2022. április 25. hétfő

ápr. 25
20:30
Orbán üzent a fiataloknak: „Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országból sem” (SzMo)
A miniszterelnök szerint, aki ma Magyarországon a munkájából szeretne megélni, annak lesz munkája, lesz otthona, és biztonságos környezetben nevelheti fel a gyerekeit a világ legszebb országában.
ápr. 25
20:30
Boldogságkék (Demokrata)
A többiek megkövült döbbenettel nézték őt, az asszony pedig hirtelen felpattant az asztaltól, és közben tányérját a rajta lévő étellel a földre rántotta.
ápr. 25
20:30
Hiába titkolták Orbánék, kiderült: közel tízezren a kórházakban kapták el a koronavírust (Nyugati Fény)
Megrettentek a pertől.
ápr. 25
20:30
Demkó Attila: Valaki azt írta, a Nyugat erkölcsi magaslaton van a mai helyzetben (Mandiner)
Meg lehet kérdezni a szerbeket vagy az afgánokat.
ápr. 25
20:30
Így befolyásolhatja autózási szokásainkat a háború (Autószektor)
Mennyi energiát használt egy átlagos budapesti család, 1950-ben? Néhány izzólámpa, egy rádió és vasaló fogyasztott áramot, hűtőszekrény, mosógép, mosogatógép, klímaberendezés, tévé sehol; gáztűzhely és egyszerű gázbojler működött Óbudán előállított városi gázzal; a cserépkályhákban brikett és fa égett, reggelre lement a hőmérséklet, munka után haza
ápr. 25
20:36
Immár a harmadik tömegsírt fedezték fel Mariupol közelében (444.hu)
Ezúttal egy kétszáz méter hosszú tömegsírt fedeztek fel a műholdfelvételeken a várostól öt kilométernyire.
ápr. 25
20:36
Meghan Markle nem vett fel melltartót, képek is készültek róla, kitört a botrány (Promotions)
Nem ez volt az első botlása a hercegnének.
ápr. 25
20:36
L. Simon László: Egy poszt utóéletéről (Mandiner)
Nem azért írtam meg a vihart kavaró posztot, mert „szembe jött velem a valóság”, pontosan ismerem a valós helyzetet.
ápr. 25
20:42
Kibocsátotta első zöld jelzáloglevelét a K (ProfitLine)
Sikeres aukciót tartott a K&H a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn, a hitelintézet első, 2032-ben lejáró zöld jelzáloglevelét bocsátotta ki 15 milliárd forint névértékben.
ápr. 25
20:45
Újabb szankciókra készül az EU: terítéken lesz az orosz gáz és olaj is? (Pénzcentrum)
Továbbra sem szerepel az uniós szankciócsomagban az orosz olaj- és gázimport betiltása. Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint jelenleg nincs elengendő támogatás a tagállamok részéről sem egy energiaembargó, sem a büntetőváom bevezetéséhez.
ápr. 25
20:48
Orbán Viktor a pedagógusoknak is üzent a Szakma Sztár Fesztiválról (ATV)
A munkának, különösen a szakmunkának van jövője Magyarországon - ezt Orbán Viktor mondta a XV. Szakma Sztár Fesztiválon. A nyitóbeszédében hangsúlyozta: akinek van tudása, szakmája, valamint kellő bátorsága, hogy mindezt használja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem. A miniszterelnök hozzátette, aki ma Magyarországon a munkájából sze
ápr. 25
20:48
Ungár Péter lett az LMP új frakcióvezetője a parlamentben (444.hu)
Helyettese Csárdi Antal.
ápr. 25
20:48
2-3 százalékos nyugdíjemelés jöhet a nyáron (444.hu)
Még ez sem éri el az infláció mértékét.
ápr. 25
20:48
Javaslat (Demokrata)
Érdekes felállás alakult ki az utóbbi hónapokban oroszkérdésben. A társadalomnak a valamilyen módon állást foglaló része két táborra szakadt.
ápr. 25
20:48
Felgyújtotta magát egy klímaaktivista Washingtonban (Mandiner)
Az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának épülete előtt hajtotta végre akcióját, amelybe belehalt.
ápr. 25
20:51
Nyugdíjasok, figyelem: belengette a kormány a következő nagy nyugdíjdöntését (Portfolio)
Az év eleji 5 százalékos növekedést nyáron egy újabb, 2-3 százalékos nyugdíjemelés követheti - közölte a Facebookon a kormányszóvivő.
ápr. 25
20:54
Holnap hajnalban érdemes az égboltot fürkészned, lélegzetelállítóan szép jelenség tanúja lehetsz (Femcafe)
A négy legfényesebb bolygó, a Jupiter, a Vénusz, a Mars és a Szaturnusz, valamint a Hold egymás után, egy vonalban látható a hajnali égbolton a következő napokban.
ápr. 25
20:54
Hoppá! Az Orbán-párti frakcióvezető-helyettes szerint példaértékűen kezeli az Európa Tanács a háborút (Nyugati Fény)
Gyökeres fordulat várható a Fidesz kommunikációjában?
ápr. 25
21:00
Több robbanás hallatszott a moldovai oroszbarát szakadár terület központjában (HírTV)
A támadás során senki sem sebesült meg - jelentette a Taszsz a minisztériumra hivatkozva.
ápr. 25
21:00
Illegális fakitermelés és -kereskedelem: itt a Nébih helyzetjelentése (Adózóna)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a járványhelyzet ellenére is fokozni tudta fellépését a faanyagkereskedelmi lánc hatékony felügyelete érdekében. A 2021-ben folytatott ellenőrzések számadatai és az illegális fakitermelés kockázatával kapcsolatos aktuális statisztikai adatok összefoglalója – immár az elmúlt öt év tapasztalatait al
ápr. 25
21:00
Ankarában tárgyalt a török közvetítésről az ENSZ-főtitkár (ATV)
Az ukrajnai háborúról és Törökország közvetítő szerepéről tárgyalt hétfőn Ankarában Recep Tayyip Erdogan török elnökkel António Guterres ENSZ-főtitkár - közölte az ENSZ és a török média.
ápr. 25
21:00
Nascar: Wallace-t még mindig üldözik a “s*ggfejek” (USAracing)
A legutolsó kör legutolsó kanyarjában mondhatott búcsút a jó eredményről szőtt álmainak Bubba Wallace vasárnap...
ápr. 25
21:00
Gondolatjel – Vegyünk vissza egy kicsit! (Autószektor)
Mennyi energiát használt egy átlagos budapesti család, 1950-ben? Néhány izzólámpa, egy rádió és vasaló fogyasztott áramot, hűtőszekrény, mosógép, mosogatógép, klímaberendezés, tévé sehol; gáztűzhely és egyszerű gázbojler működött Óbudán előállított városi gázzal; a cserépkályhákban brikett és fa égett, reggelre lement a hőmérséklet, munka után haza
ápr. 25
21:00
Nascar: Wallace-t még mindig üldözik a “s*ggfejek” (Racing)
A legutolsó kör legutolsó kanyarjában mondhatott búcsút a jó eredményről szőtt álmainak Bubba Wallace vasárnap...
ápr. 25
21:06
Macron győzött - de mi vár a megosztott Franciaországra? (ATV)
Emmanuel Macron győzelmet aratott jobboldali szuverenista kihívója, Marine Le Pen felett vasárnap. De mi vár Franciaországra?
ápr. 25
21:06
Nagy István: Az agrárium stabilitási kérdés (Demokrata)
„Az elmúlt hónapok történései megerősítik, hogy az agrárium a magyar gazdasági és társadalmi stabilitás meghatározó támasza.”
