Újabb évaddal jelentkezik Ördög Nóra műsorvezetésével a TV2 népszerű utazós kaland-realityje, az Ázsia Expressz. A sztárpárokra ezúttal is kemény kihívások várnak, izgalmas feladatokban és embert próbáló kalandokban nem lesz hiány. A harmadik széria szereplőinek útja Jordánián, Törökországon és Grúzián át Üzbegisztánba vezet. A TV2 idén újra műsorá
A 2020-ban megjelent 365 nap legalább olyan heves vitákat váltott ki, mint amekkora sikert aratott, így talán nem is volt kérdés, hogy a Netflix elkészíti a folytatást.
A legújabb Szupermenta termékteszten 25 tasak paradicsom-vetőmagot vettek górcső alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Öt termék esetében volt probléma a magdarabszámmal, három vetőmagnál pedig jelölési hibát találtak az ellenőrök.
Mika Häkkinen meg van róla győződve, hogy egyre fogy a Mercedes ideje a problémáik megoldására, miután újabb verseny telt el komolyabb előrelépés nélkül a tempó terén. A bajnokcsapat igen gyenge szezonkezdeten van túl az elmúlt években látottak fényében, és egyelőre nem találják a problémáik titkának nyitját. A leglátványosabb hátráltató tényezőnek
Az Európai Bizottság szerdán megküldött, a jogállamisági eljárást elindító levele alapján „semmi akadálya nincs a helyreállítási alapról szóló megállapodás aláírásának” – ezt szűrte le a kormány a levél gyors tanulmányozása alapján, mondta el a mai Kormányinfón Gulyás Gergely.
Honfitársaink kétharmada szerint az utazás és a nyaralás határozottan hozzájárul a mentális egészség javításához, és évi 1-2 utazás lenne elegendő ahhoz, hogy feltöltekezhessünk – derül ki egy friss felméréséből. Az X generáció tagjai igénylik leggyakrabban utazást, ennek ellenére a Z generáció tagjait viselte meg legjobban az, hogy nem utazhattak.
Az idei első negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma 181 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalékos volt. A 15-74 éves munkanélküliek száma 34 ezerrel, míg a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal csökkent a tavalyi január-márciusi időszakhoz mérve – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Naponta gondolsz a vásárlásra? Rosszkedv miatt vagy unalomból is betérsz egy ruhaboltba? Érzel bűntudatot shoppingolás után? Ha ezekre a kérdésekre igen a válasz, akkor erős a függőség gyanúja.
2020 novembere óta felmondási tilalom van a magyar egészségügyben, ám ez május 31-el megszűnik. A szakszervezetek szerint komoly felmondási hullám várható, sok egészségügyis már jó ideje munkahelyet akar váltani.
A január-márciusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 674 ezer volt, 107 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. Márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 697 ezer fő volt – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
„Ezt azonban nem nézhetjük tétlenül. Magyarországon a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családokat megvédje az áremelkedések következményeitől” – jelentette ki a Facebookon a miniszterelnök.
Magyarország környezeti állapotának javítása érdekében a lakossági energiahatékonysági beruházásoknál az energiatakarékosságot és a légszennyezés csökkentését eredményező fejlesztésekre kell helyezni a hangsúlyt, ezen felül a kormánynak a régi szennyező járművek behozatala ellen is fel kellene lépnie - hangsúlyozták a Föld napja alkalmából természe
Gasztronómiai trendekről Herczeg Zoltán, a Dining Guide, hazánk legrégebbi gasztronómiai platformjának lapigazgatója, gasztronómiai tanácsadó mesél. Három éve a koronavírus, most pedig két hónapja a háború sújtja a szektort. Mit tapasztaltok a tesztelés során? Milyen a hangulat? Mi érződik a nehézségekből? A világjárvány következményeit túlélő né
A Halálos iramban: Hobbs & Shaw és előzetesei, illetve a Nagy Ő nem megfelelő korhatár-besorolása miatt összesen több mint 4,9 millió forint bírságot rótt ki a TV2-re a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa legutóbbi ülésén. A testület hét évvel meghosszabbította a Trend FM és a Klasszik Rádió jogosultságait. A TV2-re a kiskorúak
A kontinens egyik legnagyobb nemzetközi felsőoktatási rendezvényének ad otthont az idén 240 éves Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a péntekig tartó találkozón napirenden szerepel az orosz-ukrán háború is.
Lezajlott ma a kormányinfó, az élelmiszerárstop tegnap bejelentett meghosszabbításának körülményei is szóba kerültek az eseményen, emellett újabb nyugdíjemelést jelentett be Gulyás Gergely miniszter, a jogállamisági eljárás kapcsán pedig úgy fogalmazott, hogy semmi akadálya nincs a helyreállítási alapról való megállapodás aláírásának, illetve a min
Gitár kategóriában vehette át Snétberger Ferenc a Deutscher Jazzpreis-t, tehát a legnevesebb díjat. A Német Jazz-díj harmincegy kategóriában jutalmazta a szakma legkiemelkedőbb művészi teljesítményeit.
A miniszter szerint néhány kérdésben tud engedni a kormány, de a háborúról és a „szexuális propagandáról” a magyarok egyértelmű véleményt mondtak a választáson és a népszavazáson.