2022. június 10. péntek

jún. 10
7:48
Bolsonaro: Óriási érdekünk, hogy egyre közelebb és közelebb kerüljünk az Egyesült Államokhoz (vg.hu)
Először találkozott a brazil államfő Joe Biden amerikai elnökkel.
jún. 10
7:48
Országos kutatás készült a háztartási készülékeket és azok használatát övező mítoszokról (Márkamonitor)
Hűtőgép, mosógép, mosogatógép – ezek a készülékek szinte minden háztartásban megtalálhatók, mégis számos esetben helytelenül használjuk őket. Az LG Magyarország ezért egy országos kutatásban járt utána annak, hogy melyek az ezeket a gépeket övező legjellemzőbb tévhitek Magyarországon.   Az EcoLogic elnevezésű felmérés eredményeit az LG háztartási e
jún. 10
7:48
Horror a 4-6-os villamoson: Borzalmas dolgot tett az alvó utasokkal egy férfi (BorsOnline)
Több utast is megkárosított a férfi, akinek minden tettét rögzítette a biztonsági kamera.
jún. 10
7:48
„Sosem tudtam beállni a sorba” – Születésnapi interjú Ernyey Bélával (WMN)
„Arra jöttem rá, hogy én valamiféle csodabogár kell legyek, amit én már megszoktam, de úgy tűnik, a világ még nem. Mindig olyan elképzeléseim voltak, amikre mások azt mondták: ilyenekről csak a bolond álmodozik. »Te nem vagy normális!« – mondták, de lehet, hogy ez tényleg így van” – mondja a születésnapos Ernyey Béla, akivel beszéltünk szegénységrő
jún. 10
7:48
A Delta Systems jó félmilliárdos honvédelmi közbeszerzést nyert el (Mínuszos)
A Delta Technologies Nyrt. leányvállalata, a Delta Systems Kft. által vezetett konzorciumok nyerték a Honvédelmi Minisztérium több mint félmilliárd forintos informatikai közbeszerzését. Az “MH Katonai Kibertér Műveleti képesség munkakörnyezetének megvalósítása – informatikai eszközök beszerzése – Szerverek és szolgáltatások”, valamint az “MH Katona
jún. 10
7:48
Insize mérőeszközök a megmunkálás szolgálatában (newtechnology.hu)
Az Insize mérőműszerek kompromisszumok nélküli optimális megoldást jelentenek a legigényesebb mérési elvárások kielégítésére, illetve a mindennapos felhasználás során. Az Insize CO. 1995-ben alapított cég, amely különböző egyszerű kézi mérőműszerek gyártásával kezdett el foglalkozni. Ma már a kínálatuk 27 termékcsoportban több mint 11.000 mérőeszkö
jún. 10
7:48
Orbán Viktor: A gázembargó egész Európát tönkretenné (Mandiner)
100 ezer kisvállalkozó számára biztosított marad a rezsicsökkentés – jelentette be a kormányfő. Összefoglalónk!
jún. 10
7:48
Vissza a barlangba (Magyar Nemzet)
A filozófia akkor született, amikor a mítosz reflektálatlan beszédmódja átadta a helyét a reflektált beszédnek, a logosznak.
jún. 10
7:48
Milliomosok a szomszédodban, avagy ez a pénzügyi sikerkönyvek tucatnyi jótanácsa (egy.hu)
Sokszor kételkedve fogadom az olyan bestsellerek ajánlóit, amelyek azt ígérik, hogy a segítségükkel sikeresebb és gazdagabb leszek. Pedig a pénzügyi sikerkönyvek jótanácsai valóban hasznosak lehetnek, csak tudni kell(ene) meglátni a lényeget. Ebben kértük a pénzügyi szakember segítségét, aki 12 pontban foglalta össze ezeknek a kiadványoknak a legje
jún. 10
7:48
Kőnig doki szerint így lehet megelőzni a fulladásos tragédiákat gyerekeknél (rtl.hu)
Dr. Kőnig Róbert gyermeksebészt kérdeztük a Reggeliben, hogy szülőként mikre érdemes fokozottan odafigyelni a nyári időszakban. Szerinte csak olyan gyereket engedjünk mentőmellény vagy karúszó nélkül úszni, akiknek már megvan a vízbiztonsága, hiszen egyetlen rosszul vett levegő elég lehet a tragédiához. Elmondása szerint ez azért is veszélyes, mert
jún. 10
7:50
Elülhet a hullámverés a konténerpiacon (vg.hu)
Csökkenő árak melletti stabil keresletet vár a Markit a konténerpiacon.
