Jogerős az ítélet Kocsor Zsolt, azaz Kozso ügyében - tudta meg a Blikk. A Szomorú szamuráj előadóját még április 14-én ítélte el a bíróság, bűnösnek találták a zenészt nagyobb értékre elkövetett lopás és a felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás vádpontokban.
A Twitter Elon Musk részéről történő felvásárlása rávilágít egy olyan problémára, amely társadalmi, de tőzsdei veszélyekkel is jár, és amelynek kockázatát szinte képtelenség felmérni. Ha minden alapvető döntés egy-egy kézben összpontosul a legfontosabb platformokon, akkor csupán az illető személyi kvalitásain múlik, hogy a kisbefektetők a megfelelő
Gyorsuló ütemben nőttek a lakbérek márciusban: az előző hónaphoz képest országosan 2,3, Budapesten 2,9%-kal. A fővárosban az egy évvel korábbinál átlagosan 19%-kal magasabbak voltak a kínálati díjak, ezen belül a pesti belső kerületekben történt a legnagyobb mértékű (23%-os) emelkedés. A budapesti lakbérindex ebben a hónapban haladta meg először a
Ma születhet döntés Magyarországgal szemben a jogállamisági mechanizmus eljárásról. Az illetékes uniós biztos szerint ugyanakkor korai spekulálni, Brüsszel, a Bizottság nem tervez még pénzügyi lépéseket.
Jogerős az ítélet Kocsor Zsolt, azaz Kozso ügyében - tudta meg a Blikk. A Szomorú szamuráj előadóját még április 14-én ítélte el a bíróság, bűnösnek találták a zenészt nagyobb értékre elkövetett lopás és a felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás vádpontokban.
Meghajlás helyett a színészek elvágódtak, mintha lelőtték volna őket. Közben pedig megjelent egy montázs, amiben 1956-os budapesti és 2022-es ukrajnai háborús fotókat vetítettek egymás mellett.
A szokottnál hűvösebb időjárás ellenére sem tétlenkedhetünk, mert a károsítók ugyanúgy jelen vannak. Az Agroinform.hu 2022. évi 17. heti kertészeti növényvédelmi előrejelzése.
Oroszország leállította a gázszállításokat Lengyelországba és Bulgáriába, így várhatóan kikényszeríti, hogy rubelben fizessenek az országok az orosz gázért.
Épphogy márciusban megújult az HBO Max, a Netflix mellett máris komoly ellenfele akadhat a műsorszolgáltató piacon, ráadásul a korábbiakhoz képest hihetetlen kedvező áron.
A Väderstad innovációkat bemutató videósorozatunk harmadik részében a gumiágyas csapágyazást és a gumibakos függesztést, valamint ezek előnyeit ismerhetik meg nézőink.
Tavasszal és nyáron meglódulhatnak a fiatalok bevételei a közelgő ballagás, az esetleges nyári munka miatt. Sok diák szintet lép, amikor majd szeptembertől középiskolában vagy a felsőoktatásban folytatja tanulmányait, ez pedig a mindennapi pénzügyek terén is új helyzetet teremt. Érdemes előre felkészülni.
Kiril Petkov zsarolásnak minősítette a Gazprom lépését, és közölte, hogy áttekintik az összes vonatkozó szerződést, így a Magyarországra irányuló tranzitról szólót is.
A kínai jüan enyhén erősödött a dollárral szemben szerdán, megtörve egy régóta tartó gyengülő trendet - hívja fel a figyelmet a CNBC. A lap szerint az erősödés mögött a jegybank bejelentése áll.
Rendszeres olvasóink emlékezhetnek még rá, hogy nem is olyan régen beszámoltunk egy cseh úriemberről, aki a német autópályán száguldott egészen elképesztő, 417 km/h-s tempóval (ezt később hitelesítették az alábbi videóval) Bugatti Chironjának volánja mögött. A kísérletet természetesen alaposan átgondolták és megtervezték, és a biztonság szempontjáb
2022-ben is várja a Generali kis- és középvállalkozások jelentkezését munkavállalói jólét, környezetvédelem, illetve a mikroközösségek iránti felelősségvállalás témakörökben.
Somogytúrnál, a 67-es főútvonalon történt az incidens. A felpaprikázott nő nem tudott uralkodni az érzésein: kipattant az autójából, és a másik kocsiban utazó párosra vetette magát, miközben a férje szeretője által vezetett Bmw-t is megrongálta.
Ocelka Róbert és Nagy Gergely a tokiói paralimpián megvalósították az álmukat: látássérült parasportolóink közül egyedül Róbert képviselte Magyarországot, pilótája, Gergely oldalán. Nagy Gergely profi triatlonistaként versenyez, Ocelka Róbert szintén triatlonistaként kezdte, majd látássérült parakerékpárosként folytatta pályafutását. A jobb szemére
A pilisvörösvári születésű Ziegler István példája tökéletesen megmutatja, milyen lehetőségeket rejt egy olyan alkalom, amikor az egyetemi oktatás és a piaci, gyakorlati oldal összetalálkozik. Az április közepén Mosonmagyaróváron megrendezett Precíziós Agrártájoló számos tekintetben segítette a Széchenyi István Egyetem hallgatóit, de a megjelent kiá
Április 29-én ismét kipördülnek a kerekek – végre a megszokott teljes létszámmal -, hogy Magyarország egyetlen guruló street food fesztiválja felejthetetlen kulináris élménnyel szolgáljon országszerte. 24 helyszínen, több mint 100 büfékocsival várják az éhes szájakat: Szilvásvárad mellett többek között Budapest, Győr, Kalocsa, Kiskunhalas, Miskolc,