2022. április 12. kedd

ápr. 12
8:00
Ezt mondta Britney Spears szerelme, mielőtt megtudta, hogy babát várnak (Ripost)
A popsztár negyvenévesen a harmadik gyermekét várja.
ápr. 12
8:00
Bedobozolta a legnagyobb budapesti Kolodko-szobrot egy művész, mert szerinte nem műalkotás (SzMo)
Pólya Zsombor szerint a szobor „többszörösen is hazug, jelentéktelen, harmadlagos tákolmány, a festészet közérthető és perverz metaforája.”
ápr. 12
8:00
„A DK szavazói rá tekintettek mini Feriként” – Vona Gábor Jakab Péterről (Magyar Nemzet)
Vona szerint Jakab kudarcos előválasztási szerepléséből le kellett volna vonni a konzekvenciákat – olvasható a Mandiner cikkében.
ápr. 12
8:00
VV Zsolti: Tóth Gabi a pofámba hazudott, hányok tőle (Mandiner)
A youtuber arról beszélt: még kommunikációs tanácsokat is adott az énekesnőnek, hogy hogyan tud elhatárolódni a politikától.
ápr. 12
8:06
Ma személyesen találkozik Vlagyimir Putyin és Aljakszandr Lukasenka (Blikk)
A fehérorosz elnök kedden kora reggel érkezett meg az orosz távol-keleti Amur régióba, ahol a Vosztocsnij űrrepülőtéren találkozik az orosz elnökkel. A két vezető megvitatja az ukrajnai helyzetet és a nyugati szankciókat.
ápr. 12
8:06
Vlagyimir Putyin a fehérorosz elnökkel találkozik - a háború keddi hírei (Infostart)
Franciaország leleplezett egy orosz titkosszolgálati műveletet. Egyes műanyagok árát is az egekbe löki a háború.
ápr. 12
8:06
Zelenszkij arra figyelmeztetett, hogy Oroszország vegyi fegyvert vethet be (HírTV)
Az Európai Unió hétfőn azt közölte, hogy lehetségesek az Oroszország elleni további szankciók.
ápr. 12
8:06
„Minden autós utazást mérlegelnünk kell” – magasan maradtak az üzemanyagárak Ausztriában (hirado.hu)
A gázolaj és a benzin ára februárban több mint 30 százalékkal emelkedett az előző évhez képest.
ápr. 12
8:06
Fegyveres támadás ellen véd ez az Aston Martin (vg.hu)
Az AddArmor cég az Aston Martin Vantage sportkupéhoz is kínál páncélozást.
ápr. 12
8:06
Kínai katonai gépek jelentek meg Európa felett (Mandiner)
Kínai légvédelmi rakéták érkeztek Belgrádba a hét végén. A szerbeket nem érdekli, hogy a Nyugat rendre a saját fegyvereit akarná nekik eladni.
ápr. 12
8:06
„A DK szavazói rá tekintettek mini Feriként” (Magyar Nemzet)
Vona szerint Jakab kudarcos előválasztási szerepléséből le kellett volna vonni a konzekvenciákat – olvasható a Mandiner cikkében.
ápr. 12
8:06
105 millió eurós ingatlant foglaltak le Nikita Mazepintől (Racing)
Az olasz hatóságok lefoglaltak egy több, mint százmillió eurós értékű luxusvillát, amely a korábbi Forma-1-es pilótához, Nikita Mazepinhez köthető. Az orosz Nikita Mazepin egy éve tölthetett csupán a Forma-1-ben, miután a Haas istálló még az idei szezont megelőzően megvált tőle az orosz-ukrán háború miatt. Oroszország agressziója miatt világszerte
ápr. 12
8:06
Orrfújás, köhögés és tüsszögés – nem megfázás, allergia (rtl.hu)
Az allergia jelei – az orrfújás, köhögés és tüsszögés – nagyon hasonlóak lehetnek a megfázás tüneteihez. Így aki nem sejti magáról, hogy allergiás, azt hiheti csupán egy enyhe náthát szedett össze. Attól függően, hogy az allergiás reakció mely szervben történik, egyéb tünetek is jelentkezhetnek: például a légutak és a szem gyulladása, könnyezés, ne
ápr. 12
8:12
A lopakodó omikron beindult Kínában, országszerte tartanak a szigorú lezárásoktól (Infostart)
A két legfertőzöttebb tartomány mellett 29 másik helyen is felbukkant - kérdés, mit lépnek az őszi elnökválasztás árnyékában.
