Eddig több mint 162 ezer olyan a gyermeket nevelő szülő nyújtotta be adóbevallását, akinek jár a családi adóvisszatérítés. Az érintettek összességében már mintegy 50 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Egy nemzetközi kutatócsoport bizonyítékot talált egy megatöréses földrengésre, amely körülbelül 3800 évvel ezelőtt történt a mai Chile partjainál. A Science Advances című folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatócsoport leírja a szökőárról talált bizonyítékokat és annak az akkoriban a térségben élő emberekre gyakorolt hatását.
A közelgő húsvétra már felkészültek a hazai csokigyártók, szerintük a hétvégi utolsó roham sem maradhat el a boltokban. Az Édességgyártók Szövetsége elkészített egy kutatást, amiből megtudhatjuk, hogy mi magyarok miért is vagyunk ennyire édesszájúak. Vagy mégsem?
A világon 498 154 313 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 176 420 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 497 461 634 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 174 225 volt.
Egyértelmű, hogy ma a francia társadalom többsége magáénak vall bizonyos eszméket, amiket a jobboldalnak tulajdonítunk; de a baloldal szabja meg, mi a jó, mi a rossz, a baloldal határozza meg, mit szabad és mit nem – vallja Hélène de Lauzun történész, akit Franciaország jelenéről kérdeztünk.
A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc nyerte a 2022-es Forma-1-es idény harmadik versenyét, az Ausztrál Nagydíjat. A monacói mögött Sergio Perez ért célba a 2. helyen, míg a dobogó legalsó fokára George Rusell állhatott fel. A világbajnoki címvédő Max Verstappen műszaki hiba miatt kiesett Melbourne-ben.
Se vége, se hossza azoknak a cikkeknek, amelyek arról szólnak, hogy mit kellene enni az egészség megőrzése érdekében. Vannak azonban olyan tápanyagok, amiket tényleg nem érdemes kihagyni az étkezésünkből, különösen, ha azokat könnyen magunkhoz tudjuk venni.
Ha véletlenül Potternek olvastad a nevét, nem is tévedsz olyan nagyot. Harryhez hasonlóan az író Max Porter is gyászolt gyerekkorában, jóban van a mitikus lényekkel, és igazi varázsló a kortárs szépirodalomban.
Brit kutatóknak sikerült úgy megfiatalítaniuk egy 53 éves nő bőrsejtjeit, hogy olyanok legyenek, mint egy 23 évesé. Az élhetetlen tudósok ezzel a technológiával az öregedéssel összefüggő betegségek, például a cukorbetegség, a szívbetegségek és az idegrendszeri rendellenességek kezelésére szolgáló kezeléseket akarnak kifejleszteni. A kutatócsoport v
Az orosz-ukrán háború az ingatlanpiacot is bizonytalan helyzetbe hozta, a februári helyzethez képest márciusban közel 30 százalékkal csökkent az érdeklődés az eladó használt ingatlanok iránt Magyarországon. Jelenleg senki nem látja a háború végét, így nem tudni merre mozdulnak az árak.
Hat fordulóval a zárás előtt kilenc pontra növelte az előnyét a Ferencváros a labdarúgó NB I-ben. Nem kiabáljuk el, ha előrebocsátjuk, megvan a zöld-fehérek sorrendben negyedik, összességében pedig hatrmincharmadik bajnoki címe. Sztanyiszlav Csercseszov, a csapat vezetőedzője frappánsan válaszolt, amikor a „matekról” faggatták
2019 óta először rendeztek Ausztrál Nagydíjat, miután a világjárvány miatt 2020-ban és 2021-ben is törölték az eseményt. Idén azonban, immáron az új éra keretében, visszatért a mezőny az Albert Parkba. Az élről a ferraris Charles Leclerc indulhatott, mellőle pedig idei nagy riválisa, a regnáló bajnok Max Verstappen. Mögöttük Pérez és Norris foglalt
Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, minden egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény. A Fidesz-KDNP kétharmados többséggel rendelkezik majd az új Országgyűlésben - írja az MTI.
