2022. március 5. szombat

márc. 5
10:42
Kezdődik A Dal 2022 újabb internetes kihívása (hirado.hu)
Az Egyetlen szó dalkihívás sikere után ismét vidám versenyre hívta A Dal 2022 nézőit Nagy Bogi énekesnő.
márc. 5
10:42
A napok óta lőtt ukrán kisvárosban nem tudták összeszedni az utcáról a halottakat, az épületek 90 százaléka leomlott vagy megsérült (444.hu)
Az oroszok öt órát adnak szombaton, hogy a napok óta ostrom alatt tartott két városból elmenekülhessek az emberek.
márc. 5
10:42
Megjelent a rendelet a járványügyi intézkedések eltörléséről: itt vannak a pontos részletek (Pénzcentrum)
A maszkviselési kötelezettség hétfőtől megszűnik a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken, valamint a vendéglátó egységek dolgozóinak sem kell maszkot viselniük munkájuk során.
márc. 5
10:42
Hivatalos: azonnali hatállyal megvált Mazepintől és főszponzorától a Haas (m4sport.hu)
A Haas F1-es csapata szombaton megerősítette, nem működik együtt tovább eddigi névadó szponzorával, az orosz Uralkalival, és az általa támogatott versenyzőjétől, Nyikita Mazepintől is megválik.
márc. 5
10:42
Nemzetközi egyezményeket sért a zaporizzsjai atomerőmű megtámadása (vg.hu)
A blokkok körüli sugárzási helyzet normális, a technológiai rendszerben sérülés nem történt.
márc. 5
10:45
Vizsgálat jöhet az MTI kézivezérlése ügyében (Menedzsment Fórum)
A közszolgálati kuratórium ellenzéki tagjai mindenesetre ezt szeretnék. Fogadni azért nem érdemes arra, hogy lesz is vizsgálat az ügyben, hogy a kormány beavatkozik a hírügynökség munkájába.
márc. 5
10:45
Publicus: Orbánék Putyin érdekeit szolgálják a magyarok kétharmada szerint (SzMo)
53 százalék gondolja úgy, hogy a magyar kormány Oroszország érdekeit szolgálja elsősorban. Egy évvel korábban még csak a válaszadók negyede gondolta így. Még a háború kirobbanása előtt készítették a felmérést.
márc. 5
10:45
Orosz-ukrán háború: Jónak lenni jó! - Már több mint 400 millió forint gyűlt össze (Life)
Már több mint 400 millió forint gyűlt össze a1357-es nemzeti adományvonalra és annak számlaszámára - hangzott el a közmédia Jónak lenni jó! Magyarország összefog című tematikus műsorában.
márc. 5
10:45
Renée Zellweger végre előbújt a rejtekhelyéről - Így néz ki most a Bridget Jones filmek sztárja! (Promotions)
Renée Zellweger az utóbbi időben eltűnt egy kicsit, de most előbújt egy díszbemutató kedvéért.
márc. 5
10:45
Breonna Taylor halála: az utolsó rendőrt is felmentették (Magyar Nemzet)
A haláleset George Floyd ügye miatt került a közérdeklődés homlokterébe.
márc. 5
10:47
Halálra gázoltak egy gyalogost Jász-Nagykunban (Life)
Elgázolt egy gyalogost egy Törökszentmiklós irányából Szolnok felé tartó személygépkocsi csütörtök este Szajolnál a 4-es számú főúton, a férfi a helyszínen meghalt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
márc. 5
10:47
A baloldal a háború költségét is a magyar emberekkel fizettetné meg (Magyar Nemzet)
A baloldal a háború költségét is a magyar emberekkel fizettetné meg – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.
márc. 5
10:51
Kocsis Korinna felhagyott a porszívózással (Blikk)
Kocsis Korinna decemberben jelentette be, hogy várandós, mostanra pedig belépett a harmadik trimeszterbe, így nagy pocakkal minden segítségnek örül a ház körül, például egy robotporszívónak is.
