2022. március 7. hétfő

márc. 7
18:03
Példaértékű a menekültek segítése (Magyar Nemzet)
A rendvédelmi szervek közösen, összefogva koordinálják az Ukrajnából érkezőket.
márc. 7
18:05
Karl Nehammer: Ausztria semleges volt és az is marad (Magyar Nemzet)
A svédekkel és a finnekkel szemben az osztrák lakosság ragaszkodik az ország semlegességéhez.
márc. 7
18:06
Románia meglenne orosz gáz nélkül is (ProfitLine)
Kétségtelen, hogy az ukrajnai háború következményeit a román gazdaság is megérzi, de Romániának akkor sem kell nélkülöznie a gázt, ha Oroszország elzárja a csapot - idézte Nicolae Ciuca román kormányfő kijelentését a Digi24 hírtelevízió internetes oldala hétfőn.
márc. 7
18:06
Nem kell a Boeingnek az orosz titán (Portfolio)
Nem vásárol a továbbiakban a Boeing titánt Oroszországból – jelentette be a vállalat a Reuters tudósítása szerint.
márc. 7
18:09
Orosz vegyvédelem: Ukrajna 30 biológiai laboratóriumból álló hálózatot hozott létre (Biztosító Magazin)
A laboratóriumok egy része kutatólaboratórium volt, mások egészségügyi-járványügyi laboratóriumok - nyilatkozta az oroszországi sugár-, vegyi- és biológiai védelmi erők vezetője, Igor Kirilov - adta hírül a Taszsz orosz hírügynökség.
márc. 7
18:09
Schumacher boldog, a Mazepinnel történtek ellenére is (Racing)
Mick Schumacher utalt rá, hogy boldog a Haasnál – annak ellenére, hogy egy újabb előszezoni esemény befolyásolja a felkészülését a második évére. A német pilótának, akinek orosz csapattársát, Nikita Mazepint és a csapat főszponzorát, az Uralkalit az ukrán krízis miatt kirúgták, most így nyilatkozott: “Próbáltunk csak a versenyzésre összpontosítani.
márc. 7
18:12
Egyes oroszországi boltokban már nem lehet korlátlanul tejet és kenyeret vásárolni (ATV)
A külföldi kiskereskedelmi áruházláncok folyamatosan nehezedő logisztikai problémákkal küzdenek: a moszkvai kormánynak sikerült elérnie, hogy lemondjanak árrésük feléről, de már van egy néhány hálózat – beleértve néhány hazait is –, amely az alapvető élelmiszereknél mennyiségi korlátozást vezetett be – mondta az Mfor.hu munkatársa, Mester Nándor a
márc. 7
18:12
Nem alakulhat ki újabb Csernobil (hirado.hu)
Nem fog megismétlődni a csernobili kasztasztrófa – erről beszélt Aszódi Attila, aki a paksi bővítésért felelős államtitkár volt korábban.
márc. 7
18:15
Súlyosan bántalmazta volt barátnőjét a rapper: a nőnek három bordája tört el (Life)
Aaron Carter rapper és Melanie Martin énekesnő kapcsolata mindig is viharos volt. Bár tavaly előtt nyáron eljegyezték egymást, most megint csúnyán összevesztek, sőt, a rappert bántalmazással vádolja ex-barátnője.
márc. 7
18:15
Lapozó: Oroszország szíriai zsoldosokat bérelhetett fel (Magyar Nemzet)
Oltási igazolvány és PCR-teszt nélkül érkezhetnek Spanyolországba az ukrán menekültek · Bulgáriában kétszázezer betölthető állás várja az ukrán menekülteket · Korlátozzák a napraforgóolaj vásárlását a spanyolországi szupermarketek.
márc. 7
18:18
Jóváhagyta a nemzetiségi listás szavazólapok mintáit az NVB (hirado.hu)
Az NVB a 12 nemzetiség esetében külön-külön fogadta el az országos nemzetiségi listás szavazólap képét.
