Teljesen megtelt a Colosseum előtti tér olaszokkal és külföldiekkel: a krisztusi passió tizennégy állomása az ókori amfiteátrumtól a szemközti Palatinus-domb magaslatáig haladt.
A bennfenteseket leszámítva valószínűleg senki sem gondolt rá, hogy a 20. század két sebhelye után Európában még valaha háború fog dúlni, de hét héttel ezelőtt a 21. század is elhozta ezt az életünkbe.
Aki ducinak születik, és már óvodás korától fogyókúrára fogják, majd pénzzel és ajándékokkal motiválják a diétáját, annak a gyerekkora is részben odavész.
Miért adnák a biotermelők szemtelenül drágán a termékeiket, ha sokan így is megfizetik? Teszi fel a kérdést interjúnkban Drexler Dóra, a Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetőjével, akivel a magyar biopiac növekedéséről, kis- és nagygazdaságok létjogosultáságáról és az ukrajnai háború mezőgazdasági hatásairól is beszélgettünk.
Noha a szezon első három versenyének mindegyikén jelentős, olykor egy másodperc körüli tempóhátrányban voltak a Ferrari és a Red Bull mögött (utóbbihoz Ausztráliában sikerült közelebb kerülniük), Toto Wolff szerint ez csak a jelenlegi helyzetet tükrözi. A Mercedes csapatfőnöke emiatt egyelőre nem mond le az idei világbajnoki címekről. Az autójának
Tavaly ünnepeltük a 75. évfordulóját annak, hogy a második világháború után, minden idők legsúlyosabb hiperinflációját követően – amelyben a pengő totálisan összeomlott – 1946. augusztus 1-jén bevezették a forintot. A nemzeti fizetőeszköz története egészen a középkorig nyúlik vissza.
Európa valószínűleg még 5-10 évig nem talál majd "ésszerű alternatívát" az Oroszországból származó olaj- és gázszállításokra, és az európai ipar sorsa a kontinens politikusainak racionalitásától függ - állította Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes az Energetyicseszkaja Polityika című folyóiratban pénteken megjelent cikkében.
.A Gartner amerikai elemző cég előzetes adatai szerint az első negyedévben a személyi számítógépek (PC-k) globális eladása 6,8 százalékkal 77,9 millióra csökkent éves összevetésben.
Gulácsi Péter, az Európa-ligában elődöntős RB Leipzig labdarúgócsapatának magyar kapusa szerint együttese megnyerheti a második számú európai kupasorozatot.
Petőfik találkozója, „életre kelt” költő, 3D kiállítás, okos padok, emléktúrák és ételkülönlegességek – sosem látott méretű programsorozattal ünneplik Petőfi Sándor 200. születésnapját. Bács-Kiskun megyébe nem csak annak érdemes ellátogatnia a következő hetekben, hónapokban, aki Petőfi-rajongó: a legkisebbek és a felnőttek is szórakozva tanulhatnak
Macron nem túlzott, Magyarországon tényleg nem lehet nyilvánosan beszólni a miniszterelnöknek. A fehérvári kampányzárón a néma tiltakozókat is befenyítette Kubatov titkára.
Megérkezett a jóidő, a jobb kempingeken meg már elkezdtek a helyek után kapkodni a magyarok. Sokan szeretnék a természet közelségében élvezni a nyaralásukat, éppen ezért kifejezetten olyan lehetőséget keresnek, ahol ezt az élményt megkaphatják. Mások viszint azért gondolkoznak a kempingekben, mert úgy vélik, így olcsóbban is kijöhet a nyaralás: a P
Az Apple idén újabb okostelefonokat dobhat piacra, de a legújabb szivárgás azt mondja, hogy a kamerák tekintetében az igazi áttörés majd a következő évben jöhet csak. Az amerikai nagyvállalat tavaly év vége fele dobta piacra az iPhone 13 sorozatot, ami azóta is nagy népszerűségnek örvend, annak ellenére, hogy nem sok mindenben változtattak rajta, a
Miért érezte szükségét, hogy a választás előtt nyíltan szóljon kormányról és ellenzékről? Mi ad reményt nagypéntek drámájában és a háború árnyékában? Interjú.
Több tucat hely van Magyarországon, ahol szedd magad! akciók keretében vehetjük meg az epret, almát, cseresznyét, körtét vagy barackot – jóval kevesebb azoknak a termelőknek a száma, akik különlegesebb gyümölcsökre, például fanyarkára, áfonyára vagy fügére hirdetnek hasonlót.
Csak a bizonytalanság a biztos a nyári szezonnal kapcsolatban a Balatonon, illetve az, hogy a turistáknak a korábbinál jóval több pénzzel kell készülniük. A Híradónk által megkérdezett vendéglátó szakemberek azt mondták, hogy kénytelenek árat emelni, a magas energia- és bérköltségek, illetve az ukrán válság miatt elmaradó vendégek és a kieső bevéte
Kevés magyar mondhatja el, hogy „hazajár” a Himalája utolsó buddhista királyságaként ismert Bhutánba. Zurbó Dorottya dokumentumfilm-rendező a második egész estés dokumentumfilmjét forgatja alkotótársával, Arun Bhattaraival ebben az országban. Eddig hatszor látogatott el ide, élményeit, tapasztalatait osztja meg most velünk.
