Ahogy az nemrégiben kiderült, az EU több tagállamában jelentettek szalmonella okozta megbetegedéseket, amelyekről bebizonyosodott, hogy különféle Kinder csokoládétermékekhez köthetők. Azonban nem minden Kinder termék érintett az ügyben, mutatjuk a biztonságosan vásárolható és fogyasztható édességek listáját.
Santorini nem véletlenül az egyik legnépszerűbb úti cél a Görögországba vágyók körében, hiszen gyönyörű és különleges. Mutatunk 5 kihagyhatatlan programot és látnivalót, ha már megvan a repjegy Santorinire.
Ki volt az a pasa, és miért épp rét, ha igazából egy patak völgyében fekszik? Pesti mesék sorozatunkban most a sok híresség által lakott budai villanegyed, Pasarét nevének és történetének nyomába eredünk.
Szabó T. Annával és Dragomán Györggyel, az ország legnépszerűbb szépíróival változó világrendről, értékteremtésről, szerelemről és szabadságról beszélgettünk; a Portfólió rovatban Kemény Zsófi, Fekete Giorgio és Trunk Tamás múlt és jelen kapcsolatáról, azok egymásra épüléséről meséltek nekünk; a Nagytotál rovatban pedig arra kerestük a választ, mik
Kisfilmpályázatot hirdet a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) a 17 nemzeti és 55 történelmi emlékhely népszerűsítésére. Az Én emlékhelyem elnevezésű pályázatra olyan alkotásokat várnak, amelyek a fiatalok legkedvesebb helyszíneit mutatják be egyéni látásmóddal.
Oldalára borult egy kamion az M86-os gyorsforgalmi úton Répcelaknál kedden délben, a mentés idejére a Győr felé vezető oldalt a 120-as kilométernél lezárták - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján. Az Útinform tájékoztatása szerint a gyorsforgalmi útról a répcelaki kihajtónál lehet lehajtani, visszatérni pedig a celldömöl
Audrey Hepburn egész életében nádszálvékony volt, ami nem csoda, hiszen tudatosan figyelt a táplálkozásra. A néhai színésznő titkát érdemes megismerni: nagyon egyszerűen, mégis egészségesen étkezett.
A Morgan Stanley visszavágta az OTP részvényeire vonatkozó célárát, rádadásul nem kis célár-csökkentés volt a mostani - áll az Equilor hírlevelében. Emellett az OTP részvényeire vonatkozó korábbi vételi ajánlását is tartásra módosította az amerikai bankház.
Fél évezredes történetében első ízben korlátozni kényszerülhetnek a vízfogyasztást a 5,6 millió lakosú chilei fővárosban a rekordhosszúságú, 13. éve óta tartó szárazság miatt. A főváros egyes részein elzárhatják a csapokat.
A Knorr-Bremse és az Alltrucks Truck & Trailer Service szervizhálózatában ügyfélközpontú szolgáltatásokat nyújt minden Knorr-Bremse termékekkel felszerelt pótkocsihoz.
Lucélia Santos 19 éves volt, amikor megismerte nevét a világ – a színésznő azóta már 64 éves is elmúlt, és bizony az idő vasfoga rajta is nyomot hagyott.
Már most kijelenthetjük, hogy a tavasz a merész sminkek szezonja. Először a tavaszi/nyári kifutókon láthattuk a neon korai utalásait, többek között Valentino Versace bemutatóján. De amikor megjelent az Euphoria második évada, a közmondás szerint, "a medve meglátta az árnyékát", és a csillogás, a pirosítás és a fémszínek szezonját hirdette meg minde
Április 15-én, nagypénteken, április 17-én, húsvétvasárnap és április 18-án, húsvéthétfőn kizárólag a 0-24 órás nyitvatartású, az ünnepnapokon is nyitva tartó, valamint az ügyeletes és készenlétet ellátó gyógyszertárak biztosítják a gyógyszerellátást.
Tizenegyedik alkalommal indítja el a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programját a helyi közösségi kezdeményezések támogatására. A program eddigi fordulóiban az áruházlánc mintegy 1400 környezetszépítő, oktatási és képesség-fejlesztési, illetve egészséges életmódra ösztönző kezdeményezés megvalósításához járult hozzá. A mostani fordulóban
„Az Európai Unió vessen ki mielőbb szankciókat az összes orosz bankra és az orosz kőolajra, egyben szabjon határidőt az orosz gázimport megszüntetésére”.
Max Verstappen idei második nullázását könyvelte el az Ausztrál Nagydíjon, majd kijelentette, hogy most nem is gondol a világbajnoki címre. A holland pilóta később azt is elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben nincs oka hinni a címvédésben, mert több területen is nagy a hátrányuk a Ferrarival szemben. Ráadásul a csapatnak is odaszúrt egy kicsit. Nag
Évszázadok óta először fordulhat elő ilyen egy előrejelzés szerint. Tavaly már csak a német lakosság 51 százaléka volt római katolikus vagy protestáns.
A legnépszerűbb tavaszi trendek közé a rendkívül nőies és finom tapintású selyem anyagból készült felsők is bekerültek, melyeket minden stílusos nő szeretne a magáénak tudni. Következzenek most a hazai kínálat legmesésebb selyem anyagú felsőrészei, melyekkel egyszerűen lehetetlen betelni!
Ahogy a korábbi években megszokhatták a magyar páciensek, nagypénteken, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn kizárólag az ünnepnapokon is nyitva tartó, valamint az ügyeletes és készenlétet ellátó gyógyszertárak biztosítják a gyógyszerellátást. Ezért akinek esetleg fogytán van a rendszeresen szedett gyógyszereinek készlete, vagy hiányos a házipatikája, az
Az európai részvénypiacokkal összehangban esik a magyar tőzsde, itthon a vezető részvények közül az OTP teljesít a leggyengébben. A bankpapír alulteljesítéséhez hozzájárul, hogy a Morgan Stanley jelentősen visszavágta az OTP-re vonatkozó célárát, emellett pedig Csányi Sándor azt is közölte, hogy az OTP arra kérte Üzbegisztánt, hogy 2-3 hónappal hal
Mariupol polgármestere egy kedden megjelent interjúban kijelentette, hogy az orosz erők 20 és 30 ezer közötti civilt hurcoltak el az ostromlott Mariupolból.
Járai Kíra nemrégiben tért haza egy hónapos Thaiföldi kiruccanásáról, ahová ezúttal férje Járai Máté nélkül utazott el, most pedig elmesélte milyen kalandokban volt része a távoli országban.
A parlament alakuló ülését Áder János leköszönő államfő hívja össze, minden bizonnyal május 2-ra. A Momentum és Hadházy Ákos bojkottra készül, nem teszik le képviselői esküjüket az alakuló ülésen, míg az LMP-s Ungár Péter szerint ez rossz irány és nevetséges.