márc. 5
10:51
Egyre többen akarják biztonságban tudni értékeiket, például Erdei Zsolt is (Metropol)
Furcsa hozadéka is van a szomszédban dúló háborúnak: egyre többen gondolják, jobb, ha biztonságba menekítik értékeiket.
márc. 5
10:51
Ukrajnának abszolút van esélye megnyerni a háborút az amerikai külügyminiszter szerint (SzMo)
Antony Blinken úgy véli, egyáltalán nem vehető készpénznek az ukránok veresége, hiszen már most sem úgy alakul a háború, ahogy azt Putyin eltervezhette.
márc. 5
10:51
Nagyszabású útfejlesztési támogatásról döntött a kormány (Magyar Nemzet)
A 140 milliárd forintnyi forrásból összesen 220 összekötő és bekötőút újulhat meg vidéken – jelentette be Varga Mihály.
márc. 5
10:54
Te tudod, hogy mi az üvegház-szimulátor? (Agroinform)
Az üvegház-szimulátor segítségével egyszerre több üvegház belső berendezéseinek a működését lehet variálni.
márc. 5
10:54
Budapesti ukrán nagykövet: a Fradinak becsületbeli ügy lenne kirúgni az orosz edzőjét (ATV)
Ljubov Nepop a Népszava interjújában arról beszélt, elérkezett az idő a világ „deputyinizálására”. Az ukrán nagykövet szerint a Fradinak becsületbeli ügy kellene legyen, hogy meneszti a szezon elején kinevezett orosz vezetőedzőjét.
márc. 5
10:54
Lebuktak a bűvészek: íme a titok a legnépszerűbb mutatványok mögött (Femcafe)
Bár legbelül tudjuk, hogy szemfényvesztés, azért mindannyian imádjuk kicsit a bűvésztrükköket. Kíváncsi vagy, mi zajlik le valójában egy-egy ügyes mutatvány során? Íme, a titok a legnépszerűbb trükkök mögött.
márc. 5
10:54
Elon Musk nem hajlandó betiltatni orosz hírforrásokat - ragaszkodik a szólásszabadsághoz (vg.hu)
.
márc. 5
10:56
Bazsalikom átteleltetés, kártevők és betegségek - a negyedik záróepizód (Agroinform)
Aki azt hitte, hogy már mindent elmondtunk, amit a bazsalikom neveléséről és felhasználásáról csak lehetett az nem számolt a teleltetéssel, a lehetséges problémákkal és a betegségekkel. De ez nem baj, mert mi máris mondjuk, mire kell figyelni és mit tegyünk, ha beüt a baj.
márc. 5
10:56
Ukránok tízezrei tértek haza harcolni (vg.hu)
Tizenkét harci alakulatnyi emberrel erősödött az ukrán hadsereg.
márc. 5
10:57
Tarol a női erő a Dal 2022 élő showjában (BorsOnline)
Már csak öt hely kiadó a Dal 2022 végső fináléjában, melyet a jövő szombaton sugároz a Duna csatorna. Az eddigiekhez képest is döntő többségeben női versenyzőkkel találkozhatnak majd a nézők a műsorban. Ennek kapcsán járt utána a Bors, hogy a női karizma milyen jelentőséggel bír egy ilyen kiélezett versenyszituációban.
márc. 5
11:00
Kövesse nálunk Orbán Viktor beszédét (hirado.hu)
A miniszterelnök a gazdakongresszuson mond beszédet.
márc. 5
11:00
Publicus Intézet: A megkérdezettek kétharmada szerint Orbán Putyin érdekeit szolgálva bomlasztotta az európai egységet (444.hu)
2000 fős reprezentatív közvélemény-kutatást készítettek még a háború kitörése előtt, februárban.
márc. 5
11:00
Orbán Viktor: Az a legfontosabb, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból (Ripost)
Fel kell mérni azt is, a háborúnak milyen hatása lesz Magyarországra.
