– Amikor a hétgyerekes trójai faló lett a baloldal jelöltje, akkor azt mondtam, hogy ebbe bele kell állni, mert maguk előtt tolják azok, akik nekünk, a nemzetnek, a keresztényeknek a legrosszabbat akarják – jelentette ki Bese Gergő atya azzal kapcsolatban, miért vett részt tevékenyen a választási kampányban. Tass, Dunavecse és Szalkszentmárton pléb
Egy hete tűnt el az a floridai anyuka, aki volt barátjához ment közös gyerekük felügyelete miatt. Több száz kilométerre a lakhelyétől találták meg egy felületesen elföldelt sírban.
Megvannak a hivatalos csatornái az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború lezárását célzó tárgyalásoknak – jelentette ki szerdán Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a Moszkvával tárgyaló ukrán küldöttség tagja az Ukrajinszka Pravda hírportálnak Orbán Viktor tűzszüneti javaslatára válaszolva.
A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2021 februárjához képest több mint ötszörösére nőtt, 2019 azonos hónapjához mérten 33 százalékkal csökkent, 1,089 milliót tett ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Az idei első negyedévben 28 690 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 11 százalékkal kevesebbet, mint tavaly az azonos negyedévben - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerdán az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.
Spanyolországban április 20-ától megszűnik a kötelező maszkviselés a zárt nyilvános helyek többségében - jelentette be Carolina Darias egészségügyi miniszter szerda este Toledóban sajtótájékoztatón.
Az Európai Bizottság hamarosan újabb jogállamisági jelentést tesz közzé, immáron a harmadikat, amelyben első ízben ajánlásokat is megfogalmaz az uniós tagállamoknak az igazságügy, a korrupció elleni küzdelem, a médiaszabadság valamint a fékek és ellensúlyok rendszerére vonatkozóan - jelentette ki Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős u
A mentőakció egész napos szerdai megtervezése után csütörtökön reggel megkezdik a jósvafői Kossuth-barlangban életét vesztő Mede Márton holttestének kiemelését a Reménytelen-szifon eddig ismeretlen folytatásából.
Menekült ukrán gyerekeknek hozott létre átmeneti iskolát az ELTE német nyelvi lektora az egyetem egyik épületében. A meglévő két csoportnak heti négy délután tartanak órákat önkéntes tanárok.
A Megoldás Mozgalom megsértette a választási eljárási törvény közvetlen politikai kampányra vonatkozó előírását, amikor több választópolgárnak is - kifejezett hozzájárulása nélkül - küldött kampány-sms-t - állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén.
Az Európai Bizottság hamarosan újabb jogállamisági jelentést tesz közzé, immáron a harmadikat, amelyben első ízben ajánlásokat is megfogalmaz az uniós tagállamoknak az igazságügy, a korrupció elleni küzdelem, a médiaszabadság valamint a fékek és ellensúlyok rendszerére vonatkozóan - jelentette ki Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős u
Az ukrajnai Harkiv megyében található üzemanyagbázis és fegyverszállítmány megsemmisítéséről számolt be ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerda esti hadijelentésében.
Vizsgálatot indított szerdán a francia polgári repülésbiztonsági nyomozó és elemző Iroda (BEA) annak a súlyosnak minősített incidensnek a kivizsgálására, amely az Air France légitársaság egyik járatának két nappal ezelőtti leszállásakor történt a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren . A pilóták ugyanis a Boeing 777 típusú repülőgép "repülésirányít
“Fölépítettünk egy jól működő kapcsolatrendszert, ami éppen most törik szét, és ezt látják. Amit én próbálok menteni ebből, az talán túléli ezt az időszakot. De könnyen lehet, hogy a szankciók, meg a nyugatiak nyomása, az olyan erejű lesz, hogy ebből nem marad semmi” - válaszolta az ATV kérdésére Orbán Viktor mai sajtótájékoztatóján.
Ahelyett, hogy a sörről mondott volna le, inkább minden mást feladott az a férfi, aki újszerű diétájának hála – meglepő módon – már közel 20 kilót fogyott.
Sokszor elfelejtjük, hogy a fürdőszoba ugyanolyan fontos része az otthonunknak, mint a konyha vagy a nappali. Sokféle fürdőszoba trend kering a világban, de fontos odafigyelni arra, hogy mivel a fürdőszobánkat a legjobb esetben hosszú távra tervezzük, felújításkor érdemes időtálló darabokat választani. Milyen típusú bútort válasszak? Mielőtt belevá
Hatalmas formában Karim Benzema. A francia csatár két remekbeszabott fejes góljával 0–2-re vezet a Real Madrid a Chelsea ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén.
A férfi meddőség legtöbb típusa nem előzhető meg. Ami a többi típust illeti, kerülje kábítószerek, doppingszerek - különösen az anabolikus szteroidok - alkalmazását, a túlzott alkoholfogyasztást és a dohányzást.
Súlyos mértékeket ölthet az a migrációs hullám, amit az orosz–ukrán háború okozta élelmiszerválság vonhat maga után. Többek között erről beszélt szerda este Szijjártó Péter.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint Gyurcsány és a háború miatt tudta őket így megverni a Fidesz, a kormány "halálcsillagát" pedig nem lehet 2026-ig legyőzni.