2022. június 16. csütörtök

jún. 16
12:18
Átadják a stafétát a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound alapítói (rtl.hu)
Az amerikai tulajdonos fog irányítani.
jún. 16
12:20
Furcsa eredetű díjat kapott a mesekönyvére a Labrisz (Magyar Nemzet)
Nem derült ki, hogy a Magyar Gyerekkönyv Fórum mi alapján választotta ki az értékelő iskolákat.
jún. 16
12:20
Hatvannégy éve ölték meg Nagy Imrét (Mandiner)
Napra pontosan 64 esztendeje akasztották fel a Gyűjtőfogházban Nagy Imre miniszterelnököt és mártírtársait. A Mandiner a korabeli lapok tükrében nézte meg a magyar történelem egyik gyászos napját.
jún. 16
12:22
Nem zöldpárt a Párbeszéd az Lmp szerint (Magyar Nemzet)
Tordai Bence és Ungár Péter tovább versengenek az igazi ökopárt címért, a civilek viszont úgy vélik, egyik párt sem képviseli a természetvédelem ügyét.
jún. 16
12:24
Nyár most és régen szülői szemmel (Vital)
A mostani szülőgenerációk tapasztalhatják, hogy nagyot változott a nyári világ gyerekkoruk óta. Korábban a városban csak elvétve találkozhattunk szúnyoggal, kullanccsal, mára számolni kell mindkettővel. A mai gondos anya és apa a fényvédő készítményt az első meleg, napsütéses tavaszi napon megvásárolja, sőt választ hozzá napozás utáni bőrápoló krém
jún. 16
12:24
Orbán Viktor: Magyarország és polgárai nem sértő és kioktató hangnemet, hanem elismerést és köszönetet érdemelnek (hirado.hu)
Álláspontunk világos: békét akarunk. A fegyveres konfliktust be kell fejezni, a vitákat tárgyalás útján kell rendezni! – hangsúlyozta Orbán Viktor közösségi oldalán. A miniszterelnök ismertette: az európai parlamenti képviselők egy csoportja nyílt levélben támadja Magyarországot és a magyar kormányt azért, mert a szankciókról szóló tárgyalások sorá
jún. 16
12:24
Leclerc: Hogyan képzelem el magam év végén? Világbajnokként, és kész! (m4sport.hu)
A sorozatban átélt három fájó csapás sem tudta úgy megtörni Charles Leclerc-t, hogy a hitét veszítse. Továbbra is úgy képzeli, hogy a szezon végén az ő kezébe nyomják a bajnoki serleget.
jún. 16
12:24
Többet érnek a bérleti piacon a zöld ingatlanok (Tiszta Jövő)
Az ingatlanbérlők ma már hajlandóak többek fizetni a zöld ingatlanokért, bár még nem értékelik annyira a fenntarthatósági szempontokat, mint az építtetők - közölte a KPMG kedden az MTI-vel.
jún. 16
12:24
Anyaszült meztelenre vetkőzött Pintér Ada, akiért egykor magyar tinik milliói rajongtak (Promotions)
Az egykori zenecsatornás műsorvezető a Playboynak nem tudott nemet mondani.
jún. 16
12:24
Üresek a mozik: Hatalmas bukás a rekordösszegű állami támogatásból készült Hosszú Katinka-film (Nyugati Fény)
Újabb nemzeti filmsiker az Elk*rtuk után.
jún. 16
12:24
Nem jött be a papírforma, mert nincs: Red Hot Chili Peppers a Puskásban (Magyar Nemzet)
A budapesti Chili-koncertet energikus zenélés és brutál vizuál uralta a csillagos ég alatt.