ápr. 12
8:12
Diéta irritábilis bél szindrómában szenvedőknek (WebBeteg)
Nem egyszerű megtalálni a helyes étrendet az irritábilis bél szindrómában szenvedőknek, hiszen bizonyos ételek hatására a tünetek erősödhetnek, ám az azokat kiváltó élelmiszerek listája egyénenként változhat.
ápr. 12
8:12
Gyengült reggelre a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedd reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest.
ápr. 12
8:12
Hatalmas tömegre lehet számítani az üzletekben a következő napokban: ez az oka (Life)
Érdemes mielőbb bevásárolni a négynapos hétvégére, mivel húsvét alatt csak szombaton lesznek nyitva a boltok, így jelentős tömeg várható az üzletekben.
ápr. 12
8:12
Ceglédi a belvárosi elitnek: Ti csináltátok, baszki! Kétharmadot Orbánnak, megint! (Mandiner)
Az elemző azon kapta fel a vizet, hogy most már a „drága belvárosi elit” is elkezdte belátni, hogy Márki-Zay hiba volt, holott ő előre szólt, de őt mindig lekrákogták.
ápr. 12
8:12
Húszmillió forint értékű vetőmagot küld Kárpátaljára az AM (Magyar Mezőgazdaság)
Húszmillió forint értékű kukorica és napraforgó vetőmagot, valamint burgonya vetőgumót adományoz az Agrárminisztérium a háború miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai gazdáknak – közölte Nagy István tárcavezető.
ápr. 12
8:12
DonAlt szerint a medve fogja uralni a Bitcoin piacot a következő időszakban (BitcoinBázis)
Egy sokak által követett kriptostratéga és kereskedő szerint a Bitcoin árfolyama a 2021. novemberi piaci csúcsra hasonlít, és megvan rá
ápr. 12
8:12
Az élő állat nem játék – ne vásárolj nyuszit húsvétkor! (rtl.hu)
Hamarosan itt a húsvét, ilyenkor minden évben gyerekek százai kérlelik szüleiket, hogy vegyenek egy igazi, élő nyuszit. Az elhamarkodott vásárlásnak azonban a nagy vesztesei nem mások, mint a tapsifülesek, akiket vagy megunnak nagyon hamar, vagy nem tudnak kellő figyelmet fordítani rájuk. Hanga Zoltán, a Budapesti Állatkert szóvivőjével a felelős á
ápr. 12
8:12
Nem fogják háborús bűnösként felelősségre vonni Putyint a biztonságpolitikai szakértő szerint (rtl.hu)
Másfél hónapja tart az orosz-ukrán háború és úgy tűnik az oroszok ellen további szankciókat vezetnek be. Milyen következménye lehetnek ezeknek? Vajon megroppantja az orosz gazdaságot? Tálas Péter biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk Oroszország ellen hozott szankciók következményeiről.
ápr. 12
8:14
Először Nagy János államtitkárt vitték el a rendőrök, de hamar kiderült, hogy az ügyészség szerint az utódja is sáros (rtl.hu)
Egy tanulmány megírásával próbáltak milliókhoz jutni.
ápr. 12
8:18
Putyin lányait Japán is kipécézte (Privátbankár)
Japán is folytatja az Oroszországra kivetett szankciók sorát.
ápr. 12
8:18
Döbbenetes gyógyítás, Viagrát rendeltek a katonáknak (Metropol)
Heves vita középpontjába került a brazil hadsereg, miután egy képviselő nyilvánosságra hozta, hogy 35 ezer potencianövelő tablettát rendeltek a katonáknak.
