2022. április 5. kedd

ápr. 5
12:30
Még mindig nincs meg a 33. induló az Indy 500-ra (Racing)
Bár egyre közeledik az Indy 500, még mindig nincs annyi autó, ami kitöltené a legendás verseny 33 fős mezőnyének listáját. A dominók továbbra is hullanak az NTT IndyCar Series azon törekvésében, hogy legyen 33. nevezés, és ezzel megtöltse az Indianapolis 500 “rajtrácsát”. Két potenciális induló ugyanakkor közölte a RACER-rel, hogy kiszálltak a vers
ápr. 5
12:30
Pert nyert a Binance egy amerikai bíróságon, mérföldkő lehet ez a kriptotérben (BitcoinBázis)
Az amerikai szövetségi bíró elutasított a Binance ellen felhozott vádakat, miszerint be nem jegyzett tokenek eladásával megsértette az amerikai értékpapír-törvényeket.
ápr. 5
12:30
Első alkalommal adták át a Jövő vezetője díjakat (Üzletem)
Alig kezdett el kilábalni a gazdaság a vírusválságból, máris nyakunkon egy újabb krízis, ami láthatóan ismét hatalmas kihívás elé állítja a gazdaság szereplőit. Ebben a környezetben kiemelten fontos, hogy a cégek vezetői, menedzserei állják a sarat és képesek legyenek alkalmazkodni a turbulenciához. Ennek elősegítése érdekében rendezték meg immár m
ápr. 5
12:30
Ukrán elnök: Orbán Viktor fél (rtl.hu)
Felhívta, többször is találkozóra invitálta a magyar miniszterelnököt.
ápr. 5
12:30
Jótékonysági árverés az Ukrajnából menekülő gyermekek javára (rtl.hu)
Az orosz-ukrán háború megmutatta, mennyi segítő és adakozó civil ajánlott fel különböző segítséget a menekülőknek. Most például egy jótékonysági árverést szerveznek az Ukrajnából menekülő gyerekek javára. Pintér Péter, a Pintér Aukciósház vezetője és Dr Dobos Máté, az Optinvest Zrt tulajdonosa mondta el a Reggeliben, pontosan miről van szó.
ápr. 5
12:32
Fourmaux: Felkészülésnek tökéletes volt (Racing)
Adrien Fourmaux a mexikói hegyek murvás pályáin készült az aszfaltos Horvát Rallyra, mely talán nem ideális, de a francia versenyző mégis tökéletesnek érzi.  Az M-Sport francia versenyzője rajthoz állt a hétvégi Nemzetek Rallyján Mexikóban, ahol először indult.   A versenyen az indulók saját nemzetük sikeréért harcoltak és végül Európa csapata nyer
ápr. 5
12:32
Nevet váltott az Orbán Viktor nevében használt Twitter-fiók (rtl.hu)
A régi névre pedig rátette a kezét egy troll.
ápr. 5
12:33
Ismét tolódik a Nissan Ariya debütálása (autopro)
Az új tervek szerint valamikor a nyártól lesz Európában is elérhető a Nissan elektromos SUV-ja.
ápr. 5
12:33
A hétvégén lehet meg az országgyűlési választások összes eredménye (HírTV)
A végleges eredmények meg is fordíthatják egy-egy mandátum sorsát.
ápr. 5
12:36
Dánia is kiutasított 15 orosz kémet, csak nálunk nem találnak egyet sem (Menedzsment Fórum)
Dánia kémkedésért 15 orosz diplomatát utasít ki - jelentette be kedden a dán külügyminisztérium.
ápr. 5
12:36
Végre, megállt a koronavírus-koncentráció növekedése a szennyvízben (Piac és Profit)
Megállt a koronavírus-örökítőanyag koncentrációjának növekedése a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján.
ápr. 5
12:36
„Nagyon nyugtalanító!” - Madonna TikTokon borzolja a kedélyeket (Joy)
A rajongók aggódnak érte.
ápr. 5
12:36
Az Európai Tanács elnöke és a NATO főtitkára is gratulált Orbán Viktornak (SzMo)
A magyar miniszterelnöknek gratulált Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt elnöke és Martin Helme az Észt Konzervatív Néppárt elnöke is.
ápr. 5
12:36
Tesztelik a négynapos munkahetet Nagy-Britanniában (Mandiner)
Több ezer munkavállalót vonnak be az eddigi legnagyobb kísérletbe.
ápr. 5
12:36
Jelentős drágulás a magyar boltokban: Emelkedik a tejtermékek ára, a sajt az új luxuscikk (Nyugati Fény)
Komoly áremelkedéssel számol az ágazat.
ápr. 5
12:42
Menekülteket osztana szét az uniós biztos (Privátbankár)
Az ukrajnai háború elől menekülő, kísérő nélküli kiskorúakat el kell osztani az uniós tagállamok között - jelentette ki Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedd délelőtt.
ápr. 5
12:42
Felugrott Szabó Zsófi: kikerekedett a szeme, maga se hitte, olyat közöltek vele élő adásban (Blikk)
Nem semmi, ami kiderült!
ápr. 5
12:42
Egy magyar bank mesterséges intelligenciával elemezte ügyfeleit - 250 millió forintos bírságot kapott (ProfitLine)
Rekordbüntetést szabott ki a Naih, melyet a március végén megjelent előző évi beszámolójában hozott nyilvánosságra. Amellett, hogy ez az eddigi legmagasabb adatvédelmi büntetés, egyben az első is, mely mesterséges intelligencia jogszerűtlen felhasználásából adódik.
ápr. 5
12:42
Komoly technikai hiba a magyar banknál: leállt az internet- és mobilbank (Pénzcentrum)
Technikai okok miatt nem működik az OTP új internet- és mobilbank szolgáltatása.
ápr. 5
12:42
Gázolajhiány miatt aggódnak a német üzemanyag-forgalmazók (Agroinform)
A lakossági felvásárlás teljesen felborítja a piacot.
ápr. 5
12:42
Egyeztetett hat ellenzéki párt elnöke (Mandiner)
Állítják: mindent meg fognak tenni, hogy hasonló helyzet többé ne fordulhasson elő.
ápr. 5
12:48
Mit kapnak az ukrán menekültek a magyar államtól? (Menedzsment Fórum)
Sok magyar otthonba fogadtak és fogadnak be ukrán menekülteket, akiknek csak nincs elég információjuk a menekültstátusz mibenlétéről, illetve arról, hogy a plasztikkártyával járó státusz milyen jogokkal és állami támogatással jár. Menekültügyi kisokos.
ápr. 5
12:48
Szakított Janza Kata és 22 évvel fiatalabb párja, Pesák Ádám (rtl.hu)
A Budapesti Operettszínház színészei öt év után döntöttek úgy, hogy véget vetnek kapcsolatuknak.
ápr. 5
12:48
A „magyaros” Lipcse és az Atalanta párharca élőben az RTL+-on! (rtl.hu)
Csütörtökön 18:45-től összesen két negyeddöntőt játszanak az UEFA Európa Ligában és az UEFA Európa Konferencia Ligában – az RTL Magyarország mind a két összecsapást élőben hozza el Önöknek!
ápr. 5
12:51
Sosem látott fotót posztolt magáról: meseszép volt 14 évesen a Barátok közt egykori sztárja, Varga Izabella (Femcafe)
Bár a rendszerváltás utáni televíziózás egyik legismertebb sorozata tavaly végleg véget ért, a színésznő népszerűsége máig töretlen. Varga Izabella hétfőn ünnepelte 49. születésnapját, ennek apropóján pedig egy 35 évvel ezelőtti fotójával örvendeztette meg hűséges rajongóit.
