Napi Újabb zöld napon van túl az OTP árfolyama, pénteken a 11000 forintos szintet ostromolta a papír, de a fölé zárás egyelőre várat magára. A forgalom szerény mértékű volt ezúttal is, masszív bullish felpattanásról így továbbra sem beszélhetünk. Ennek ellenére az elmondható, hogy talán megvetette a lábát 10500 fölött az árfolyam, itt erőt gyűjtve
Napi Mozgalmas napot zárt pénteken a MOL, tesztelte a 3000 forintos zónát és az alatta húzódó 9 napos mozgóátlagot, napon belül innen felfelé pattanva tudott 3060 forinton zárni, mérsékelve így az esést. Rövidtávon egyelőre 3000-nél a várakozásoknak megfelelően látszott vételi erő. Ha ez kitart a konszolidáció további szakaszában is, akkor már 3000
Boris Johnson brit kormányfő franciául köszöntötte Macront, akinek újraválasztásához Olaf Scholz kancellár is gratulált. A francia lapok nem vitatják a győzelem jelentőségét, de kiemelik a távol maradók magas számát és a francia gazdasági helyzet „törékenységét”.
Reggel a keleti országrészben az eső, zápor mellett néhol zivatar is kialakulhat. Napközben a záporok mellett eleinte még inkább csak főként az ország keleti harmadán, majd nyugat felől a Dunántúlon is várhatók helyenként zivatarok, melyek késő estére lecsengenek - írja a met.hu. Zivatarban intenzív csapadék, kisebb méretű jég, 60 km/h-t meghaladó
Meglepő dolog butíthatta az amerikaiakat 1996-ig: egy friss kutatás szerint a benzinbe kevert ólom miatt 170 millió Egyesült Államokbeli lakos összesen 824 millió IQ-ponttal lett szegényebb az 1920-as évek óta. A Duke és a Floridai Állami Egyetem kutatói szerint egészen 1996-ig bezáróan komolyan butíthatta az amerikaiakat a benzin – olvasható a Stu
A hamuban sült pogácsa mágikus útravaló, ugyanúgy, ahogy a mesék, a történetek is szellemi muníciót jelenthetnek, az embert egész életében elkísérő „betevő falatok” lehetnek. A mesék sokoldalúságát szerencsére régóta nem kell bizonygatni senkinek: ezek a szövegek nemcsak szórakoztatnak, tanítanak, nevelnek, hanem a nehéz helyzetek feldolgozását is
A legendás Michael Jordan egy remek üzleti döntés miatt vált a világ egyik leggazdagabb sportolójává még a '80-as évek közepén – erről készít filmet Ben Affleck és Matt Damon.
A hagyományos Szent György-napi kihajtási ünnep keretében indították el a pusztai legelőkre az állatokat a Hortobágyon. Elsőként a rackanyájat hajtották át a Kilenclyukú hídon, de felsorakozott az érdeklődők előtt a lovas fogatok mellett a hatos szürkemarha- és a ritkaságszámba menő négyes bivalyfogat is.
Napi Illeszkedett a pénteki kereskedés alakulása az elmúlt hét narratívájába a Richter napos grafikonjánál. A napon belüli emelkedési kísérlet végére a 20 napos mozgóátlag tett pontot, innen lefordulva vette célba a 6875 forintos záró értéket a papír, ami egyben napi minimumot is jelent. Erő tehát továbbra sincs a papírban, az indikátorok jelzési s
Miután a Liverpool 2-0-ra megnyerte a városi rangadót az Everton ellen vasárnap a Premier League 34. fordulójában, a Vörösök vezetőedzője, Jürgen Klopp áradozott az egyik csatáráról, de talán túlságosan is elragadtatta magát.
Pekingben pánikvásárlás zajlik, sorok kígyóznak a boltok előtt, a polcokon gyakori a cikkhiány, mivel a helyi Covid-19-es esetek száma növekszik, és a lakosok a sanghaji típusú lezárásra készülnek. Kína kitart a zéró tolerancia típusú koronavírus-védekezés mellett, szombaton és vasárnap mindössze 41 megbetegedést jelentettek a kínai fővárosból, de
Az elmúlt 72 órában 3325 új fertőzöttet igazoltak Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 894 278 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 53 beteg, így az elhunytak száma 46 101 főre emelkedett. 1460 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 40-en vannak lélegeztetőgépen.
