Mindennapos jelenet a budapesti Anker közben: Hofi Géza özvegye, Ildikó virágot visz a férje emléktáblájához. Április 10-én volt húsz éve annak, hogy meghalt minden idők egyik legnagyobb nevettetője, aki az 1500. előadása előtt is úgy tudott izgulni, mint a premier előtt.
Az Útinform a holnapján azt írta: Herceghalom térségében, a 30-as kilométernél több személyautó ütközött össze a sztrádán, a forgalom csak egy sávon lassan halad, négy kilométeres a torlódás. Javasolták, hogy aki teheti, Herceghalom és Bicske között válassza az 1-es főutat. Távolabb, az M1-es 118-as kilométerénél, Győr elkerülő szakaszán három gépk
A japán jegybank elnöke megerősítette a központi bank elkötelezettségét a laza monetáris politika mellett, annak ellenére, hogy a jen gyengülésének megfékezése érdekében többen már a szigorításra szólították fel.
Magyarország bornagyhatalom lenne? Nos, ez enyhén szólva is elfogult vélemény, no meg lehetetlen is volna ezt komolyan állítani: mennyiségben csupán 1 százalékát adjuk a világ bortermelésének.
Robert Pearson is egyetért azzal az állásponttal, hogy Putyin az egykori Szovjetunió határaihoz akar visszatérni, amihez több európai ország feletti ellenőrzést kellene megszereznie.
Érdemes megjegyezni a nevüket! 8 olyan különleges felfedezést mutatunk, amiket egytől-egyig olyan nőtársaink találtak fel, akikre igazán büszkék lehetünk.
Aki úgy dönt, hogy fogyni szeretne, általában minél előbb szeretné látni az eredményt, azonban sajnos ez nem ennyire egyszerű. Mutatunk egy hatásos, azonban nagyon kemény fogyókúrás módszert, mely tényleg csak a nagyon elhivatottaknak való.
A rapper szerint VV Zsolti erkölcsi piedesztálra helyezi magát, amikor Tóth Gabiról beszél, csak azt felejti el, hogy ez a „piedesztál már rég összeomlott”.
Az Iszlám Állam terrorszervezet vasárnap este felszólította harcosait, hogy bosszulják meg vezetőik meggyilkolását, és használják ki Oroszország Ukrajna elleni háborúját Európa megtámadására.
Nagyszombaton elindult a 176. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) egyebek közt új menetrenddel és májustól bevezetésre kerülő online jegyvásárlási lehetőséggel várja az utasait
Minttu és Kimi Räikkönen Instagram sztorijaikból kiderült a napokban, hogy Olaszországba látogattak. Ez persze nem olyan meglepő, hiszen egyrészt nem laknak messze (Svájc), másrészt a házaspár meglehetősen kedveli az országot – esküvőjüket is ott tartották 2016-ban. Azonban az olasz kiruccanás nem csupán a pihenést szolgálta, vagy legalábbis nem cs
A húsvéti lakoma után nem baj, ha kicsit pihenteted a gyomrod egy könnyű csirkés étellel. A főtt tojás és a spenót tökéletes kísérője lesz a diétás, mégis fenséges csirkemellcsíkoknak.
Húsvét után a háziorvosok, illetve a házi gyermekorvosok már nem kérhetnek sem a pácienseik otthonába, sem az OMSZ mintavételi állomásain PCR-tesztet - írja a Népszava. Április 18-án éjféltől ugyanis az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az operatív törzs döntése értelmében már nem vesz részt a Covid-gyanús esetek PCR-tesztelésében.
Egy 36+2 hétvégés naptárral rendelkező versenysorozat nem gyakran engedheti meg magának azt a luxust, hogy szabadhétvégéket szúrjon be két verseny közé. Az utóbbi évtizedekben azonban mintegy biztos pontként a húsvét hétvége az első pihenőt jelentette a csapatok számára. A múlt vasárnapi bristoli futam azonban megtörte ezt a hagyományt, amely megle
A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amely két szekszárdi, egy mendei és egy dunakeszi férfi ellen indult, akik a gyanú szerint közokirat-hamisítás bűntettét követték el. Hivatalból indult eljárás tavaly december 7-én egy 69 éves szekszárdi férfi ellen, aki még 2021. május 12. előtt vásárolt egy MZ ETZ 150 köbcentis motor