A Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint idén a Red Bull és a Mercedes mellett a Ferrari is az élmezőnyben harcolhat. A szakember szerint egyelőre nehéz pontos képet kapni, ám leszögezte, még ők sem mutatták meg, mire képesek.
A magyar vállalkozások, közigazgatási szervezetek előtt is megnyíltak a Digitális Európa Programhoz kapcsolódó újabb közvetlen uniós pályázatok. A kiírások a gazdasági és társadalmi szempontokból is kiemelkedően fontos digitális kapacitások megerősítését célozzák, többek között a nagy teljesítményű számítástechnika és a mesterséges intelligencia te
Az Európai Bizottság március 7-i döntésével a Homokháti őszibarack pálinka elnevezés uniós oltalomban részesült, az Agrárminisztérium Földrajzi árujelzők programjának eredményeként így 79-re emelkedett az uniós oltalom alatt álló földrajzi árujelzők száma: 28 élelmiszer, 38 bor és 13 pálinka elnevezése védett az EU területén - közölte az agrártárca
Nick Tandy annak idején még 2017-ben versenyzett utoljára a WEC-ben. Akkor a Porschéval együtt ő is kiszállt, most a Corvette kedvéért tért vissza. A Porsche jelenleg az IMSA új csúcskategóriájába, az LMDh-ba épít új autót. Korábban 2017-ig a WEC LMP1-es kategóriájában versenyzett, ahol Nick Tandy is a csapatot erősítette. A Porsche tervei között i
Egy hónappal az országgyűlési választások előtt mélypontra került a baloldal kormányfőjelöltjének népszerűsége, a megkérdezettek 68 százaléka kedvezőtlen véleménnyel van Márki-Zay Péterről - derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb felmérésének összefoglalójából, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
Néhány hónappal ezelőtt bombaként robbant a hír, hogy Meggyes Dávid 4 és fél után egyik napról a másikra elhagyta feleségét, Horváth Grétát és már egy másik nő mellett találta meg a boldogságot. Nem kellett sokat várni arra sem, hogy kiderüljön ki rabolta el Dávid szívét: a titokzatos hölgy nem más, mint Dancing with the Stars táncosa, Stana Alexan
Valóságos lakosságcserét szenved el Kárpátalja az ukrajnai háború kirobbanása óta. Nagyon sok magyar hagyta el otthonát, és jött át Magyarországra, de a helyükre rengeteg menekült érkezett Kelet-Ukrajnából. A Te is segíthetsz! Támogató Alapítvány a háború kitörése óta fokozta jelenlétét Kárpátalján, ahol egyre nagyobb szükség van az adományokra és
Egy sérültet láttak el az út szélén a mentősök Ózdon, amikor egy autó vezetője elütötte a mentőszolgálat munkatársát, és az esetnél intézkedő rendőrt. Mindketten megsérültek.
A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy a 8. héten tovább fokozódott az influenzaaktivitás - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében.
A pandémia miatt elterjedt otthoni munkavégzés tízből kilenc amerikai cégnél negatív hatással volt a csalásmegelőzési intézkedések hatékonyságára, a megfelelőségi kockázatok kezelésére, vagy a kiberbiztonságra – így összegezhetők a 2022-es KPMG Fraud Outlook megállapításai. Noha a kutatás az amerikai kontinenst célozta, a következtetések globális s
"A szembogara rebben, pislog de nem mozdul. Akkor értem meg, hogy mi történik. Sokkos állapotban vannak. Nézem a többi gyereket, mint kicsi zombik ahová ültették őket ott várnak." Kecskeméti Zsuzsa önkéntesként segít az ukrán háborúból menekülteknek. Ő így látja őket.
A Magyar Birkózószövetség elnöksége elfogadta a március 28-án kezdődő budapesti Európa-bajnokságon részt vevő válogatott összetételére vonatkozó szakmai bizottsági javaslatot. Ennek alapján mondhatjuk, hogy a jövő válogatottjának szurkolhatunk a BOK-csarnokban.
A bankszektor 2021-ben 820 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért, több mint kétszeresét az előző évi 385 milliárd forintnak és 126 milliárd forinttal meghaladta a 2019-es összeget is – jelentette az MNB
Egyetlen határozattal jelent meg a Magyar Közlöny 43. száma, az is szerepel benne, hogy az ország mely részeire települhetnek be NATO fegyveres erői. Magyarországról csak védőeszközök és segélyszállítmányok mehetnek Ukrajnába.
Tekintettel Moszkva felelőtlenségére az ukrajnai polgári lakossággal szemben, az unió további szankciókon dolgozik – jelentette be Ursula von der Leyen.
Nem csak a vásárlók, de az autós magazinok újságírói is szeretik. A teljes anyag Német összehasonlító teszten diadalmaskodott a Hyundai villanyautója címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Tekintettel az ukrajnai helyzet alakulására és "Moszkva felelőtlenségére az ukrajnai polgári lakossággal szemben", az Európai Unió további szankciókon dolgozik - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn délelőtt Brüsszelben, Mario Draghi olasz miniszterelnökkel folytatott tanácskozása előtt tartott sajtótájékoztatójuko
A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy a 8. héten tovább fokozódott az influenzaaktivitás - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében.
Bege Margit március 6-án lett volna 96 éves, azonban élete tragikusan korán, mindössze 41 évesen ért vége: a színésznőre fényes jövő várt, azonban gyógyíthatatlan betegségével nem sikerült felvennie a harcot.
Az Országos Betétbiztosítási Alap március 3-án megkezdte és tíz munkanapon belül kifizeti a kártalanítást a Sberbanknál betéttel rendelkezőknek, személyenként legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő (38 millió forint) összegig - tájékoztatta az OBA hétfőn az MTI-t.
Az OTP Bank ötödik alkalommal indítja el nemzetközi startup együttműködési programját, az OTP Startup Booster Programot. A pénzintézet különböző területeit bevonva üzleti fókuszú együttműködést, pilot projekteket tervez megvalósítani a sikeres pályázókkal.