A vlogger szerint végre volt a választáson egy független, becsületes, hiteles jelölt, aki meg tudta fogni a fiatalokat, az állami média viszont Márki-Zay Péter minden szavát kiforgatta.
Van, akinek minden szerencséje megvan. Egyik sikeres állásból a másikba ugrálnak, ismerik a megfelelő embereket, a fogadásaik mindig kifizetődnek, és még ha kudarcot vallanak is, az mindig csak felfelé ível. A szerencse viszont nem szuperképességük, szimplán mindent megtesznek ahhoz, hogy szerencsések legyenek, időről-időre pedig bejön.
El fogjuk érni, hogy a tíz legnagyobb hazai szállítmányozó cég egyike legyünk. Ehhez dupláznunk kell, most az első húszban vagyunk – mondta az Üzletemnek Happ Olivér, a Happ Kft. tulajdonos-ügyvezetője.
Minierdőt hoznak létre a Boráros téren, nagy reményeket fűznek hozzá: árnyékot, tisztább levegőt, több madarat remélnek tőle. A japán mintára ültetett erdőt még kettő követi majd a kerületben.
Már készülnek a nyitásra a balatoni büfések. A Sonline-nak nyilatkozó étterem-tulajdonos szerint az általános drágulás miatt természetes, hogy a magyar tengernél is 25-30 százalékkal többe kerül majd egy menü.
Két tisztviselő és általuk a Reuters rendelkezésére bocsátott dokumentumok alapján a híroldal arról ír, az Európai Bizottság magas rangú tagjait is lehallgathatták.
A járvány alapjaiban változtatta meg a magyar lakosság utazással és üdüléssel kapcsolatos fogyasztói preferenciáit és szokásait. Az igény továbbra is megmaradt, csak már másként, máshová és másért utazunk – állapítja meg a Budapesti Metropolitan Egyetem tanárai és hallgatói által készített kutatás. Dr. Behringer Zsuzsanna, a Budapesti Metropolitan
Az előfoglalási adatok alapján már most több szállásfoglalást adtak le a húsvéti hosszú hétvégére, mint 2019-ben - közölte a Szallas.hu kedden az Mti-vel.
Idén január óta Angelus Barbara a közelmúltban megnyitott ötcsillagos Hard Rock Hotel Budapest új marketing igazgatója. A szakember az elmúlt több, mint húsz évben több ötcsillagos szálloda piaci bevezetésének marketingkommunikációjáért felelt, így többek között a parádsasvári Kastélyhotel Sasvár, a Somogy-megyei Hertelendy Kastély, és a Buddha-Bar
Zak Brown a Long Beach-i Nagydíjon tette meg első köreit az IMSA legendás GTP osztályába tartozó 1989-es Jaguar XJR-10-et. Hétvégén sok betétfutamot rendeztek Long Beach utcáin, többek között egy historic versenyre is sor került. Itt rengeteg régi IMSA gépet láthatott a nagyközönség, többek közt a köztudottan nagy kollekcióval rendelkező Zak Brown
Európai civilek szerint törvényellenesek az üzemanyagadó-csökkentések, ezért arra kérik az Európai Bizottságot, haladéktalanul lépjen fel annak érdekében, hogy a tagállamok visszavonják a közelmúltban bevezetett üzemanyagár-támogatásokat, illetve ne vezessenek be újakat.
Az előrejelzések többsége alapján erős lehűlés várható húsvétra: nagypéntekhez képest 8-10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.
Jövő hónapban kapcsolja be a német BayWa r.e. elnevezésű, megújuló energiával foglalkozó cég az úszó napelemjeit egy bányatavon. A gyorsan telepíthető megújuló energiaforrások - a cég szerint - az orosz fosszilis energiától való függőség megszüntetését segítik elő - írja a Reuters.
Már az maga volt a csoda, amikor Várpalotán 2017 szeptember 2-án Máthé Krisztofer a kettétört kalapácshintáról 15 métert repült és fejjel a járda betonjára csapódva nem halt meg ott rögtön.
Szép magyar sikerrel vette kezdetét a négyfutamos gokart Eb. Molnár Martin időmérő futamot nyert és végig a top tízben versenyezve szerezte meg az OKJ kategória kilencedik helyét. Hideg Ádám pedig egy küzdelmes hétvégével búcsúzott Fernando Alonso csapatától. Két héttel a Champions of the Future sorozat szezonnyitója után szintén a portugál Forma
Alig maradnak a fiatalok a tanári pályán, a döntő többségük néhány éven belül pályaelhagyó lesz az alacsony bérek miatt - reagált a Pedagógusok Szakszervezete az Állami Számvevőszék felmérésére, miszerint a pedagógusok többségének van megtakarítása. A fiatal tanárok alapbére 2019-re a szakmunkás minimálbérre süllyedt, ma már az évtizedes tapasztala
Közgyűlést tart ma a Magyar Telekom, ami az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem a világ legizgalmasabb eseménye, de a mai különbözik a korábbiaktól: a vállalat egyik legmeghatározóbb kisebbségi tulajdonosa, a HOLD Alapkezelő többek között arra szeretné rávenni a cég vezetését, hogy az igazgatóság javaslatában szereplőnél fizessen több osztalékot,
Bár a koronavírus járvány már lecsengőben van, a nyersanyaghiány, az áremelkedés és a megnövekedett szállítási határidők újabb nehézségeket okoztak az egészségügynek. Átlagosan 10%-kal kerül többe egy orvostechnikai és gyógyászati eszköz a covid előtti időkhöz képest. A K&H gyógyvarázs szakértői utánajártak annak, hogyan változott a gyermekegészség
„Nagyon sokszor azt gondolják rólam, hogy életképtelen vagyok, és hogy állandó segítségre szorulok. Pedig nagyon aktív, teljes életet élek, jó lenne, ha ezt látnák az emberek is” – fogalmazott a 29 éves úszónő.
Az idei évi gazdasági növekedéssel és az államadósság-szabály betarthatóságával kapcsolatos kockázatokat vizsgálta meg elemzésében az Állami Számvevőszék. Az elemzés szerint az idei év vonatkozásában meghatározó tényezőt jelent a szomszédos országban zajló konfliktus és ennek negatív hatásai. Mindezek miatt továbbra is szükséges a kockázatok rugalm
Ukrajna északi területeiről kivonuló orosz hadsereg Zelenszkij elnök beszámolója szerint több ezer aknáát hagy hátra. Ha ezeket sikerül időben hatástalanítani, akkor a háború előtti vetésterület akár 80 százalékán is befejezhetik a munkát a gazdák.
A Glassnode jelentéséből kiderült, hogy a mostani bitcoin árfolyamesés ellenére a címek háromnegyede nyereséges, és a legnagyobb valószínűséggel azok vannak
Leporolták a tavalyi koncepciót, és pakoltak még bele pár száz lóerőt. A teljes anyag A szupersportautókat is legyorsulja a Jeep terepjárója címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Az egész tavasszal tüsszögő és könnyező allergiás betegek sok esetben saját maguk követnek el hibákat, és ezek miatt nehezen tudják kordában tartani allergiájukat.