A Väderstad innovációkat bemutató videósorozatunk harmadik részében a gumiágyas csapágyazást és a gumibakos függesztést, valamint ezek előnyeit ismerhetik meg nézőink.
A Gazprom leállította a gázszállítást a bolgár Bulgargaz és a lengyel PGNiG vállalatnak, mivel nem fizettek rubelben a megállapított határidőn belül - erősítette meg szerdai közleményében az orosz gázipari holding.
Tavasszal és nyáron meglódulhatnak a fiatalok bevételei a közelgő ballagás, az esetleges nyári munka miatt. Sok diák szintet lép, amikor majd szeptembertől középiskolában vagy a felsőoktatásban folytatja tanulmányait, ez pedig a mindennapi pénzügyek terén is új helyzetet teremt. Érdemes előre felkészülni.
Kiril Petkov zsarolásnak minősítette a Gazprom lépését, és közölte, hogy áttekintik az összes vonatkozó szerződést, így a Magyarországra irányuló tranzitról szólót is.
A kínai jüan enyhén erősödött a dollárral szemben szerdán, megtörve egy régóta tartó gyengülő trendet - hívja fel a figyelmet a CNBC. A lap szerint az erősödés mögött a jegybank bejelentése áll.
Rendszeres olvasóink emlékezhetnek még rá, hogy nem is olyan régen beszámoltunk egy cseh úriemberről, aki a német autópályán száguldott egészen elképesztő, 417 km/h-s tempóval (ezt később hitelesítették az alábbi videóval) Bugatti Chironjának volánja mögött. A kísérletet természetesen alaposan átgondolták és megtervezték, és a biztonság szempontjáb
2022-ben is várja a Generali kis- és középvállalkozások jelentkezését munkavállalói jólét, környezetvédelem, illetve a mikroközösségek iránti felelősségvállalás témakörökben.
Somogytúrnál, a 67-es főútvonalon történt az incidens. A felpaprikázott nő nem tudott uralkodni az érzésein: kipattant az autójából, és a másik kocsiban utazó párosra vetette magát, miközben a férje szeretője által vezetett Bmw-t is megrongálta.
A pilisvörösvári születésű Ziegler István példája tökéletesen megmutatja, milyen lehetőségeket rejt egy olyan alkalom, amikor az egyetemi oktatás és a piaci, gyakorlati oldal összetalálkozik. Az április közepén Mosonmagyaróváron megrendezett Precíziós Agrártájoló számos tekintetben segítette a Széchenyi István Egyetem hallgatóit, de a megjelent kiá
Április 29-én ismét kipördülnek a kerekek – végre a megszokott teljes létszámmal -, hogy Magyarország egyetlen guruló street food fesztiválja felejthetetlen kulináris élménnyel szolgáljon országszerte. 24 helyszínen, több mint 100 büfékocsival várják az éhes szájakat: Szilvásvárad mellett többek között Budapest, Győr, Kalocsa, Kiskunhalas, Miskolc,
Kedden este a lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki mellett az állami gázvállalat, a PGNiG is azt jelentette be, hogy a Gazprom közlése szerint leállítják a Jamal-vezetéken való szállítást április 27-én. Sőt, hogy Magyarország számára is izgalmas legyen a kérdés, kiderült, hogy Bulgária sem kap gázt, amelyet ugyanazon a vezetéken látnak el, am
A beoltottak száma 6 406 339 fő, közülük 6 192 374 fő a második, 3 862 446 fő a harmadik, 285 987 fő már a negyedik oltását is felvette. 2220 új fertőzöttet...
A szakértők szerint ősszel újabb hullám várható, ezért a negyedik oltást most nem érdemes beadatni, inkább friss védelemmel készülni majd a következő szezonra.
