Klausz Kristóf és Csányi Botond vezeti a Mitropa Kupa második versenyének értékelését az első nap után, a Lavanttal Rallyt pedig hibátlan teljesítménnyel Hermann Neubauer és Ursula Mayrhofer. Az osztrák Lavanttal Rally első napjának mind a négy szakaszán Hermann Neubauer és Ursula Mayrhofer volt a leggyorsabb, míg mögötte négyszer Simon Wagner és
Megöltek egy magyar nőt Németországban. Luca sokáig Budapesten élt együtt a nigériai barátjával, majd úgy döntöttek, hogy Berg am Starnberger See-ben kezd új életet. A kapcsolatuk azonban megromlott, és egészen odáig fajult, hogy a férfi tavaly év végén végzett a 26 éves nővel. Ezek után visszatért Magyarországra, ahol egy nemzetközi akció keretébe
Az ukrán hadsereg is használja a Kramatorszkban 50 ember halálát okozó rakétatípust, ráadásul közeledik a frontvonal a városhoz. De az eddigi bombázások az oroszok bűnösségét valószínűsítik.
Jarosław Kaczynski, lengyel miniszterelnök-helyettes és egyben a konzervatív Jog és Igazságosság Párt (PiS) vezetője egyre borúsabban látja a magyar és lengyel kapcsolatok jövőjét.
Az ukrán statisztikai hivatal pénteken ismertetett adatai szerint éves viszonylatban 13,7 százalék volt az infláció márciusban, magasabb a februári 10,7 százaléknál.
Az őszi csoportkörben elért egy győzelem és egy döntetlen után a Bodø/Glimt ismét felülmúlta José Mourinho együttesét az UEFA Európa Konferencia Liga negyeddöntőjének első összecsapásán. Rajtuk kívül az EL-ben 21 órától többek között pályára lépett a West Ham és a Lyon, valamint a Braga és a Rangers; a Konferencia Ligában pedig a Leicester és az Ei
Becsapódott két orosz rakéta pénteken a kelet-ukrajnai Kramatorszk város egyik vasútállomásánál, legkevesebb harmincöten életüket vesztették és több mint százan megsebesültek - közölte az ukrán állami vasúttársaság. Az orosz védelmi minisztérium tagadta, hogy az orosz erők követték volna el a támadást, és provokációnak nevezte az esetet.
A globális élelmiszer-ellátásra is súlyos csapást mérhet az ukrajnai háború, Ukrajna és Oroszország ugyanis a világ legnagyobb élelmiszer-exportőrei közé tartozik. A háború kitörése előtt Ukrajna bonyolította a világ búzaexportjának negyven százalékát, egyes afrikai országok esetében pedig a búzakészletek több mint kétharmada, Uganda esetében csakn
Jázmin Viktória öt nyelven beszél, zöld öves karatés és hatalmas szíve van, amibe a fél világ belefér. Számára a modellkedés, a fotózás, a korona csupán eszköz, hogy megvalósítsa az álmát és énekesnő legyen.
Josep Guardiola klubedzőként már mindent megnyert, amit csak lehetett, ám bőven maradt még dédelgetett szakmai álma a foci világában. A spanyol Barcelona, a német Bayern München és az angol Manchester City vezetőedzőjeként három-három bajnoki címet, a katalánokkal kétszer a Bajnokok Ligája trófeáját is bezsebelő edző nem is tagadja, kitűzött célja,
Már kevesebb, mint másfél hónap áll a magánszemélyek rendelkezésére, hogy az előző évben megszerzett jövedelmükkel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek eleget tegyenek, ugyanis a 2021. évre vonatkozó szja-bevallások benyújtásának határideje 2022. május 20. Eddig az időpontig van lehetőség az összevont adóalap után befizetett jövedelemadó 1+1%-á
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szerint “fantasztikus”, hogy a Forma-1 folyamatos növekedése folytatódik Amerikában. Utalt ezzel arra, hogy a 2023-as szezonban már Las Vegas-i Nagydíjat rendeznek majd. Las Vegas jövő novemberben egy szombat esti futamnak ad majd otthont. Miami és Austin mellett ez lesz a harmadik futam az Egyesült Államokban
Két év szünet után ismét beindul a fesztiválszezon. A Fesztivál Önkéntes Központ lehetőséget kínál ezúttal is, hogy az érdeklődők megismerhessék a legnagyobb nyári bulikat szervezői oldalról is. A jelentkezés már elindult!
Szórakoztató üzengetés alakult ki Wayne Rooney és régi harcostársa, Cristiano Ronaldo között, a téma pedig a kockahas és a féltékenység. Az angol válogatott egykori és a portugálok jelenlegi klasszis támadója öt éven át játszott együtt a Manchester Unitedben, ám az időközben már edzőként tevékenykedő Rooney így sem kímélte korábbi csapattársát egy
Három éve, hogy Kordáék mindennapjait megkeseríti az a zaklató csoport, akik a végsőkig elmennek, hogy tönkretegyék a házaspár életét. Már a bírósághoz is fordult a házaspár, de úgy látszik, ez sem segít.
A miami Bitcoin 2022 konferencia tegnapi előadója a Robinhood termékigazgatója volt. Chennapragada azzal örvendezette meg a közönséget, hogy elárulta: a Bitcoin magasan az első helyen szerepel az ismétlődő vásárlások toplistáján. Vagyis azok közül a felhasználók közül, akik ebben az évben egyetlen pénzügyi eszközt többször is megvásároltak, a bitco
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) szerint a betegek gyógyulási esélyei jelentősen javulnának, ha a több mint 70 új készítmény, köztük több tucat korszerű onkológiai terápia minél előbb társadalombiztosítási (tb) támogatást kapna.
A világsztár lánya március 30-án írta meg a közösségi médiában, hogy imádott apja a kognitív képességeit is befolyásoló betegsége miatt kénytelen felhagyni színész karrierjével.
Biztosan megtörtént már veled, hogy egy beszélgetés közben arra gondoltál: én ezt nem akarom tudni, ne mondd tovább, túl sok ez nekem, fáradt vagyok, elég volt, segítsééég!
A hagyományos társadalomban a húsvét a megtisztulás, az újjászületés, az újrakezdés és az új gazdasági év kezdetének ünnepe, így legnagyobb sátoros ünnepünk előkészületei is e gondolatok mentén szerveződnek.
Az elmúlt négy évben a rádiózás műfajában 82–88 százalék között mozgott a rádiózás hagyományos, egyben legnépszerűbb formája – derül ki a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa által elfogadott új tanulmányából.
Orvosi lézeres kezelést és vegyszeres pakolásokat is kapnak a Lánchíd oroszlánjai, hogy a 170 éves mészkő szobrok eredeti szépségükben tündökölhessenek majd a felújított hídfőkön. A pesti oldal szobrain már az utolsó simításokat végzik. Most a fiatalkori arcukat festik vissza a szakemberek – szakszóval patinázzák a mészkő szobrokat.
Wimbledon – Egyéves kihagyás után a wimbledoni teniszbajnokságon térhet vissza a pályára a 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai klasszis, Serena Williams.