2022. április 30. szombat

ápr. 30
10:24
Ukrán zászlókat helyeztek ki Budapesten a szovjet emlékműnél (ATV)
Ukrán zászlókat tűztek ki fiatalok Budapesten a Szabadság téri szovjet emlékműnél.
ápr. 30
10:24
Hotel sztorik – 5+1 érdekesség, amit nem tudtál a hazai szállodákról (Femcafe)
Végre itt a tavasz, eljött az ideje a nyaralás megszervezésének! Ha nem szeretnénk repülőre ülni, vagy csak néhány napra tudunk elszabadulni a munkából, akkor csodás hazai tájakat fedezhetünk fel vagy pihenhetünk a Balaton partján.
ápr. 30
10:24
Olyat húzott a Pepsi, hogy a Coca-Cola rögtön beleremegett (Promotions)
Ha összejött volna az üzlet, az üdítőitalosok a világ egyik legnagyobb hadiflottájával rendelkeztek volna.
ápr. 30
10:30
Elküldte a kormány az Európai Bizottságnak 4 éves gazdasági tervét (Piac és Profit)
Továbbra is magas ütemű gazdasági növekedéssel, valamint az államadósság és a költségvetési hiány folyamatos csökkentésével számol a kormány a következő négy évben – áll a Pénzügyminisztérium által az Európai Bizottságnak megküldött Konvergencia Programban. A tárca 4,3 százalékos gazdasági növekedést, a bruttó hazai termék 4,9 százalékára csökkenő
ápr. 30
10:30
Így kínozták meg az oroszok a fogságba esett férfit: sokkoló beszámoló a háború poklából (Blikk)
Putyin különleges hadművelete egyre inkább csődöt mond. Ami ez egészben a legborzasztóbb, hogy a harcok azóta is megállás nélkül folynak, amelynek egyre több a civil áldozata. Aki valamilyen különleges szerencse folytán mégis életben marad, annak is egy életre tragikus és nyomasztó emlék marad a háború. Nyikita Horban heteket töltött orosz fogságba
ápr. 30
10:30
Oroszország mégis dollárban fizeti az adósságait (Mandiner)
Az amerikaiak szeint az oroszok lépése a szankciók „sikerének jele”.
ápr. 30
10:36
Holnaptól változás jön a védettségi igazolványnál! (Privátbankár)
Május elseje után nem lesz érvényes azok védettségi igazolványa, akik a fertőzésen való átesettségükkel szerezték meg a védettségi igazolásukat.
ápr. 30
10:36
Egyszerű, de nagyon finom: sajtos, tejszínes metélt Fásy Ádámtól (Blikk)
Köszöntsük egy finom fogással az édesanyákat! Hazánkban május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat, megköszönve nekik, hogy születésünk óta óvnak minket, szeretettel és gondoskodással vesznek körül. Természetesen ne csak ezen az egyetlen napon, hanem az év minden napján háláljuk meg törődésüket és határtalan szeretetüket! Ezennel minden édesa
ápr. 30
10:36
Ezek a tárgyak negatív energiát visznek az életedbe, még ma dobd ki őket (Blikk)
Ahogy telnek az évek egyre több tárgy gyűlik össze otthonunkban – a szükséges dolgokon kívül.
ápr. 30
10:42
Jelentős mennyiségű robbanóeszközt találtak egy kállói családi ház hátsó kertjében (ATV)
Jelentős mennyiségű világháborús robbanóeszköz került elő egy kállói családi ház hátsó kertjében folyó építkezésen a napokban - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede szombaton a Facebook-oldalán.
ápr. 30
10:42
Fogadjunk, hogy te is odáig vagy érte, de alig tudsz róla valamit: meglepő információk a húsevők egyik kedvenc ételéről (Femcafe)
Kicsit visszautalva a cikkünk címére: semmi baj, ha a cikkben leírtakat eddig nem tudtad a baconről, ez abszolút nem tartozik az általános műveltséghez, de mivel a magyarok is rengeteg bacont esznek, úgy gondoltuk itt az idő megmutatni, honnan is ért el hozzánk a bacon-őrület.