Márciusban 12 830 használt személyautót regisztráltak Magyarországon, a februárinál 8 százalékkal, a tavaly márciusinál 22 százalékkal többet; a koronavírus-járvány kitörése, 2020 februárja óta nem volt ekkora forgalom a használt autók importjában - közölte a JóAutók.hu az MTI-vel, a DataHouse adatai alapján.
A lap szerint a Fidesz elhitette az emberekkel, hogy Márki-Zay „Zelenszkij elnök és a többi zsidó megbízásából Magyarország vérbe borításán munkálkodik”.
Változatlanul érvényes az OTT-ONE Nyrt. részvények tőzsdei kereskedésének felfüggesztése, mert a kibocsátó könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2019-es éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az OTT-ONE rendkívüli tájékoztatása szerint könyvvizsgálója április 12-én visszavonta a kibocsátó 2019-es év
Kevésbé lesz stabil egy település, ha a polgármesterét egy testület választja meg, és nem a lakosság. Erre Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke hívta fel a figyelmet. Karácsony Gergely főpolgármester előzőleg nem tartotta kizártnak, hogy a kétharmados többség birtokában a kormánypártok teljesen átszabják a 2024-es önkormányza
Tanulásban nagy előny lehet. A memória ugyan dinamikus, mégis szüksége van egy támpontra, hogy tudja, mit kell elraktároznia, hogy többre emlékezzen. Hogy jobban emlékezzünk valamire, az egyik legjobb módszer, ha valaki másnak elmondunk egy információt, – derült ki egy pszichológiai kutatásokból, amit a PsyBlog mutatott be. A viz
Húsvét. Tartjuk, de tudjuk-e, miről szól? A kevésbé ismert, eredeti funkciójukban ma már kiveszett vagy csak elvétve fellelhető húsvéti szokásokról beszélgettünk dr. Verebélyi Kincső szokáskutatóval, az Elte Néprajzi Intézetének nyugalmazott professzorával.
Európa valószínűleg még 5-10 évig nem talál majd "ésszerű alternatívát" az Oroszországból származó olaj- és gázszállításokra, és az európai ipar sorsa a kontinens politikusainak racionalitásától függ - állította Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes az Energetyicseszkaja Polityika című folyóiratban megjelent cikkében.
Bár a róla szóló filmben egy piaci tolvaj segédjeként kezdte a pályafutását a rablóból lesz a legjobb pandúr elv alapján, az igazság ennél prózaibb. 1952 májusában a Rákoshegyi őrsre vitték a kiképző telepről az egyéves németjuhászt, Kántort. Aztán egy évig rótta a külvárosi körzet utcáit, majd visszarendelték nyomozókutyának.
Hiába ugrált úgy a feje a pilótafülkében, mintha éppen a kedvenc zenéje üvöltött volna a sisakjában, Charles Leclerc-t mindez nem igazán zavarta az Ausztrál Nagydíjon. A futamot fölényesen megnyerő monacói pilóta mintha immunis lenne a delfinezésre. Az idei szezonra a szívóhatású kocsikkal visszatérő pattogás, avagy delfinezés továbbra is több csap
A New York Times értesülései szerint: az orosz olajimport betiltásán dolgozik az Európai Unió. Holoda Attila energetikai szakértő úgy véli, hogy ez súlyos gazdasági károkkal járna. Volodimir Zelenszkij szerint elsősorban Németország és Magyarország akadályozza az orosz energiaexport elleni embargó létrejöttét.
Több mint hetven, részben új eljárást alkalmazó készítmény várakozik döntésre. A szakember szerint a magyar gyógyszer-befogadási rendszer lassú és rendkívül bürokratikus. Pedig egy kisvárosnyi magyar meghal rákban évente.
Márciusban 12 830 használt személyautót regisztráltak Magyarországon, a februárinál 8 százalékkal, a tavaly márciusinál 22 százalékkal többet; a koronavírus-járvány kitörése, 2020 februárja óta nem volt ekkora forgalom a használt autók importjában - közölte a JóAutók.hu az MTI-vel, a DataHouse adatai alapján.
A Sierra Space űrvállalat a Siemens szoftvercsomagját használja a digitális tervezési programjában. Az űrkutatásra, illetve a világűr kereskedelmi célú hasznosítására, azon belül is elsősorban az alacsony Föld körüli pályán történő szállításra és utazásra fókuszáló vállalat az Xcelerator bevezetésével egy teljesen digitális fejlesztői környezetet h
Az USA-ban óriási hagyománynak örvendenek a hétvégi gyorsulási versenyek. Itt meglepő módon egy Buick gyorsult le egy Plymouth-ot. A verseny egyik résztvevője egy Hemi motoros 1976-os Plymouth Duster, az ellenfél pedig egy 11 évvel öregebb 1965 Buick Skylark. Mindkét autó ultra-tisztának tűnik, és utcai használatra is alkalmas, de a motorháztető al
Nagyszombat a húsvétot megelőző nap. A Biblia szerint Jézus Krisztus ekkor holtan fekszik sírjában, ám nagyszombatról húsvét vasárnapra virradva feltámad. Ez egy gyásznap, amit a Krisztus szenvedésén és halálán való elmélkedéssel kell tölteni, nincs szentmise sem. A húsvéti örömünnep ezen az estén kezdődik a tűzszenteléssel (a remény, a fény szület