket, majd egy előkelő étteremben folytatták a köszöntést, végül még egy limuzint is béreltek.
A PwC 2022 tavaszán végzett globális felmérése szerint a fogyasztók továbbra is alkalmazkodnak az ellátási lánc zavaraihoz és a növekvő inflációhoz. A körülmények ellenére a vásárlók háromnegyede tervezi jelenlegi kiadási szintjének fenntartását vagy növelését a következő fél évben. A Covid-világjárvány alatt megjelenő fogyasztói szokások úgy tűnik
Minden nyáron sokan utaznak az Adriai-tengerhez kikapcsolódni, pihenni. Az egyik legnépszerűbb úti célunk az Isztriai-félsziget, ahol sok érdekes látvnivaló és programlehetőség várja a látogatókat. Bemutatunk néhány kevesek által ismert nevezetességet, érdekes strandokat és szállásajánlatot, amit érdemes lesz megnézni, mielőtt útra kelnénk.
Útfejlesztéstől a bölcsődebővítésig számos területen hasznosítható az a mindegy 1800 milliárd forint, ami az előttünk álló, 2027-ig tartó uniós költségvetési ciklusban, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében érkezhet Magyarországra. A sikeres pályázatokhoz elengedhetetlen a fejlesztési források lehívásában s
Papp Gergő nem fél a nyilvánosság elé tárni az érzelmeit, amiként attól sem, hogy elkezdődött nála a férfiklimax. Ezt minden bizonnyal a fia ballagása indította be.
Szakmai koncepciót készít a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) Budapest belföldről érkező turizmusának további erősítésére – jelentette be Nagy Elek elnök a kamara által rendezett turisztikai konferencián. A javaslatcsomag az itt elindult széleskörű párbeszéd alapján és a dinamikusan bővülő vidéki turizmus legjobb gyakorlatainak felhasznál
Országokon átívelő nyomozást folytatnak a Németországban meggyilkolt magyar ápolónő, B. Diána ügyében. Gyilkosa után ugyanis már három országban is kutakodnak.
Nagy különbség van bűn és bűn között, ám az nem képezi vita tárgyát: a hullarablás mind közül az egyik legundorítóbb! A horgászokról az a hír járja, összetartó csapat. Ám most egy pecás minden írott és íratlan szabályt áthágott gyalázatos tettével.
Nicolae Ciuca a kormányülés elején beszélt erről, amikor előrebocsátotta, hogy sürgősségi rendeletet fogadnak el a válsághelyzeteket tisztességtelen üzleti előnyszerzésre használó, nyerészkedők megbírságolásáról. A kormányfő elmondta: felkérte az energiaügyi, valamint a pénzügyminisztériumot, hogy vizsgálják meg az üzemanyagok árának összetevőit an
A hidrogénnel működő üzemanyagcella személyautós alkalmazása körül még folynak a viták. A teherautóknál és a testesebb furgonoknál nagyon jók az esélyei az üzemanyagcellának.
Egy emlékezetes futballmeccs után gyakran eszébe jut az embernek: vajon most mit mondana Knézy Jenő? Az idősebbik. Mert akár győzelemről, akár vereségről volt szó, ő mindig karakteres véleményt formált. Hihetetlen, de már tizenkilenc esztendeje nincs velünk – 2003. június 17-én hunyt el, 58 esztendősen.
Sokan még ma is úgy tudják - hiszen valamikor ez az elmélet volt a meghatározó kutyás körökben -, hogy úgy lehet a kutyák életkorát emberi évekre átszámítani, ha a kutyus éveit 7-tel szorozzuk meg. Ez mára megdőlt, és elmagyarázzuk azt is, hogy miért!
A geopolitikai krízishelyzet, az ellátási nehézségek és a fékeveszett drágulás ellenére is lehet még jó éve a magyar építőiparnak. Magyarország lakosságának még mindig 48%-a tervez egy éven belül építkezést vagy felújítást – derül ki az újHáz Centrum Trendriportjából. A kutatás átfogó képet ad a kivitelezőkről is, akiket a megrendelők mindegy 60%-a
Jánoshalmán albínó füsti fecske fiókák születtek, amelyek mára már ki is repültek a fészekből. A teljes albinizmus nagyon ritka jelenség az állatvilágban.