jún. 10
7:54
Vlagyimir Putyin: Amerika gyarmataként viselkelkednek az európai országok (HírTV)
Beszélt arról is, hogy a hazája elszigetelésére és megbüntetésére irányuló nyugati kísérletek visszaütöttek.
jún. 10
7:54
Elkezdődött a Magyar Mozgókép Fesztivál – Színpadra lép a Csaknekedkislány és még sokan mások (Femcafe)
Koncertekkel is várják a Magyar Mozgókép Fesztivál szervezői a közönséget pénteken és szombaton a veszprémi Óváros téren, a Filmio Fröccsteraszon.
jún. 10
7:54
Von der Leyen: Erkölcsi kötelesség Ukrajna újjáépítése (vg.hu)
Az Európai Bizottság elnöke célnak nevezte az orosz gáztól függés csökkentését is, amelynek szükségességére szerinte éppen az ukrajnai háború döbbentett rá.
jún. 10
7:54
Sokkoló felvétel! UFO-t pillantottak meg az égen a helyiek (Life)
Missouri államban található Farmington településen alig akartak hinni a szemüknek a helyiek, amikor egy UFO-t láttak meg az égbolton. Az esetről felvételt is készítettek.
jún. 10
7:54
A szárazság ellenére is nagyobb lehet a francia árpa- és repcetermés (Agrofórum)
A francia mezőgazdasági minisztérium az őszi árpa és a repce magasabb idei termését jósolta, mivel a megnövekedett terület várhatóan ellensúlyozza az alacsonyabb hozamokat, miközben egyes területeken a növények szárazságtól szenvednek.
jún. 10
7:54
Amber Heard-ről egészen döbbenetes dolgot állít egy kutatás, amely 6 évvel ezelőtt készült (Promotions)
A per és a tárgyalások kapcsán rengeteg régi érdekesség kerül újra a nyilvánosság elé.
jún. 10
7:54
Pilhál György: Egy rászoruló (Mandiner)
Az MSZP-s Vajda Zoltán milliókat igényelt angoltanfolyamra, miközben angolul oktatott.
jún. 10
7:54
Ellepik a villanyautók a Hungaroringet, és ezt ingyen megnézhetjük (Villanyautósok)
Ebben az évadban már egy másik magyar versenyzőnek szurkolhatunk.
jún. 10
7:54
„A lányunk tiszta Jenő” – szemből mutatta meg az újszülött Kamillát Rácz-Gyuricza Dóra (rtl.hu)
Instagram-oldalán tett közzé egy békés hangulatú fényképet.
jún. 10
8:00
Sosem találtak még ekkora ragadozó dinoszauruszt Európában (Infostart)
Az Európában valaha felfedezett legnagyobb vadászó dinoszaurusz maradványait találhatták meg kutatók a La Manche-csatorna egyik szigetén.
jún. 10
8:00
Orbán Viktor bejelentései péntek reggel - Nem húzhatjuk ki magunkat a háború következményei alól, itt van a rezsicsökkentés új szabálya is (Blikk)
Háború, infláció, ársapkák miatti uniós ellenkezés, extraprofit adó, olajembargó, gazdasági nehézségek szorongatják Magyarországot. Orbán Viktor öt hét után most újra megszólalt a Kossuth rádióban.
jún. 10
8:00
Orbán Viktor: 100 ezer kkv is benne maradhat a rezsicsökkentésben (Portfolio)
Öt hét után újra interjút adott a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában Orbán Viktor kormányfő, és például bejelentette, hogy holnap egy olyan rendeletet ad ki, amely értelmében mintegy 100 ezer kkv is benne maradhat a rezsicsökkentés rendszerében. Azt is jelezte, hogy marad a kettős benzinár rendszer a brüsszeli bírálatok ellenére. Alábbi tudósítá
jún. 10
8:00
Orbán Viktor: A kisvállalkozók is bennmaradnak a rezsicsökkentésre jogosultak körében (ATV)
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban adott interjút péntek reggel.
jún. 10
8:00
Fáradtan ébredt péntek reggel a forint (vg.hu)
.
