Napjainkban bátran nevezhetjük a Rolexet a legbefolyásosabb svájci óragyártónak. Egy évvel ezelőtt többedmagával kényszerítette térdre a több, mint 100 éve létező bázeli óraexpót, a Baselworld-öt, uralja az órapiac legfontosabb szegmensét…
Miközben a baloldalon mindent megtesznek azért, hogy Magyarországot belerángassák a háborúba, Márki-Zay Péter eminens kisdiákként szóról szóra felmondja az ukrán propagandát.
Feléledni készül 2000 óta tartó tetszhalott állapotából a Huzella Kert Gödön, helyreállítási, fejlesztési munkái március végén kezdődtek és a tervek szerint 2023. december végéig tartanak. A kivitelezés ideje alatt is látogathatja a nagyközönség kertet, így az érdeklődők végigkövethetik annak újjászületését.
A Peak Financial Services fintech tanácsadó márciusi összefoglalója szerint a nyílt bankolás segítségével a fogyasztók egy korábban hosszadalmas pénzügyi folyamatot gyorsan és kényelmesen végrehajthatnak a modern technológiák révén.
Vasárnapra újabb demonstrációt tervez az emberemlékezet óta nem látott áremelkedés és gazdasági válság miatt a Srí Lanka-i elnök és a kormány lemondását követelő tömeg.
A lezárások első szakasza hétfőn kezdődött, és a folyótól keletre, illetve délre fekvő területeket érintette. Már a két szakaszos vesztegzár vasárnap esti...
Pénteken 15 órától tartják kampányzárójukat a kormánypártok, a székesfehérvári rendezvényen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök is. Kövesse velünk élőben!
Ahogy 2018-ban, az előző parlamenti választás előtt, úgy 2022-ben is Székesfehérváron tartja kampányzáró eseményét a Fidesz-KDNP. Pénteken 15 órakor Orbán Viktor miniszterelnök a város főterén mond beszédet.
A Gazprom orosz energiaipari vállalat pénteken közölte, hogy kivonul Németországból, amely összefüggésben áll azzal, hogy az orosz és a német fél között vita alakult ki amiatt, hogy Moszkva ragaszkodik ahhoz, hogy az orosz gázért való fizetést euróról rubelre váltsák.
Jogi és politikai következményeket ígért "az elcsalt levélszavazatok" miatt az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti képviselője pénteken - számolt be az MTI.
Nagy Attila szerint arra, hogy a román vagy a szerb posta milyen segítőket, megbízottakat vesz igénybe, az NVI hatásköre nem terjed ki, az iroda a Magyar Postával áll szerződéses viszonyban.
Ideiglenes könnyítést vezetnek be az ukrajnai áruellátás biztosítása érdekében a háborús helyzetben. Az ukrán közúti fuvarozók 2022. április 30-ig mentesülnek a fuvarozási engedély használatának kötelezettsége alól, ha Ukrajnába tartanak, vagy onnan érkeznek Magyarországra – közölte az ITM pénteken az MTI-vel.
Jelentős pluszban indíthatja a mai kereskedést az Alibaba, a DiDi Global, a Nio és több, az Egyesült Államok tőzsdéin jegyzett kínai vállalat részvénye is, miután a legfrissebb hírek szerint Peking mintegy 200 vállalat könyvvizsgálói jelentésének átadására készül az amerikai szabályozók felé.
A lap birtokába jutott dokumentumok alapján a miniszter kérésére növelték meg a sportdiplomáciai főosztály létszámát, hogy oda felvehessék aztán a 23 éves magasugrót.
Jövő héten kezdődik a rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság. A Pekingben 500 méteren olimpiai bajnoki címet szerzett Liu Shaoang – a bátyjával, Liu Shaolin Sándorral ellentétben – ott lesz Montrealban, s mint elmondta, új impulzusokra számít. Az elutazás előtt ünnepi eseményen vett részt, másodszor is felkerült a neve az Olimpikonok Falára az V
Egyre népszerűbbek hazánk nemzeti parkjai és az általuk kínált programok, ennek figyelembevételével fejleszti a kormány hazánk ökoturisztikai hálózatát - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Vízi Vándor Természetvédelmi Látogatóközpont átadóján, pénteken, Csákánydoroszlón.
Szombaton, április 2-án 21:10-től vetíti a HírTV az Elk*rtuk című ikonikus politikai krimi-filmdrámát. A filmet egy speciális beszélgetés előzi meg az alkotókkal és szakemberekkel.