A Samsung 2022-es Neo QLED modelljei a karbonlábnyomuk csökkentéséért elnyerték a Carbon Trust szervezet „Csökkentett CO2” tanúsítványát.A Carbon Trust globális klímakutató- és tanácsadó szervezet célja, hogy hozzájáruljon a karbonsemleges jövő eléréséhez. A „Csökkentett CO2” tanúsítvány az egyes termékek karbonlábnyomának folyamatos csökkenését is
A korábbi brazil világbajnok, Emerson Fittipaldi szerint az elmúlt, Emilia Romagna Nagydíj komoly fordulatot jelentett az erősorrendben. Véleménye szerint most már nem a Ferrari, hanem a Red Bull az etalon idén. A Red Bull kettős győzelmet aratott Imolában, ráadásul tempóból is simán a Ferrarik (pontosabban a versenyt befejező Charles Leclerc) előt
Összekötik a termékfrissítéseket az emissziócsökkentő programokkal. A teljes anyag Frissül a Polestar elektromos autója címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
A brit-hongkongi HSBC bankóriás profitja az első negyedévben 28 százalékkal, a bevétele pedig 4 százalékkal csökkent éves összevetésben - derült ki a pénzügyi holdingnak a hongkongi tőzsdén közzétett jelentéséből.
Az év eleji 5 százalékos nyugdíjemelés után július elejétől újabb emelést kapnak a nyugdíjasok, és visszamenőlegesen az első hat hónapra is megkapják a nyugdíjasok az emelést egy összegben – jelentett be Gulyás Gergely miniszter a mai Kormányinfón. Megnéztük, mekkora lesz az egyszeri juttatás és az emelés mértéke a medián és az átlag nyugdíj esetéb
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, szombat délelőtt tömegekre kiterjedő hálózati probléma lépett fel a Yettel mobilszolgáltatónál, volt, akinek órákig nem volt elérhető a hálózat. Kompenzációval készültek a vállalatnál, de figyelni kell - írja az Infostart.
Hamarosan jön a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének csütörtöki adása. A mai műsorban egyebek mellett arról lesz szó, hogy mennyivel növekednének a változó kamatozású lakáshitelek törlesztői, ha a kormány eltörölné a kamatstopot. A podcast második részében az Egyesült Államok által Ukrajnának juttatott fegyverekről lesz szó, végül pedig eg
Az építőipar a legnagyobb és egyben legkevésbé digitalizált iparág ma Magyarországon, ami leginkább az ágazat vertikális széttagoltságára vezethető vissza. A rettentően kompetitív piacon ugyanakkor csak az maradhat talpon aki mégis rálép a digitalizáció útjára - hangsúlyozta a Portfolio Építőipar 2022 konferenciáján tartott előadásában Dálnoki Ádám
A márciusi 7,6% után áprilisban 7,8% volt a német infláció – derül ki a csütörtökön közölt előzetes adatból. A szakértők stagnálásra számítottak előzetesen.
A drávaszögi magyarság a választáson bebizonyította, hogy az anyaország számíthat a határon túli magyarokra, ahogyan ők is számíthatnak a továbbiakban is az anyaország támogatására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a horvátországi Bellyén.
Hivatalosan is megalakult a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja. A 117 fős frakció egyhangúlag döntött arról, hogy Kövér Lászlót jelöli az Országgyűlés elnöki tisztségére. Kocsis Mátét pedig egyhangúlag a Fidesz frakcióvezetőjének választották újra.
Az orosz haditengerészet katonai célokra kiképzett delfinekkel védi fekete-tengeri flottáját – írta az amerikai haditengerészeti intézet (USNI) híroldalán helyi idő szerint szerdán.
Rejtő Jenő a magyar szórakoztató irodalom népszerű képviselőjeként és megújítójaként vonult be a történelembe. A ponyvaműfaj koronázatlan királyát igazi nőcsábászként ismerték, aki kétszer is gépírónőt vett feleségül.