márc. 7
18:18
Indul a pályázat: most ezekre a járművekre ad ingyenpénzt az állam (Pénzcentrum)
Március 7-én megnyílt a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervhez kapcsolódó 400 millió forint keretösszegű pályázat második szakasza. A februárban indított programnak köszönhetően négy-ötszörösére növekedhet az elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárok száma hazánkban – jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (I
márc. 7
18:18
Gyász: ismert színész halt meg az ukrán háborúban (ATV)
A 33 éves ukrán színész és műsorvezető, Pasha Lee meghalt, amikor az orosz erők elfoglalták Irpint.
márc. 7
18:18
Szigorú szabályok léptek életbe a Balatonnál (AQUA)
Március 1-jén országszerte életbe lépett a balin, a süllő, a kősüllő és a sügér fajlagos fogási tilalma. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. felhívta a figyelmet, hogy a Balatonnál azonban nemcsak megtartani tilos ezeket a fajokat, hanem rájuk horgászni is. „Március 1. és április 30. között csalihalat, halszeletet, műcsalit, bármely horgászhe
márc. 7
18:18
Sergio Ramos nem játszik, de sérülten is a PSG-vel tart a Real elleni madridi BL-visszavágóra (m4sport.hu)
Biztosan nem lép pályára Madridban a Real elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján a Paris Saint-Germain sérült védője, Sergio Ramos, aki ennek ellenére saját kérésére a csapattal tart korábbi sikerei színhelyére.
márc. 7
18:21
Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztését javasolják (Menedzsment Fórum)
Befolyással üzérkedés bűntettének gyanúja miatt Tóth Csaba MSZP-s képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolta az Országgyűlés mentelmi bizottsága.
márc. 7
18:21
Drámai képek! 500 kilós bombákat dobnak a lakónegyedekre az oroszok Csernyihivben (Blikk)
17 ember meghalt.
márc. 7
18:21
Videón Harkiv szétlőtt központja, miközben hatalmas tömeg várakozik a pályaudvaron (SzMo)
Egy stáb bejutott a szétlőtt belvárosba, ahol az utcáról jelentkeztek. Minden épület romokban, az ablakok kitörve, az utcák tele törmelékkel.
márc. 7
18:21
Lindsay Marie Brewer célja az IndyCar és az ARCA (Racing)
A Lindsay Marie Brewer nem csak az üzleti életben, de a versenyzésben is szeretne a csúcsra törni, erre pedig tökéletes hely az IndyCar. Az EVO Development Group társ-vezérigazgatója, Lindsay Brewer tavaly futott először teljes szezont a Touring Car Americában mivel előtte az egyetemi évei miatt szüneteltette karrierjét. Brewer idén már több helyen
márc. 7
18:24
Helyszíni tudósítás: mindenki egy átfogó támadásra vár Kijevben (ATV)
Jászberényi Sándor haditudósító az ATV Híradójában elmondta: jelenleg dél felé lehet elhagyni az ukrán fővárost, az újságírók is menekülnek.
márc. 7
18:24
Ukrajna több megyéjében folynak a harcok, nem halad a civilek evakuálása (hirado.hu)
A közlemény szerint a tüzérségi támadás megakadályozza az ukránok és külföldiek menetoszlopának kijutását.
márc. 7
18:24
Red Bull: Csak két szupersztár van jelenleg, és a jövő Verstappené (m4sport.hu)
Alapos oka volt a Red Bullnak Max Verstappen fizetésének megemelésére – Helmut Marko szerint a hollandért megéri nem fukarkodni.
márc. 7
18:27
Publicus: a Fidesz-szavazók többsége szerint is agresszorként támadta meg Oroszország Ukrajnát (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 7
18:30
Megtette az első lépést az EU Ukrajna, Georgia és Moldova tagságához (Portfolio)
Az Európai Unió 27 állama hétfőn megtette az első lépést Ukrajna, Georgia és Moldova tagsága felé, azt követően, hogy a három ország nemrégiben benyújtotta csatlakozási kérelmét - írja a Financial Times.
márc. 7
18:30
Blinken további amerikai csapatok telepítését ígérte a balti államokba (hirado.hu)
Blinken egyben az Egyesült Államok szolidaritásáról biztosította a másik két balti NATO-tagállamot, Észtországot és Lettországot is.