jún. 10
8:00
Félbevágott cápát sodort partra a víz, azt találgatják az emberek, mi vagy ki tehette ezt vele (SzMo)
A szerencsétlenül járt cápát egy nagyon egyenes vonal mentén szelte ketté valami vagy valaki.
jún. 10
8:00
Az etikai bizottságon is átgázoltak a sokkolóval felszerelt drónok (Bitport)
Az egyebek mellett sokkolókat és rendőrségi testkamerákat is gyártó Axon kitart bizarr elképzelése mellett az iskolai lövöldözések visszaszorítására, a társaság MI-etikai bizottságának többsége pedig benyújtotta a lemondását, miután kiderült, hogy senkit sem érdekel a véleménye.
jún. 10
8:00
A Jobbik elnöksége tudomásul vette a pártelnök lemondását (Demokrata)
A Jobbik elnöksége elfogadta Jakab Péter lemondását a pártelnöki tisztségről.
jún. 10
8:00
Orbán Viktor: Százezer kisvállalkozónak továbbra is biztosítja a rezsicsökkentést a kormány (Magyar Nemzet)
A miniszterlnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában elmondta, hogy Brüsszelben nem értik a rezsicsökkentés lényegét.
jún. 10
8:06
Ijesztő felvételek az orosz-ukrán háborúról (Magyar Nemzet)
Videón az ukrán hadsereg által megsemmisített, lángokban álló orosz bázis a luhanszki régióban.
jún. 10
8:06
Sokan a csirkefarhátat sem tudnák megvenni, ha nem lenne hatóság ár? – felmérés (Forbes)
A megkérdezettek több mint harmada gondolta úgy, hogy árstop nélkül meg sem tudná venni a most még olcsósított terméket.
jún. 10
8:06
Orbán Viktor szerint Soros György háborús uszító, és Brüsszel miatt húzódik el a háború (rtl.hu)
Hosszú idő után először ismét interjút adott a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak. Bejelentette, hogy százezer vállalkozónak mégis jár a rezsicsökkentés. A kormány elhúzódó háborúra számít, 2023 is a szorongás éve lesz. Orbán Viktor az interjú elején leginkább arról beszélt, hogyan kezeli a kormány a „háborús inflációt”. Később jött a politika.
jún. 10
8:12
Orbán Viktor: a legkisebb vállalkozások is bekerülnek a rezsicsökkentés alá (Infostart)
Terjedelmes interjút adott a miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban. Megérti a külföldi rendszámos tankolással kapcsolatos brüsszeli érvelést, de azt kéri, ne az "egy méret mindenkire jó" logikáját kövesse az EU.
jún. 10
8:12
14. havi nyugdíj: idén is kifizetik Lengyelországban (Adózóna)
Lengyelországban idén is kifizetik a minimálnyugdíjjal egyenlő, vagyis 115 300 forintnak megfelelő összegű 14. havi nyugdíjat, az erről szóló törvényt csütörtökön jóváhagyta a szenátus – tette közzé az MTI.
jún. 10
8:12
A Dachser új útvonala Budapestet érintve összeköti Észtországot Horvátországgal (ProfitLine)
A logisztikai szolgáltató Dachser kassai fióktelepét erősítve új szállítási útvonalat indított a Kassa-Lengyelország és Kassa-Románia között, ezzel a magyarországi telephelyeket is érintő szállítmányozási szolgáltatással teljessé vált a cég tranzitfolyosója Észtországtól Horvátországig - közölte társaság csütörtökön az MTI-vel.
jún. 10
8:12
Fehérvérsejtszám (FVS) - Mit jelezhet a magasabb vagy alacsonyabb szintje? (WebBeteg)
A fehérvérsejtek az immunrendszerünk részét képező sejtek, melyeknek számos típusa ismert. Egészséges esetben az úgynevezett csontvelői őssejtekből fejlődnek, majd a vérben és nyirokszervekben, szövetekben látják el sokrétű feladataikat.