márc. 5
11:00
Török milliárdos veheti meg Abramovicstól a Chelsea-t (vg.hu)
Muhsin Bayrak török milliárdos bejelentette, hogy meg akarja vásárolni Roman Abramovicstól a Chelsea-t, de szó sincs arról, hogy egyedüli érdeklődője lenne a londoni sztárklubnak. Bayrak legnagyobb ellenfele egy veterán svájci üzletember, Hansjörg Wyss lehet, aki az akvizíció érdekében a Los Angeles Dodgers résztulajdonosával fogna össze.
márc. 5
11:03
Elkészült a Petőfi család síremléke (Demokrata)
Egy csodás álom vált ezzel valóra... – írta közösségi oldalán Rákay Philip, a síremlék renoválásának finanszírozója.
márc. 5
11:03
Kivonul a BBC Oroszországból (Nyugati Fény)
Börtönnel fenyegetik a független újságírókat Oroszországban.
márc. 5
11:03
A City játékosát megtörte a háború, folyamatosan csak sír (Magyar Nemzet)
Olekszandr Zincsenko, az angol élvonalban szereplő Manchester City ukrán futballistája a BBC-nek adott terjedelmes interjút, amelynek központi témája a hazájában dúló háború volt. A 25 éves hátvéd elárulta, nem tud uralkodni az érzelmein.
márc. 5
11:03
Fél Petro lett a venezuelai minimálbér – nevetséges, de valóban igaz (BitcoinBázis)
Fél Petro a minimálbér Venezuelában, ezen most sírnunk vagy nevetnünk kellene? A dél-amerikai ország elnöke bejelentette, hogy nőni fog a
márc. 5
11:06
Varga Mihály: 140 milliárdos útfejlesztés várható (hirado.hu)
A forrásból 220 összekötő és bekötő út újulhat meg vidéken.
márc. 5
11:06
Hollik: "a baloldal a háború költségét is a magyar emberekkel fizettetné meg" (ATV)
A baloldal a háború költségét is a magyar emberekkel fizettetné meg - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.
márc. 5
11:06
Megszólat Orbán Viktor: "A háborúnak ott is jelentkezhetnek következményei, ahol nem számítunk rá" (Pénzcentrum)
Orbán Viktor is megszólalt az Agrárkamara évadnyitóján, elmondta hogy a bevezetett Oroszország elleni szankciók nekünk is fájni fognak, és ennek a háborúnak ott is jelentkezhetnek következményei, ahol nem is számítunk rá.
márc. 5
11:08
Átadták Kaposvár első elektromos autóbuszait (hirado.hu)
Átadták a somogyi megyeszékhely tömegközlekedését biztosító Kaposvári Közlekedési Zrt. első két elektromos autóbuszát szombaton.
márc. 5
11:09
Váratlan üzenet a világ leggazdagabb emberétől, Elon Musktól (Blikk)
Elítéli Vlagyimir Putyin agresszióját és feltétel nélkül támogatja Ukrajnát, de nem hajlandó blokkolni Starlink műholdjaival az orosz médiát, ha csak nem fegyverrel kényszerítik erre - üzente a világnak a Tesla-vezér Elon Musk, aki más megdöbbentő kijelentést is tett: szerinte ez a cégét is megtépázhatja, de sürgősen növelni kellene az olaj- és gáz
márc. 5
11:09
Varga Mihály: 140 milliárdos útfejlesztés várható (Demokrata)
A forrásból 220 összekötő és bekötő út újulhat meg vidéken.
márc. 5
11:09
Az ukrán nagykövet már azt követeli, hogy a Fradi rúgja ki Csercseszovot (Mandiner)
Ne hívjanak meg orosz művészeket, a Nemzetközi Beruházási Bank, Paks 2, a gázügy, a rezsicsökkentés vagy orosz vakcina nem igazolhatja ártatlan gyermekek szégyenletes halálát – állítja Ljubov Nepop.
márc. 5
11:12
Publicus: A megkérdezettek kétharmada szerint az Orbán-kormány Putyin érdekeit szolgálja (ATV)
A Publicus Intézet felmérése az orosz-ukrán háború kitörését megelőzően, február 3-14. között készült.
