Ismét a Ferrarival versenyző Charles Leclerc győzelmét hozta a hétvégi nagydíj, ezúttal Ausztráliába tért vissza a Forma-1 három év szünet után. Verstappen ismét nullázott, Russell dobogós, Albon pedig pontszerző lett.
Eddig több mint 162 ezer olyan a gyermeket nevelő szülő nyújtotta be adóbevallását, akinek jár a családi adóvisszatérítés. Az érintettek összességében már mintegy ötvenmilliárd forintnyi adót igényeltek vissza – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
A biztos második hely helyett kieséssel ért véget Max Verstappen Ausztrál Nagydíja. A Red Bull versenyzője csalódottan és kíméletlen őszinteséggel értékelt, és elmondta, jelenleg nem foglalkozhatnak a világbajnoki címmel. Max Verstappen a szezon harmadik futamán idei második nullázását produkálta a Red Bull technikai problémája miatt. A címvédő ezz
Az ellenzék visszhangkamrában hallgatta saját magát, az erdélyi magyaroknak viszont biztonságot jelent, hogy van egy olyan kormány, amelynek fontosak a Magyarország határain kívüli nemzeti közösségek – mondja az Rmdsz elnöke lapunknak.
A modellügynökség vezetője egy barátnőjének segített megértetnie magát angol anyanyelvű kedvesével, ám egy ponton túl Kajdi Csaba megelégelte, hogy mindent neki kell tolmácsolnia.
Néha egyszerűen nincs időnk hajat mosni. Éppen emiatt a száraz sampont bevethetjük, és megpróbáljuk még kihúzni vele néhány napig. De mi a helyzet a hintőporral?
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 2843,66 pontos, vagyis 6,31 százalékos csökkenéssel 42 191,13 ponton zárt.
Eddig több mint 162 ezer, gyermeket nevelő szülő nyújtotta be adóbevallását, akiknek jár a családi adóvisszatérítés. Az érintettek összességében már mintegy 50 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza.
Magyarországra szombaton az ukrán-magyar határszakaszon 5213 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 5045-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-vel.
A holland védelmi minisztérium skandináv típusú sorkatonai rendszer bevezetését fontolgatja a hadsereg létszámhiányának megoldására - írta a Dutchnews hírportál pénteken.
Évről évre egyre több, egyre izgalmasabb táplálék-kiegészítővel találkozhatunk a piacon, amelyek nem csak azt ígérik, hogy egészségesebbek leszünk tőlük, hanem azt is, hogy rendszeres fogyasztásukkal fogyhatunk. Az egyik legújabb őrület nem más, mint az útifű maghéj nevű növényi származék, amit korunk egyik legegészségesebb csodaszereként tartunk s
Eddig több mint 162 ezer olyan a gyermeket nevelő szülő nyújtotta be adóbevallását, akinek jár a családi adóvisszatérítés. Az érintettek összességében már mintegy 50 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza.
Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, minden egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény. A Fidesz-Kdnp kétharmados többséggel rendelkezik majd az új Országgyűlésben.
Karácsony Gergely főpolgármester osztott meg képeket közösség oldalán, ahogy a restaurátorok az utolsó simításokat végzik a Lánchíd pesti hídfőit díszítő kőoroszlánokon. Mint írja, a szobrokat megtisztították, kijavították, a hiányzó részeket pedig pótolták. Így ezek már ősszel a helyükre kerülhetnek.
A maranellóiak monacói versenyzője a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon aratott rajt-cél győzelemmel növelte előnyét az összetettben a második helyre feljövő George Russell előtt, míg a címvédő Max Verstappen idén már másodszor nullázott.
Kevesen dicsekedhetnek nemesi felmenőkkel, de annál többen mondhatják el magukról, hogy a falusi parasztság leszármazottai. A közelmúlt évszázadaiban éltek dédszüleink, ükszüleink, akik nehéz, kétkezi munkával keresték meg a család mindennapi kenyerét. A helyi körülményekhez igazodva, a hegyvidék embere az erdővel ápolt szoros kapcsolatot, benne ta
Nem halogatható tovább az energiatárolási kapacitások bővítése. A teljes anyag Akkumulátorral kell társítani az új naperőműveket, ha támogatásra pályáznak címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: dr. Papp László (Sol Invictus).
Komoly lehűlés, és havazás nehezítette Thierry Neuville verseny előtti tesztjét Horvátországban egy héttel ezelőtt. A Hyundai csapata a múlt hétvégén tesztelt Horvátországban a Rally Világbajnokság harmadik versenye előtt, és a kezdés még sima volt, a folytatást azonban havazás nehezítette. “Pénteken volt az első tesztnapunk Horvátországban Ott T
A lengyel medykai átkelő környékén veszélyben lehetek a háború elől menekülő nők, brit veterán katonák lépnek fel a szexuális kereskedelmet folytató bandákkal szemben.
Közel 49 millió választópolgár járulhat az urnákhoz, hogy a 12 jelölt közül kiválassza azt a kettőt, aki két héttel később megmérkőzhet az államfői tisztségért.