Hollandia élenjáró az elektromos autók energiarendszerbe való integrálásában. A teljes anyag Hyundai villanyautókból kap energiát a hálózat Hollandiában címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Tegnap kéthetes mélypontjára gyengült a forint, és ma is 377 felett indult a kereskedés a hazai bankközi piacon. A régiós devizák erős ellenszélben vannak, a fejlett országok (főleg az Egyesült Államok) kamatemelési szándékai, illetve a geopolitikai helyzet útját állja az erősödésnek. A forint április első felében 380 feletti szintről 370-ig vissza
A Gazprom leállította a gázszállítást a bolgár Bulgargaz és a lengyel PGNiG vállalatnak, mivel nem fizettek rubelben a megállapított határidőn belül - erősítette meg szerdai közleményében az orosz gázipari holding.
A Forma-1-es csapatok keddi ülésükön megállapodtak abban, hogy 2023-tól hatra növelik a sprintversenyek számát a versenynaptárban. A hivatalos jóváhagyás azonban még várat magára az FIA-tól. További értékelésre szólították fel a csapatokat. Sprint Az F1 irányító testülete közleményben azt írta, hogy egyelőre még a jelenlegi mennyiségű sprintverseny
A Magyar Telekom a kisrészvényesek egy része szerint lehetőségeihez képest jóval kevesebb osztalékot fizet, emiatt pedig a vállalat részvényeinek árfolyama nyomás alatt van, jelentősen alulteljesítve nem csak a szélesebb részvénypiacot, de a szektortársak részvényeit is. A Magyar Telekom legutóbbi közgyűlésén több részvényes is felszólalt emiatt, k
Hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődnek az idei érettségi vizsgák, amelyek során 1162 helyszínen várhatóan mintegy 114 700-an érettségiznek – közölte az Oktatási Hivatal szerdán.
Őze Lajos a 20. századi magyar színjátszás egyik kiemelkedő alakja volt, jellegzetesen fanyar humorú egyéniségével örökre beírta magát a történelembe – magánélete azonban tele volt töréssel és szomorúsággal.
Az elmúlt két évtizedben már több mint félmillió haláleset következett be a szélsőséges időjárási események miatt, de a jelenlegi trendek alapján 2050-ig évente negyedmillióan veszthetik el az életüket.
Grenadier márkakereskedés nyílik Budapesten a nyáron, a brit INEOS Automotive terepjárójának magyarországi forgalmazója a Gablini cégcsoport lesz – ismertette a társaság az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az INEOS már működő járműkereskedőkből, 4X4-specialistákból és mezőgazdasági berendezések értékesítőiből épít globális kereskedelmi hálózato
Litkai Gergely új önálló estjén a nagyvállalati életről mesél, felvetve többek közt azt a kérdést is, hogy egyáltalán mennyire van szüksége a társadalomnak egy átlagos irodistára.
Megnyílt a 40. Magyar Sajtófotó Kiállítás, az esemény egyben a legjobb sajtófotókért járó elismerések díjátadója is volt. Két nagydíjast, tizennégy kategória első három helyezettjét és a különdíjak nyerteseit köszöntötték. Fotó: Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság), Második élet A MÚOSZ Nagydíját a legkiemelkedőbb teljesítményért Móricz-Sabján Sim
Talán nem is a pandémiával kezdődött, hanem jóval korábban, mégpedig az elektromos autózással. A kétezres évek derekán kezdtek el megjelenni az elektromos járművek, amelyek robbanásszerű elterjedését egészen biztosan a Teslának, illetve a cég tőzsdei megítélésének köszönhetjük. Az áttörés valamikor 2016-17-ben történt, amikor elsősorban a Model 3 e
Az Ukrajna elleni orosz háború okozta sokk következtében idén meredeken emelkednek a globális energia- és élelmiszerárak - derül ki a Világbank negyedévente ismertetésre kerülő, árupiaci kilátásokról szóló jelentése.
Egy most vasárnapi választásona A Fidesz-KDNP 56, a közös lista 34 százalékot kapna, ha pedig külön indulnának az ellenzéki pártok, csak a Momentum és a DK jutna be a parlamentbe.
Hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődik az idei érettségi vizsgaidőszak, amely során 1162 helyszínen, várhatóan mintegy 114 700-an érettségiznek - közölte az Oktatási Hivatal.