márc. 5
11:12
Lemezbemutató koncertet ad az idén húszéves Szent Efrém Férfikar (hirado.hu)
A kórus gyakori fellépője Európa legfontosabb zenei központjainak és fesztiváljainak és rendszeres résztvevője a legnagyobb hazai fesztiváloknak is.
márc. 5
11:12
Szívrohamot kapott a legendás sportoló: barátai 20 percig küzdöttek az életéért (Ripost)
Nyaralás közben kapott szívrohamot a legendás sportoló.
márc. 5
11:12
Könyvmolyok, figyelem! Indul a Mutasd a könyvespolcod! második évada (Femcafe)
2022. március 6-án indul a második évad! Az első részben Lakatos Márk stylist-műsorvezető mutatja be nem mindennapi könyvespolcát. mostantól 8 héten keresztül az irodalom, a gasztronómia, a divat és a média világának jeles képviselőit ismerhetjük meg a könyvespolcuk tükrében
márc. 5
11:12
Elon Musk nem hajlandó betiltatni orosz hírforrásokat – ragaszkodik a szólásszabadsághoz (vg.hu)
Nem fogjuk megtenni, hacsak nem fegyverrel fenyegetnek – mondta.
márc. 5
11:14
Szakértői tippek: így védd ki az albérletpiac rejtett veszélyeit (Femcafe)
Ha azt halljuk, hogy albérlet, azonnal bevillan mindenkinek, hogy mennyi veszély leselkedik a bérbeadókra, pedig a bérlőknek sincs könnyű dolguk. Hogy megkönnyítsük mindkét fél helyzetét, hoztunk néhány hasznos tippet és tanácsot, mire is érdemes figyelni.
márc. 5
11:15
Ukrán nagykövet: itt lenne az ideje, hogy a Fradi is kirúgja az orosz edzőjét (SzMo)
Ljubov Nepop, magyarországi ukrán nagykövet több dolgot is megköszönt a magyaroknak.
márc. 5
11:15
Szorongásos problémáiról mesélt Tóth Vera: "Megijedtem, hogy valami súlyos bajom van" (Life)
Őszintén, tabuk nélkül mesélt szorongásos problémáiról Tóth Vera a Ridikül legutóbbi adásában. Az Artisjus-díjas énekesnő azért beszél nyíltan lelki kríziseiről, mert segíteni szeretne sorstársainak, hogy érezzék, nincsenek egyedül.
márc. 5
11:15
Maliban terroristák támadtak egy katonai támaszpontra, sokan meghaltak (Demokrata)
Fegyveresek támadtak egy mali katonai támaszpontra, legalább 27 katona meghalt, 33-an megsebesültek.
márc. 5
11:15
Egyterű benzinmotorral – Volkswagen Caddy 1.5 Tsi Maxi Ht Life Dsg teszt (Autószektor)
Még ősszel járt nálunk a VW Caddy új kivitelének benzinmotoros, automataváltós verziója. A hétüléses egyterű nem tudja meghazudtolni teherautós gyökereit, de elég szépen hozza a kötelezőt. Az új kasztni A Caddy modell – ha nem vesszük olyan szigorúan – 1996-ban debütált a Polo dobozos változataként. Ez hivatalosan már a 2. generáció volt a Golf-bó
márc. 5
11:17
"Soha nem léptük át ezt a határt" - hiába szerették egymást, soha nem teljesedett be a színészek kapcsolata (Life)
Gyakran előfordul, hogy a filmek nemcsak sikereket hoznak a benne szereplő színészeknek, de szerelmet is. A szereplőknek sokszor támadnak gyengéd érzelmeik a társuk iránt, ami nem meglepő, hiszen a forgatás hónapjaiban - vagy ha sorozatról beszélünk- , éveiben rengeteg időt töltenek együtt. Nem egy olyan kapcsolatot láttunk már, ami a közös munkána
márc. 5
11:18
IM/Miniszterelnökség: Magyarország elkötelezett, hogy minél több fiatal részesüljön az ifjúsági év lehetőségeiből (hirado.hu)
A tematikus év kiváló lehetőség a magyar fiataloknak kapcsolatok, együttműködések építésére európai kortársaikkal.

Keresés