jún. 16
12:30
A magas infláció a vállatoknak is fájdalmas lehet (Piac és Profit)
A 2021-es év a fejlett piacokon erős fellendülést hozott, így az erre fókuszáló alapok magas hozamokat érhettek el. Ezek között is kiemelkedett a Privátbankár.hu Klasszis 2022 - Legjobb Fejlett Piaci Részvény Alap díját elnyerő Budapest USA Részvény Alap, amelynek alapkezelőjével, Miklós Csabával beszélgettünk a piaci trendekről és az új kihívásokr
jún. 16
12:30
Ennyi volt a kamatemelés hatása: a tegnapi szint környékén a forint (Portfolio)
Enyhe erősödéssel kezdte a napot a forint az euróval szemben, de aztán a jegybanki döntésre egy időre jócskán rákapcsolt. A Magyar Nemzeti Bank ma reggel 9-kor kamatemelést jelentett be az egyhetes eszközén, amelynek hatására erősödésbe kezdett a forint. A jegyzés átmenetileg átvitte a 395-öt is, annak környékén azonban egyelőre elakadt, majd újra
jún. 16
12:30
Ezért ne legyen Horn Gyula utca Budapesten (Mandiner)
Horn Gyula zsákutca: aki 1956 leverésében részt vett, vagy azt támogatta, az nem szolgálhat névadó géniuszként.
jún. 16
12:30
Varga Mihály: Idén közel 3300 milliárd forintot hagyunk a magyar családoknál (Magyar Nemzet)
A célunk az, hogy megvédjük Magyarországot a háborús gazdasági válságtól.
jún. 16
12:30
Szelep szerint Zákányi Janika szenzációs (Racing)
Négy párossal érkezett a Rally3-es Bajnokság harmadik önálló fordulójára az I. Watz Rallyra a Horváth Rally ASE, mely után Szelep értékelt. A Zákányi János – Vidécz Zsolt páros szándéka az volt, hogy megőrizzék előnyüket a bajnokságban, ami sikerült is, jelenleg 25 pont előnnyel várják a folytatást. „Janika szenzációsan ment, nem volt semmilyen műs
jún. 16
12:30
Versenyképes tudást nyújt a hazai agrárszakképzés (Magyar Mezőgazdaság)
A XXI. századi magyar agrárium csak akkor lehet sikeres, ha minél több fiatal érzi úgy, hogy megtalálja benne számítását – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.
jún. 16
12:30
Tárt karokkal várjuk a Fülöp-szigeteki vendégmunkásokat – biztosította a magyar nagykövet Ferdinand „Bongbong” Marcost (rtl.hu)
Az ukránok helyett már az ázsiai vendégmunkásoktól reméli a kormány a munkaerőhiány enyhítését.
jún. 16
12:36
Nyaralj itthon! – Ismert emberek kedvenc hazai helyszínei a közmédia turisztikai műsorában (hirado.hu)
Új részekkel várja a nézőket június 16-tól a Nyaralj itthon! című műsor az M1-en.
jún. 16
12:36
Az ukránok azt állítják, hogy a kercsi híd lett az első számú célpontjuk (444.hu)
Oroszország elsősorban a kercsi hídon keresztül szállítja csapatait és felszerelését a Krím területére, majd onnan Ukrajna déli részére.
jún. 16
12:36
A vasúttal is harcolna az oroszok ellen Ukrajna (autopro)
Nagyszabású projektbe kezdene Ukrajna, amivel az Európához tartozását fejezné ki.
jún. 16
12:36
Rabszolgaként tartotta a pár a nőt az alföldi birtokon - ezt tették vele (Ripost)
A bezárt nőt dolgoztatták és szexuálisan bántalmazták.
jún. 16
12:36
Vizes vb 2022 - Pénteken rajt a Margitszigeten, szombaton kezdenek az úszók (HírTV)
Pénteken a szinkronúszók küzdelmeivel rajtol Magyarországon a 19. vizes világbajnokság, amelyen még az úszók, nyíltvízi úszók, vízilabdázók és műugrók küzdelmeit rendezik meg.
jún. 16
12:36
Népszava: Hatalmas állami leépítés jön, sokakat küldhetnek el a kormányhivatalokból (SzMo)
A kormány 30 milliárd forintot akar spórolni „a központi költségvetésből finanszírozott szervezeteknél végrehajtandó létszámleépítésekből”.
