A pandémia után az ad-hoc turizmus vált meghatározóvá, a folyamatosan növekvő utazási igény alapján pedig már 2023 végére elérhetők lehetnek a járvány előtti szintek. Befektetési szempontból egyre népszerűbb a kelet-európai piac és az újabb eszköztípusok, a járvány okozta ingatlanpiaci átalakulások következtében pedig felmerült az igény a konverzió
Tavaly már tavalyelőtthöz képest is jóval kevesebb covidos megbetegedés volt a nyáron - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az Index tudósítása szerint ma reggel a Mokkában. A szakember azt állítja azonban, hogy az őszi időszak még megosztja a szakembereket, vannak ugyanis pozitív és negatív előrejelzések is.
Adina Valean közlekedésért felelős uniós biztos becslése szerint Románia 400 millió és 1 milliárd euró közötti uniós támogatást veszített el az évek folyamán az uniós kohéziós alapból és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből (CEF) az infrastrukturális beruházások kivitelezésében tapasztalt késések miatt - írja az MTI.
A Cádiz elleni kínos kudarc után a Barcelona vezetőedzője, Xavi elismerte, focicsapatának már csak matematikai esélye maradt, lemond a bajnoki címről. A katalán sztárklub hétfőn a spanyol élvonal 32. fordulójának zárómeccsén hazai pályán kapott ki 1-0-ra a mérkőzést megelőzően még kieső helyen álló Cádiztól.
Az európai tőzsdéken ma jellemzően negatív hangulat uralkodott, azonban a magyar tőzsde végül minimális erősödéssel tudott zárni, vagyis a BUX felülteljesítő volt ma az európai porondon.
Nem csitul az Ukrajnának szánt fegyverek szállításával kapcsolatos vita a német politikai pártok között. Olaf Schol kancellár most új tervvel állt elő. Ennek lényege, hogy Ukrajna pénzt kapna, és ebből maga vásárolna olyan fegyvereket, amelyekre leginkább szüksége van.
Márciusban 0,7%-kal, azaz 55 milliárd forinttal csökkent a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti a fejlett piacon már kisebb emelkedést figyelhettünk meg, míg a fejlődő piacokon további csökkenés történt. A magyar börze ezúttal a fejlett piacot követte. A devizapiacon a forint az euróhoz képest gyakorlatilag nem változott, míg
A 18-49 éveseknél az RTL egyik sorozata, a teljes lakosságnál pedig a Tények bizonyult a múlt hét legnézettebbjének. Jó eredményekkel tért vissza a Szerencsekerék, a Doktor Balaton már nem annyira, A mi kis falunkra pedig ismétlésként is sokan voltak kíváncsiak. Az elmúlt hetet az RTL Klub nyerte a 18-49 éveseknél és főműsoridőben. A korábbi hetek
Van, aki szerint 37.5-nél csak a hőemelkedés kezdődik, mások ilyenkor már lázcsillapítókat dobálnak be, és persze van egy olyan tábor is, aki kizárólag a természetes gyógymódokra esküszik.
A TEDi nevű német boltlánc nyitott új üzletet Magyarországon, egy TikTok videóban mutatják be, hogyan néz ki a budapesti üzlet, és miket árulnak benne – számol be a hírről laptársunk, a Pénzcentrum.
Az orosz földgázzal szembeni embargó ellen emelt szót a német EON energetikai konszern vezérigazgatója, Leonhard Birnbaum a Handelsblatt keddi számában megjelent interjúban.
A biztosítók az ittas vezetőket egyértelműen kizárják a kártérítésből, és ez nemcsak az autóvezetőket, de az ittasan kerékpározókat, elektromos rollerrel közlekedőket is érinti – figyelmeztet a CLB biztosítási alkuszcég.
A fővárosban a Westenből, az Arena Plazaból és az Árkádból, illetve a kaposvári Kapos Plazából érkezett hír bombariadóról, továbbá egy debreceni üzletből is kiküldték a vásárlókat.
