A katolikus egyházfő úgy véli, a jelenlegi helyzetben nincs sok értelme, hogy a háború sújtotta országba utazzon, de mindent hajlandó megtenni, hogy vége legyen a fegyveres konfliktusnak.
Ha holnap megkeres ötven vagy száz ember azzal, hogy nincs munkája, akkor egy héten belül mindegyikük dolgozni fog – mondta a Demokratának Seszták Miklós.
A BBC számolt be a két kormányfő szlovákiai találkozójáról, amelyen téma volt az is, hogy egyre komolyabb szakadást okoz Magyarország semlegessége a szomszédban dúló háború miatt – idézi a 24.hu.
Jó éve van idén a lakástulajdonosoknak és a befektetőknek. A pandémia okozta átmeneti kiesést a bérlésekben most kárpótolja az Ukrajnából érkező menekülthullám generálta kereslet. Utánajártunk, hogyan hat ez az albérletpiacra Magyarországon és Európában, illetve milyen esélyei vannak most egy albérlet iránt kutató személynek.
2022. április 22-én este kihúzták az Eurojackpot 16. heti nyerőszámait. Ezúttal 1 magyar játékos hatalmasat kaszált, az 5+1 találatos Eurojackpot-szelvénye 224 milliót hozott a konyhára.
Háromórásra nőtt a várakozási idő szombat délelőtt a röszkei autópálya-határátkelőhely belépő oldalán a személyforgalomban - közölte a rendőrség a honlapján.
A BBC számolt be a két kormányfő szlovákiai találkozójáról, amelyen téma volt az is, hogy egyre komolyabb szakadást okoz Magyarország semlegessége a szomszédban dúló háború miatt – idézi a 24.hu.
Ogier után egy másik Sébastien, Loeb is kipróbálja magát a DTM-ben. Gerhard Berger, a sorozat első embere korábban legendákat csábított volna a sorozatába, de ehhez nem volt köze. A Red Bull DTM programjában két Ferrari indul majd az AF Corse felkészítésével, amelyeket Nick Cassidy és Felipe Fraga vezet majd. Előbbi azonban már korábban elígérkezet
Megteltek a szálláshelyek a húsvéti hétvégén: 553 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a hazai szálláshelyeken. A forgalom a bevételekben is megmutatkozott: a szálláshelyek 9,6 milliárd forint, a vendéglátóhelyek több mint 18 milliárd forint árbevételt értek el - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel pénteken.
Japán rajzfilmnek lett az főcím zenéje a magyar sztár slágere. Jolly a mai napig nem hiszi el, hogy ekkora sikert ért el. Még interjúra is hívták a szigetországba, de a pandémia miatt el kellett halasztani.
A döntő része a rezsicsökkentés költségének a brutálisan megemelkedett gázárakból származik, azt ugyanakkor nehéz megbecsülni, hogy mennyivel emelné a cechet, ha az összes önkormányzatot és azok intézményeit is bevennék a hatósági áras körbe - ezt Weinhardt Attila, a Portfolio Makro rovatának elemzője mondta el a Portfolio Checklist, lapunk munkana
Új támogatási alapot vezetett be az osztrák főváros: 2022. április 20. óta akár 200 ezer eurós támogatást is kaphat az a vállalkozás, amely napelemeket telepít a fedett parkolójára vagy raktárterületére.
Elindultak a Déli Körvasút fejlesztéséhez szükséges első helyszíni, a részletes tervezést elősegítő vizsgálatok. Az építési terület mentén lévő faállomány felmérését is megkezdték.
Az orosz földgázzal szembeni embargó ellen emelt szót a német EON energetikai konszern vezérigazgatója, Leonhard Birnbaum a Handelsblatt keddi számában megjelent interjúban.
1982-es bemutatásakor az Opel Corsa forradalmasította a kisautók kategóriáját, ugyanakkor mai, immár hatodik generációjával keresettebbnek számít, mint valaha. Tavaly, a Corsa a német piac legnépszerűbb kisautója volt, miközben az Egyesült Királyságban elnyerte a legnagyobb példányszámban értékesített modell címét. Az akkumulátoros elektromos hajtá
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködve szervezi meg a Szakma Sztár Fesztivált, a Hungexpo területén, 2022. április 25-27. között. A 15. alkalommal megrendezendő eseményen közel 88 szakmával ismerkedhetnek meg a látogatók.
A német jegybank szerint az ukrajnai háború következményei már most gyengítik az euróövezetben a gazdasági kilábalás üzemét a koronavírus-járvány válságából.
Soha nem a klasszis játékáról, sokkal inkább a fanatizmusáról volt ismert. Képes volt kilencven percen keresztül feltúrni a pályát. A Ferencváros legendája lett, máig sokszor idézik, ahogy a csapattársait is lelkesíteni és a győzelembe hajszolni tudta. Húsz éve, ezen a napon halt meg Simon Tibor.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartásában szereplő címre kapják meg 2022. április 30-ig a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik a postázást kérték, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő, vagy befizetendő adót tartalmaz - közölte az adóhatóság az MTI-vel.
Sok jóra nem számíthat az, aki ezen a szombati napon autóval vagy busszal akar közlekedni a fővárosban, ugyanis reggel futóverseny, délután pedig kerékpáros felvonulás miatt lesznek időszakos és szakaszos útlezárások.
Rég nem látott mélyponton a Mercedes. Miközben a sajtó a Lewis Hamilton és Toto Wolff közötti állítólagos feszültségről találgat, a csapat ezúttal egy delfinezéstől független problémán töri a fejét.
Izgalmas és innovatív módszert találtak ki Párizsban arra, hogy megoldják a város közeledési problémáit. Az égbe repítik a turistákat, így a látványosságok közötti utazás is része lesz a kalandnak!