A kormány további 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött az infláció miatt, így összességében 8,9 százalékkal emelkedik a nyugdíj - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.
A besúgó felfér a forgalmazó minőségi hazai sorozatainak listájára a Terápia, a Társas játék és az Aranyélet mellé, ám nagyon távol áll a dokumentarista korrajztól.
Az orosz hatóságok bejelentették, hogy enyhítik a török gyümölcs- és zöldségszállítmányokra vonatkozó korlátozásokat. Az orosz fogyasztóvédelmi hatóság közleménye szerint ez egyebek mellett a hegyes paprikára, a gránátalmára, a csemegeszőlőre és narancsra is érvényes.
Az elmúlt két hónapban Ausztria és Olaszország volt a legnépszerűbb úti cél az online utasbiztosítást kötők körében. A többség városnéző utakon vett részt, és repülővel utazott – derült ki a Bank360.hu összesítéséből.
Az orosz védelmi minisztérium szóvivője jelentette be, hogy szerda éjjel elhárítottak egy ukrán támadást, amelyet Kijev a Tocska-U ballisztikus harcászati rakétákkal és nagyteljesítményű rakéta-sorozatvetőkkel indított. Igor Konashenkov vezérőrnagy azt mondta: az orosz kézre került, dél-ukrajnai Herszon városának lakónegyedeit támadták.
A kíméletlen tárgyalási módszereiről híres üzletember neve fogalom volt a labdarúgás világában, és általában hatalmas nyereségeket könyvelt el egy-egy futballista átigazolása után.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy a kormány folytatni fogja a horvátországi magyar közösség oktatási, kulturális és egyházi intézményeinek finanszírozását.
Görögország az orosz gázszállítások következő hónapban esedékes számláját az uniós szankciókba nem ütköző módon tervezi kifizetni - közölte csütörtökön az ország környezetvédelmi és energiaügyi minisztere.
A muskátli tökéletes választás a tavaszi és nyári időszakban, hiszen színes virágai és változatos fajtái miatt a meleg hónapok egyik leghangulatosabb kerti és beltéri díszítője. Azonban még ezt a könnyen alkalmazkodó virágot is érhetik olyan külső támadások, melyek orvoslásáról csak keveset tudunk.
Több mint 8500 gímszarvast és 5400 őzet ejtettek el a 2021/2022-es vadászati évben Zala megyében, a vaddisznó terítéke pedig meghaladta a 18 ezret – közölte a megyei kormányhivatal vadászati és halászati szakügyintézője.
Folyamatosan növekszik a cégen belülről érkező fenyegetések száma és költsége. Az amerikai Ponemon Institute felmérése szerint a vállalatok csaknem kétharmada évente több mint 40 biztonsági incidens felszámolására kényszerül, amelyek átlagos költsége közel fél millió dollár. Különösen fenyegető lehet a szervezetek számára, hogy ezek jelentős részét
Az ellenzéknek vissza kell szereznie a saját kétmilliós szavazótáborának a bizalmát – mondja az LMP új frakcióvezetője, akivel beszéltünk Gyurcsányról, MZP-ről és az orosz-ukrán háborúról is.
Több mint 40 ezer hamis parfümöt találtak a NAV munkatársai egy Távol-Keletről érkező konténerben. A hamisítványok piaci értéke meghaladja az egymilliárd forintot.
A Velencei-tó Magyarország harmadik legnagyobb tava a Balaton és a Tisza-tó után, így nem véletlen, hogy minden szezonban tömegeket vonz magához pihenni, fürdeni, lángost enni és élvezni a nyarat. Mutatunk 4 látványosságot, amit érdemes megnézni, ha nem szeretsz egész nap a tóparton feküdni.
Az orosz haditengerészet katonai célokra kiképzett delfinekkel védi fekete-tengeri flottáját - írta az amerikai haditengerészeti intézet (USNI) híroldalán helyi idő szerint szerdán.