márc. 7
18:30
Jó hírt közölt Rusvai Miklós: magunk mögött hagyhatjuk a koronavírus-mizériát (Femcafe)
Végre egy jó hír, picit fellélegezhetünk Covid-ügyben – erről beszélt Rusvai Miklós hétfőn. A szakember szerint a vírus olyannyira megszelídült, hogy tavasszal már magunk mögött hagyhatjuk az egész koronavírus-mizériát.
márc. 7
18:33
BÉT - elemző: a részvénypiacon bizonytalanság uralkodik, a forint piacán még inkább (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 363,41 pontos, 0,90 százalékos csökkenéssel, 39 883,29 ponton zárt hétfőn.
márc. 7
18:33
Miért nem Mészáros Lőrinc az elmúlt 12 év legnagyobb bűne? (Forbes)
„A kultúra megeszi a stratégiát reggelire” – tartja magát a közkedvelt üzleti mondás Peter Druckertől. Akárhány hazug, uszító kormányzati plakátot láttam az elmúlt évtizedben, ez jutott eszembe.
márc. 7
18:33
Többmilliárdos eszközbeszerzés valósult meg az onkológiai intézetben (Magyar Nemzet)
Kásler Miklós tájékoztatása szerint a jelenlegi fejlesztések az onkológiai diagnosztika és terápia több területét is érintik.
márc. 7
18:33
Három orosz versenyzőből kettő visszalépett (Racing)
Hétvégén rendezik a portugál Fafe Rallyt, az ERC első idei futamát, melyen eredetileg három orosz versenyző indult volna, azonban ketten visszaléptek.  A Fafe Rallyra három orosz versenyző adta le nevezését, Nikolay Gryazin és Konstantin Akesandrov Skoda Fabia Rally2 evóval, Dmitry Feofanov és lett navigátora, Normunds Kokins Ford Fiesta Rally3-mal
márc. 7
18:35
Putyin háborúja felrobbantotta az élelmiszerárakat a világban (Privátbankár)
A piaci stressz és a beszállítói bizonytalanságok következtében a politikai instabilitás és az éhezés növekedése várható számos, már amúgy is megroggyant országban. Törökország tavaly 8,1 millió tonna búzát importált, ennek 78 százalékát Oroszországból, 12 százalékát pedig Ukrajnából. Káncz Csaba jegyzete
márc. 7
18:36
Újabb amerikai csapatok érkezhetnek a balti államokba (Portfolio)
További amerikai csapatok telepítését ígérte a balti államokba Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn, miután Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszterrel tárgyalt Vilniusban.
márc. 7
18:36
Azonnal elfogytak a Zelenszkij LEGO-figurák (ATV)
Óriási sikert aratott az ukrán elnököt ábrázoló LEGO figura, alig 24 óra alatt az összes elkelt.
márc. 7
18:38
Forintgyengülés: hétfőn egyeztettek a jegybank és a kormány illetékesei (Portfolio)
Akcióterv van kidolgozás alatt a gazdaság és az árfolyam stabilitásának megőrzése érdekében. Ezért a jegybank és a kormány illetékesei hétfőn is egyeztettek, miután Matolcsy György jegybankelnök és Orbán Viktor miniszterelnök pénteken megbeszélést folytattak - tudta meg a Portfolio.
márc. 7
18:39
Váratlan fordulat: máris tulajt váltott az újpesti focicsapatot megszerző cég (Menedzsment Fórum)
Teljesen váratlanul új befektetőé lett az újpesti focicsapatot megvásároló társáság. Már nem azok a többségi tulajdonosok, akik a szerződés aláírásakor.
márc. 7
18:39
4 esti snack, ami segít, hogy boldogabban ébredj fel másnap reggel (Joy)
Az ételek is befolyásolják a hangulatodat, így nagyon nem mindegy, mikor mit eszel.
márc. 7
18:42
Izsák: Közös feladat részt venni a választásokon (hirado.hu)
A 21. században a magyar szabadság intézményi garanciája a magyar állam.
márc. 7
18:42
Elemző: Az európai tőzsdékhez hasonlóan teljesített a BUX (hirado.hu)
A forgalom továbbra is nagyon magas, és változatlanul az OTP-ben van a legnagyobb kereskedés.
