„Politikánk középpontjában a közösségek segítése, a családok támogatása, a vidék felemelése és a nemzetegyesítés áll” – vallja Somogy 2. számú egyéni választókerületének kormánypárti képviselője. Szászfalvi László a választások után bizakodóan állt a belpolitikai konszolidáció kérdéséhez, azonban egy idő után rájött, hogy az ellenzék ott folytatja,
Móricz Dániel, a Klasszis díjjal jutalmazott Hold Alapkezelő befektetési igazgatója arra számít, hogy a tartósan nehezebb időszak pozitív változásokat is hozhat.
Elfogadta az FIA monacói óvásuk ügyében hozott döntését a Ferrari, de helyesnek ettől még nem tartja. Mattia Binotto szerint beszédes, hogy már az újabb szabálymódosítás lehetősége is felmerült.
A felújított motorvonatokban korszerűbb lett az utastájékoztató-rendszer, laptopok, mobiltelefonok töltéséhez használható dugaszoló aljzatokat és USB-töltőket szereltek be az ülések mellé, továbbfejlesztették az ajtóknál beszerelt mozgássérült-emelőket, a mosdók belső felületét graffiti- és karcálló fóliával fedték be, a vakok és gyengénlátók egyér
Nem kis fába vágták a fejszéjüket a svájci székhelyű Flyability csapatának drónpilótái. Nem sokkal a cég új beltéri drónjának, az Elios 3-nak a bemutatója előtt Izlandra utaztak a Fagradalsfjall vulkánhoz
Nap mint nap használjuk az „antiszociális” kifejezést, amikor zárkózott, társaságkerülő embereket szeretnénk jellemezni – azonban kevesen tudják, hogy ez egy hibás jelző, ugyanis az „aszociális” a helyes megnevezés erre a viselkedési formára. Mi az aszociális jelentése, mégis milyen az aszociális viselkedés?
Gyerekkori emlékekről, mitikus időről és a faluközösség fogalmáról is szó esett tegnap este a Margón, ahol Gács Anna és Németh Gábor beszélgetett Nádas Péterrel új regényéről, a Rémtörténetekről. A kötet a hét könyve volt nálunk, interjúnkat itt olvashatod.
A megszokottól eltérően, néhány héttel korábban kezdődött meg a francia articsókaszezon. A tavaszi enyhe időjárás és a száraz tél kedvezett a növények fejlődésének, így a szokásos június közepe helyett már május legvégén szedték az articsókát.
Frederik Vesti élete első Formula 2-es győzelmét aratta Bakuban szombat délelőtt. A Mercedes junior pilótája két Red Bullos fiatalt, Daruvalát és Lawsont megelőzve nyerte a sprintet. A fordított rajtrácsos versenyen Jake Hughes és Frederik Vesti alkotta az első sort, mögülük pedig Daruvala és Sargeant indultak. A rajt a legjobban a harmadik helyről
Herczig Norbert a szombat délelőtti szakaszok után a 11. helyen áll a Lengyel Rallyn, melyet Nil Solans vezet Miko Marczyk előtt. Az eddigi három Rally Európa-bajnoki futam után jóval gyorsabb pályákon folytatódik a kontinensbajnokság Lengyelországban. A versenyen Nil Solans és Marc Martí, valamint a tavalyi Eb harmadik helyezett és hazai verseny
Az EU bíróságához fordult pénteken az RT France francia nyelvű, orosz állami finanszírozású hírcsatorna, miután adásait felfüggesztették a Moszkva elleni uniós szankciók értelmében - írta az AFP francia hírügynökség.
Andreas Seidl mondhatni előre elismerte, hogy a szezon során szabályt fog szegni a McLaren. A wokingiak csapatfőnökében ugyanakkor továbbra is él a remény, hogy a bajnokság vége előtt igazítani fognak a legnagyobb istállók számára tarthatatlan költséglimiten.
Péntek este húzták ki az Eurojackpot 2022/23. heti nyerőszámait. Habár telitalálat ezúttal sem született, a legmagasabb magyar nyeremény a 3. nyerőosztályban, 5+0 találatért járt, nettó 157 millió forintot vihet haza a szerencsés játékos.