ápr. 30
10:42
Hoppá: még a meztelenkedéstől sem riadtak meg a riói karnevál fellépői az utolsó napokban (Promotions)
Egyre forróbb a hangulat, ahogy a végéhez ér a riói karnevál.
ápr. 30
10:42
Sokkoló fotó az M5-ösön történt hajnali halálos balesetről (Autószektor)
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a baleset szombaton 4 óra 30 perc körül történt a sztráda 173-as kilométerszelvényében. Az elsődleges adatok szerint egy a határátkelő irányába tartó személyautó belerohant egy álló kamionba. A balesetben az autó utasai közül egy ember a helyszínen meghalt, a többiek megsérültek. Ö
ápr. 30
10:42
Vas Gábor: Nem szeretném, hogy gépekre kötve lássanak a szeretteim – interjú az Éjjel-Nappal Budapest sztárjával (rtl.hu)
ÉNB Milán a sorozatban tragikus eseményeken ment keresztül az elmúlt hónapokban, miután halálos betegséget diagnosztizálták nála. A Milánt alakító Vas Gábor most elmesélte, milyen érzések kavarogtak benne a forgatások alatt.
ápr. 30
10:48
Változás: holnaptól már nem védettséget igazol a védettségi igazolvány (Menedzsment Fórum)
Május elseje után nem lesz érvényes azok védettségi igazolványa, akik a fertőzésen való átesettségükkel szerezték meg a védettségi igazolásukat.
ápr. 30
10:48
Talpig magyar dizájnban – ismerd meg a Zokni-t (Glamour)
Egyre többen igyekszünk fenntarthatóbban öltözködni, az utóbbi években rengeteg új lehetőség, opció született erre. Az apróbb darabok, kiegészítők terén kényszerülünk leginkább kompromisszumra, talán a zokni az a ruhadarab, amit a legnehezebb környezettudatos, etikus forrásból beszerezni.
ápr. 30
10:48
Orbánék egy év alatt hatszor hivatkoztak kibertámadásra, a rendőrség egy vizsgált esetben sem talált tettest (Nyugati Fény)
Nem áll módukban információt adni.
ápr. 30
10:54
Figyelmeztetés: Sürgősen ellenőrizze a személyi okmányait! (Infostart)
Közeledik a határidő lejárta a veszélyhelyzet idején lejárt okmányok meghosszabbítására. Aki Budapesten vagy annak környékén intézné a cserét, különösen iparkodjon.
ápr. 30
10:54
Szijjártó Péter: Kína után Katarba is rendszeresen repül az állami tulajdonú szállítógép (ATV)
Az Airbus A330-200F típusú cargo gépet bő két évvel ezelőtt vásárolta meg a kormány, melyet az elmúlt hónapokban Budapest és a kínai Csengtu közötti útvonalon állították kereskedelmi forgalomba, s mely mostantól Budapest és Doha között is rendszeresen repül majd.
ápr. 30
10:54
Egy 63 éves (!) ruhában ment jótékonysági bálba Bella Hadid, és egy istennő benne (Glamour)
A vintázs ruhák egyre népszerűbbek a vörös szőnyegen, Bella Hadid, aki a testvérével érkezett a jótékonysági gálára, most egy egészen különleges darabbal kápráztatott el.
ápr. 30
11:00
Tudta, miért van ez a fura videó ma a Google nyitólapján? Ez az oka (Blikk)
Újabb furcsa videó jelent meg a Google nyitólapján, ahol egy-egy jelentősebb esemény emléknapján vagy évfordulóján szokott megemlékezni a tech-óriás.
ápr. 30
11:00
Erre érdemes figyelni: már csak eddig érvényesek a járvány alatt lejárt okmányok (Blikk)
Már csak két hónapig, június 30-ig érvényesek a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet alatt lejárt okmányok, köztük a személyi igazolványok, a jogosítványok, útlevelek és a forgalmi engedélyek - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon.
ápr. 30
11:00
Bősz Anett lesz a DK új főpolgármester-helyettese Gy. Németh Erzsébet helyett (444.hu)
Gy. Németh új országgyűlési mandátuma miatt három pozíciója helyére kellett más DK-s képviselőt jelölni.
