Ha valami eredetire vágysz, kedvelni fogod az ajánlásunkat. Az OAT AVA legújabb limitált kollekciója Sandra Poliakovval együttműködésben készült, a márka művész-kollaborációs sorozatának első részeként.
A baloldal kormányzati pozícióban olyan gazdaságpolitikát folytatott, amelynek a magyar emberek itták meg a levét. Ellenzékben sem képviseltek mást, mint a külföldi pénzügyi körök érdekeit. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy sorozatban negyedszer szenvedtek hatalmas vereséget a választáson.
Valtteri Bottas elmondta, a finn hadsereg fiúból férfivá formálta őt. Finnországban még kötelező a sorkatonaság, így a nastolai versenyző 2008 és 2009 között teljesítette a kiírt időszakot. A szolgálat alatt a 32 éves pilóta az őrvezetői rangig jutott el. Az Alfa Romeo versenyzője elmondta, hogy a hadseregben tanulta meg milyen fontos a rugalmasság
"Nehéz szavakba önteni azt az érzést, amikor egy 250-300 kilós szürkehátú gorilla ott áll előtted. A legfurcsább az volt, hogy egyáltalán nem féltem." - Holes Gréta természetfotós.
A leköszönő Országgyűlés 199 képviselője közül 25-en nem indultak újra, további 174 képviselőből pedig 29 olyan van, aki rajthoz állt ugyan egyéniben vagy listán, de nem nyert mandátumot. A távozók között több olyan országosan ismert képviselő is van, aki évekig, sőt évtizedekig a politika élvonalában volt.
Jó ideje készen áll már arra, hogy futamot nyerjen a Forma-1-ben, Carlos Sainz számára azonban egy kicsit döcögősen indult a 2022-es idény. A spanyol azonban nem adja fel, tovább hajszolja álmát, hiszen szeretne egy napon világbajnok lenni.
Számos olyan érvet lehetne felsorakoztatni, ami amellett szól, hogy a túlsúly káros az egészségre. A nagyszámú cikknek, vizsgálatnak köszönhetően az elhízás szív- és érrendszerre, anyagcserére kifejtett hatása ma már közismert, bár jelentősége nem helyén kezelt, hiszen keveseket ismerünk, akik kizárólag azért vállalkoztak fogyókúrára, hogy elkerülj
Több mint 125 ezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást, eddig több mint 205 milliárd forint támogatást ítéltek oda az igénylőknek - közölte Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára szerdán a Facebook-oldalán megosztott, a kormany.hu-n megjelent közleményben.
A két legismertebb nemzetközi crowdfunding site, azaz az Indiegogo és a Kickstarter már évek óta nem elérhető Magyarországon vállalkozók számára. De miért vonult ki a két mammut, tényleg lehetetlen vállalkozás ma egy ilyen platformot üzletszerűen üzemeltetni hazánkban? Vagy a lokális piac ismeretével és néhány egyéb csavarral rá lehet cáfolni az am
A Merkúr jóindulatú fényszöget képez a Szaturnusszal: gyakorlatias, megbízható, kitartó és szorgalmas vagy. Támaszkodhatsz tapasztalataidra, logikus gondolkodásodra, matematikai érzékedre és rendszerező tehetségedre, különösen a statisztikai/matematikai témákban. Gyakorolhatod az önérvényesítő kommunikációt, de az online-kapcsolatépítés is jó kalan
Orbán Viktor magyar kormányfő mutatja meg, hogy Moszkvából nézve van különbség barátságtalan és barátságtalan ország között. Sajtóhírek szerint az újabb EU-s szankciós csomagot Budapest blokkolja.
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportértéke 10,7 százalékkal, importértéke 10,9 százalékkal, az egyenleg pedig 10,3 százalékkal nőtt 2021-ben.
Magyarországról az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért csatlakozott az ITFitneszteszt elnevezésű online felmérési projekthez. Ennek keretében Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban élő diákok és fiatal felnőttek digitális készségeit fogják feltérképezni minden korábbi kutatásnál átfogóbb módon. A négy országban zajló
Tavaly adta el az ingatlanát? Ne felejtse el, hogy az idén, május 20-ig kell bevallani és átutalni az ingatlan eladás utáni adót. Segítünk kiszámolni, hogy kell-e szja-t fizetnie, és ha igen, mennyit.
Az orosz–ukrán háború február 24-i kirobbanása óta már több mint 450 nemzetközi nagyvállalat jelentette be, hogy visszafogja, szünetelteti a tevékenységét Oroszországban, vagy – a további események függvényében – esetleg ki is vonulhat onnan. E folyamat idővel jelentősen súlyosbíthatja mindkét fél gazdasági kilátásait.
