A tavalyi negyedik negyedévben 1 százalékkal csökkent a személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díja 2020 azonos időszakához képest; a fővárosi átlagdíjak 2021 végére 7 százalékkal csökkentek, míg a vidékiek két negyedéve változatlanok - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) negyedéves kgfb-indexe alapján hétfőn.
A körforgásos gazdaság célja a hulladék keletkezésének minimalizálása, a gazdaságban használt erőforrások értékének lehető leghosszabb ideig történő megóvása.
Él egy varázslatos lelkű roma lelkipásztor a tiszabecsi szegénysoron, aki feleségével és a rokonaival befogadott a házaikba száz ukrán menekültet. Azt mondja, nem tehetett mást.
Tapasztaltad már azt a szorongató érzést, mikor vasárnap este eszedbe jut, hogy holnap már hétfő és újra munka? Néhány jól átgondolt változtatással a rutinjaiban olyan emberré válhat, aki nemcsak a hétfőket, hanem a munkáját is szeretni fogja.
Magyarország teljesíti a NATO-tagsággal járó kötelezettségeit, ám az ország területéről - közvetlenül - nem szállíthatóak Ukrajnába fegyverek - fogalmaz a legfrissebb kormányhatározat.
A Farm VIP-ben látott Henry Kettner és a barátnője, Rebeka Nizzába utaztak volna vakációzni, de a tervezett nyaralás sokkal hamarabb véget ért, mint azt gondolták volna.
Elég szomjas lehetett szegény elektromos autó. A teljes anyag 220 millió forintos villámtöltés volt a Teslánál címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
A magyar bankrendszer stabil, az Országos Betétbiztosítási Alap a törvények szerint mindenkit kártalanítani fog – mondta hétfőn reggel az RTL Klubnak a Sberbankkal kapcsolatban Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke.
A magyar forint is a brüsszeli szankciók áldozata - vélekedett Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági tanácsadója hétfőn egy beszélgetésen. Azt is mondta, hogy a forint jelenlegi gyengülése mögött egy spekulációs támadás áll.
Egymást letükröző bombagólok, oktatófilmbe illő határozottság, egy szerény gólkirályjelölt, szókimondóan önkritikus csapatkapitány és egy szívbe markoló gólöröm a 23. fordulót követő Hétvégi hősökben. De hová tűnt másfél percre Nikola Mitrovic?
A román jegybank azt kérte az ottani pénzintézetektől, hogy növeljék a devizás készpénzállományukat, miután az Ukrajnából menekülők jelentős keresletet mutatnak elsősorban az eurós bankjegyek iránt – számol be a hírről a Bloomberg.
Az ukrán háború kitörése óta folyamatosan gyengül a forint, majd hétfőn „megkapta a kegyelemdöfést”. Az euró árfolyama 400 forinthoz ért, ami az egész ország számára fájdalmas lesz, hiszen a csúcson lévő infláción még egy nagyot fog lökni mindez.
Magyarország teljesíti a NATO-tagsággal járó kötelezettségeit, ám az ország területéről - közvetlenül - nem szállíthatóak Ukrajnába fegyverek - fogalmaz a legfrissebb kormányhatározat.
A jelentős forintgyengülés miatt a Magyar Nemzeti Bank várhatóan rendkívüli lépésre kényszerül, erre jó alkalom lehet a monetáris tanács kedden esedékes nem kamatdöntő ülése Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerint.
Március 4-én este átadták a Liszt Ferenc Repülőtér legújabb hangárát - írja a Magyar Építők. A repülőgépek szerelésére használt hangár az Aeroplex Kft. repülőgép-karbantartó cég beruházásában jött létre, állami támogatással.
A kialakult háborús helyzetre tekintettel a szokásosnál nagyobb aktualitása van az adományozásnak. A társaságoknál azonban érdemes átgondolni azok adójogi következményeit is, ugyanis a hétköznapi értelemben vett adományozás és az adójogi értelemben vett adományozás nem teljes mértékben fedi egymást, így eltérő adójogi következményekhez vezethet.
A menekültek ellátásába egyre több település kapcsolódik be, és egyre több külföldi civil is feltűnik a segítőpontoknál – adományt hoznak, más országba igyekvő menekültekkel térnek haza.
Március 31-éig kell megújítani a szociális helyzet, illetve az egészségi állapot alapján a védendő fogyasztói státuszt a villamosenergia- és a földgázelosztóknál, valamint a víziközmű-szolgáltatóknál – hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Robbanó rakéták menekülők ezrei mellett. Titkosszolgálati információk és rosszul értelmezett propaganda. Az orosz–ukrán háború újfent feltette a kérdést a média és az álhírek szerepéről a nemzetközi kapcsolatokban.
Magyarként gyerekkorunktól kezdve sok mindent megtanultunk hazánkról, annak kultúrájáról és érdekességeiről, de elképzelhető, hogy van, ami kimaradt. Ezekből az érdekességekből mutatunk most hármat, amivel innentől dicsekedhetsz, hogy te ezt is tudod!
Tizenhárom, a kultúra területén tevékenykedő hazai nonprofit és szakmai-érdekvédelmi szervezet, intézmény kereste közös megbeszélésen azokat a lehetőségeket, amelyekkel akár rövid, akár hosszú távon a leghatékonyabban segíthetik az Ukrajnában dúló háború elszenvedőit. A megfogalmazottak szerint a kulturális szféra segítségére a háború lezárása után
Az orosz állam, állampolgárok és vállalatok a barátságtalan országok listáján szereplő külföldi hitelezőkkel szemben rubelben rendezhetik devizatartozásukat.
Sajtótájékoztatón árulja el a Haas csapatától történt menesztésének hátterét Nikita Mazepin. Az orosz versenyző már a hétvégén jelezte, lesz mondanivalója a történtekkel kapcsolatban.
A Royal Caribbean hatalmas hajója pénteken indult el első hétnapos útjára a floridai Fort Lauderdale-ből a Karib-tenger felé – írja a News.com.au, Ausztrália egyik hírportálja.
Az Orosz Nagydíj törlésével felszabaduló helyre számos helyszín pályázik, ám a korábban kedvelt sepangi pálya előzetesen nem volt az esélyesek között, mégis a maláj pálya sejtelmes dolgot posztolt a közösségi médiába. Sokan pedig egyből felkapták azt a posztot és szinte biztosra vették, hogy 2017 után visszatér a Maláj Nagydíj. Most azonban a pault
Az adatRadar gyűjtése szerint a 2019-es önkormányzati választások után bukott minisztereket, államtitkárokat, polgármestereket és képviselőket „rehabilitáltak” tanácsadóként. A baloldali vezetésű kerületek, települések életére így azok lehetnek döntő befolyással, akik egyszer már tönkretették az országot.
Szerdán, március 9-én 16 óráig kérhetik még a felvételüket a választói névjegyzékbe azok a külhoni magyar állampolgárok, akik részt szeretnének venni az áprilisi magyarországi parlamenti választásokon - figyelmeztettek hétfői kolozsvári sajtótájékoztatójukon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetői.