A működő ipari robotok száma új rekordot döntött, hiszen már körülbelül 3 millió egység dolgozik, ami éves szinten 13 százalékos növekedést jelent 2015 és 2020 között. A Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) elemezte a robotok és az automatizálás öt legfontosabb globális trendjét. „A robotizálás előretörése felgyorsul a hagyományos és az új iparágak
A szakrális helyek atmoszféráját idézi meg a Recirquel Ima című előadása, amelyet a Bartók-tavasz Nemzetközi művészeti hetek programjában láttunk a Müpa-sátorban. A Vági Bence által megálmodott produkció immerzív színházi élményt nyújtott, s elérte, hogy eltávolodva a jelen zajától túlléphessünk önmagunkon.
A győzelem után dukál az ünneplés. Vavra Bence a TV2 stúdiójából egyenesen egy belvárosi szórakozóhelyre sietett: saját dj-vel és temérdek pezsgővel töltötte az estét barátai és a stábtagok társaságában.
Miközben Magyarországon a bal- és jobboldali szavazók egyaránt izgatottan várták a 2022-es választás végeredményét, a tengerentúlon a sztárvilág a Grammy-jelöltekért szurkolt. A 64. Grammy-díjátadónak ráadásul egy váratlan vendége is volt: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Több statisztika is megjelenik a napokban, közöttük kiemelkedik a márciusi inflációs adat, valamint az ipari termelés és a külkereskedelem februári teljesítménye.
A Jati&Kebon méltán népszerű kültéri bútorai mindig tartogatnak valami megragadót, ami kiemelő őket a középszerből. A kiváló márka magas minőségű alapanyagokkal és szuper ötletekkel dolgozik! Ezeket a jegyeket hordozza magán a Miami kávézóasztal is!
Nem várt arányú győzelmet aratott a 2010 óta kormányzó Fidesz, amelynek ismét alkotmányozó többsége lehet a Parlamentben. Ugyanakkor soha ilyen komoly válságokkal nem nézett szembe a kormányzó párt, először szembesülhetnek a szavazóik azzal, hogy az életminőségük negatívan változhat, miközben a kormány európai játéktere is beszűkülni látszik.
Szlovákia szükség esetén inkább vállalja a Moszkva által támasztott fizetési feltételeket, és rubelben egyenlíti ki az orosz gázimportot, mintsem ártson saját gazdaságának - jelentette ki vasárnap Richard Sulík szlovák kormányfőhelyettes és gazdasági miniszter.
Katonai orvosokat és egészségügyi dolgozókat küldött Sanghajba a kínai hadsereg a város mintegy 25 milliós lakosságának koronavírus miatti tesztelésére – jelentette hétfőn internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.
A győzelem után dukál az ünneplés. Vavra Bence a Tv2 stúdiójából egyenesen egy belvárosi szórakozóhelyre sietett: saját dj-vel és temérdek pezsgővel töltötte az estét barátai és a stábtagok társaságában.
Varga Miklós együtt szerepel ikreivel, Viviennel és Szabolccsal Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musicalben, amelynek április 8-án lesz a bemutatója az Erkel Színházban. A közös munka óriási öröm mind az az apa, mind gyermekei számára.
A szabad és tisztességes magyar országgyűlési választások történelmében még egyszer sem fordult az elő, hogy egy pártszövetség 4 egymást követő országgyűlési választáson elnyerje a szavazók többségének bizalmát.
Ma 48 éve, 1975. április 4-én a Lánchíd budai hídfőjénél, a Clark Ádám téren, a sikló előtti parkban avatták fel az országos főútvonalak kiindulópontját, a 0 km-t ábrázoló térplasztikát, Borsos Miklós szobrászművész alkotását.
A hódmezővásárhelyi választókörzetben Márki-Zay Pétert megverő volt miniszter szerint bebizonyosodott, negatív kampánnyal és gyűlölettel választást nyerni.
Az elmúlt héten Chicagóban a búza 10,9 százalékkal, a kukorica 2,7 százalékkal, a szójabab 7,6 százalékkal, a repce pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb Amerikában. Európában is hasonló trendek érvényesültek, a malmi búza 4,2 százalékkal, a kukorica 6,9 százalékkal, a takarmánybúza 4,1 százalékkal, a repce pedig 2,3 százalékkal került kevesebbe, mint
Megkülönböztetünk édesvízi, tengeri, úszó- és bukórécéket. Egyes fajok főként hallal, mások inkább szemestakarmánnyal táplálkoznak. Ezeket a fajokat mesterséges körülmények között is lehet szaporítani, ha az alapvető életkörülményeket biztosítjuk számukra.
Ioniq 5: Az elektromos autót is Indonéziában gyártják. (Fotó: Hyundai) A Volkswagen riválisa, a Hyundai hivatalosan is megnyitotta első gyárát Délkelet-Ázsiában. A gyár Indonéziában található, amelyet a dél-koreai autógyártó mobilitási stratégiája központjának tekint. "Az üzem kulcsszerepet fog játszani az autóiparban, és különösen az elektromos já
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 429 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a katonák és rendőrök.
Közel áll a teljes feldolgozottsági szinthez a magyar kormány gyermekvédelmi népszavazása. A Nemzeti Választási Iroda honlapjára feltöltött adatok szerint azonban úgy tűnik, a Fidesz–KDNP egyik népszavazási kérdése sem lesz érvényes.
A szerbiai elnökválasztáson Aleksandar Vucic szerezte meg a voksok körülbelül 60 százalékát pártja saját megfigyelőinek adatai szerint, így már az első fordulóban megnyerte a választást, és újabb öt évig maradhat a nyugat-balkáni ország köztársasági elnöke, míg az előrehozott parlamenti választáson az általa vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) szerezt
Megérkezett a Playersroom üzletekbe az új PUMA Cali Dream cipő, ami egy igazi gardrób ikon, mégis egy időtlen alapdarab a letisztult, univerzális dizájnnak köszönhetően. Az ikonikus Cali sziluett egy friss külsőt kapott, ami a kaliforniai szörf kultúra könnyed, szabad világát idézi.
Az amerikai lap párhuzamot von Orbán Viktor és a szerb államfő tegnapi győzelme között, amit elsősorban médiafölényüknek tud be. A Wall Street Journal és a Guardian szerint csökkenhet az oroszok elleni újabb szankciók esélye.
Miután a Fidesz–KDNP győzelmet aratott a tegnapi országgyűlési választásokon, így az ünneplés sem maradhatott el. A mulatósok királya, Kis Grófo is beállt a sorba, Szijjártó Péter társaságában bulizott.
A Mars és a Hold helyzete okozhat nyugtalanságot, de ha kifelé, pozitív módon csatornázzuk az energiáinkat, akkor valami jót teremthetünk, alkothatunk. Napi horoszkóp hétfőre.
„Elértük céljainkat, megvalósítottuk, amit szeretnénk" – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva.