Egyoldalú fegyvernyugvást és humanitárius folyosó megnyitását jelentette be a mariupoli Azovsztal fémműnél a civil lakosok elvonulása érdekében hétfőn Mihail Mizincev vezérezredes.
Korábban április végéig vezettek be átmeneti könnyítést a háborús helyzetre való tekintettel, az ukrajnai áruellátás biztosítása érdekében. Az ideiglenes intézkedést újabb két hónappal meghosszabbítják, az ukrán közúti fuvarozók 2022. június 30-ig mentesülnek a fuvarozási engedély használatának kötelezettsége alól, ha Ukrajnába tartanak, vagy onnan
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke szerint ugyanakkor az ágazatban dolgozók közül sokan elhagyták a pályát, sőt, a szakirányú egyetemi képzéseken is 35 százalékkal kevesebb jelentkező volt.
A Magyar Nemzeti Bank vezetői körlevélben szólították fel a pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat összehasonlító internetes oldalakat működtető pénzpiaci közvetítőket
Továbbra is csak a vállalkozások töredéke tekinthető teljesen felhőalapúnak. Az új modelleket a legtöbb informatikai vezető az IT működését optimalizáló lehetőségként kezeli, és szakemberhiánnyal küzd ezen a területen – derül ki egy friss felmérésből.
Pocsékul indította a 2022-es szezont a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton. A brit pilóta négy futam után a bajnokság hetedik helyén áll, a 28 megszerzett pontjával. A legutóbbi, Emilia Romagna Nagydíjon pontot sem tudott szerezni, miközben fiatal csapattársa George Russell jóval több pontot gyűjtött eddig nála, és a négyből háromszor is le tudta
Az MNB vezetői körlevélben szólította fel a pénzügyi intézményeket és a pénzügyi termékeket összehasonlító oldalakat működtető pénzpiaci közvetítőket, hogy az ott elérhető információk transzparensek, megalapozottak és közérthetőek legyenek.
A K&H kibocsátotta első, 15 milliárd forintos zöld jelzáloglevelét. A bank célja, hogy a jövőben újabb zöld jelzáloglevelekkel jelenjen meg a piacon, a beérkező forrást pedig olyan lakossági jelzáloghitelek refinanszírozására fordítsa, amelyekhez tartozó lakóingatlanok megfelelnek a szigorú energiahatékonysági elvárásoknak.
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének első negyedévi hiánya 2309,4 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 1144,1 milliárd forinttal szemben. A bevételek az előző év azonos időszakához képest 1248,7 milliárd forinttal, 21,5 százalékkal nőttek, a kiadások 2414,0 milliárd forinttal, 34,7 százalékkal hal
A Közép-afrikai Köztársaság lett az első afrikai ország, amely bevezette a bitcoint, mint fizetőeszköz. Világszerte az afrikai országban történt meg első alkalommal, hogy az országgyűlés egyhangúlag elfogadta a kriptovalutákról szóló törvényjavaslatot, amely segíti az ország gazdasági fellendülését és béketeremtést célzó terveit. A Közép-afrikai Kö
Az Opel 2028-ra tűzte ki azt a dátumot, amikor már csak és kizárólag tisztán elektromos modelleket kínál majd vásárlóinak. A Stellantis égisze alatt természetesen egy jóval nagyobb terv része a német gyártó, és bár pontosan tudják a vezetők is, hogy a villanyautózás sokak számára még mindig igen ellenszenves igyekeznek azért a rajongók kedvére is t
A miómák rendkívül eredményesen kezelhető, általában jóindulatú daganatok, az optimális terápiát minden esetben a beteg panaszainak, a miómák nagyságának, lokalizációjának és nem utolsósorban a páciens családtervezési szándékának megfelelően kell kiválasztani.
A VW 2023-tól új generációs navigációs rendszereket vezet be járművei fedélzetén. Meglévő online kapcsolat esetén az útvonaltervező a valós idejű forgalmi adatok alapján a felhőből kapja az útvonaljavaslatokat, de szükség esetén offline állapotban is képes lesz dolgozni. A Cariad, az egész csoport szoftverkovácsa többek között új típusú operációs
A gyep tápanyagellátása fontos, hiszen fűnyírásokkor a kaszálék lehordásával folyamatosan tápanyagot vonunk el a területről. A rossz tápanyag ellátottságú területen a fű előbb sárgul, majd ritkul, gyomosodik, végül szélsőséges esetben kipusztul.
A Compass Mining mintegy 30 millió dollár értékű, Szibériában található bitcoin bányászati berendezéstől akar megszabadulni, miután az USA szankciói lesújtottak
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetője szerint a Jobbik éket verne a magyar közösségek és a szomszédos országok közé.
Az idei pollenszezon tavaszi csúcsa már tetőzött, de az allergiások továbbra is jelentős terhelésnek vannak kitéve, hiszen egyszerre több mint húsz allergén növény pollenje található meg a levegőben, és legalább a felük országosan tüneteket okoz - írta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfői közleményében.
A 3-as metróvonal felújítása miatt a napokban sávlezárásokra kell számítani a fővárosi Róbert Károly körúton és a Váci úton, valamint útszűkületre az Üllői út és a Szentkirályi utca csomópontjában - közölte a BKV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.123
A magyarok 54 százaléka a nyugdíjkorhatár betöltésével teljesen abbahagyná a munkát – derült ki egy felmérésből. Meglepő módon 24 százalék azok aránya, akik azt is reálisnak tartják, hogy már a korhatár előtt pár évvel visszavonuljanak megtakarításaiknak köszönhetően.
Karrierváltás, újrakezdés vállalkozóként, otthonról végezhető, rugalmas munkák, énmárka építés. Többek között erről is szó lesz a május 13-i Női váltó Fesztiválon Budapesten. Az egész napos rendezvényen szépségsarok is várja a fesztiválozókat.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Megállapodott az Európai Tanács és a Parlament a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet szabályait illetően. Ezeknek része egy különleges jogosítvány, ami válsághelyzetben illetné a Bizottságot.