Egy anya a lányával a Donyeck megyei városból, Szlavjanszkból menekült el a Lengyelországba, de a nyelvi nehézségek miatt ott nem talált munkát. Most úgy döntöttek, visszatérnek otthonukba, és ezzel még sokan vannak így rajtuk kívül.
Ha úgy adódna, akkor a fiatalok 36 százaléka könnyen találna magának új munkát – legalábbis ezt mondták a 19–29 éves korosztály dolgozó tagjai a K&H ifjúsági indexéhez végzett felmérésben. 11 százalékuk viszont úgy véli, nagyon nehezen lehetne új állása. A megkérdezettek 34 százaléka külföldön próbálná ki magát: ez az egyik legmagasabb érték a felm
Soha, semmilyen érv, indok, szent cél vagy ügy érdekébe ne adjuk át a szabad kezet – hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet.
Ukrajnát helyezte az első helyre a világban békét sürgető húsvéti beszédében Ferenc pápa, aki két év pandémia után először hívők tízezrei előtt szólt a vatikáni Szent Péter-bazilika lodzsájáról vasárnap délben.
Sebastian Kehl, a Borussia Dortmund felnőttcsapatának ügyeit felügyelő szakember reagált azokra az értesülésekre, miszerint a sárga-feketék sztárfutballistája, Erling Haaland a nyáron eligazol Németországból.
Egy ukrán ápolónő és egy orosz nővér-tanuló együtt vitte a keresztet Rómában, Jézus keresztútjának egyik szakaszán. A kijevi püspök felháborodott, Ferenc pápa a békéért imádkozott.
Újabb videóra bukkant a Pénzcentrum, amelyben egy biciklis futár arról beszél, hogy mennyit lehet konkrétan keresni a FoodPandánál és a Woltnál. Azon túl, hogy mennyi az órabér, illetve a címpénz a két konkurens vállalatnál, azt is elárulja, hogy mennyi volt eddig a rekord, amit valaha megkeresett egy napi munkával. Kiderült, hogy az egyik cégnél -
A Covid utáni időszak alaposan feladta a leckét a plázaüzemeltetőknek. Sok az épületekben az üres üzlethelyiség, és a városok külső részein lévő házakat újra kellene pozicionálni. A kereskedelmi láncok pedig vívódnak, hogy a webes vagy a hagyományos értékesítés felé forduljanak-e, mert a kettő fejlesztése egyszerre túl sok profitot és erőforrást vi
Az illóolajok egészségre gyakorolt hatása és a mindennapi életben történő felhasználásuk nagy jelentőséggel bírt az ősi Indiában. Az ájurvédikus gyógyítás szerint a szervezet három összetevője egyensúlyba hozható illóolajok segítségével.
Mindent meg kell tenniük, hogy a harcok a lehető leghamarabb véget érjenek, de „fel kell készülnünk arra, hogy a háború legrosszabb esetben hónapokig, sőt akár évekig is tarthat” – hangzott el az Európai Bizottság elnökétől a Bildnek adott interjúban.
Ukrajnát helyezte az első helyre a világban békét sürgető húsvéti beszédében Ferenc pápa, aki két év pandémia után először hívők tízezrei előtt szólt a vatikáni Szent Péter-bazilika lodzsájáról vasárnap délben.
Ukrán katonai célpontok tömegének megsemmisítéséről, valamint mariupoli túszszabadításról és az ottani acélműben bekerített külföldi zsoldosokról számolt be vasárnapi hadijelentésében Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője.
Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője arról számolt be, hogy Kijev a háború kezdete óta 63 országból összesen 6824 külföldi zsoldost hívott be Ukrajnába.
Mintegy 1,3 milliárd forintból kapacitás- és anyagbiztonság-növelő beruházásokat végzett a Tutti Élelmiszeripari Kft. - tájékoztatta a rábapatonai székhelyű vállalat az MTI-t.
Kevin Magnussen nagyon szeretne dobogóra állni 2022-ben az impozáns szezonkezdetét követően. A dán pilóta egy tündér mesébe illő módon tért vissza Forma-1-be, miután az orosz-ukrán háború által okozott társadalmi nyomás miatt a Haasnak meg kellett szabadulnia a csapat orosz főtámogatójától és Nikita Mazepintől. Magnussen – aki a 2020-as távozását k
Véresen indult a hétvége Forest Hillsben, amely New York Queens városrészének egyik elit lakónegyede: egy halott magyar nőt találtak egy sporttáskában.
A Kijevtől 120 kilométerre lévő Jahidnét alig két hete hagytak el az orosz katonák. A helyiek szerint a város iskolájának pincéjében több mint 300 embert tartottak fogva hetekig.