Különleges kapcsolatokra sarkall a szekszárdi bor. A magyar bortörténelem felidézése mellett utánajártunk, miért különleges a magyar vidék bortermelése, és megtudhattuk azt is, melyik lesz az év magyar bora a Metróban!
Zsályával találkozhatunk gyógycukorkákban, szájvizekben, kozmetikumokban egyaránt. E növény a régi kertek elmaradhatatlan szereplője volt, és napjainkban is számos díszváltozata kapható a kertészeti árudákban. A zsályafélék nemcsak virágaikkal díszítenek, hanem színes változataik a leveleikkel is. Ideális növények, mert jól tűrik a száraz, meszes t
2022. február 25. napját követően talán már kevésbé tűnik érdekesnek a kkv-k 1 százalékos iparűzési adójával kapcsolatos szabályozás. A 2021-es iparűzésiadó-bevallások benyújtása előtt azonban érdemes lehet még egyszer átgondolni a jogosultságot, különös tekintettel a kkv-törvény összeszámítási szabályának alkalmazására.
Úgy tűnik, a kormány újra meghirdetheti harcát az élelmiszer-kiskereskedelmi szektor hazai tulajdonba vétele céljából és logikusnak tűnik az is, hogy ki lesz ezen a területen Orbán Viktor harcostársa. Az elmúlt 12 év ebből a szempontból nem hozott egyelőre áttörést, azonban az elmúlt évek hoztak új megközelítéseket. Bemutatjuk, hogy a kormány a kis
Jó halad az Omiš körüli elkerülő út, amely a maga nemében páratlan beruházás. A tervek szerint az év második felében szerkezetkész állapotba kerül a magas sziklából előretörő híd is. A Splittől alig húsz kilométerre fekvő, mintegy 15 ezer lelkes Omiš nyaranta nyüzsög a vendégektől, a magyar turistáknak is az egyik legkedveltebb célpontja. A Cetina
Jakab Péter önkritikájának hiánya, harmadára csökkent állami támogatás, mandátumért folyó küzdelem – kiújultak a csúfos választási kudarc után a Jobbik belső hatalmi harcai. Mára egyértelmű, a párt listájáról bejutott képviselők elsősorban lojalitásuknak köszönhetik elnyert pozícióikat, míg mások bizalomvesztés vagy épp Molnár Enikő kabinetfőnök m
14 Supercars-szal, négy nemzeti bajnokkal kezdődik a rallycross szezon a RabócsiRingen Húsvétkor. A hagyományos Matador Nemzetközi Rallycross Fesztiválra 117 nevezés érkezett. Két év COVID miatti kényszerszünet után ismét rallycross verseny lesz Húsvétkor a RabócsiRingen. A Matador Nemzetközi Rallycross Fesztivál nem csak a magyar bajnoki szezonnyi
Olasz versenyzőnek is szurkolhatnak a hazaiak a hétvégi dupla futamon. A teljes anyag Dupla futamos Formula E hétvége jön Rómában címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Irházy Róbert.
Két visszatérőt is köszönthetünk a Formula–1 idei harmadik versenyhétvégéjén: Sebastian Vettel koronavírus-fertőzés miatt csak az első két futamról maradt le, Melbourne viszont – szintén a járványhelyzet miatt – hosszabb kihagyás után, 2019 márciusát követően először rendez futamot. Az Ausztrál Nagydíjat megelőző napok azonban idén sem zajlottak pr
A teljes orosz vezetés háborús bűnösökből áll - jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij a Habertürk török televíziónak adott interjújában, amelyet a Telegram-oldalán is közzétett.
Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című, 19 szoborból felépülő kiállítását mutatja be az idei Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában április 23. és november 27. között a magyar részvételt szervező Ludwig Múzeum.
A szállítás előtt a Ludwig Múzeumban mutatták be az 59. Velencei Biennálé magyar pavilonjának két alkotását. E művek mellett a sajátos hangulatú pavilon és annak minden szobra Keresztes Zsófia munkája.
Újabb szankciók még Putyin lányai ellen is, haláleseteket tusolnak el az oroszok Zelenszkij szerint, Mariopulban 5000 ember halt már meg, halálos drónok használatát tanulják ukrán katonák. Az elmúlt órák eseményei.
Az első két hónapban a nyers adatok szerint 5,6 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
A Nemzeti Választási Iroda honlapján szerda este feltüntetett adatok szerint a Fidesznek már 136 mandátuma van, míg az ellenzéki összefogásnak már csak 55 – vette észre a Telex.