Gyakori tavaszi virágajándék a primula, kedves színes kaspóban ráadásul. Klasszikus virágok közé tartozik, így sok hobbikertész ablakpárkányán landol ilyenkor. De vajon mit érdemes tudni a tartásáról? Kiültethető a kertbe?
Belső tenger – Rozi igaz története: erre a könyvre kapta fel a fejét a szakma és a szélesebb közönség a tavalyi év végén. Ebben olvashattunk ugyanis először hiteles beszámolót arról, milyen érzés sönttel (shunt) élni, és ez az első könyv, ami Kék-összefoglalót tartalmaz a szövegértésben akadályozottak számára. Sok minden magyarázatra szorul az előz
A nap első felében alapvetően sok felhő lesz felettünk, majd az ország nagyobb részén egyre inkább szakadozni, gomolyosodni kezd a felhőzet – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat az előrejelzésében.
Szilágyi Liliána tavaly év végén szólalt meg először arról, hogy apja, Szilágyi Zoltán testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta őt. Az úszónő most hosszas hallgatás után ismét megszólalt múltjával kapcsolatban, és újabb részleteket árult el a szexuális bántalmazásokról, és öngyilkossági gondolatairól.
A Barcelona labdarúgócsapata váratlanul krízisbe került, Xavi irányítása alatt talán először. Hétfőn este hazai pályán a Cadiz nyert 1-0-ra a Nou Campban, a vereségével a Barca már csak matematikailag tudja megelőzni az éllovas Real Madridot, és még a Bajnokok Ligája-indulása sem biztosított.
A kicsi, de halálos állatok listáján előkelő helyen szerepelnek azok édesvízi csigák, amelyek a bilharzia nevű, néha halálosnak bizonyuló trópusi betegséget terjesztik.
Mától már nem kérhetnek mentőt a háziorvosok amiatt, hogy koronavírusteszteket végezzenek a betegeken. Ez azonban Bense Tamás családorvos szerint nem jár majd különösebb fennakadással, ugyanis egyre többen tesztelik le otthon magukat.
Mariupolban mintegy ezer ember szorult az acélmű betontömbjei közé és az ipari terület alatti menedékekre, körbezárva az orosz és oroszbarát katonák által. Több helyen megindult az orosz támadás - erősítette meg az ukrán elnök.
Izrael megtorló légicsapásokat hajtott végre a Hamász iszlamista szervezet gázai állásai ellen, válaszul az övezetből indított rakétatámadásokra - jelentette be kedden az izraeli hadsereg egyik szóvivője.
Az ukrán vezérkar hétfőn közölte: megfigyelései alapján arra jutott, hogy Oroszország megindította kelet-ukrajnai offenzíváját, fokozva a támadásokat a Donyeck és a Harkiv régiókban.
Valtteri Bottas számára eddig álomszerűen alakul az idei év, hiszen a tavaly a mezőny hátsó részébe tartozó Alfa Romeóval rendszeresen a pontszerző helyekért és a Q3-ba jutásért harcol. A Mercedestől érkező finn pedig nemcsak emiatt lehet boldog, hanem azért is, mert végre ő az, akinek a szavait isszák a mérnökök, és akitől útmutatást vár a
Mese is lehetne, ám ez a csodálatos valóság! A Sopron Basket női kosárcsapat ügyvezetője számára különös jelentőségű az Isztambulban aratott Euroliga-győzelem, Török Zoltán közel három évtizedes munkájának gyümölcse a siker.
Először egyszemélyes színpadi előadásként született meg, Tom Hanks a feleségével állt mögé, a filmbeli esküvőn a főszereplőnő igazi családját láthatod, és ez minden idők legsikeresebb romantikus komédiája. 2002. április 19-én tartották a Bazi nagy görög lagzi díszbemutatóját, ebből az alkalomból pedig összegyűjtöttünk egy nagy adag érdekességet a f
Kedden napközben a záporok mellett szinte az ország teljes területén van esély zivatarok kialakulására, amelyeket jégdarazápor is kísérhet. (Fotó - police.hu) Fogadja meg a rendőrség baleset-megelőzési tanácsait! Számoljon a „vízen futás” veszélyével, a szokásosnál kisebb sebességgel vezessen! A kormányt fogja stabilan, két kézzel! Kerülje az inte
A koronavírus-járvány során folyamatosan meghosszabbított veszélyhelyzet miatt mára odáig juthattunk, hogy mintegy 350 ezer személyi igazolvány és 280 ezer vezetői engedély cseréje maradt el, így kb. 630 ezer okmányt kellene cserélni június 1-ig, miközben Budapesten és Pest megyében akár két hónapot is várni kell az időpontra – hívja fel a figyelme
Mese is lehetne, ám ez a csodálatos valóság! A Sopron Basket női kosárcsapat ügyvezetője számára különös jelentőségű az Isztambulban aratott Euroliga-győzelem, Török Zoltán közel három évtizedes munkájának gyümölcse a siker.
Az első Lilla Sellei Bags Színtípus kollekció két éve, a 2020-as tavasz-nyári kollekció keretén belül debütált. A két évvel ezelőtti színpadra lépése óta is sokan keresték a hozzájuk leginkább passzoló színekkel díszített táskákat, így régóta tudta a tervező, Séllei Lilla és barátnője, Megyán Eszter, hogy idén megújulva tér vissza a Színtípus kolle
Ii. Erzsébet a leghosszabb ideje regnáló uralkodó a brit történelemben, 1952. február 6-a óta vezeti az országot. A 70 éves jubileum alkalmából a Bbc összeállított egy 70 tételből álló olvasmánylistát, így évtizedekre lebontva böngészhetünk a korszak meghatározó kötetei között.
Kikapott Szombathelyen a feljutásért küzdő Diósgyőr, a következő fordulót a harmadik helyen kezdi meg a borsodi csapat. A már szinte biztos feljutó Vasas mellett a Kecskemét is megelőzi Dragan Vukmir együttesét.
Alexander Skarsgård személyében egy Hollywood-i ikon lesz a vasárnapi talladegai verseny Grand Marshall-ja. Alexander Skarsgård – akinek Pennywise megtestesítője, Bill Skarsgård a testvére – legfőbb feladata az lesz, hogy elkiáltsa a legszebb négy szót, amelyet egy NASCAR rajongó hallhat a talladegai verseny előtt: “Drivers, Start Your Engines”. A