márc. 7
18:42
Pod az erőfitogtatásokról – Söprögető Kocsi (m4sport.hu)
Ezen a hétvégén Pogacar és a Jumbo is megmutatta, kikről szól majd a szezon, számunkra mégis Valter Attila volt a legnagyobb szám.
márc. 7
18:45
"Lelked mindig velünk" - imádott édesapját gyászolja az énekesnő (Life)
Szörnyű fájdalmat él át Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője.
márc. 7
18:45
Függetlenedne Dánia az orosz gáztól (Magyar Nemzet)
Javaslatot terjeszt elő kedden az Európai Bizottság arra vonatkozóan, hogyan szabadulhat meg az EU az orosz gáztól, olajtól és széntől való függőségtől. Dánia már jelezte, hogy teljesen függetlenedni kíván az orosz gáztól a közeljövőben, és ez lesz a témája a csütörtökön kezdődő EU-csúcsnak is.
márc. 7
18:48
Megszólaltak a tanárok: siker a kötelező oltás eltörlése, de tovább szervezik a sztrájkot (Pénzcentrum)
2022. március 7-étől elvileg visszamehetnek dolgozni a kötelező oltásról szóló rendelet miatt az állami közoktatási és a szakképzési rendszerből kiesett pedagógusok. A rendelet szerint a munkáltató döntésének függvényében március 7. és április 1. között kell megszüntetni a fizetés nélküli szabadságot.
márc. 7
18:48
"Édesapám nem tud most mást csinálni, bújkál otthon" - megrázó történeteket meséltek az ukrán menekültek (ATV)
Eddig 167 ezer menekült érkezett Ukrajnából Magyarországra, de sokan már tovább mentek Nyugat-Európa felé. A Katasztrófavédelem szerint az ország több mint 70 pontján, csaknem háromezer Ukrajnából érkezett embert helyeztek el. A tapasztalatok szerint Kijevből jönnek a legtöbben, akik sokszor napokon át utaznak, míg eljutnak a határig. A menekülők k
márc. 7
18:48
Történelmi csúcson az európai szabadpiaci gázár (hirado.hu)
A nyersolaj ára 2008-as szintre emelkedett vissza.
márc. 7
18:48
Történelmi csúcson az európai szabadpiaci gázár (hirado.hu)
A nyersolaj ára 2008-as szintre emelkedett vissza.
márc. 7
18:48
Lélekmelengető fürdőtippek, amiket ki kell próbálnod (Glamour)
Ha változás áll be az életedben, különösen csábító, hogy elrejtőzz egy kicsit a világ elől és befészkeld magad az ágyadba párnák közé. Ez remek választás, de van, ami ennél is jobb: a lélektisztító fürdő. Mi is lehetne nyugtatóbb egy kád forró víznél, fürdés közben pedig igyál bort vagy olvass egy jó könyvet, egy kis kikapcsolódás sosem árt. Ha ped
márc. 7
18:51
Kövér László: "Horn Gyula ezekhez képest egy virtigli hazafi" (Privátbankár)
A háború mindenképp veszteség, csak egyvalaki röhög a markába, mondta a házelnök.
márc. 7
18:51
Kihagyhatatlan áron a Samsung Galaxy A52s 5G (GSMring)
Ha valaki tervezi a Samsung Galaxy A52s 5G okostelefon megvásárlását, akkor most tegye meg, mert kihagyhatatlan áron érhető el a készülék. Az Árukereső.hu szerint, több hivatalos viszonteladónál, most 129.999 Ft-ért meg lehet vásárolni a Samsung Galaxy A52s 5G okostelefont, ami nagyon jó árnak számít, így, ha valaki tervezi, akkor most csapjon le r
márc. 7
18:51
Átlag felett nőtt az agrárszektor hitel- és betétállománya (Mezőhír)
A beruházási hitelek iránti igény kissé visszaeshet, míg a forgóeszköz-hitelekre továbbra is nagy szüksége lesz az ágazatnak.
márc. 7
18:51
Kilencszáz millió forint jut kutatásfejlesztésre és az oktatás színvonalának erősítésére (Magyar Nemzet)
Az Óbudai Egyetem három ösztöndíjprogramot indított, a forrást a stabilabb működési és költségvetési forrás biztosítja.

Keresés