2022. április 16. szombat

ápr. 16
11:06
“Ha befogom a számat akkor lesz pénz”: Kübekháza faluja hét pályázatot bukott el, mert a polgármester Márki-Zayt támogatta (Nyugati Fény)
Hűtőt sem tudtak vásárolni a temető hallotasházába.
ápr. 16
11:06
Országszerte fennakadások voltak a Telekom szolgáltatásában (rtl.hu)
Péntek estétől szombat reggelig sok helyen hibásan működött a cég televíziós szolgáltatása, mára elvileg helyreállt a rend.
ápr. 16
11:12
Nőtt tavaly a Busch-Hungária termelési volumene (ProfitLine)
Mintegy 43 ezer tonna nehézgépjármű-alkatrészt állított elő tavaly a Busch-Hungária Kft., amellyel húsz százalékkal nőtt a vasöntöde termelési volumene - közölte a BPW-csoporthoz tartozó győri cég az MTI-vel.
ápr. 16
11:12
Rájöttek, mivel lehet csökkenteni a stroke utáni demencia kialakulását (WebBeteg)
A latin eredetű demencia kifejezés szó szerint "ész, értelem nélküli állapotot" jelent. Az orvosi használatban azonban a szellemi képességek hanyatlásával, csökkenésével azonos. Európában több mint hétmillió, Magyarországon legalább 160 ezer embert érint. Becslések szerint 2050-re világviszonylatban több mint 100 millió demens beteggel számolhatunk
ápr. 16
11:12
Fél éven át mászkáltak a kormányzati rendszerben a félamatőr hekkerek (Bitport)
A Sophos elrettentő példaként mutatott be egy nem különösebben kifinomult, de mégis sikeres informatikai támadást.
ápr. 16
11:12
Tassi Attiláék is bemutatták a 2022-es WTCR autójuk festését (Racing)
A Hondára váltó Team Engstler leleplezte a túraautó-világkupa 2022-es szezonjában használandó festését. Tiago Monteiro és Tassi Attila Civic Type R-je a névadó szponzor LIQUI MOLY színeiben fog futni, a festést pedig a belga művész, Vanuf tervezte, aki már számos hivatalos festést tervezett a Honda túraautó programjaihoz A csapat már keményen teszt
ápr. 16
11:15
Ismerd meg a nagyszombati hagyományokat (Agroinform)
Nagyszombathoz nagyon sok hagyomány kapcsolódik, melyeket érdemes megismerni.
ápr. 16
11:18
Teszt-a-rossa – Mazda Cx-5 G194 At Sport teszt (Autószektor)
Ugyanakkor a mélyvörös Mazda CX-5 tesztautó tényleg ilyen érzelmeket – és szóvicceket – váltott ki az emberekből. Jómagam kedves ismerősként fogadtam az új CX-5 tesztautót, hiszen pontosan egy éve utaztunk el a még facelift előtti változattal a horvát WRC futamra. Életem legpihentetőbb utazását tudhattam le abban a végtelenül csendes, kényelmes és
ápr. 16
11:18
Magadnak teszed pokollá a villanyautózást (Villanyautósok)
5+1 hiba, amit érdemes elkerülni, hogy igazán élvezhesd a villanyautózást. A teljes anyag Magadnak teszed pokollá a villanyautózást címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
ápr. 16
11:24
Újabb gyógyszer segíti a koronavírusból való felépülést (Infostart)
Egy proteáz-inhibitorról derült ki egy spanyol kísérletben, hogy hatékonyan előzi meg a sejtek SARS-CoV-2-vel való megfertőződését.
ápr. 16
11:24
Helyreállítható-e a szűzhártya? – Így zajlott a felvilágosítás az átkosban (Blikk)
"Húsz éves létemre nem tudom a választ: kaphat-e fogamzásgátló tablettára receptet szűz lány? Egyáltalán szedhet-e ilyet?" "Könyvben olvastam, hogy egy bizonyos életkoron túl a nemi élet megkezdése már nem sok reménnyel kecsegtet a sikeres folytatást illetően". "Hol végeznek szűzhártya-helyreállító műtétet?" – megannyi meglepő, talán megmosolyogtat
ápr. 16
11:24
Zágrábban lesz jövőre a birkózó Eb (HírTV)
A horvát főváros 2012-ben, az utánpótlás korosztályban már otthont adott a kontinensviadalnak, de a mostani lesz az első alkalom, hogy felnőtt szinten is Eb-házigazda lehet.