ápr. 30
11:00
Molnár Anikó szégyenfalra írja a vendégeit, akik bejelentkeznek hozzá, de nem mennek el a sminktetoválásra (SzMo)
Molnár Anikónak elege lett, ezért indított egy Facebook-oldalt, egy „szépségipari feketelistát”, amire ki akarja tenni azoknak a vendégeknek a nevét, akik átverték.
ápr. 30
11:06
Élelmiszerválság - Áttörés Ukrajnában a világ gabonaellátása érdekében (Infostart)
Az ország tengeri kikötői blokád alatt vannak, a világ számos országa viszont számít az egyelőre az országban rekedt rengeteg gabonára. A háború kezdete óta most végre sikert értek el a szállításokban, és alakul a folytatás is.
ápr. 30
11:06
Az amerikai szóvivő majdnem elsírta magát az orosz invázió elítélése közben (Mandiner)
John Kirby, mint katona nem tudja összekapcsolani ártatlanok halálát a „nácimentesítéssel”.
ápr. 30
11:06
Baku számára nem jelentenek nyomást az új helyszínek (Racingline)
Az azeri Forma-1-es pálya főnöke elmondása szerint nem éreznek plusz nyomást új helyszínek érkezése miatt. Bakuban 2016-ban rendeztek először versenyt, azóta pedig még több városi pálya került az F1-be. Tavaly érkezett Jeddah, jövő héten jön Miami, jövőre pedig Las Vegas. Azerbajdzsánnak 2024-ig van szerződése a száguldó cirkusszal, de nem hiszik,
ápr. 30
11:12
Személyi kölcsönt akarsz? Akkor horror kamatokra készülj! (ProfitLine)
A lakáshitelek piacához hasonlóan áprilisban a legtöbb bank szigorított a személyi kölcsön kondícióin is. A változások eredményeképp az átlagosnak mondható, 5 milliós kölcsön esetében már nincs 100 ezer forint alatti törlesztőrészlet. Ráadásul a top-kamatért az átlagbér kétszeresét kitevő jövedelmet kell igazolni – derült ki a money.hu Kamattükrébő
ápr. 30
11:18
Több száz kiló robbanóeszköz volt egy családi ház kertjében (Infostart)
Két napig dolgoztak a tűzszerészek csak az elszállításukon.
ápr. 30
11:18
Gy. Németh Erzsébet lemondása után megvan az új Dk-s főpolgármester-helyettes (Blikk)
Ahogy korábban már kiderült, Gy. Németh Erzsébet, korábbi főpolgármester-helyettes lemondott a pozíciójáról, miután a parlamenti választások során mandátumot szerzett. Kiderült az is, ki fogja őt követni a poszton.
ápr. 30
11:18
Sikeresebben kezelheti a mesterséges intelligencia a fenntarthatóságot az embereknél egy nemzetközi kutatás szerint (Tiszta Jövő)
Sikeresebben kezelheti a mesterséges intelligencia a fenntarthatóságot az embereknél, egy nemzetközi kutatás szerint a megkérdezettek 84 százaléka úgy véli, hogy a vállalkozások nagyobb előrelépést érnének el a fenntarthatósági és társadalmi célok felé a mesterséges intelligencia segítségével, sőt 61 százalékuk szerint a mesterséges intelligencia o
ápr. 30
11:18
Kétszer volt bent az Országgyűlésben, 15 milliót tett zsebre (Demokrata)
Az elmúlt egy évben Hadházy Ákos mindössze két alkalommal ment be a munkahelyére.
ápr. 30
11:18
Szépkorúak Bmw-je (Autószektor)
A lényeg, hogy kétféle motorral is vezettem az újdonságot: nyomatékos és takarékos kétliteres, négyhengeres dízellel, valamint pörgős és viszonylag erős háromhengeres benzinessel. A kínálat ennél sokkal szélesebb. Nézzük, mit kell tudni az autóról! Markáns kinézet A 2-es Active Tourer megnőtt, elődjénél markánsabb, de ugyanakkor annak szellemében
ápr. 30
11:18
Osztrák politikus: A magyarok allergiások a külső beavatkozásra, ezért választották újra Orbánt (rtl.hu)
A szélsőjobboldali Harald Vilimsky a hetes cikkely szerinti eljárást sem támogatja Magyarországgal, illetve Lengyelországgal szemben.