jún. 16
12:36
Dallos Bogi szomorú hírt közölt rajongóival (Life)
Dallos Bogi lemondta pénteki koncertjét. Elmondta, mi volt ennek az oka.
jún. 16
12:36
Áder János: Kivégzésük után több évtizeddel temették el 1956 mártírjait (Demokrata)
Az Új Köztemető 301-es parcellájánál tartottak megemlékezést az 56-os vértanúk emléknapján.
jún. 16
12:36
Visszafogottabb esküvői szezon várható a válság miatt (Magyar Nemzet)
Ma már a drágulás miatt döntenek úgy a párok, hogy inkább kevesebb vendéget hívnak meg az esküvőjükre.
jún. 16
12:36
Döntött az Európai Bíróság: az osztrákok nem fizethetnek kevesebb családi pótlékot a magyaroknak (rtl.hu)
Ez legalább 40 ezer magyar gyereket érinthet.
jún. 16
12:42
Navracsics: Politikai helyett pragmatikus szintre visszük a problémás kérdéseket (HírTV)
8 uniós biztossal találkozott 3 napos brüsszeli látogatásán Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós pénzek felhasználásáért felelős miniszter.
jún. 16
12:42
Mobilitás szövetség: jelentősen nőtt a kerékpárral közlekedők száma (Alternatív Energia)
Az elmúlt két évben jelentősen nőtt a kerékpárral közlekedők száma Magyaroroszágon, ami a Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint az autósoknak is előnyös a csökkenő gépjárműforgalom miatt.
jún. 16
12:42
A Foxpost a csomagautomatáinak számát 850-re növeli az év végére (ProfitLine)
A Foxpost országosan 560 csomagautomatát üzemeltet, ezek számát az év végére 850-re akarja növelni - mondta a 100 százalékban magyar tulajdonú cég vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
jún. 16
12:42
Újraindul Simonka György pere (ATV)
Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője is megerősítette, hogy októberben elölről kezdik a volt fideszes képviselő ügyét, mivel a tárgyalást eddig vezető bírót, Metzing Mártont a Kúria büntetőbírájának nevezték ki, a Simonka-per pedig új bírót kap.
jún. 16
12:42
Hosszú távon is velünk maradhatnak a járvány alatt kialakult fogyasztói szokások (vg.hu)
A megkérdezettek fele számít arra, hogy többet vásárol majd online.
jún. 16
12:42
A 17. századi építésznő veszélyes példát mutathatott volna az utána jövő nőknek (Könyves Magazin)
Milyen lehetősége volt egy alkotó nőnek a 17. századi Rómában? És milyen ára volt annak, ha egy férfiak által uralt területen kívánt maradandót alkotni? Melania G. Mazzucco Az építésznő című regénye az utókor által jobbára elfelejtett művész, Plautilla Bricci portréját rajzolja meg, mégpedig egy egészen különleges villa felépítésének és pusztulásán
jún. 16
12:42
Újabb aggasztó hírek érkeztek a Velencei-tóról (BorsOnline)
Alacsonyabb a Velencei tó vízszintje, mint a tavalyi év azonos időszakában: akkor az ideális szinttől 60, a minimumtól pedig 40 centiméterrel maradt el. Ugyan a zámolyi, illetve pátkai víztározóból megkezdődött a tó feltöltése, továbbra sem elképzelhetetlen, hogy újra bekövetkezik a tavaly nyári helyzet.
jún. 16
12:42
Dobrev Klára boldog: Az uniós miniszteri tanácsban is átment az európai minimálbérről szóló javaslat (Nyugati Fény)
Hiába gáncsoskodott a Fidesz, szeptemberre uniós törvény lesz belőle.
jún. 16
12:48
Csuti lerántotta a leplet, így ismerte meg új szerelmét (Metropol)
Nagyon úgy tűnik, hogy Csuti egy életre megtanulta a leckét, új kapcsolatát féltve őrzi a nyilvánosság előtt.