ápr. 25
21:06
Nemsokára robbanhat a bomba a pilótapiacon – jókora meglepetés jöhet (Racing)
Váratlan szezon közbeni pilótacsere van készülőben az egyik elismert F1-es riporter információi szerint. Megnéztük, hogy kinek van a legtöbb félnivalója. Noha még csak négy verseny ment le az idei, 23 futamosra tervezett, jelen állás szerint 22 nagydíjat magában foglaló szezonból, máris jöhet az első változás pilótafronton. A pilótapiac többnyire n
ápr. 25
21:09
Nagyot esett az olaj árfolyama (Portfolio)
Több mint 5%-ot zuhant hétfőn az olaj árfolyama, és kéthetes mélypontra esett, miután a sanghaji koronavíruszárlat és az amerikai kamatkörnyezet várható emelkedése nyomán egyre nagyobb az aggodalom a globális energiakereslet alakulása miatt.
ápr. 25
21:12
Az agydaganat tünetei és típusai (WebBeteg)
Az agydaganat tünetei gyakran hosszú ideig nem jelentkeznek, így a betegség rejtve marad, mivel sok esetben sokáig semmilyen panaszt sem okoz. A tünetek alapján az agydaganat nehezen diagnosztizálható, gyanú esetén keressen fel szakorvost!
ápr. 25
21:12
Lebukott Lagzi Lajcsi – most mindent bevallott a mulatós zenész (Promotions)
Na, nem megint közműlopásárt bukott le, hanem kiderült, hogy új hölgy van Lagzi Lajcsi életében.
ápr. 25
21:15
Több tízezer magyarnak folytatódhat a szenvedés: még jó ideig nem lélegezhetnek fel (Pénzcentrum)
Az idei pollenszezon tavaszi csúcsa már tetőzött, de az allergiások továbbra is jelentős terhelésnek vannak kitéve, egyszerre több mint húsz allergén növény pollenje található meg a levegőben, és legalább a felük országosan tüneteket okoz – írta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfői közleményében.
ápr. 25
21:18
Az ortodox húsvét alatt is folytatódtak a harcok Ukrajnában (HírTV)
Munkanapot rendeltek el a hatóságok ma Ukrajnában az ortodox Húsvét hétfő ellenére.
ápr. 25
21:18
Oroszország egyre inkább az ukrán vasúti infrastruktúrát támadja (444.hu)
Az állomások és a vasútvonalak kulcsfontosságúak mind az utánpótlás szállításában, mind a civilek evakuálásában.
ápr. 25
21:18
Fejjel előre zuhant a pottyantós vécébe egy nő, mert be akart mászni a mobilja után (SzMo)
Az amerikai nő egy pórázt kötött magára, így próbált leereszkedni a az emésztőbe. Nem volt jó ötlet.
ápr. 25
21:18
A Forma-1 mindenkit megvert (MMonline)
Az idei Forma-1 szezon nagyon erős nézőszámokat hoz, főleg a 18-49 évesek körében. Az RTL Klub legnézettebb műsora A mi kis falunk volt, a TV2-n pedig a Szerencsekerék teljesített kiugróan jól. A korábbi 1,6 százalékpontos előnyét múlt héten 2,9 százalékpontra növelte az RTL Klub a 18-49 évesek körében és főműsoridőben. A hétfő estét egyforma eredm
ápr. 25
21:24
Elon Musk megvette a Twittert (ATV)
44 milliárdért jutott hozzá a világ leggazdagabb embere.
ápr. 25
21:24
Amerikai miniszter: Egy legyengült Oroszországot akarunk a háború végén látni (Mandiner)
Blinkenék hangsúlyozták: a független Ukrajna tovább fog létezni, mint Vlagyimir Putyin.
ápr. 25
21:30
Javult Ukrajna helyzete a háborúban (HírTV)
Orosz újságírókat akart meggyilkolni a nyugat Vlagyimir Putyin szerint.
ápr. 25
21:30
Megalakult az LMP országgyűlési képviselőcsoportja (ATV)
Megalakult az LMP országgyűlési képviselőcsoportja - tájékoztatta az ellenzéki párt hétfő este az MTI-t.
ápr. 25
21:30
A Twitter vezetősége elfogadta Elon Musk vételi ajánlatát (ATV)
44 milliárd dollárért jut hozzá a Twitterhez a világ leggazdagabb embere.