ápr. 5
12:54
Megint gyengécske a forint, Elon Musk Zuckerberg babérjaira tör? (Privátbankár)
A tőzsdéken enyhe rosszkedv látható, miközben a politikusok új szankciókról beszélnek és az olaj is ismét drágul. Az euró visszatért 370 fölé, az OTP is jócskán esik. Elon Musk megvette a Twitter jelentős pakettjét, kérdés, mi a szándéka vele. Meglepően jól viselte a török líra a 61 százalékos inflációs adatot.
ápr. 5
12:54
Egy férfi azzal zaklatja a No Doubt gitárosát, hogy Heath Ledger életben van (Blikk)
Gwen Stefani egyik volt zenésztársa szerint egy férfi azt állítja, Heath Ledger életben van.
ápr. 5
12:54
Hónapok óta nem jelentkezett be, most megtörte a csendet Várkonyi Andrea (Blikk)
Közösségi oldalán fontos dolgot közölt.
ápr. 5
12:54
Magyarországi koronavírus adatok (Vital)
A gyógyultak száma 1 717 268, az aktív fertőzötteké 97 280. Kórházban 1833 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 49-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltás...
ápr. 5
12:54
Mariupol felett már teljes az orosz hatalomátvétel (HírTV)
Csak romokat hagytak maguk után az orosz csapatok miután kivonultak Kijev környékéről.
ápr. 5
12:54
Nyugdíjszámítás: hatályba léptek a 2022. évi valorizációs szorzók (Adózóna)
Megjelent a Magyar Közlöny 61. számában a 2022-ben nyugdíjba vonulók ellátásának megállapításához szükséges valorizációs szorzókat tartalmazó 128/2022. kormányrendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. kormányrendelet módosításáról.
ápr. 5
12:54
Elon Musk nagyon elkezdett rendezkedni a Twitteren (Bitport)
A világ aktuálisan leggazdagabb embere eddig csak kritizálta a Twitert, de most be is vásárolta magát a társaságba, és annak legnagyobb részvényeseként már a felhasználókat szavaztatja bizonyos változtatásokról.
ápr. 5
12:54
Felszámolták a világ legnagyobb illegális online piacterét (Demokrata)
Felszámolták a világ legnagyobb forgalmú illegális online piacterét, az orosz nyelvű Hydra Marketet.
ápr. 5
12:54
Ellenálló növény alkotása az epigenetikai Abc megfejtésével (Agrárágazat)
A mezőgazdaság számára elengedhetetlen a termésstabilitás és biztonság – itt a lehetőség, amit a tudomány kínál.
ápr. 5
12:54
Usa: kevesebb kukorica, több szója (Mezőhír)
A kukorica veszített népszerűségéből az Usa-ban. A nagy szójakészletre viszont egy nagy termés jöhet.
ápr. 5
12:54
Tavaszi kihívásra várja a kirándulókat az Országos Erdészeti Egyesület a Pilisben (Magyar Mezőgazdaság)
Tavaszi kihívásra várja a kirándulókat az Országos Erdészeti Egyesület Sportolj tudatosan az erdőben - Fuss az erdész szemével címmel a Pilisben.
ápr. 5
12:54
Mesterséges intelligenciával figyelte az ügyfelek érzelmeit egy magyar bank, rekordbírságra büntették őket (rtl.hu)
250 milliós bírságot szabtak ki a meg nem nevezett pénzintézetre.
ápr. 5
12:54
Kijevbe utazik az Európai Bizottság elnöke (rtl.hu)
Vele tart Josep Borrell, Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is.
ápr. 5
12:56
Biden: Putyinnak bíróság elé kell állnia, mert háborús bűnös (HírTV)
Összeül az Ensz biztonsági tanácsa a vérengzések miatt. A történtek kapcsán Tóth Norbert nemzetközi jogászt kérdeztük.