jún. 16
12:48
Amit a munkabérelőlegről tudni érdemes: ki fizet, ha eltűnik vagy meghal a munkavállaló? (Adózóna)
Mi a munkabérelőleg, milyen típusai vannak, milyen adó- és járulékfizetési kötelezettséggel jár munkáltatói, illetve munkavállalói oldalról? Mi van akkor, ha eltűnik a munkabérelőleget felvett munkavállaló vagy ha esetleg elhalálozik? Hogyan alakul ezekben az esetekben az adófizetési kötelezettség? Cikkünkben ezeket a kérdéseket járjuk körbe.
jún. 16
12:48
Nagy István: folyamatosan nő az agrárszakképzés iránti igény (Agroinform)
A magyar agrárium társadalmi és szakmai megbecsültsége folyamatosan emelkedik.
jún. 16
12:48
Gyanús összefonódásokat talált Hadházy Ákos Rogán Antal kabinetfőnöke és a végrehajtóktól ingatlant vásárló cég között (444.hu)
Nagy Ádám maga is vett egy nagy értékű irodaházat a végrehajtóktól. De egy olyan cég is vásárolt tőlük ingatlant, amelyet több szál köt össze Rogán kabinetfőnökével.
jún. 16
12:48
Flamand miniszter: A mecseteknek idegen állami befolyástól mentesnek kell maradniuk (hirado.hu)
Nem fogadhatjuk el, hogy a vallást külföldi érdekek szolgálatába állítsák – mondta Bart Somers flamand társadalmi együttélésért felelős miniszter.
jún. 16
12:48
Csődvédelembe menekült a Revlon (vg.hu)
Az amerikai kozmetikai óriás nem bírta a versenyt a konkurenciával.
jún. 16
12:48
Csak úgy ragyog a boldogságtól Szalai Ádám várandós barátnője (Life)
A magyar válogatott focista csak úgy halmozza az örömöket: a napokban 4-0-ra nyertünk Anglia ellen, emellett pedig hamarosan apai örömök elé néz.
jún. 16
12:48
A holland szociális miniszter migránsokkal oldaná meg a munkaerőhiányt (Magyar Nemzet)
Arra buzdította a francia külvárosok munkanélküli fiataljait, hogy menjenek Hollandiába dolgozni.
jún. 16
12:48
Megérkezett a Wasabi Wallet 2.0 és hozott pár izgalmas újdonságot (BitcoinBázis)
Nagyjából két év folyamatos fejlesztés után, június 15-én végre elstartolt a magyar alapítású Wasabi Wallet új, 2.0-s verziója és új
jún. 16
12:50
Áder János: 1956 mártírjait kivégzésük után több évtizeddel temették el először (Magyar Nemzet)
A volt köztársasági elnök szerint 1989-ben megtapasztaltuk, hogy a halott hősök erősebbek az élő bűnösöknél.
jún. 16
12:52
Az erőszakbotrányba keveredett Földi is indulhat a Jobbik elnöki posztjáért (Magyar Nemzet)
Míg a „puccsistákat” Ander Balázs képviselheti, a Jakab-féle vonalat Földi István viheti tovább. Rajtuk kívül Gyöngyösi Márton is indulhat.
jún. 16
12:54
A K&H; beszállt a magyar autópark zöldítésébe (Menedzsment Fórum)
2,5 százalékos kamattal tisztán elektromos autókhoz kaphatnak kedvező finanszírozást a vállalkozások.
jún. 16
12:54
Csirke a pácban - Baj van vagy finom nyári vacsora? (Vital)
Ínycsiklandó, egészséges nyári falatok
jún. 16
12:54
Az euróban keresők lettek a hazai lakáspiac nagy nyertesei (Portfolio)
A héten először lépte át a 400 forintos szintet az euróval szemben a forint árfolyama, amivel mi is számos cikkben foglalkoztunk. Ingatlanpiaci vonatkozásban eddig főleg a kereskedelmi ingatlanok kapcsán, most viszont a lakásárak esetében számoltuk ki, hogy mennyit nyerhetett az, aki jelenleg Magyarországon, euróban megtakarított pénzéből vásárolna

Keresés