ápr. 25
21:30
Egy lúd is disznót győz? – Elon Musk megvette a Twittert (Biztosító Magazin)
A SpaceX és a Tesla alapítója, Elon Musk 44 milliárd dollárért végül mégis megvásárolta a  Twittert - adta hírül a cég.
ápr. 25
21:36
Beadta a derekát a Twitter vezérkara - de miért akarja Elon Musk a közösségi platformot? (ATV)
Elon Musk még április közepén jelentette be, hogy részvényenként 54,2 dolláros áron felvásárolná a Twittert. A milliárdos, aki már többször kritizálta a platformot a szólásszabadság megsértése miatt, elképesztő potenciált lát a cégben. A várakozásokkal ellentétben a Twitter nem utasította el Musk ajánlatát, sőt vasárnap összeült a cég vezetősége, h
ápr. 25
21:36
RTL: Már engedélyezték is Rogán-Gaál Cecília nyaraló-építésének folytatását (SzMo)
Az RTL Híradó megkeresésére a Veszprém Megyei Kormányhivatal azt közölte: a kivitelezési dokumentáció hiányossága, valamint az e-építési napló vezetésének hiánya miatt állíttatták le a beruházást, de az építtető pótolta a hiányosságokat, ezért engedélyezték a folytatást.
ápr. 25
21:36
Biden és Macron haladéktalanul meg akarja vitatni az ukrajnai konfliktust (Demokrata)
A két politikus megállapodott a globális kihívásokkal kapcsolatos párbeszéd felélénkítésében.
ápr. 25
21:39
Bejelentette a Twitter: elfogadta Elon Musk ajánlatát (Portfolio)
A Twitter igazgatótanácsa elfogadta a milliárdos Elon Musk ajánlatát a közösségi médiavállalat megvásárlására és zártkörűvé tételére - erősítette meg a vállalat a CNBC szerint. Musk 54,2 dollárt fizet egy papírért, a 44 milliárd dolláros vételárból 25 milliárd dollárt bankok segítségével teremt elő. A cég árfolyama 6% feletti pluszban, 52 dollár kö
ápr. 25
21:42
Poszt-Covid rendelőket nyitottak Szerbiában (ProfitLine)
Szív- és érrendszeri megbetegedések, cukorbetegség vagy akár depresszió is lehet a koronavírus-fertőzés tartós következménye, ezek kezelésére Szerbiában úgynevezett poszt-Covid rendelőket alakítottak ki.
ápr. 25
21:42
Elítélték Donald Trumpot (ATV)
A bíróság megsértése miatt elítélte Donald Trumpot egy New York-i bíró hétfőn, amiért a volt amerikai elnök nem adta át Letitia James, az állam demokrata párti főügyésze által kért üzleti dokumentumokat - közölte hétfőn az amerikai sajtó.
ápr. 25
21:48
A bíróság megsértése miatt elítélte Donald Trumpot egy New York-i bíró (HírTV)
Arthur Engoron bíró úgy döntött, hogy napi 10 000 dolláros pénzbírsággal is sújtja a volt elnököt addig, amíg eleget nem tesz a főügyész kérésének.
ápr. 25
21:48
Rokkantsági segélyt igényelt, miközben zajos bulikban táncolt a rongylábú nagymama (Femcafe)
A ma ötvenes évei derekán járó nagymama először 1992-ben igényelt rokkantsági segélyt, de sokáig senkinek sem tűnt fel, hogy az asszony kitűnő fizikai állapotnak örvend.
ápr. 25
21:48
Elítélte Trumpot egy New York-i bíró adócsalási perében (Növekedés)
A bíróság megsértése miatt elítélte Donald Trumpot egy New York-i bíró hétfőn, amiért a volt amerikai elnök nem adta át Letitia James, az állam demokrata párti főügyésze által kért üzleti dokumentumokat - közölte hétfőn az amerikai sajtó. A bíróság azt vizsgálta, Trump korábbi cége elkövetett-e adócsalást.

Keresés