ápr. 12
8:18
3 csillagjegy örülhet a tavasznak, jön a mindent elsöprő szerelem (Ripost)
A tavasz mindig kedvez a szerelmeseknek, most a bolygók is hozzájárulnak a hirtelen, mély és szenvedélyes érzelmekhez. Érkezik a mindent elsöprő szerelem!
ápr. 12
8:18
Tovább marad az orosz rácsok mögött az amerikai kosárlabdázó (vg.hu)
Továbbra is Oroszországban raboskodik minden idők legjobb amerikai kosárlabdázója.
ápr. 12
8:18
Elindult az LG nemzetközi innovációs versenye (Márkamonitor)
Az LG Electronics a varsói Alpha Wolves Summiton bejelentette, hogy elindítja A jövő otthona című globális innovációs versenyt. A startupokat és gyors ütemben növekvő vállalkozásokat célzó felhívás olyan innovációkat és megoldásokat keres, amelyek hozzájárulhatnak a kényelmesebb, egészségesebb, összekapcsolt otthonok megteremtéséhez.   A várakozáso
ápr. 12
8:18
Lefotózták Palácsik Lillát: Ekkorát nőtt már a kismama pocakja (BorsOnline)
Büszkén posztolta a páros a közös fotót.
ápr. 12
8:18
Stabilizálódnak az oroszországi búzaárak (Agrofórum)
Az orosz búza exportárai stabilak voltak a múlt héten a rubel dollárral szembeni erősödése, a búza világpiaci árának Chicagóban és Párizsban látott alakulása, valamint a gyengébb belföldi kereslet miatt - közölték elemzők.
ápr. 12
8:18
Ilyen drágulást még nem láttunk Magyarországon, és ennél még rosszabb lesz? (Promotions)
Ha marad ez a tendencia, nagy bajok lehetnek.
ápr. 12
8:18
Megbüntették a szatmárnémeti városházát, mert magyarul beszélő jogtanácsost akartak alkalmazni (Mandiner)
A Főtér szerint újabb „vihar a biliben” típusú történettel gyarapodott a „Kis erdélyi magyar abszurd” című képzeletbeli szöveggyűjtemény.
ápr. 12
8:18
Nissan Leaf: kétféle akku és ráncfelvarrás (Autószektor)
"A Nissan LEAF eredeti célja az volt, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a fejlett technológiát és az elektromos vezetés izgalmát, és mindezt világszerte több mint 577 000 vásárló választotta már. A LEAF-et alapvetően a családok igényeinek a kielégítésére terveztük, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az autóhoz köthető ügyfélelégedettség mess
ápr. 12
8:18
Megint mém lett szegény Marcus Ericsson-ból (Racing)
Fernando Alonso óta nem láttunk ennyire jó kameramunkát, mint amikor Marcus Ericsson-t mutatták Long Beach-i kiesése után. A Chip Ganassi Racing versenyzője, Marcus Ericsson jó helyzetben volt ahhoz, hogy zsinórban másodszor is dobogóra álljon, és felugorjon a bajnoki tabella ötödik helyére a vasárnap délutáni Long Beach GP-n. A 8-as rajtszámú Andr
ápr. 12
8:18
Itt az első videó a Cybertruck összkerékkormányzásáról (Villanyautósok)
Szükség is lesz erre egy ekkora dörgnél. A teljes anyag Itt az első videó a Cybertruck összkerékkormányzásáról címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
ápr. 12
8:21
Így búcsúzott Jakab Péter Rig Lajostól (ATV)
„Köszönök mindent, Lajos!” – írta a Jobbik elnöke.
ápr. 12
8:24
Idén újabb örökös tagokkal bővül a Halhatatlanok Társulata (Blikk)
A Halhatatlanok Társulatát az egykori Stúdió című televíziós kulturális hetilap alkotói hozták létre 1996-ban. Az elmúlt évekhez hasonlóan 2022-ben is az ATV nézői dönthetik el, hogy a szakmai kuratórium által választott jelöltek közül mely művészek méltóak a Halhatatlanok Társulata díjra.
