Noha elismerte a hibáját, Carlos Sainz kissé értetlenül állt az előtt az Emilia Romagna Nagydíj időmérője után. A spanyol pilóta úgy véli, meg kell értenie, hogy mi történt. Carlos Sainz az Ausztrál Nagydíj után újabb balul sikerült időmérőn van túl, miután a Q2-ben falhoz csapta a Ferrarit Imolában. A spanyol pilóta a Rivazza 2-es kanyarban
A levegőből, drónnal buktatták le a szabálytalankodó autósokat a Kiskunhalas környéki vasúti átjáróknál. A rendőrök azt tapasztalták, hogy több sofőr is a fénysorompó piros jelzése ellenére áthajtott a síneken. Ők fejenként hatvanezres bírságot és nyolc büntetőpontot kaptak.
A rendőröket nem sokkal éjfél után hívták buliból hazafelé tartó fiatalok Budapesten. Az egyik vasúti megálló közelében találtak rá az áldozatra, akit már nem lehetett újraéleszteni. Feltehetőleg egy farúddal verhették halára a férfit. A nyomozók mindössze 650 méterrel arrébb találták meg feltételezett gyilkosát, aki az árokparton üldögélt.
Bonyolultabb, nagyobb és strukturálisabb ez a bukó, mint hogy azt mondjuk, Márki-Zay Péter vagy Gyurcsány Ferenc hibája lenne – mondta Ungár Péter, az LMP politikusa a Telexnek adott interjúban.
Meghatározatlan időre elhalasztották az ukrajnai háború miatt az UNESCO világörökségi bizottságának 45. ülését, amelyet az oroszországi Kazanyban tartottak volna június 19. és 30. között.
Victoria Nuland amerikai külügyminiszter-helyettes azt nem kívánta részletezni, hogy milyen válaszcsapást mérnének az Egyesült Államok és szövetségeseik Oroszországra ebben az esetben.
Tegnap délelőtt közölte a Kreml Putyin találkozóját a védelmi miniszterével, Sergei Shoiguval, amelyen többek között megbeszélték Mariupol megszállásának eredményeit, a képek és a videó azonban hosszabb utóéletűek lett a vártnál, ugyanis elég rossz képet festenek az orosz elnök egészségéről.
Bútor Robi és navigátora, Tagai Robi is szárnyalt a Horvát Rally első napján. A magyar páros bár abszolút biztonsági tempót autózott, a nyolc szakaszból hetet nyertek az RC4-ben és több mint egy perccel vezetik a kétkerék-hajtású kategóriát. Iszonyatosan nehéz első napon van túl a Horvát Rally mezőnye. Az éjszaka leesett esőt napközben még egy égs
Április 22-e a Föld napja, ebből az alkalomból a WWF Magyarország kutatást készített, amelyből kiderült, a válaszadók 70 százaléka szeretne önálló környezetvédelmi minisztériumot. A Miniszterelnökséget hiába kerestük, eddig nem reagáltak erre. A Greenpeace nyomasztó adatokkal állt elő: világ lakosságának 99 százaléka rossz levegőt szív, a magyar vá
Lángra kapott és felrobbant egy tévé egy idősek otthonában Pápán. A szoba lakója kiment segítséget kérni, amikor füstölni kezdett a készülék, így neki nem lett baja, de két embert így is kórházba kellett vinni. Egy nővér enyhe füstmérgezést kapott, egy lakó pedig lehorzsolta a karját menekülés közben. A tüzet feltehetően elektromos zárlat okozta.
Újra közlekednek a vonatok Vác és Vácrátót között, miután befejezték a baleseti helyszínelést Csörögnél – közölte a Mávinform pénteken késő délután a vasúttársaság honlapján.
A magyar nyelvű oktatás nemzetünk jövőjének záloga – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Martoson, ahol beszédet mondott az Esterházy Akadémia – a magyar kormány támogatásával elkészült – új szálláshelyeinek ünnepélyes átadásán pénteken.
A hazai top 5-ös listára is felkerült az a 100 kilós harcsa, amit Kovács Zoltán és horgásztársa, Horváth Zsolt húsvét alatt fogott ki Nemesnádudvaron a Tőzegtóból. A férfiak egy órán keresztül küzdöttek a hallal.
Max Verstappen elmondta, szereti ha egy etap tele van kihívásokkal. A holland versenyző diadalmaskodott a megszakításokkal tűzdelt időmérőn, így ő indulhat holnap az élről a sprintfutamon. Az 5 alkalommal megállított kvalifikáción a két Ferrari volt a fő ellenfele, ám Carlos Sainz egy hiba során kiírta magát a történetből. Végül a Q3-ban a Red Bull
A luxemburgi ingatlanpanama azért robbant ki, mert Carole Dieschbourg szabálytalanul járhatott el, amikor építési engedélyt adott képviselőtársa természetvédelmi övezetben található kerti fészerének bővítésére.
