Mariupol hosszú és véres ostroma után a bucsai mészárlás képei sokkolták a világot, melyről napról napra egyre súlyosabb és megrázóbb adatok látnak napvilágot.
Miért győzött kétharmaddal a Fidesz? Miért szenvedett történelmi vereséget az egyesült ellenzék? Az elmúlt néhány napban politikusok és elemzők tucatjai keresték a választ, az InfoRádió pedig összefoglalta az elmondottakat.
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 8,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat. Utoljára 2007. júniusban volt ilyen magas az infláció. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az angolszász országok nemcsak hatalmas vagyont halmoztak fel, de rugalmasságuk és helyzetfelismerésük révén képesek arra, hogy a válságokból is a lehető legjobban jöjjenek ki. Ez a részvénypiacon egyértelműen látszik az utóbbi hetekben, ahol a brit, kanadai, ausztrál és amerikai ETF-eken a technikai elemzés szemüvegén keresztül vizsgáljuk meg a to
A Halhatatlanok Társulatát az egykori Stúdió című televíziós kulturális hetilap alkotói hozták létre 1996-ban. Az elmúlt évekhez hasonlóan 2022-ben is az ATV nézői dönthetik el, hogy a szakmai kuratórium által választott jelöltek közül mely művészek méltóak a Halhatatlanok Társulata díjra. Örökös tagok lehetnek, akikről a közönség úgy vélekedik,
Ha a tavaszi nagytakarítás során a ruháidat is szelektáltad, könnyen lehet, hogy rájöttél, hogy hiányzik még néhány igazán vagány tavaszi ruha a gyűjteményedből!
Csaknem negyedmilliárd forinttal segít civil szervezeteket és magánszemélyeket a Pro Filii Alapítvány. Az első negyedévben benyújtott mintegy 173 pályázó összesen 1 milliárd 270 millió forint támogatást igényelt a Mészáros-csoport alapítványától. A kuratórium döntésének értelmében végül 66 pályázat részesült pozitív elbírálásban, mintegy 250 millió
Az Eurobarométer 2021–2022 téli standard kiadásának ma publikált magyarországi nemzeti jelentése szerint az Európai Unió megítélése mind az Unióban, mind Magyarországon alapvetően pozitív - írja közleményében az Európai Bizottság. Magyarországon az emberek majdnem fele (47%) vélekedik róla pozitívan, és csak 13%-a negatívan. A „Z-generáció”, azaz a
Az Európai Unió pénteken kriptotárcákat, bankokat, nemzeti valutákat és vagyonkezeléssel megbízott társaságokat vett célba az Oroszországgal szembeni ötödik szankciócsomagja részeként, hogy bezárja azokat a lehetséges kiskapukat, amelyek lehetővé tennék, hogy az oroszok a pénzüket külföldre mozgassák.
Kísértetiesen hasonló eset zajlott le a egy szkopjei szórakozóhelyen, mint ami a Veszprém 2009-ben elhunyt játékosával, Marian Cozmával esett meg. A 27 éves horvát kézilabdást, Denis Totot úgy összeverték, hogy azóta is kómában fekszik.
Biatorbágyon felrobbant egy kazánház, majd az épület is kigyulladt. A szomszéd egy idős nőt kihúzott az épületből, megkezdte az újraélesztését, azonban már nem lehetett az életét megmenteni.
A II. Erzsébet királynő halála esetén alkalmazott protokollokról szóló hivatalos e-maileket nem csak belső embernek küldték el, hanem egy volt munkatársnak is.
Magyarország az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz eddigi fordulóiban 680 milliárd forint összértékű közlekedési beruházás megvalósításához nyert el forrást.
A több nap múlva várható vizsgálati eredmények ismeretében kezdődhet meg a Városligeti-tó rehabilitációjának tervezése - tájékoztatta a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Főkert kertészeti divíziója csütörtökön az MTI-t.
Megkezdődött az osztrák Lavanttal Rally, melynek első szakaszán Klausz Kristóf és Csányi Botond a harmadik idővel kezdtek, míg a leggyorsabb Hermann Neubauer és Ursula Mayrhofer volt. Hétvégén rendezik az Osztrák Rally Bajnokság és a Mitropa Kupa második versenyét, a Lavanttal Rallyt, melyen több magyar páros is rajthoz áll. A verseny első szakas
Az egész kriptoszektort lázba hozó bejelentéssel érkezett a Miami Bitcoin 2022 konferenciára Jack Mallers, a Strike fizetési alkalmazás atyja. Hamarosan
Callum Ilott az IndyCar Series legújabb versenyzője, aki az aeroscreen-nek köszönheti, hogy elkerült egy esetleges súlyos sérülést vagy még rosszabbat.
A tervezettnél korábban hozták meg a támogatási döntéseket az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) polgári-katonai kettős célú és alternatív üzemanyagokat érintő közlekedési projektjavaslatairól. Magyarország a lengyelekkel holtversenyben a legtöbb nyertes pályázattal büszkélkedhet, öt hazai fejlesztési terv valósulhat meg összesen több mint
Az utóbbi két évben a koronavírus volt a legfertőzőbb betegség itthon – a Covid-járvány mellett influenzás esetekről alig hallhattunk a hírekben. Ahogy a koronavírusos fertőzöttek száma csökken, úgy fordulnak mostanában egyre többen influenzás tünetekkel a háziorvosukhoz – mondta Békássy Szabolcs háziorvos az Infostartnak.
Biatorbágyon felrobbant egy kazánház, majd az épület is kigyulladt. A szomszéd egy idős nőt kihúzott az épületből, megkezdte az újraélesztését, azonban már nem lehetett az életét megmenteni.
Tovább erősíti pozícióját a közép- és kelet-európai szállodapiacon az Accor, a cég a Bajcsy Invest Kft.-vel kötött megállapodásnak köszönhetően nyit új Mercure szállodát Magyarország második legnagyobb városában. Az új építésű hotel négy emeleten 135 modern és kényelmes szobát, illetve 20 apartmant kínál a vendégeknek, akik emellett éttermet, bárt,
Az ír családok visszaviszik az ukrán menekülteket a dublini befogadóközpontba · Franciaországban elvághatják a gázcsapot a nagy vállalatoknál · Lassan elfogynak a helyek a legnagyobb belgiumi kikötőben az ott rekedt vadonatúj autók ezrei miatt.
Minden segítséget megkap a Kossuth-barlangban rekedt és elhunyt Mede Márton özvegye és családja. A barlangász szerettei a közelben várják meg, hogy felhozzák az elhunyt családfő földi maradványait.