A volt krikettjátékos Imran Khan szerint az Egyesült Államok szervezte ellene az összeesküvést, mert az ukrajnai háború megindítása napján barátkozott Putyinnal.
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon, és növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén.
Hasonló szinten van nálam, mint a második rész. Az első nekem (sokakkal ellentétben) jobban tetszik, mint a folytatások. Ezekből hiányoznak azok a misztikumok, amik az első talán legnagyobb erősségei voltak. Ellenben ez a rész is intenzívebb és akciódúsabb. Nagy hangsúlyt kapnak benne a csatajelenetek. Amik egyértelműen korszakalkotóak és a gyártás
Az 1500 után 500 méteren is győzött Liu Shaoang, aki így a legrövidebb távon megvédte címét a rövidpályás gyorskorcsolyázók montreali világbajnokságán.
A szavazatok újraszámlálását követelte szombaton közleményben a Mi Hazánk, miután "az utolsó pillanatban" elvettek egy mandátumot tőle. A párt jogorvoslatot kér - írja az MTI.
Legyünk őszinték magunkkal, a drámázásban a legtöbb nő ötösre vizsgázna, vannak azonban csillagjegyek, akik különösen hajlamosak arra, hogy túlreagálják a dolgokat. Ők azok, akik minden apró-cseprő dolgon kiborulnak, hisztiznek, csapkodnak, sírnak, csak hogy felhívják magukra a figyelmet.
AZ Opus Global vállalatcsoport 2021-ben a világjárvány újabb és újabb hullámai, valamint a világgazdaságban elinduló negatív makrogazdasági folyamatok hatása ellenére konszolidált szinten 889,5 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 314,5 milliárd forint saját tőkével zárt, míg a teljes átfogó eredménysoron 41,6 milliárd forint nyereséget ért el - kö
Postásy Juli kétségkívül a 70-es, 80-as évek egyik leghíresebb énekesnője. Olyan dalokat énekelt fel, mint a Macskafogó című magyar film betétdala, a Miu-Mi újság?, vagy A miniszter félrelép című moziban debütált Puszinyuszi című sláger.
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője az élről indulva magabiztosan nyerte meg vasárnap a Formula–1-es Ausztrál Nagydíjat, és 34 pontra növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén. A Ferrari monacói pilótája mögött a mexikói Sergio Pérez (Red Bull) ért célba másodikként, a harmadik a brit George Russell (Mercedes) lett Melbourne-ben
Hatvankét hálapénzes ügyben tett feljelentést vagy kezdeményezett nyomozást a paraszolvencia büntethetővé tétele óta eltelt több mint egy esztendő alatt a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ). A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv lapunknak küldött tájékoztatásából ugyanakkor kiderült, hogy az egészségügyhöz köthető, feltárt
Újabb fegyverszállítmányok érkeztek Ukrajnába, amely már 46. napja áll ellen az orosz katonai inváziónak. Az oroszok új tábornokot neveztek ki a hadműveletek vezetésére, hátha ő jobban boldogul - összefoglaló a háború állásáról.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt a héten! Inlock Részt vett az Inlock a Dubai-ban megrendezett AIBC ASIA SUMMIT konferencián má
Ezen a vasárnapon Kos jegyében lévő Merkúr és a Bak-Plútó diszharmonikus fényszöge az elme és a gyökeres átalakulás erői közötti összecsapásra utal: olyan időszak ez, amikor a Merkúr gyors intellektusa beszennyezheti magát a Plútó sötét gondolataival, gyanakvásával és manipulációival. Ez a fényszög óva int attól, hogy kényszeresen, fanatikusan vise
Moszkva megtorlásokat helyezett kilátásba az orosz parlament alsóháza, a Duma YouTube-csatornájának letiltása után, ismételten megígérve a Google amerikai óriáscég videómegosztó portáljának oroszországi betiltását.