Jön a Konyhafőnök Fináléja, de előtte a TOP3 egy igazi világsztárnak főzött! Thomas Anders, a legendás Modern Talking együttes tagja zsűrizett A Konyhafőnök konyhájában! A TOP3 szeretteik társaságában készültek lenyűgözni a Michelin-csillagos séfeket és Fördős Zét, majd egyéniben az amúgy saját szakácskönyvvel is rendelkező nemzetközi sztárt. Tho
Változnak július 1-től a lakossági levélfeladás díjai, az emelés mértéke infláció alatti – közölte a Magyar Posta. A logisztikai társaság közleménye szerint, régiós viszonylatban a Magyar Posta levélfeladási díjai a legalacsonyabbak között vannak. (Érzésünk szerint a magyar polgárok jövedelme is. a legalacsonyabbak között van. A -szerk- megj.) A la
Eltűnt a világ elől, teljesen visszavonult Joshi Bharat. Az indai származású magyar műsorvezető néhány hónapja a képernyőről került le, befejezte a tévézést. A Blikk információi szerint nemrég a másik szenvedélyének is búcsút intett: nem vállal többet sorselemzésre jelentkező ügyfeleket sem.
Az építőipari szakemberek több mint kétharmada, 79 százaléka tartja jónak a katás adózást. Megszűnése esetén, bedőlő vállalkozásoktól, növekvő feketemunkától és áremelkedéstől félnek, ezért többségük szerint inkább módosítani kellene. Mindössze a szakemberek 8 százaléka szüntetné meg ezt az adónemet, állapítja meg a Mapei Kft. gyorsfelmérése.
A hólyagtréning lényege, hogy az ember tudatosan törekszik arra, hogy meghatározott időközönként vizeletet ürítsen. Az alapgondolat az, hogy idővel fokozatosan növeljük ezeket az időközöket. Ez a módszer nagyobb hólyagkapacitáshoz és jobb hólyagkontrollhoz vezethet.
Továbbra is olcsó marad a csirkefarhát, az étolaj és a liszt, a kormány ugyanis október elsejéig meghosszabbította az élelmiszerárstopot. Szintén az eddig megszokott áron vásárolhatunk benzint és gázolajat, a hitelmoratórium és a kamatstop pedig december 31-ig érvényes. Ez utóbbival kapcsolatban a szakértő óvatosságra figyelmeztet.
A nehéz pénzügyi helyzetbe került vállalkozások fizetési könnyítést – halasztást, részletfizetést, mérséklést – kérhetnek az adóhatóságtól. A különböző lehetőségekre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat a K-X Consulting foglalta össze.
Miközben a Dunántúlon az elmúlt hetekben jelentős mennyiségű csapadék hullott és kellően nedves a talaj, addig keleten fokozódik a csapadékhiány és az aszály. Nyugaton kultúrnövényeink kedvező körülmények között fejlődhetnek, keleten viszont szenvednek a szárazságtól. Országos csapadék a következő napokban sem várható, főleg a Dunántúlra hoznak hel
Nem várható a forint árfolyamának tartós erősödése, sőt minden jel szerint még a térségben is romlik relatív pozíciója. A leértékelődés nem szül számottevő gazdasági versenyelőnyt, jelentősen rontja viszont a társadalom többségének jövedelmi és vagyoni helyzetét. Az árfolyam-ingadozás eközben a kisebb hazai cégek számára okoz mind nagyobb nehézsége
Az Allianz Hungária Zrt. a magyar biztosítási piac meghatározó szereplőjeként és a jövő biztosítójaként, illetve a technológiai fejlődés, az innováció és a digitalizáció elkötelezettjeként mindig arra törekszik, hogy amint lehet, beépítse a legújabb vívmányokat biztosítási termékeibe. A biztosító az informatikában és a pénzügyi szférában egyaránt a
Látványos fényfestéssel borította ünnepi díszbe a budapesti KIOSK homlokzatát a Disney+. A naplementét követően népszerű, kultikus karakterek táncoltak a belvárosi épület falán széles mosolyt csalva az arra járók arcára. Így találkozhatott a közönség Aranyhajjal, Pirula pandával, a Star Warsból ismert BB-8 asztromech droiddal és az R2-D2–C-3PO pá
Utazás előtt érdemes ellenőrizni a roamingkeretet – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A díjszabás és roamingkeret ellenőrzésével, odafigyelve, hogy mely hálózatra csatlakozunk, nyugodtan használhatók a mobiltelefonok a külföldi nyaralások alatt is. A roamingrendelet szabályai átlátható módon védik az előfizetők pé