Robert Wickens Dale Earnhardt Jr. podcastjában, a Dale Jr Download-ban beszélt visszatéréséről, és az oda vezető útról. Robert Wickens az IndyCar sorozat feltörekvő csillaga volt. A bemutatkozó versenyén a pole pozíciót megszerezve és a legtöbb kört vezetve Wickens máris nevet szerzett magának a sorozatban. 2018-ban Wickens még tovább emelkedett, h
Bár valamennyit javulhat az ellátási láncok teljesítménye, továbbra is sok a bizonytalanság a járműgyártás területén ezért idén sem valószínű, hogy a gyártók képesek lesznek teljes kapacitásuk használatára.
Sir Alex Ferguson, a Manchester United korábbi legendás skót menedzsere nem a kisnyugdíjasok szűkös életét éli. Sőt, a 80 éves edzőlegenda 13 évvel azután, hogy visszavonult, és elhagyta az angol futballcsapatot, még most is annyi pénzt keres, mintha a padon ülne.
Sosem kapott annyi listás szavazatot a Fidesz, mint a mostani országgyűlési választásokon, a hat ellenzéki párt pedig 2018 óta több mint 800 ezer listás szavazatot veszített. Bár az MSZP-SZDSZ 1994-es támogatottsága meghaladta a Fidesz-KDNP mostani támogatottságát, de egy pártként induló politikai tömb sosem kapott ennyi listás szavazatot. A válasz
Hírösszefoglalónkban olvashattok a Peller Mariann titkos szeretőjéről szóló pletykáról, a szalmonellás Kinder-csokikról, Schobert Lara választási melleiről, és az Exatlon Hungary All Star gyanús döntőjéről.
Adrien Fourmaux idei szezonja nagyon nehezen alakult, és két verseny után még pont nélkül áll a WRC-ben. Az M-Sport francia versenyzője azonban Horvátországban javítani szeretne. Adrien Fourmaux egy hatalmas eséssel kezdte az idei WRC szezont a Monte-Carlo Rallyn, majd februárban a Svéd Rallyn műszaki hiba miatt kényszerült kiállni a Rally1-es For
Egy kezdő pedagógus fizetése ma kevesebb, mint a szakmunkások bruttó 260 ezer forintos bérminimuma, a pályán lévőket pedig nagyfokú kiégettség jellemzi. Tíz éve tiltakoznak a pedagógusok lényegében ugyanazon problémák miatt, és nagy kérdés, hogy a következő kormányzati ciklusban mitől változhat meg a helyzetük.
A világjárvány miatt kimaradt két év, de most a megszokott helyszínen mutatta be a Jézus jeruzsálemi bevonulását idéző virágvasárnapi szentmisét több tízezer hívő részvételével.
Egy olyan óriásvállalatba érkezik jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező magyar befektető, ahol a Nyugati és az oroszok egyszer már egymásnak feszültek. A szankciók miatt kiszáll a Sberbank a páratlan portfólióval rendelkező Fortenovából. Szintlépés előtt a kiskereskedelemben nagyot nyújtózkodó magyar Indotek? A kormány a szektor célkeresztjébe k
A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője. A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével. Az Ausztrál Nagydíjon Charles Leclercnek ítélte a “díjat” a
Több ezer motort szállít a traktorokat és betakarítógépeket gyártó Claas konszernnek a Rolls-Royce tulajdonában lévő friedrirchshafeni MTU (Motoren und Turbinen-Unio) GmbH motorgyár, amelynek korábban a Mercedes-Benz is társtulajdonosa volt.
Az édesvizekből és óceánokból származó élelmiszerek 3,2 milliárd ember számára jelentik a fő fehérjeforrást, 800 millió embernek pedig megélhetést biztosítanak. A vízi élőlényekben általában több az értékes tápanyag, mint szárazföldi társaikban, így ha ezt részesítenénk előnyben, azzal nemcsak az állattartás miatt elfoglalt szárazföldi területeket
Kr.u. 301 nagy év volt a Római Birodalom számára. Az inflációs spirál közepette Diocletianus császár kiadta a maximális árakról szóló rendeletét, amelyben halálbüntetés terhe mellett a Római Birodalomban szinte mindennek az árát rögzítette. Diocletianus rendelete hírhedten nem működött, és a birodalom még súlyosabb inflációba süllyedt.
Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója szerint a több szempontból bizonytalan környezetben is folytatják a tervbe vett projektek megvalósítását és a helyi termelők bevonását.
Bár kormányrendelet már nem teszi kötelezővé, de több fővárosi teátrum, köztük a Radnóti Színház és a Katona József Színház is arra kéri a nézőket, ha tehetik, viseljenek maszkot az egészség megőrzése érdekében.
A brit sajtó (is) óriási terjedelemben foglalkozik a Premier League ma délután fél hatkor kezdődő szuperrangadójával, a Manchester City és a Liverpool összecsapásával. Szinte egyöntetű az elemzői vélemény: mivel Guardiola csapatának könnyebb a sorsolása, ha a mostani egypontos előnyét négyre tudja növelni, óriási lépést tesz az újabb bajnoki cím fe
Nézői felvételen örökítették meg, ahogy a budapesti 19-es villamos vezetője megalázó hangnemben zavarta el a Bécsi út felé haladó szerelvényen utazó hajléktalan embereket. A BKV a videó alapján vizsgálja az ügyet.
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a kétfordulós elnökválasztás első fordulója, amelynek során közel 49 millió választópolgár járulhat az urnákhoz, hogy a 12 jelölt közül kiválassza azt a kettőt, aki két héttel később megmérkőzhet az államfői tisztségért.