ápr. 5
12:57
Nem titok többé: ilyen volt valójában John Lennon és Elton John kapcsolata (Femcafe)
John Lennon és Elton John a múlt század leghatásosabb zenészeinek táborát erősítették. Elképesztő tehetségükkel örökre beírták magukat a történelembe, ám azt csak nagyon kevesen tudják, hogy valójában milyen volt a kapcsolat közöttük.
ápr. 5
13:00
A magyar állampapírpiac jól fogadta a választási eredményt (Piac és Profit)
Enyhe hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
ápr. 5
13:00
Több mint hétezren érkeztek hétfőn Ukrajnából Magyarországra (ATV)
Magyarországra hétfőn az ukrán-magyar határszakaszon 4426 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 2986-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-vel.
ápr. 5
13:00
Ma különösen fontos Dórinak a sikkes megjelenés (Glamour)
Kovrig Doda vagyok, legtöbben a Plus Size Advice oldalamról és a vicces videóimból ismernek! Azonban ennél sokkal több vagyok, nő aki szereti a divatot, nő aki imádja az életet, nő aki rajong a családjáért, barátaiért, nő aki szórakoztat, nő aki segít, nő aki vállalkozik egy olyan világban ahol a férfiak még mindig túlnyomó többségben vannak, nő ak
ápr. 5
13:00
Háromnapos rendőrségi razzia kezdődött (Autószektor)
A fővárosi és megyei kormányhivatalok az országos akcióban a teherautók és autóbuszok műszaki állapotát, menetíró berendezéseit, a rakomány rögzítését vizsgálják. A közlekedési hatóság a kockázatosnak minősített járműveket a veszélyt előidéző ok megszüntetéséig kijelölt pihenőhelyen visszatarthatja - áll a közleményben.      Illusztráció: police.h
ápr. 5
13:06
Ellenőrzik és nem engedik ki Ukrajnából a hadköteles kettős állampolgárokat (HírTV)
Születési hely alapján ellenőrzik az ukrán határőrök a magyar útlevéllel kilépőket. Részletek Dunda György ungvári újságírótól.
ápr. 5
13:06
A Balatonnál és a Fertő tónál is fölényesen nyert a Fidesz, semmi akadálya a beépítésnek (444.hu)
Tihany, Szántód, Balatonszemes, Fertőrákos is a folytatásra szavazott.
ápr. 5
13:06
2000 éve eltűnt várost találtak egy híres európai város alatt, az év csak néhány napján lehet lejutni a mélybe egy csatornanyíláson át (Promotions)
A rejtélyes város az óriási földrengés után bukott a felszínre.
ápr. 5
13:12
Így változhat a Zöld hitel feltételrendszere (ProfitLine)
A money.hu szakértői szerint könnyen előfordulhat, hogy az MNB új Zöld hitel programja már a valóban aszkétának nevezhető, AA energetikai besorolás feltételeit tartalmazó ingatlanok finanszírozását segíti majd olcsó kamatozású kölcsönnel. A jegybanknak ugyanakkor a már befogadott Zöld hitel kérelmek sorsáról is döntenie kell.
ápr. 5
13:12
Kiderült, mikor folytatódik az RTL Klub társkereső realityje (MMonline)
Április 24-én este visszatér az RTL Klub társkereső realityje, a Házasodna a gazda a képernyőkre, igaz egyelőre csak a társat kereső gazdák mutatkoznak be. A műsor idén már az ötödik évaddal jelentkezik majd, a műsorvezető ezúttal is Nádai Anikó lesz. Idén már az ötödik évaddal jelentkezik a Házasodna a gazda, április 24-én pedig az RTL
ápr. 5
13:12
Nemzetközi megfigyelő: gördülékeny volt a szavazás (Demokrata)
A vasárnapi magyar országgyűlési választás és népszavazás gördülékenyen, hatékonyan zajlott – jelentette ki Russell Nobile.

Keresés