A Jobbik szerint a kormány újra korlátlan hatalmat akar, ezért szeretnének a háborúra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva ismét veszélyhelyzetet elrendelni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be: az alaptörvény módosítását kezdeményezik, hogy ezekben az esetekben is veszélyhelyzetet hirdethessen a kormány. A Fidesz
Tagadta a gyújtogatást az a férfi, aki a vád szerint egy idős házaspár halálát okozta Rákospalotán 2020-ban. Az ügyészség szerint a férfi főnöke autóját akarta felgyújtani, miután kirúgták, de a tűz átterjedt az egész házra. Az ott alvó nagyapa még ki tudta juttatni 12 éves unokáját az ablakon, de ő és a felesége bent ragadtak, mindketten életüket
Ezúttal Mariupoltól 5-6 kilométernyire, Vinohradne falu határában. Ahogy a csütörtökön azonosított manhusi tömegsírba, úgy ide is az orosz bombázások halottjait temethették.
Lando Norris elmondta, miért fejezte be a sóderágy szélén az időmérőt. Az időjárás megtréfálta a mezőnyt ma délután. 5 alkalommal csalogatták elő a piros zászlót, míg a végén a csapadák főszereplőként köszönt vissza a száguldó cirkusz színpadán. A Q3-ban Max Verstappen ugrott az élre Charles Leclerc és a McLaren britje előtt. Az utolsó próbálkozást
Egy hatalmas, több mint harminc méter hosszú tömegsírt rögzített egy műhold Mariupol közelében. Az ukrán hatóságok szerint az oroszok az ostrom civil áldozatait temették oda. A város acélgyárába visszahúzódó utolsó ukrán egységekkel együtt több ezer civil is bent rekedt, a védők szerint a föld alatti járatokban mindenhol halottak és sebesültek heve
A sportolónál veleszületett szívrendellenességet diagnosztizáltak, és egy német férfi szerve mentette meg az életét. Decemberben szívátültetésen esett át, az Európa-bajnok diszkoszvető most először a Fókusznak mesélt arról, hogy mit élt át.
60-70 milliárd forintba is kerülhetett az a 12 gép, amit a magyar kormány rendelt meg a kormányszóvivő férjének cégétől. Különböző szakportálok becslése alapján ugyanis egyetlen kiképzőgép ára 4 és fél és 6 milliárd forint között alakulhat. A konkrét árat kérdésünkre sem az érintett cég, sem a kormány nem árulta el. A szerződés részleteit 30 évre t
Hivatalosan is meggyanúsította a portugál rendőrség a német Christian Brücknert Madeleine McCann 15 évvel ezelőtti eltűnése ügyében. A börtönben ülő férfi ellen nem emeltek vádat, de mivel az ügy rövidesen elévülne, a hatóságok lépéskényszerben voltak. Brückner évek óta tagadja, hogy köze lenne a kislány eltűnéséhez, aki most lenne 18 éves.
A háború kezdete óta már több mint 630 ezer menekült érkezett Ukrajnából, a számuk napról napra növekszik – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en pénteken.
Több ezer német állampolgár vándorolt ki Paraguayba az elmúlt egy évben, egyebek mellett a pandémia miatt elrendelt korlátozások és oltások miatt – derül ki a BBC videóriportjából. Az újonnan érkezők közül ugyanakkor többen elmondták: leginkább a muszlim bevándorlók miatt hagyták el hazájukat.
Charles Leclerc úgy érzi, rajta ment el az Emilia Romagna Nagydíj időmérője, mivel a Q3-ban rossz döntést hozott. Természetesen a “mi lett volna ha” kezdetű mondatok semmilyen sportban nem játszanak, de az Emilia Romagna Nagydíj időmérője esetében nem lehet megkerülni, hogy Charles Leclerc akár a pole pozíciót is megszerezhette volna, ha nem dönt ú
Sáfrány Emesére a várandóssága alatt 15 kiló felesleg kúszott fel, de azt mondja, miután megszületett kisfia, ezek a kilók szinte leolvadtak róla. Most nagyon jól érzi magát a bőrében, és sok figyelmet fordít arra, hogy mozogjon, és ebben Nolen egyáltalán nem gátolja, hiszen ő is megy vele légtornázni, és az erősítő edzésekben is besegít.
Január után februárban is rekord drágán vásárolt Magyarország orosz gázt annak ellenére, hogy Vlagyimir Putyin abban a hónapban a magyar miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján épp ennek ellenkezőjéről beszélt. A G7 gazdasági portál összesítette az év eleji adatokat, amelyekből az is kiderül, hogy a drága gáz miatt a rezsicsökkentés c
Filmforgatás miatt lezárják a Keleti pályaudvar Thököly út felőli Lotz-termét szombaton 6 órától április 29-én 18 óráig – tudatta a Mávinform a vasúttársaság honlapján pénteken.
A délkelet-ukrajnai Mariupolban normalizálódott a helyzet, a lakosok szabadon közlekedhetnek az utcán – jelentette ki péntek este Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Jennifer Gray világéletében orrplasztikaellenes volt, és bár anyja tinikorától arra biztatta, szabassa át az orrát, sokáig nem tette meg. Aztán mégis beadta a derekát.