ápr. 12
8:24
Elmondta a szlovák miniszterelnök, mire költené a tartalékát (vg.hu)
Eduard Heger főleg közösségi és sportakciókat akar támogatni a miniszterelnöki tartalékból.
ápr. 12
8:24
Hatalmas adósságot hagyott hátra Damu Roland: az özvegyének kell törlesztenie a hiteleket (Life)
Hosszú ideje betegeskedett már Damu Roland, amikor tavaly év végén megtámadta szervezetét a koronavírus. Kezdetben jól viselte a fertőzést, azonban hamar romlani kezdett az állapota és mélyaltatásba került. A covid végül legyőzte a szervezetét.
ápr. 12
8:24
Németországban elítélt pedofilt fogtak el Magyarországon (Demokrata)
A közlemény szerint a férfi 1992 és 1999 között folyamatosan zaklatta és szexuálisan bántalmazta a rábízott gyermeket.
ápr. 12
8:24
Hűtött konténeres vonatok indulnak Oroszország felé (Mezőhír)
Bár a vasút kapacitása sokkal kisebb, mint a kikötőké, a biztonságos célba érés sokkal fontosabb szemponttá vált.
ápr. 12
8:24
Személyesen segítik a gazdákat a falugazdászok (Agrárágazat)
Az egységes kérelmek beadásánál nincsenek magukra hagyva a mezőgazdasági termelők az online térben.
ápr. 12
8:24
Az Iveco Daily harmadjára nyerte el a Van Fleet World év kisteherautója címét (GépMax)
Az Iveco 7 tonnás Daily sorozata újra elnyerte az Év Kisteherautója címet a brit Van Fleet World díjkiosztón.
ápr. 12
8:24
Bencsik Gábor: A magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan (Mandiner)
Egyszerűen képtelenség, hogy ellenzéki politikusok gyakorlatilag a lábukat nem tehetik be oda.
ápr. 12
8:24
Átadták az idei Gs1 Életműdíjakat (Transpack)
Az idei ében két Gs1 Életműdíjat osztottak ki, amit Magyar Béla és Viszkei György vehetett át.
ápr. 12
8:24
Kárai Tamás négy autóval versenyez a hétvégén (Racing)
A RabócsiRingen előbb a Matador Nemzetközi Rallycross Fesztiválon kezdi a hazai bajnokságot, majd a Legendák Tornáján gokarttal, driftautóval és rallyautóval versenyez Kárai Tamás. Talán nem meglepő, de a sűrű húsvéti programban az elsődleges a jó szereplés lesz a rallycross szezonnyitón. A cél egyértelmű: “Meg akarom védeni a bajnoki címet” – mond
ápr. 12
8:24
Miközben a húgát megerőszakolták, azt kiabálták, hogy „ez történik minden náci prostituálttal” (rtl.hu)
Brutális, szisztematikus nemi erőszakról, kivégzésekről beszéltek ukrán túlélők és tisztviselők a BBC-nek.
ápr. 12
8:27
Koronavírus: Magyarországon stagnál, Európában visszaszorul a járvány (Portfolio)
Európában folyamatosan visszaszorul a koronavírus-járvány, javulnak a járványmutatók, Magyarországon eközben 2000 körüli napi esetszámok mellett stagnál a járvány. A koronavírus világjárványról szóló híreket kedden ebben a cikkünkben gyűjtjük össze.
ápr. 12
8:30
Jó hírt közölhet a francia szélsőjobb vezéralakja Mészáros Lőrinccel (Menedzsment Fórum)
Igaz, az MKB Bank által a Marine Le Pennek adott 10,6 millió eurós hitelből csak 8 milliót térít a gall állam, miután a politikus hölgy bejutott az elnökválasztás második fordulójába.
ápr. 12
8:30
Videón, ahogy a két kamion fékezés nélkül egymásba az autópályán (BorsOnline)
A balesetben a becsapódó kamion vezetőfülkéje szinte felismerhetetlenségig roncsolódott.

Keresés