Szakértői becslések szerint már csak nyolc felnőtt egyed maradhatott a világ legveszélyeztetettebb cetféléjéből, a kaliforniai disznódelfinből egyetlen élőhelyén, a Kaliforniai-öbölben.
Bármikor, ha egy társaságban a filmekre kerül a szó és megemlítem Richard Linklater nevét, a legtöbbször csak üres tekintetekkel találkozom. Pedig egy olyan rendezőről van szó, aki nemcsak számos díjat elnyert, de a populárisabb műfajokban is kipróbálta magát. Olyan színészekkel dolgozott együtt, mint Ben Affleck, Matthew McConaughey, Milla Jovovic
Koalíciós partnerei és a hadsereg támogatását is elvesztette a pakisztáni kormányfő, Imran Hán, akinek a parlament feloszlatásáról szóló döntését az ország legfelsőbb bírósága törvénytelennek minősítette.
Az orosz Sberbank az ukrajnai háborúra válaszul bevezetett nyugati gazdasági szankciók miatt eladta 43 százalékos részesedését az 50 ezer munkavállalót foglalkoztató horvát Fortenova vállalatban a magyar-amerikai Indotek Csoportnak - számoltak be róla a horvát lapok a hétvégén.
„Egy olyan Európát védünk, amely figyelembe veszi a nemzeti szuverenitást.” Mit vár a franciaországi választástól és mit látott a magyar voksoláson? Nicolas Bay francia jobboldali politikussal beszélgettünk, aki Le Penék mellől igazolt át Éric Zemmour táborába. Interjúnk!
A 8126-os számú útra, Csákvár külterületére egy közúti közlekedési balesethez kértek rendőri segítséget április 8-án nem sokkal 11 óra után. A bejelentés után rövid időn belül a helyszínre kiérkező egyenruhások adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során a baleset egy szemtanúja elmondta nekik, hogy személyautójával haladt Csákvár irányába, amikor egy elő
A mentők, a tűzoltók és rendőrök gyakran szirénázva, villogó fénnyel sietnek valahová, ahol nagy szükség van a segítségükre. Ha használják a megkülönböztető hang- és fényjelzésüket, akkor a közlekedőknek el kell engedniük őket. Mindegy, hogy milyen járművel vagyunk – legyen az személyautó, bicikli, motorkerékpár vagy kamion – biztosítanunk kell a s
Háromból kettő – Charles Leclerc-nél győzelem, Max Verstappennél kiesés. Az újabb megbízhatósági probléma újabb 18 pontjába került a Red Bull címvédőjének. Nem motorhiba történt.
Márkahűség, egyszerű és gyors ügyintézés, kedvező törlesztőrészlet, ezek a meghatározó szempontok azoknak az ügyfeleknek, akik lakásvásárlási, otthonteremtési céljaik eléréséhez hitelt is igényelnek. Az OTP Bank megbízásából készült kutatás eredményeiből az is kiderült, hogy jelentősen felértékelődött az ügyfelek kényelmét, a folyamatok felgyorsítá
„Költészete egy kicsit háttérbe szorult ifjúsági munkáihoz képest. Remélem, hogy a gyerekek, mikor felnőnek, megismerik verseit is ” – mondta róla a műsorban barátja, Szakonyi Károly.
Egyáltalán nem sorolható tipikusan a harcművészeti filmek közé, vagyis az alapkoncepció nem kimondottan – jelen esetben a karate – népszerűsítésére irányul. Viszont annak demonstrálására is kiváló. (Egyébként például sem Pat Morita, sem William Zabka nem rendelkezett gyakorlattal. Pat Morita ismert komikus volt akkoriban. A szíves olvasó egyébként
Kijev kilenc humanitárius folyosó használatáról állapodott meg, hogy segítsen az embereknek elmenekülni a súlyos harcok elől az ország keleti részén, többek között személyautókkal Mariupolból - közölte vasárnap Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes.
Bár az Exatlon Hungary All Star riportere modellként nagyon sok országban járt, Dominika feladta neki a leckét. Nagy Réka a Karib-tenger partján avatta be a Borsot abba, milyen arcápolási rutinjain kellett változtatni.
Bocsánatot kért az egyik szurkoló elleni kirohanásáért Cristiano Ronaldo, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United ötszörös aranylabdás portugál sztárja.
Új koronavírus-variáns tűnt fel az Egyesült Királyságban. Az új, XE nevű változat az Ázsiában rohamosan terjedő BA.1 és BA.2 alváltozatának a kombinációja.
Az újdonsült feleség úgy gondolta, hogy koszorúslánya, egyben barátnője tetoválásai nem illenek az esküvői fotóira, ezért képszerkesztő segítségével eltüntette őket. Nem számított rá, hogy a lány ilyen dühösen fog reagálni.
Olvasóinkat kérdezzük, kit hogy érint az elmúlt hónapok durva inflációja: óvatosabban vásárolnak, amióta az árak az egekbe szöktek? És ha igen, min próbálnak meg spórolni?
De jó, itt a hétvége, végre moshatunk, főzhetünk, mosogathatunk, és rendet rakhatunk a lakásban! Irónia, természetesen. Viszont ha ti is így érzitek időnként, akkor hátha segítenek nektek Tóth Flóra „lusta” háztartási tippjei.
Sok gazdi nincs tisztában azzal, hogy valójában mit is ehet házi kedvence, így beláthatatlan következményei lehetnek a „gondoskodásnak” – olvasható a Hirado.hu cikkében.
Csak Zemplénben húsz futballcsapat szűnt meg az apró falvakban az utóbbi években - a költségek elszálltak, de van, aki szerint a Facebook vitte be a végső találatot. Zempléni Főnix néven indult egy kultúrmisszió, ami a falusi focival együtt a közösségi életet is feltámasztaná. Helyszíni riport.