jún. 10
8:12
Döntöttek: a minimálnyugdíj összegével egyenlő 14. havi nyugdíjat fizetnek az idén is Lengyelországban (Pénzcentrum)
Lengyelországban idén is kifizetik a minimálnyugdíjjal egyenlő, vagyis 115 300 forintnak megfelelő összegű 14. havi nyugdíjat, az erről szóló törvényt csütörtökön jóváhagyta a szenátus. A szejmben (alsóházban) már május végén megszavazott és a szenátusi jóváhagyás után most az államfő elé kerülő javaslatot a 100 fős szenátusban 51-en támogatták, 42
jún. 10
8:12
A Jobbik elnöksége tudomásul vette a pártelnök lemondását (ATV)
A Jobbik elnöksége tudomásul vette és elfogadta Jakab Péter lemondását a pártelnöki tisztségről - tudatta a párt a testület csütörtöki ülését követően, közleményben.
jún. 10
8:12
Kaczyński szerint „nagyon komoly probléma van Magyarországgal” (444.hu)
A lengyel miniszterelnök-helyettes szerint bár Magyarország nyíltan ellenzi az Oroszország elleni uniós szankciókat, "ha jelenleg nem is, de Franciaország, Németország és néha Hollandia is ugyanezt csinálja, csak finomabban”.
jún. 10
8:12
Orbán Viktor: a háború 2023-ig húzódhat, mely bizonytalan, szorongással teli év lesz (Pénzcentrum)
A háborúnak az egyik és legfontosabb következménye az infláció - mondta el Orbán Viktor, a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország című műsorában. A miniszterelnök öt hét után először adott interjút a rádióban. Elmondta, hogy marad a kettős benzinár rendszer a brüsszeli bírálatok ellenére, és azt is kifejtette, hogy a rezsicsökkentés a családokat és
jún. 10
8:12
Ez lesz a magyar nők kedvence: újabb izgalmas kollekcióval rukkolt elő a magyar brand (Femcafe)
Újra divat lett a Kékfestő – látnod kell azt a nyári kollekciót, amit nemcsak a Balatonra, de még Mykonosra vagy Santorinire is el tudunk képzelni!
jún. 10
8:12
Brutális osztalékot fizetett a magyar RTL (vg.hu)
A több mint 30 milliárd forintos kifizetés példátlan a társaság történetében, az összeg jelentős részét egy egyszeri tétel adja.
jún. 10
8:12
Horváth Éva bikiniben mutatta meg, milyen nádszálvékony lett (BorsOnline)
Horváth Éva most egy bikinis fotóval jelentkezett be.
jún. 10
8:12
A játszma díszbemutatójával nyílt meg a Magyar Mozgókép Fesztivál (Demokrata)
Négy nap mozi várja a közönséget Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.
jún. 10
8:12
Orbán Viktor: Százezer kisvállalkozónak továbbra is biztosítjuk a rezsicsökkentést (Magyar Nemzet)
– A kormány úgy számol, hogy a jövő évre is egy háborús inflációt kezelni képes költségvetés kell – közölte a miniszterelnök a Kossuth rádióban.
jún. 10
8:12
Az olasz trikolor színeiben fog pompázni az Alfa Romeo Bakuban (Racing)
Az Alfa Romeo csapat egy különleges festéssel fog versenyezni a mostani Azeri Nagydíj során. A hinwili kiscsapat az egyik utcai autójuk, egészen pontosan az Alfa Romeo Tonale megjelenését ünnepli ezen fényezésével, ami az olasz trikolor színeit tartalmazza. Nem csupán a Frederic Vasseur által vezetett csapat fog egyedi festésben versenyezni, a két
jún. 10
8:12
Százezer kisvállalkozásra továbbra is kiterjed a rezsicsökkentés (Üzletem)
A rezsicsökkentés továbbra is kiterjed majd arra a mintegy százezer kisvállalkozásra is, akiknek szintén szükségük van az alacsonyabb energiaárakra – jelentette be a miniszterelnök.
jún. 10
8:18
Helyszíni fotók: Szörnyű baleset történt az M51-esen (BorsOnline)
Az egyik járműből feszítővágóval szabadítottak ki egy embert a tűzoltók.
jún. 10
8:18
ORFK: Több mint nyolc és fél ezren érkeztek csütörtökön Ukrajnából (hirado.hu)
Az ukrán-magyar határszakaszon 5283 ember lépett be csütörtökön Magyarországra.
jún. 10
8:18
Újabb sokkoló lövöldözés: egy gyárban történt a támadás, többen meghaltak Marylandben (Metropol)
Több áldozatot követelő lövöldözés volt csütörtökön az amerikai Maryland állam Smithsburg nevű kisvárosában - közölte Carly Hose, a helyi seriff hivatalának szóvivője.

Keresés