ápr. 16
11:24
Meghan Markle elsöprő visszatérése: két év után hófehérben tért vissza Európába a kiugrott hercegné (Glamour)
Lassan több, mint két éve, hogy a kiugrott hercegi pár, Harry és Meghan nem jártak Európában, de a visszatérésük igencsak látványosra és diadalmasra sikerült. Az Invictus Games szolgáltatta az apropót , amelynek alapítója nem más mint Harry herceg.
ápr. 16
11:24
Egyedüli energiaszolgáltatóvá vált az MVM Csoport (Tiszta Jövő)
Az MVM Csoport látja el a teljes magyarországi egyetemes földgáz- és villamosenergia-szolgáltatásban érintett, elsősorban lakossági ügyfélkört - olvasható az MVM és az E.ON közös közleményében, amit csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
ápr. 16
11:24
Megtámadták Berki Krisztián feleségét: Mazsi megrázó részleteket árult el a szörnyű, felháborító esetről (Promotions)
A nyílt utcán, ököllel estek neki Berki Mazsinak, ráadásul még a pici gyermekét is zaklatta a támadó.
ápr. 16
11:24
A gyerekek szerint a haszonállatok ugyanolyan bánásmódot érdemelnek mint a háziállatok (Magyar Mezőgazdaság)
A gyerekek és a felnőttek erkölcsi nézetei az állatokkal kapcsolatban drámaian különböznek egymástól - derül ki egy új kutatásból.
ápr. 16
11:27
Új egészségügyi mesterterv kell, három főbb beavatkozásra van szükség Kincses Gyula szerint (Portfolio)
Az utolsó átfogó egészségügyi terv 11 éve készült, így az a kormányzati szlogen, hogy „folytatjuk”, nem elegendő, szükség van egy új mestertervre, amely „egyidejűleg foglalkozna a forrásteremtéssel, a humán erőforrással, a kompetenciák átrendezésével, és mindezt a magánegészségügyre is kiterjedően” – hangsúlyozta Kincses Gyula a Népszavának adott i
ápr. 16
11:27
Rúzsa Magdi megmutatta, hova vitte hármasikreit Nagypénteken (ATV)
Az énekesnő még februárban adott életet három gyönyörű gyermekének, akiket Nagypénteken a templomba is magukkal vittek férjével.
ápr. 16
11:30
Hadházy elmondta, szerinte kit illet Márki-Zay megüresedett széke a parlamentben (Blikk)
Hadház Ákos, függetlenként mandátumot szerzett önkormányzati képviselő azt javasolja, hogy Márki Zay Péter visszalépésével megüresedett képviselői helyet Szél Bernadett kapja meg.
ápr. 16
11:30
Amikor az étkezés igazi élmény: Yama Budapest (Glamour)
A Yama annyit jelent: a hegy csúcsán. Itt lenni semmihez nem fogható érzés, hiszen egyszerre jelenti a szabadságot, a megtapasztalást, az örömöt és a rácsodálkozást. Olyan felszabadító kaland, ami egy életre rabul ejti az embert.
ápr. 16
11:30
Blikk: Szakított Mészáros Lőrinc volt felesége és Joshi Bharat (SzMo)
A lap megkeresésére az indiai származású tévés ugyanakkor tagadta, hogy véget ért volna a kapcsolatuk Kelemen Beatrixszal.
ápr. 16
11:30
Kötter Tamás: „Nyugatos” honfitársaink nem értik, hogy a demokrácia nem egyenlő a mintakövetéssel (Mandiner)
Nem attól lesz demokratikus egy döntés, hogy az megfelel a nemzetközi standardoknak.
ápr. 16
11:36
Pályázz elektromos kerékpárra, akár 180 ezer forint támogatást is kaphatsz (Spabook)
Csütörtöktől újra lehet pályázni elektromos rásegítésű kerékpár beszerzésére. Ezúttal nem csak munkavállalók, hanem akár diákok és nyugdíjasok is igényelhetnek támogatást elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlásához. Típustól függően 100, illetve 180 ezer…
ápr. 16
11:36
Nyugdíjra spórolsz? Ne hagyd lemorzsolódni a befizetéseidet! (Bank360 blog)
Magas infláció idején úgy is tud veszíteni az értékéből a nyugdíjcélú megtakarításunk a jövedelmünkhöz képest, hogy észre sem vesszük. Érdemes ezért a befizetéseinkkel is követni a pénzromlás mértékét.