ápr. 30
11:24
7 szuperegyszerű frizura esküvőre, vagy igazából bármikorra (Femcafe)
Már javában elstartolt az esküvői szezon, éppen emiatt érdemes felkészülni ezekre az eseményekre.
ápr. 30
11:24
Megugrottak az olajipari óriások üzleti eredményei a magas olaj- és gázáraknak köszönhetően (NRGreport)
Ahogy az olaj- és gázárak megemelkedtek az orosz-ukrán háború közepette, úgy ugrottak meg az ExxonMobil és a Chevron eladásai 2022 első negyedévében. Az amerikai nyersolaj hordónként 76 dollárról közel 130 dollárra emelkedett.
ápr. 30
11:24
Vegyél részt a turizmus ágazat konjunktúrafelmérésében! (Spabook)
A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány közös kezdeményezésére, a GKI Gazdaságkutató közreműködésével felmérést indítanak, hogy a turisztikai és vendéglátó szektorokról pontosabb képet…
ápr. 30
11:24
Mutatjuk a várható Netflix-premiereket, lesz mit nézni a nyári estéken (Promotions)
Kiderültek a premier dátumok.
ápr. 30
11:24
Már csak két hónapig érvényesek a járvány alatt lejárt okmányok (Növekedés)
Már csak két hónapig, június 30-ig érvényesek a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet alatt lejárt okmányok, köztük a személyi igazolványok, a jogosítványok, útlevelek és a forgalmi engedélyek - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon.
ápr. 30
11:24
Tavaly Hadházy kétszer ment be az Országházba, ezért bruttó 15 milliót kapott (Mandiner)
A politikus a munkahelyére nem jár be, de a milliókat zsebre teszi a Mediaworks-Hírcentrum szerint.
ápr. 30
11:24
Alaposan helyretették Semjén Zsoltot a pedagógus szakszervezetek (Nyugati Fény)
Korrigálták kijelentéseit.
ápr. 30
11:24
Magyarország megpályázta a 2025-ös méhészeti világkiállítás rendezését (Magyar Mezőgazdaság)
Magyarország megpályázta a 2025-ös méhészeti világkiállítás rendezését - közölte az agrárminiszter szombaton közösségi oldalán.
ápr. 30
11:30
Elcsuklott a Pentagon szóvivőjének hangja, amikor az oroszok által elkövetett atrocitásokról kérdezték (SzMo)
John Kirby Vlagyimir Putyin „romlottságáról” és „kegyetlenségéről” beszélt az amerikai védelmi minisztérium sajtótájékoztatóján.
ápr. 30
11:30
A nyugdíjemelés részletei (Növekedés)
A kormány az év eleji 5 százalékos emelés után újabb 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött, így összesen 8,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak - közölte a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon.
ápr. 30
11:36
"Egyszeri kéjelgés 2 pengő" - piroslámpás-negyed Pesten (Blikk)
undefined
ápr. 30
11:36
Ismét megnyílik a trópusi lepkékkel teli kert (Infostart)
Újra megnyitja kapuit vasárnap a Szegedi Tudományegyetem arborétumának lepkekertje, ahol az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetők meg karnyújtásnyi távolságból.
ápr. 30
11:36
Több mint 200 gránátot találtak egy nógrádi családi ház kertjében (444.hu)
Építkezés közben találtak rá a második világháborúból megmaradt, német robbanótestekre.
ápr. 30
11:36
Nézd meg exkluzív interjúnkat Szentgyörgyi Bálinttal, A besúgó kreátorával! (Glamour)
Az HBO Max első magyar gyártású sorozatának sajtóeseményén jártunk.
ápr. 30
11:36
Szijjártó: szükség van hazai légi teherszállítóra (Növekedés)
Újabb útvonalon teljesít kereskedelmi szolgálatot az állami tulajdonú teherszállító repülőgép: a Qatar Airways-szel folytatott intenzív tárgyalások eredményt hoztak és a kínai útvonal üzemeltetése kiegészül a Budapest-Doha kereskedelmi légikapcsolattal is - írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter.
ápr. 30
11:36
Bejelentették: Dr. Bősz Anett lesz a DK főpolgármester-helyettese (Nyugati Fény)
Eredményes munkát kívánunk!

Keresés