A meggyilkolt, megsérült gyerekek mellett azok sem ússzák meg lelki sérülések nélkül, akiknek sikerült elmenekülniük. Az ukrán gyermekek kétharmada kényszerült elhagyni otthonát.
Egyáltalán nem lejátszott még a hétvégi elnökválasztás Franciaországban – állítja Jean Castex, aki szerint a két jelölt támogatottsága között túl kicsi a különbség ahhoz, hogy bárki hátradőlhessen. A francia miniszterelnök szerint kormánya lemond, ha a hivatalban lévő államfő meg tudja újítani mandátumát.
Amióta Rihanna bejelentette, hogy párjával, ASAP Rocky-val babát várnak (és már maga a bejelentés is teljességgel rendhagyó volt), minden kismama-stílussal kapcsolatos öltözködési szabályt felrúgott.
Csodájára járnak a komáromi kisváros díszes tojásfájának, amely Varga Évának és Ács közösségének köszönhetően megdöntötte a magyar rekordot. 16 ezernél is több tojás díszíti a fát.
Ha jól tippelünk, mára mindenki kicsit megcsömörlött a sonka–tojás–torma-szentháromságtól, akinek a hűtőjében viszont árválkodik még egy kisebb-nagyobb darab sonka, egy maradékmentő projekttel találja szemben magát. Ti milyen étellel adtok új életet neki?
Kégl Ági szerint a britek egészen idáig nem ismerték az inflációt. Ám amióta kitört az orosz-ukrán háború, az egész világ napról napra érzi ennek negatív hatásait. Az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése átrendezte a viszonyokat, úgy néz ki, a britek egyre nehezebb helyzetben vannak.
Húsvéthétfőn 197, az ukrajnai háború elől menekülő embernek segítettek a budapesti Bok csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton. Az éjszakát 46-an töltötték a létesítményben – közölte a fővárosi kormányhivatal kedden a honlapján.
Az egyik legnépszerűbb magyar színész a 20 perc őszintén című műsorban arról is beszélt, Kapaként zavarja-e, hogy Pepét kell játszania a TV2 új sorozatában.
Vagyis villantak volna, ha a szemfüles üzletasszony nem cenzúrázza őket egy-egy izgató fekete szívecskével. A gazellatestű modell kommentszekcióját mindenesetre felrobbantotta az akció.
A nemzetközi jogász szerint hiába hivatkozik az ENSZ alapokmányának 51. cikkelyére Oroszország, az ugyanis csak jogszerű intézkedésekre ad felhatalmazást, a népirtás viszont sosem lehet jogszerű.
Dánia 25 százalékkal növeli a gáztermelését az Északi-tengeren, hogy megszüntesse függőségét az orosz energiahordozótól. Dánia azt tervezi, hogy talán már jövőre teljesen felhagy az orosz földgáz vásárlásával - jelentette be dán miniszterelnök egy keddi sajtótájékoztatón.
Az ellenzéki szavazók többsége Gyurcsány Ferencet és Márki-Zay Pétert egyaránt felelősnek tartja a választási vereségért - derült ki a Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatásából. Viszonylag sokan vannak, akik magát az összefogást is kárhoztatják a kudarcért - mondta az InfoRádiónak Rotyis Bálint, az intézet elemzője.
Az oroszok Ukrajna ellen indított háborúja óta gyakran röppenek fel – főleg a nyugati médiában –szakértőktől és kevésbé szakértőktől származó információk, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökön mentális problémák, illetve más, súlyos betegség jelei látszódnak, és ezek hatására cselekszik úgy, ahogy. Nem kizárt, hogy ezek a hírek leginkább a világ béké
Kína biztonsági megállapodást írt alá a Salamon-szigetekkel - közölte keddi sajtótájékoztatóján Pekingben Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője.
A sorozat 2014-es kezdete óta egészen az előző szezon végéig volt jelen az Audi gyári csapatának partnereként az Abt Schaeffler a Formula E-ben. A német csapat viszont most már a visszatérését tervezi. Sikeres időszakot tudhatott maga mögött az Abt-Audi házasság, ugyanis Lucas Di Grassi vezényletével számos futamot nyertek, 2017-ben pedig a bajnoki
A február végén kirobbant orosz–ukrán háború rengeteg dologban különbözik a XX. század nagy háborúitól, ám van egy dolog, amelyben egészen bizonyosan ugyanolyan: kialakul egy harcászati szleng, elnevezik egymást az ellenségek, a harci eszközöknek vagy fontos eseményeknek kódneveket adnak.. A következőkben arról lesz szó, miért hívják az ukránok – m
A 2019 nyara óta elérhető babaváró kölcsön a lakossági hitelpiac meghatározó konstrukciójává vált, de a jelenlegi jogszabályok értelmében 2022 végén lejár a határideje. Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, hosszabbításról egyelőre nem tudni, ezért a gyermekvállalás előtt álló csalá
Korábban Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy az Azovsztalban több mint 2500 fegyveres, köztük az Azov nacionalista ezred tagjai és külföldi zsoldosok tartózkodnak.
A szervező angol szövetség a nemzetközi szabályozásnak megfelelően, a stadion befogadóképességének öt százalékáig biztosít jegyeket a magyar szurkolóknak.
Gyakran az igazi kincsek olyan közel vannak hozzánk, hogy majd’ kibökik a szemünket. Ahhoz, hogy éljünk a természet adományaival, az ősi idők gyakorlatához kell visszatérnünk, a gyűjtögetéshez.
A használt sütőolaj veszélyes hulladéknak számít, biztonságos leadására lehetőség van a Mol több mint 350 töltőállomásán - hívta fel a figyelmet a vállalat annak kapcsán, hogy húsvétkor a háztartások az átlagosnál nagyobb mennyiségben használnak zsiradékot, amelyet megfelelő módon gyűjtve és leadva újra lehet hasznosítani.