ápr. 16
11:42
Bayer Zsolt: Ha ez a Nyugat szerint belefér, akkor nincs miről beszélni (Mandiner)
Ukrajnában a tolvajnak vélt embereket oszlopokhoz kötözik és botokkal vagy ököllel félholtra verik.
ápr. 16
11:48
Több ezer gyereknek okozott már agykárosodást: robbanás előtt az új járvány, durvább, mint a Covid (Blikk)
Újra támadhat a Zika vírus, amely által okozott betegség 2016-ban egészségügyi vészhelyzetet okozott világszerte.
ápr. 16
11:48
Csak elektromos autóból adnak el többet Nagy-Britanniában (Alternatív Energia)
Nagy-Britanniában 14,3 százalékkal, 243 ezer 479-re esett az új autók eladása márciusban az egy évvel korábbihoz képest. Ilyen kevés autót 1998 óta nem adtak el az év harmadik hónapjában - áll a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) közleményében.
ápr. 16
11:48
Mi károsít a ribizli szárában? (Agrofórum)
Ribizke metszése során néhány szár belül üreges volt, benne barna morzsalékos anyaggal. Károsítót nem találtam, de a jelenség arra utal. Mi él a ribizliben, ami ilyen nyomokat hagy maga után?
ápr. 16
11:48
Németh Szilárd saját kezűleg nyomtatta ki a vizsolyi Bibliát nagyszombaton (rtl.hu)
Az első magyar nyelvű bibliáról emlékezett meg a politikus, címlapot is nyomtatott.
ápr. 16
11:54
Megkongatta a vészharangot a Magyar Orvosi Kamara elnöke (Menedzsment Fórum)
Kincses Gyula szerint a „folytatjuk” már nem működik tovább az egészségügyben, korrekciókra folyton szükség van, de időnként egy nagyobb átfogó terv végrehajtása elkerülhetetlen.
ápr. 16
11:54
Egy EP-képviselő a szankciók ellen beszélt, ki is nevették (Demokrata)
Videó! Egy ír képviselő a szankciókkal szemben foglalt állást.
ápr. 16
11:54
Ismét segítettek a balatoni vízirendőrök (Autószektor)
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ügyeletére 2022. április 15-én dél körül érkezett segélykérés szerint a Balatonvilágos előtti vízterületen egy elektromos kisgéphajó műszaki hiba miatt működésképtelenné vált, és a viharos szélben önerőből nem tudott a partra jutni. A helyszínre érkező egység a hajót vontára vette, és két utasával együtt
ápr. 16
11:54
Szédületes bérrobbanás: Kipukkadt a pénzeszsák Tállai András focicsapatánál (Nyugati Fény)
24 százalékkal emelkedett tavaly a fizetés.
ápr. 16
12:00
Környezeti katasztrófa elhárításán fáradoznak Tunéziában (Privátbankár)
Elsüllyedt egy Egyenlítői-Guineából Máltára tartó kereskedelmi tartályhajó pénteken a tunéziai Gabesz partjainál a Földközi-tengeren.
ápr. 16
12:06
Baby Gabi: „A testvéremmel ketten vittük apu urnáját a sírhoz” (Blikk)
Martonvásár – Két hónappal ezelőtt veszítette el szeretett édesapját Baby Gabi, de eddig képtelen volt beszélni róla. A Baby Sisters egykori énekesnője szívszorító búcsút vett apukájától.
ápr. 16
12:06
Állatos melléklet: beteg kölyökkutyából lett világhírű a miskolci német juhász (Blikk)
Fél éves korában csípőizületi rendellenességet állapítottak meg Mancsnál, nem tudta használni a bal hátsó lábát. Gazdája nem adta fel, egy, a csípőficamos gyerekeknél használt kengyelből alakított ki egy gyógyeszközt, amitől a kutya rendbe jött.
ápr. 16
12:06
A Manchester United edzője nem elégedett, de nem bán semmit sem (Infostart)
A Manchester United labdarúgócsapatának megbízott vezetőedzője, Ralf Rangnick azt mondta, egyáltalán nem bánta meg, hogy elvállalta a munkát az Old Traffordon, az eddig elért eredményekkel azonban nem elégedett.
ápr. 16
12:06
„11 éve írtuk Az Okosak Földjét, de ma is ott tartunk, hogy Orbán és Gyurcsány egójába van beszorulva a komplett ország” (SzMo)
Újra összeállt a Kozmosz, a 2010-es évek legnépszerűbb rendszerkritikus zenekara. A negyedik kétharmadra ők sem számítottak, de azt mondják, ettől csak még aktuálisabbak lesznek a dalaik. Interjú.
