Egybevágott az elemzők várakozásaival az MNB mai döntése, ami a forint gyengülését is átmenetileg megfékezte. A szakértők szerint viszont a forint árfolyamát jelenleg nagyrészt az orosz-ukrán konfliktus miatti geopolitikai kockázatok és az ebből származó kockázatkerülés, valamint az uniós forrásokkal kapcsolatos bizonytalanságok mozgatják.
Az MKB Bank keddi közgyűlése elfogadta a 2021. évi üzleti tevékenységről szóló jelentését, a nemzetközi számviteli standardok szerint készült nem konszolidált mérlegfőösszege 3320,182 milliárd forint, az adózás előtti eredmény 59,383 milliárd forintot tett ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Ma nem az a kérdés, hogy mennyien tudnak utazni most nyáron, hanem hogy ki az, akinek lesz pénze arra, hogy utazzon - mondta az Inforádió Aréna című műsorában, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke. Flesch Tamás biztos abban, egy átlagos magyar család egy hétre egy szállodában félpanzióval nem tud hogy félmillió forintná
A szuperolcsó Zöld hitel kerete jelen ismereteink szerint kimerült. Hiába emelte meg a 200 milliárd forint összegű keretet további 100 milliárddal az MNB, ez az összeg is csak a már folyamatban lévő igénylésekre lehet elegendő. Mit tehet az, aki lecsúszott erről a remek lehetőségről?
Minden bizonnyal a legtöbben kidülledt szemekkel pásztázzák a KSH legfrissebb számítását, miszerint több mint 30 százalékkal több pénzt visznek haza a magyar átlag emberek, mint tavaly. Bruttó 546 ezer forintot.
Az ukrajnai helyzetről, egyebek között a humanitárius folyosók megszervezéséről és a mariupoli állapotokról tárgyalt telefonon kedden az orosz és a török elnök.
A diabéteszes retinopátia fő oka a rosszul beállított vércukorszint és a magas vérnyomás. Ezek mellett vannak azonban más rizikófaktorok is, amelyek hozzájárulnak a retinopátia kialakulásához és a betegség súlyosbodásához.
Vajon mi történik, ha egy csimpánzt emberként próbálunk nevelni? És ha egy embergyereknek egy majom mutat példát? Erre kereste a választ Winthrop Kellogg, aki fia mellett egy csimpánzt is saját gyerekeként nevelt. Íme, az eredmény:
A rövid kamatokat befolyásoló jegybanki irányadó kamat az infláció előreláthatólag harmadik negyedévi tetőzését követően, fokozatosan mérséklődhet majd - állapítja meg az Erste Bank elemzői közleménye az MNB mai kamatdöntése után.
A technológiai vállalat budapesti munkatársának sportolói aktivitása hosszú múltra nyúlik vissza, többek között a Tour de Pécs, Mecsek kupa, Gemenc kupa, Csillebérci 24 órás MTB verseny, illetve a Velencei-tó Tízszer kihívásokat is több alkalommal teljesítette. Az egészségtudatos életmódot folytató Nagy Zoltán úgy döntött, hogy ezúttal a Continenta
Modern Gazdaság 2022 címmel rendezett konferenciákat az Agrárközösség, az MKB és a Takarékbank. A szervezők szándéka az volt, hogy a gyakorlatban is hasznosítható ismeretekkel gyarapítsák a szaktanácsadó cég közösségébe tartozó gazdálkodók tudását. S mint azt a következő megszólalóktól megtudtuk, mindenki, a pragmatikus állattartó is gondolkodik pr
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 100 bázisponttal, 5,40 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, és ugyanekkora mértékben növelte a kamatfolyosó két szélét is.
A Femcafé 20 perc őszintén című műsorában a szépségkirálynő minden válaszáról kiderül majd, hogy őszinte volt-e – a műsorban ugyanis hazugságvizsgáló ellenőrzése mellett beszégetnek Kulcsár Edinával.
Danica Patrick ezúttal brit Sky Sports műsorában volt vendég, ahol elmondta véleményét a Forma-1-ben dúló hatalmas csatáról. Danica Patrick az utóbbi időben leginkább a szülinapi ünneplésével került a címlapokra, azonban úgy tűnik, lassan visszatér a szakértői státuszába. A Sky Sports “Any Driven Monday” című műsorában Patrick-et a Ferrari és a Red
Egymilliárd euróért felvásárolta Európa vezető egészségügyi diagnosztikai szolgáltatója, az Affidea többségi tulajdonrészét a belga Groupe Bruxelles Lambert (GBL) holdingtársaság - írja a Forbes.hu.
Most már egyre könnyebb otthon egyedül Covid-tesztet végezni, hiszen az összes patikában elérhetőek az antigén gyorstesztek. Az utóbbi időben viszont egyre többen tapasztalják, hogy bár koronavírusosak, az otthoni tesztjük mégis negavatív eredményt ad. Mi lehet ennek az oka, és mikor legjobb tesztelni, ha biztos eredményt szeretnénk?
A Roland Berger friss tanulmánya szerint az elkövetkező öt évben jelentősen fellendül az alternatív növényi fehérjék piaca, de a jelenlegi termelési kapacitások nem elegendőek a növekvő igények kielégítésére. Az ágazat szakértői évi 9-15% közötti növekedésre számítanak. Amennyiben az élelmiszeripari cégek profitálni kívánnak a növényi fehérjék irán
A németországi olajimport 12 százalékát teszi ki az orosz olaj, ezt remélhetőleg néhány napon belül nullára csökkentjük – jelentette be Robert Habeck német gazdasági miniszter.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter kommentálta így Szergej Lavrov orosz külügyminiszter fenyegetőzését a konferencia után, ahol 40 ország egyeztetett arról, hogyan láthatnák el hosszú távon is fegyverekkel Ukrajnát.
Tudtad, hogy a PLC programozók Magyarországon akár 850.000 forintot is kereshetnek havonta? Nem véletlen, hogy egyre többen választják manapság ezt a szakmát, vagy képzik át magukat PLC programozóvá. Mint ahogy minden munkának a PLC programozásnak is megvannak a maga nehézségei, pláne kezdőként. Alábbi cikkünkben 5 hasznos tippet és trükköt gyűjtöt
Oroszország felfüggesztette a Jamal-szerződés alapján Lengyelországba irányuló gázszállításokat - írja nem hivatalos forrásra hivatkozva a lengyel Onet. A lap értesülései szerint a lengyel klímavédelmi minisztériumban válságstáb ülésezett. Orosz részről egyelőre nincs bejelentés arról, hogy ezzel teljesül-e a Vlagyimir Putyin által nemrég belengete