A háborútól és a 400 forintos eurótól többen megijedtek, mint a fél éve tartó kamatemelési ciklustól és az egyre magasabb inflációs számoktól, 2012 óta nem látszik akkora törés az állampapír-vásárlási kedvben, mint most. A bányarészvények lehetnek a következő évek befektetési slágerei.
A szemtanúk először képtelenek voltak sorsára hagyni a szenvedő állatot, ám mivel hiába próbálkoztak, nem kaptak segítséget, végül fájó szívvel távoztak a helyszínről.
Több mint ötven helyszínen tartottak nyelvművelő programokat határon innen és túl a hétfőn záruló 56. magyar nyelv hetén, idén az Anyanyelvünk határtalan mottóval.
A C-Series elnevezés „C” betűje egyszerre utal a Citroën névre, valamint a kényelemre (comfort), illetve a fejlett kapcsolódási technológiákra (connect).
Maronka Zsombor maga sem gondolta, hogy csapata, a spanyol kosárlabda-élvonalban szereplő Badalona 2027-ig szóló szerződéssel kínálja majd meg, ez azonban nincs hatással elhatározására, hogy idén is jelentkezik az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) játékosbörzéjére.
Nincs is annál csodálatosabb és örömtelibb esemény, mint amikor egy édesanya életet ad a gyermekének. Megér minden hullámzó érzelmet, fájdalmat, súlygyarapodást és terhességi csíkot. Ha neked is van már gyermeked, tudod hogy így van, viszont azzal is szembesülhettél már, hogy a szülést követő hetekben, hónapokban amellett, hogy hihetetlenül boldog
Vas Megye Fiatal Vállalkozója Díjat vehetett át Varga Richárd Attila, a szerszámtervezéssel és -gyártással foglalkozó Ags Mérnökiroda Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Az elismerésben azok részesülhetnek, akik árbevétel és teljesítménynövekedés, valamint közösségi felelősségvállalás területén is kiemelkedőt nyújtanak.
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészi hivatala csatlakozik a közös uniós nyomozócsoporthoz, hogy felderítse az Ukrajnában február 24. óta tartó háborúban elkövetett nemzetközi bűncselekményeket – közölte az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust hétfőn.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Lepd meg édesanyádat és akár saját magadat egy különleges dekoltázs ápoló készítménnyel, ami visszaforgatja az idő kerekét és újra feszessé teszi a nyak és dekoltázs bőrét. Készüljetek a nyárra, hogy magabiztosan választhassatok a bőrt szabadon hagyó ruhákat is!
Fellélegeztek az Európai Unió vezetői Emmanuel Macron választási győzelme nyomán. A szélsőjobboldalinak tartott Marine Le Pen esetleges hatalomra jutása számukra a legrosszabb forgatókönyvet jelentette volna az Ukrajnában zajló könyörtelen háború közepette. Az újraválasztott francia államfő saját országában azonban aligha számíthat sétagaloppra.
A veszélyes, nem élelmiszeripari termékekre vonatkozó uniós gyorsriasztási rendszer 2021-es jelentése szerint a gépjárművek és a játékok állnak a lista élén; a magyar riasztásokban leggyakrabban az elektromos készülékek, a játékok és a díszvilágítási füzérek szerepeltek – derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentéséből.
Az ukrajnai háborúról és Törökország közvetítő szerepéről tárgyalt hétfőn Ankarában Recep Tayyip Erdogan török elnökkel António Guterres ENSZ-főtitkár – közölte az ENSZ és a török média.
Carlos Sainz zsinórban második idei nullázását könyvelte el az Emilia Romagna Nagydíjon, miután már a rajt után a kavicságyba parkolta a Ferrariját. Noha a spanyol pilóta a kieséséről nem tehetett, arról már annál inkább, hogy ilyen pozícióba hozta magát, hiszen alapvetően a pénteki időmérős hibája vezetett oda, hogy a sprintet a 10. pozícióból kez
Egy New York-i bíró hétfőn bírósági eljárás megsértése miatt ítélte el Donald Trump volt elnököt, amiért nem tett eleget az állam főügyészi hivatalának vizsgálatával kapcsolatos üzleti dokumentumokra vonatkozó idézésnek - írja a CNBC. Trumpnak napi 10 ezer dollárt kell fizetnie mindaddig, amíg nem tesz eleget az idézésnek.
Egészségmegőrzés, fogyás, állóképesség javítása - ezek a leggyakoribb okok arra, hogy valaki sportolásra adja a fejét. A nem megfelelő intenzitáson végzett sport azonban megakadályozhatja céljaink megvalósulását.
Az ukrajnai Bucsa városában civilek tömegeit mészárolták le az oroszok. Az igazságügyi szakértők most elmondták a nyilvánosságnak, mi okozhatta a régióból származó áldozatok tucatjainak halálát.
A „London Bridge hadművelet” néven ismert tervet a hírek szerint még az 1960-as években dolgozták ki, nemrég pedig kiszivárogtak a részletek. Ezekből kiderült, mi lesz a forgatókönyv a királynő halálának bejelentésétől a temetésig.
Három és fél év után újra hazánkban ad koncertet a kiváló dél-afrikai gitáros, énekes. A hazai blues-rock közönség által is megkedvelt, egyedi stílusú zenész ezúttal friss, Shelter Of Bones című lemezét mutatja be, tavaszi turnéjának záró állomásán. Dan Patlansky az újbudai Analog Music Hall színpadán lép fel április 28-án, csütörtök este.
A NAV munkatársai Lepsénynél ellenőrizték azt a román kocsit, aminek csomagterében, papírdobozokba rejtve, több mint 240, különféle márkajelzésű (Chanel, Lancome, Giorgio Armani, Yves Saint Laurent, Louis Vuitton stb.) parfümöt és táskát találtak.
Ma, április 25-én lenne Johan Cruyff, minden idők egyik legjobb futballistája. Sok tekintetben messze megelőzte korát, kiragyogott kortársai közül, itthon, Magyarországon, egy nemzedék, a mai hatvanasok bálványa lett.