ápr. 16
12:06
Márki-Zay Péter elárulta, hogy kinek adná a mandátumát (Mandiner)
A hat párt fog dönteni a mandátum sorsáról, de több javaslata is van a hódmezővásárhelyi polgármesternek.
ápr. 16
12:06
A Williams nem aggódik Latifi autótörései miatt (Racing)
A Williams teljesítményét felelős igazgatója, Dave Robson értékelte a csapat helyzetét három versenyt követően, főleg az autótörések szempontjából. Ezekből ugyanis nem volt hiány, ám mindannyiszor Nicholas Latifi nevéhez voltak köthetőek. A kanadai versenyző Jeddah-ban az időmérőn és a futamot is balesetezett, majd Melbourne-ben is autót tört, bár
ápr. 16
12:06
Matektankönyveket tiltottak be Floridában, mert féltek, hogy kimossa a gyerekek agyát (rtl.hu)
A kritikai rasszelméletet a liberálisok agymosási stratégiájának tartják.
ápr. 16
12:09
A gazda földje Nem Szemétlerakó (Agroinform)
Sajnos még mindig sokan gondolják úgy, hogy az teljesen normális, ha a hulladékot szántóföldeken, erdőkben vagy utak mentén egyszerűen leborítják, és onnantól az már nem is az ő gondjuk.
ápr. 16
12:12
"Faltól falig" – elkészült Magyarország ökoszisztéma-alaptérképe (Infostart)
Öt év kellett hozzá és bő egymilliárd forint. A természetvédelemmel foglalkozóknak ki kellett lépniük az eddigi szemléletükből, és nyitni más ágazatok felé.
ápr. 16
12:12
Cia igazgatójának hátborzongató értékelése: Putyin már annyira elkeseredett, atomot dobhat Ukrajnára (Blikk)
A jelentős katonai kudarcok miatt nagy a veszélye annak, hogy Putyin kétségbeesésében nukleáris fegyverek bevetése mellett dönt - állítja a CIA igazgatója. William Burns szerint szervezet nagyon aggódik ennek bekövetkezésétől, kiemelve, az Egyesült Államok ezt a fenyegetést nem veheti félvárról.
ápr. 16
12:12
Idén is saját színházi darabbal nyit a Művészetek Völgye fesztivál (ProfitLine)
A Művészetek Völgye az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljaként idén is közel 2000 programmal várja július 22-31. között a látogatókat. A fesztiválon évek óta fontos szerepet töltenek be a színház és a társművészetek, így tavaly, a Művészetek Völgye 30. jubileumán debütált a Völgy első saját darabája, A tehetséges Mr. Ripley (mely jelenleg a
ápr. 16
12:12
Nevetve el lehet rejteni a világ elől a legnagyobb mocskos vagyonokat is (rtl.hu)
Politikusok, üzletemberek, bűnözők és sztárok is szívesen élnek offshore-megoldásokkal. Mit érnek a szankciók a fantomcégek, alapítványok és strómanok hada ellen? Úgy tűnik, nem sokat.
ápr. 16
12:15
Megható sorokat posztolt a két éve elhunyt Gesztesi Károlyról Liptai Claudia (ATV)
"Ma lennél 59, ma vagy 59.." - írta.
ápr. 16
12:18
Az állatok is érzékelik az időt, de nem minden kakashoz állítanék órát (egy.hu)
Lehet, hogy a telő évek teszik, de engem egy kicsit összezavar az óra ide-oda állítgatása. A szervezetemnek, a belső órámnak egyre több napra van szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodjon ehhez a külső óraketyegéshez.
ápr. 16
12:24
Ukrán tinédzserek: „Amikor visszasírod, ami unalmas és átlagos volt” (Menedzsment Fórum)
Egy kijevi pedagógus arra kérte a diákjait, írják le, mit tennének, ha véget érne a háború. A diákok egy kijevi iskola 10. és 11. osztályába járnak, 15-17 évesek, és a fővárosból vagy annak elővárosaiból származnak. Az esszék 2022. március 14-18. között készültek, és kristálytiszta vágyakat fejeznek ki a háborúban elveszett legegyszerűbb dolgok irá
ápr. 16
12:24
Holman Moody emlékére is készül limitált szériás Ford GT (Autónavigátor)
A legújabb Heritage Edition modellváltozat az eredeti versenyautó előtt tiszteleg, amellyel a Ford mindhárom dobogós helyet megszerezte. Ugyanis a Holman

Keresés