Az Air Serbia járatainak több mint egy tucat alkalommal kellett visszafordulniuk fals bombariadó miatt orosz vagy szerb repülőterekre az ukrajnai háború kezdete óta. Aleksandar Vučić elnök szerint az ukrán titkosszolgálat mellett egy meg nem nevezett uniós tagállam titkosszolgálata áll a jelenség mögött.
Eldőlhetett a legnagyobb futballtehetségnek tartott, 21 éves Erling Haaland jövője, a norvég a nyártól az angol Manchester Cityben folytathatja karrierjét.
A közép-kelet-európai régióban Magyarország és Lengyelország éri el az idén a legnagyobb GDP-növekedést a Nemzetközi Valutaalap kedden publikált Világgazdasági kilátások című jelentése szerint.
– Sosem hallott titkokról lebbentette fel a fátylat Máté Péterrel kapcsolatban Karda Bea. Az énekesnő jó barátságot ápolt a legendás énekessel, aki neki mutatta meg először a szerzeményei egy részét, több dalt is írt számára, sőt legnagyobb slágerét, a Zene nélkül mit érek én?-t is neki akarta adni.
Az olajipari vállalat közel 2,5 százalékos emelkedése kellett az OTP esésének ellensúlyozására. A nemzetközi tőzsdéken 5 százalékkal zuhant az irányadó olajtípusok ára kedden.
A befektetési alapokban kezelt vagyon 0,7 százalékkal, 55 milliárd forinttal 7510 milliárd forintra csökkent márciusban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) kedden.
Kiderült, hogy a kis Archie egyszer apja nyomdokaiba lépne, de sok minden foglalkoztatja Meghan és Harry fiát, aki már most tudja, mi lesz, ha nagy lesz.
Ugyan Charles Leclerc sértetlenül megúszott egy ellene irányult rablást a hétfői este folyamán, de egy támadó ellopta tőle a 110,3 millió forint értékű Richard Mille karóráját. Egyes beszámolók szerint a Ferrari monacói pilótája a barátaival – köztük a személyi edzőjével, Andrea Ferrarival – volt egy toszkán kisvárosban, Viareggioban Húsvét hétfőn.
A magyarok többségének még nincs magán egészségbiztosítása, miközben komoly igény mutatkozik rá a lakosság részéről – derül ki az EY 1000 fő bevonásával készült reprezentatív kutatásából. A szolgáltatástól a megkérdezettek leginkább a gyors és könnyen elérhető ellátást várják el.
Romániában június 30-án véget ér az egészségügyi minisztérium koronavírus elleni oltási kampánya, bezárnak az erre a célra létrehozott oltóközpontok, a koronavírus elleni immunizálást pedig júliustól a családorvosi rendelők veszik át - jelentette be kedden közösségi oldalán Andrei Baciu egészségügyi államtitkár, a koronavírus elleni oltási program
Polner Laura közel öt éve dolgozik ügyfélszolgálatnál, így kellő rutinnal és terepismerettel vezethet téged körbe az emberi panaszok és a hurráoptimistán kizsákmányoló céges kommunikáció dzsungelében.
Önállóan indul a Párbeszéd a 2024-es Európai Parlamenti választáson: Az ellenzéki pártok többsége korainak tartja a döntést. Ungár Péter úgy véli, még nem telt le a választás utáni gyászidőszak és most sokkal inkább a vereség okait kellene kivizsgálni. Az ATV Híradónak nyilatkozó elemző szerint nem meglepő, hogy nem csak közös listában gondolkodik
Bár kezdenek megjelenni a videók és közösségi médiaposztok arról, hogy mi is történhetett a csúfos véget ért Moszkva cirkálóval a Fekete-tengeren, az orosz hadvezetés nem akar beszélni a hajó elsüllyedéséről. Így arra sincs válasz: tényleg meghaltak-e tengerészek.
Győr – Már a múlt héten minden jegy elkelt a szerdai labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjére. Ez papíron azt jelentené, hogy 16 ezer néző látja a helyszínen élőben az ETO FC Győr–Ferencváros mérkőzést (M4 Sport, 20 óra), ám valójában ennek alig több mint a harmada szurkolhat a stadionban.