Az Egyesült Államok új katonai segélyt jelentett be Ukrajnának a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és vezető amerikai diplomaták vasárnapi kijevi találkozóját követően.
Erzsébet királyné az 1860-as évektől tudatosan választott maga köré magyarokat. Kiből lehetett udvarhölgy vagy palotahölgy? Milyen élet jutott a királyi udvarban a magyar kíséret hölgy tagjainak? Hogyan teltek a napjaik? Miről kellett lemondaniuk, és milyen előnyöket élveztek? Bepillantunk az életükbe.
Egy semmiből jövő vészhívás mindig elindítja bennünk a gondolatot: hogyan tudhatnánk szeretteinket minél nagyobb biztonságban? A gondosóra elnevezésű új, időseket célzó, ingyenesen elérhető szolgáltatásnak köszönhetően baj esetén mindenki azonnal segítséget kaphat.
Az első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1499 forint volt, ez 10,4 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában tapasztalt 1358 forintos értéket - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary.
Az idei első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére gyakorlatilag elérte az 1500 forintos szintet – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. A jelenlegi 1499 forintos átlagórabér 10,4 százalékkal haladja meg a 2021 hasonló időszakában tapasztalt 1358 forintos értéket.
Véget ért Egerben az Európai Leány Matematikai Diákolimpia (EGMO), amelyen idén 57 országból 222 versenyző mérte össze az erejét. Magyarország első alkalommal szervezte meg a nagyszabású versenyt, amelyen a legeredményesebb az Egyesült Államok csapata lett. Az európai nemzetek sorában a magyar csapat az ötödik helyen végzett, és összesen 1 arany, 3
A GKI konjunktúraindexe áprilisban a 2019 tavaszi, vagyis jóval a Covid-válság előtti szintjére ugrott. Ezt a szintet a válság óta csak egyetlen hónapban, 2021 októberében sikerült megközelítenie.
Az egészséges életmód és a mozgás nemcsak a te, hanem a munkahelyi közösséged mindennapjainak is része? Törjetek ki a szürke mindennapokból, legyetek ti a legaktívabbak, és május 19-ig nevezzetek a #BeActive nemzetközi pályázat munkahely kategóriában, hogy a tiétek lehessen a győztesnek járó 10 ezer eurós juttatás! (x) Az Európai Bizottság #BeActiv
A Corvette Z06 GT3.R csak 2024 elején fog debütál a versenyen, de a szigorú tesztelési ütemterv miatt már szeptemberben bemutatkozik. A RACER-nek adott friss interjújában Laura Wontrop Klauser, a GM sportautós részlegének vezetője elmondta, hogy az autógyártó nemrég fejezte be az új Corvette Z06 GT3.R utolsó szélcsatorna-tesztjeit, és szeptemberben
Múlt pénteken beszakadtak az amerikai tőzsdék, miután Jerome Powell a hét korábbi részében utalt rá, hogy a Fed a korábban vártnál agresszívebb kamatemelésekre készül, erre egy globális hangulatromlás jött a piacokon, amely továbbra is kitart. Ma az ázsiai piacok is estek, amelyet az újabb koronavírus-hullámhoz kapcsolódó szigorú lezárások súlyosbí
A Stripe a Twitterrel együtt egy új kriptós kifizetési lehetőség pilotját indította el, amellyel a tartalomgyártók akár a USDC nevű stablecoinban is kérhetik a fizetésüket.
Idén is várja az érdeklődőket Magyarország talán legnagyobb szabású lakáspiaci szakmai eseménye, a Portfolio Lakás Kiállítás. A rendezvénynek különös jelentőséget ad, hogy számos kulcsfontosságú tényező változik az ingatlanpiacon, miközben az árak továbbra is töretlenül mennek felfelé.