Emmanuel Macron francia államfő „megalapozatlannak és botrányosnak” nevezte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború kapcsán folytatott telefonbeszélgetéseire vonatkozó bírálatát.
A CityCoin projekt alapvetően lehetőséget kínál az embereknek arra, hogy támogassák városukat és növeljék annak kriptokincstárát. Mindeközben BTC-t és Stacks
A választási kudarc, illetve a szövetségeseitől is kapott kritikák után a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter úgy döntött, nem lesz parlamenti képviselő, helyett Hódmezővásárhelyre összpontosít.
A Central Kiadói Csoport az Animus és a Central Könyvek mellett új brandet vezet be: a Lampion Könyveket, ami a kisgyerekekhez és a tinédzserekhez szól. Első szerzőik között olyan illusztris nevek találhatók, mint Péterfy Gergely és Nagy Ervin színművész, illetve Bajzáth Mária mesepedagógus. Bár a Central Kiadói Csoport korábban is foglalkozott g
Bár az egyik tolvajt elfogták, táskái nem kerültek elő annak a kijevi menekültnek, akinek Zuglóban lopta el minden holmiját és kiskutyáját egy férfi. A menekült addig nem hagyja el Budapestet, míg összes holmija elő nem kerül.
Negatív korrekció jellemezte a terménypiacokat mind Amerikában, mind Európában. Chicagóban a búza és a kukorica 0,5-0,5 százalékkal, a szójabab 0,8 százalékkal, a repce pedig 1,9 százalékkal lett olcsóbb. Európában mind a négy kiemelten fontos termék, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is olcsóbb lett a következő határidőre.
Romániában tavaly hét százalékkal 6,1 millióra nőtt a vezetékes internetkapcsolatok száma, ebből 3,9 millió városi volt – közölte Cristin Popa, a román kommunikációs szakhatóság ügyvezető igazgatója. A tisztségviselő elmondta, hogy a városi vezetékes internetkapcsolatok száma négy százalékkal bővült tavaly 2020-hoz képest. A falvakban a vezetékes i
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. április 6-án összesen 218 határsértőt tartóztattak fel és 347 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben – olvasható a Police.hu cikkében.
Ha van egy „nemszeretem” feladat, és azt elbújtatjuk egy játékos kihívás mögé, sokkal könnyebb teljesíteni. Valami ilyesmiről szól a játékosítás. Erről és a benne rejlő lehetőségekről beszélgettünk Vendler Balázzsal, a téma avatott ismerőjével.
A trend sem műszaki, sem közlekedésbiztonsági, sem környezetvédelmi szempontból nincs jó hatással a magyar autópark összetételére. A teljes anyag Tovább zsugorodott a magyar újautó-piac címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
A francia államfő "megalapozatlannak és botrányosnak" nevezte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború kapcsán folytatott telefonbeszélgetéseire vonatkozó bírálatát.
Felszakadózó felhőzettel, zárporral és esővel tér vissza a borús idő Magyarországra. Napközben még némi napsütésre lehet számítani, a délutáni óráktól viszont megérkezik az eső, ami a hétvégét is végig fogja kísérni.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Sértetlen állapotban találta a külképviseletekről eddig a budapesti választási központba érkezett szavazatgyűjtő urnákat a Nemzeti Választási Bizottság.
Az osztrák háztartásoknak februárban jelentősen többet kellett energiára költeniük mint egy évvel korábban, de januárhoz képest is viszonylag nagy áremelkedést voltak kénytelenek elviselni.
Az idei első negyedévben 28 690 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 11 százalékkal kevesebbet, mint tavaly az azonos negyedévben - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a DataHouse Kft. adatai alapján.
Felszakadózó felhőzettel, zárporral és esővel tér vissza a borús idő Magyarországra. Napközben még némi napsütésre lehet számítani, a délutáni óráktól viszont megérkezik az eső, ami a hétvégét is végig fogja kísérni.
A Portfolio által megkérdezett elemzők kivétel nélkül azt gondolják, hogy tíz százalék felett lesz az infláció csúcsa 2022-ben, és az év végi előrejelzések is jelentősen emelkedtek egy hónap alatt. Vagyis egyelőre inkább csak álom az infláció kordában tartása, még arról is korai beszélni, mikor tetőzhet az áremelkedés, sok múlik azon is, meddig tar
A jemeni elnök csütörtökön bejelentette, hogy új elnöki tanácsot hoz létre a húszi lázadók elleni 2014-es háborúban vérbe fojtott ország irányítására – számolt be a helyi állami média.
Április 3-án országgyűlési választásokat tartottak Magyarországon. A Fidesz-Kdnp történelmi győzelmet aratott, és egymás után negyedik kétharmados többségét szerezte meg az Országgyűlésben. A szakértő szerint az összes szavazat megszámolása után még az eddiginél is több mandátuma lehet a kormánypártoknak.
A VG által megkérdezett adószakértő szerint a lengyelek logikus szakmai érvekkel blokkolták az irányelv elfogadását, mert az EU akár versenyhátrányba is kerülhet a világpiacokon.
Az Ukrajnából Magyarországra menekült gyerekek közül jelenleg 268-an járnak óvodába és 1050-en iskolába – tájékoztatta az InfoRádiót az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára. Maruzsa Zoltán hozzátette: a menekült diákok heti öt órában felzárkóztató foglalkozáson vehetnek részt, az iskolák pedig fejenként havi 130 ez
Oroszország szerdán fizette ki először nem dollárban, hanem rubelben külföldi adósságát, teljesítve egy 649,2 millió dolláros kötvény törlesztési kötelezettségét.
Elgázolt egy embert a metró a Keleti pályaudvarnál szerda késő este, a sérültet kórházba szállították - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az Mti-t.
„Még a látszatát sem szeretném fenntartani annak, hogy Magyarország egy parlamentáris demokrácia, ahol a parlamentben az ellenzék bármit is elérhet” - fogalmazott.
Emmanuel Macron francia államfő "megalapozatlannak és botrányosnak" nevezte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború kapcsán folytatott telefonbeszélgetéseire vonatkozó bírálatát.
Cseke Péter gyerekként hittel kapcsolatos kérdéseivel édesanyját ostromolta. Mikor bekerült felesége mélyen vallásos családjába, ők lettek segítői, így megtalálta azt, amit kisgyerekkora óta keresett. Minderről a Kossuth-díjas színművész mesélt a Dunán – írja a Hirado.hu.
Az autógyártó emlékeztet arra, hogy a Fabia az első generáció óta a különböző országok rendőrségi flottáinak kedvelt autója. A csehek szerénytelenség nélkül az „ideális” szóval írják le a legújabb rendőrautót. Az új Fabia valóban nagyobb, biztonságosabb és jobban felszerelt, mint elődei. Ez a változat négy különböző benzinmotorral kapható. A legkis
Három hónapba is beletelik, mire Kevin Magnussen újra 100%-ban lesz bevethető a Forma-1-ben. Miután elvesztette Haasnál a versenyülését, a dán egy teljes évet töltött a sportkocsik világában, mielőtt a kis amerikai csapat visszahívta Nikita Mazepin helyére. Bahreinben szenvedett fizikailag, de a csapatfőnök, Günther Steiner örül a 29 éves pilóta vi
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel szerda kora estéhez képest: az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva gyengült, a frankkal összevetve ugyanakkor erősödött.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) arra a következtetésre jutott, hogy még túl korai fontolóra venni az mRNS alapú vakcinák negyedik adagjának általános alkalmazását a koronavírus ellen - tájékoztatott az EMA.