A TeamPuli névre hallgató legújabb applikáció a mozgásszegény életmóddal és az irodától való távolság miatt kialakult szociális beszűküléssel is képes felvenni a harcot, miközben egy újfajta csapatépítési és csapatkohéziós formát is kínál a cégek számára.
Sajtóértesülések szerint az orosz–ukrán konfliktus miatt jelentősen csúszhat a 3-as metró felújítása, ráadásul a beruházás költségei is jócskán növekedhetnek.
Figyelembe kell-e venni a havi órakeretnél a betegállomány idejét, ha igen, akkor ez esetben csak a hétköznapok vagy a hétvége is beleszámít a keretbe? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.
Valamiért csak a férfiak élvezhetik a kreativitás előnyét az ismerkedésnél. A nem feltűnő külsejű férfiak kreativitásukkal növelhetik vonzerejüket a nők számára– - derül ki egy kutatásból, amit a PsyBlog szemlézett röviden.
Elon Musk, a Tesla járműipari cég és a Space X űripari vállalat alapítója megelőzte az Amazon alapítóját és korábbi vezérigazgatóját, Jeff Bezost a Forbes világ leggazdagabb embereinek listáján.
Az Ausztrál Nagydíjat beperelték 8 millió dollárra, miután a popsztár Robbie Williams nem tudott fellépni a 2020-as versenyen, amelyet az utolsó pillanatban töröltek. Egy nappal azelőtt, hogy Williamsnek színpadra kellett volna lépnie, közölték a nézőkkel, hogy miután a koronavírus megjelent a paddockban is, az egész rendezvényt törlik. A brit sztá
Ivanka Trump, a Fehér Ház volt tanácsadója kedden órákon át tanúskodott a kongresszusi bizottság előtt, amely az Egyesült Államok Capitoliuma elleni támadást vizsgálta.
A világ nyersanyag-felhasználása abszolút értékben még mindig növekszik, annak ellenére is, hogy sokan intenzív, vagyis az erőforrásainak minél hatékonyabb kihasználásán alapuló növekedésere álltak át. Kína például 2011-2013 között több nyersanyagot használt fel, mint az USA az egész 20. században. Többek között ezen számok visszafogására lenne meg
Szigorítjuk az Oroszországgal szembeni büntetőintézkedéseket, hogy maximális nyomást tudjunk gyakorolni a Kremlre, az új csomag még csak a szénimportot érinti, viszont előbb vagy utóbb az orosz olajra és gázra is szankciókat kell kivetnünk - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülé
Divatot teremtett a Tesla a kormányával? A teljes anyag Megmutatták az új Lexus műszerfalát címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Tavaly nyáron írtunk róla, hogy három nagyértékű ingatlanát kínálta eladásra a Hegyvidék Önkormányzata, köztük a Lejtő utcai sporttelepet is. Ez utóbbi kapcsán most az is kiderült, ki volt a vásárló.
Április 8-a és 10-e között Budapest egyik különleges borétterme, az N28 Wine & Kitchen megnyitja teraszát és a rég elfeledett, magyar szőlőfajtákból készült borokat is pohárral kínálja.
Újra termelnek ammóniát a péti Nitrogénművek Zrt.-nél. A műtrágyagyártás alapanyagaként szolgáló ammónia gyártását egy hónappal ezelőtt az ukrajnai háború okozta földgázdrágulás miatt állították le - tájékoztatta kedden az MTI-t a vállalat vezérigazgatója.
Az 1970-ben bemutatott Superbird a Plymouth válasza volt a Charger Daytonára, amelyet a Dodge az előző évben kínált. Csakúgy, mint majdnem azonos testvérét, a Superbirdöt is kifejezetten a NASCAR számára fejlesztették ki, így a vállalatnak homologizációs célokból közúti változatot is kellett kínálnia – írja az Auto Evolution. A Charger Daytonával e
A Forbes által 36. alkalommal készített összeállítás adatai azt mutatták, hogy a listán szereplő dollármilliárdosok teljes nettó vagyona 12,7 ezermilliárd dollárra esett a 2021. évi 13,1 ezermilliárd dollárról.
Elon Musk, a Tesla járműipari cég és a Space X űripari vállalat alapítója megelőzte az Amazon alapítóját és korábbi vezérigazgatóját, Jeff Bezost a Forbes világ leggazdagabb embereinek listáján.
A Duna House kedden este tette közzé első negyedéves előzetes mérőszámait, amelyből többek között kiderült, hogy a cégcsoport kétszámjegyű növekedést tudott elérni két közvetítő szegmensében is, míg az olaszországi akvizíciónak köszönhetően a pénzügyi szegmensben 171 százalékkal bővült a cég éves szinten. A mérőszámok közlése után céláremelés érkez
Saját terveit jelentősen meghaladó nyereséggel és 7,8 milliárd forintos EBITDA-val zárta a 2021-es évet az AutoWallis Csoport az elhúzódó koronavírus-járvány és a chiphiányból eredő gyártói nehézségek ellenére. A magyar tőzsde autós vállalatának árbevétele újabb rekordot döntött: több mint a duplájára, közel 200 milliárd forintra ugrott, miközben a
A portugáliai Portimaóban veszi kezdetét a négy futamból álló gokart Európa-bajnokság. Mivel a világbajnokság az ősszel egyetlen futamból áll, az Eb tekinthető a legrangosabb FIA sorozatnak. A szezonnyitóra három magyar nevezett, de csak ketten tudnak rajthoz állni. A magyar sikerek után egyre többen tudják, hogy a gokartozás világában az olasz WS
Pedig már csak három hónap volt hátra a nagy eseményig, a Maria nevű menyasszonyt mégis letaglózta a felfedezése, és bölcsebbnek látta, ha inkább meghátrál.
Orbán Viktor tartja magát a hagyományokhoz: sorozatban negyedik választási győzelme után pár nappal sorozatban a negyedik alkalommal áll ki az újságírók elé, nemzetközi sajtótájékoztatóján. A szerda délután 2 órakor kezdődő eseményről élőben tudósítunk, de addig is összeszedjük, hogy a korábbi 3 ilyen esemény alapján, valamint a friss fejlemények f
Újraválasztása után máris meghozta az egyik első intézkedését Orbán Viktor miniszterelnök. Kedd este a Magyar Közlönyben jelent meg az a rendelet, amelyben módosították, hogy felsőoktatási felvételi eljárásban hány pluszpontot kapnak, akik katonai szolgálatot végeznek.
Tavaly nyáron írtunk róla, hogy három nagyértékű ingatlanát kínálta eladásra a Hegyvidék Önkormányzata, köztük a Lejtő úti sporttelepet is. Ez utóbbi kapcsán most az is kiderült, ki volt a vásárló.
Ahogy arra már számítani lehetett, a Mercedes-AMG kétliteres, négyhengeres motorral mutatta be az új SL belépő verzióját, amely a 43-as jelzést kapta. Sokak számára talán kissé csalódás lehet ez, ugyanakkor azt azért már most le kell szögeznünk, hogy teljesítmény terén hozza az elvárt szintet az újdonság, és aki rangon alulinak tartja a négy henger