Janukovics visszatérésére kevés esély van, akárcsak egy kollaboráns kormány Kijevbe ültetésére is. Putyin lehet, hogy elszámolta magát, de győzni akar, miközben politikailag már biztosan vesztett. Mi vár Ukrajnára?
A Fejér megyei Bakonykútiban élő Pózer István több évig dolgozott séfként Nyugat-Európában. Az ott szerzett tapasztalatait olyan minőségi konyhai alapanyagok előállításában kamatoztatja, amelyek a legjobb éttermek körében is keresettek.
Már a bizonytalan háborús helyzet előtt is folyamatos emelkedés volt megfigyelhető a lakáshitelek kamataiban. Jelen helyzetben minden nagyon gyorsan, akár percről percre is változhat, így a Bankmonitor szakértői megvizsgálták, hogy milyen mértékben változtak idén az ingatlanhitelek költségei, és arra is kíváncsiak voltak, mennyire gyűrűzött már be
A társadalombiztosítás egyik jelentős ellátása, amely a születésünktől a halálunkig elkísér, az egészségügyi szolgáltatás. Egészségügyi szolgáltatás keretében tb támogatottan kaphatunk többek között orvosi-, ápolási ellátást, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt. Ugyanakkor leélhetünk egy életet úgy, hogy baleseti egészségügyi szolgáltatást nem ves
Már-már földöntúli látvány, ahogy a tavaszi nap reggeli súrlófénye bevonja a szobrászművészeti alkotásokat, amelyek hosszú árnyékokat vetnek a földre. A Fiumei úti sírkert minden évszakban más arcát mutatja. Nem csupán temető, hanem egy ötvenhat hektáron elterülő csodálatos szoborpark is, ahol százhetven év magyar történelmének számos kiemelkedő sz
A WRC idei szezonjában megjelentek a hibrid Rally1-es autók, melyek elektromos hajtáslánccal is rendelkeznek, ami miatt különösen vigyázniuk kell a nézőknek, hogy egy bajba jutott autót mikor érintenek meg. Az FIA külön oktató programot mutatott be az új Rally1-es autók biztonságos megérintése céljából, mely a Monte-Carlo Rallyn és a Svéd Rallyn i
Tűz ütött ki péntek hajnalban az Ukrajna délkeleti részén fekvő Zaporizzsjai területen található atomerőműnél az orosz csapatok támadását követően – közölte a létesítménynek otthont adó Enerhodar polgármestere.
Az ukrán katasztrófavédelem jelentette, hogy helyi idő szerint „6:20-kor eloltották a tüzet az energodari Zaporizzsja Atomerőmű oktatási épületében. Nincsenek áldozatok.”
Csapataik be is törtek a zaporizzsjai atomerőmű területére, ahol egy melléképületben tűz is kiütött. Eleinte még a tűzoltókat se akarták beengedni az oroszok, de végül hajnalban sikerült megfékezni a tüzet, egyelőre nem lett nukleáris katasztrófa.
A Meduza orosz híroldal jelezte, hogy országos problémák akadtak a wehelyének elérésével, többen pedig arról számoltak be, hogy csak nehezen, vagy egyáltalán nem férnek hozzá a Facebookhoz, Twitterhez, BBC-hez.
„Bent rekedtünk a pokolban!” – kétségbeesetten, a családját féltve kér, sőt könyörög segítségért egy magyar férfi, aki feleségével és két gyermekével együtt nem tudott elmenekülni Ukrajnából, az oroszok indította háborúban ragadt, a legnagyobb harcok közvetlen közelében. A Donyec-medencében levő család egy pincében bújt el, áram nincs, az élelmisze
Glutén, lektin, kazein – ellenségekkel küzdesz. Puffad a hasad, egyéb emésztőrendszeri nyűgeid vannak, nem megy a fogyás. Ez lesz a téma ebben az élő adásban.
Téma az öltözőben az orosz–ukrán háború, amely miatt felmondási hullám kezdődött az orosz labdarúgó-bajnokságban. Kecskés Ákos a Nyizsnyij Novgorod csapatával Moszkvában készül, ahol tüntetések zajlanak, az orosz légi forgalom korlátozása pedig nemcsak a Premjer-liga lebonyolítását veszélyezteti, hanem a védő hazatérését is a magyar válogatott márc
Egyre gyakrabban hallunk erről a töltési megoldásról. A teljes anyag Ezeket az elektromos taxikat már nem kell hálózatra dugni címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Az ukrán vészhelyzeti hatóságok Facebokon azt közölték, hogy sikerült eloltani az Ukrajna délkeleti részén fekvő zaporizzsjai területen található atomerőműnél péntek hajnalban keletkezett tüzet.
Az éjszaka folyamán tűz volt a zaporizzsjai atomerőműben. Zelenszkij ukrán elnök egy csernobilinál is nagyobb katasztrófára figyelmeztette Európát, de úgy tűnik, a lángokat sikerült megfékezni. A Facebook, a Twitter, a BBC elérhetetlen Oroszországban. Élő tudósításunk.
Ez mindenütt felháborítja a lakosokat – mondták az Egységben Magyarországért politikusai: Jézsó Gábor, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületének MSZP-s képviselőjelöltje és Sebián-Petrovszki László, a DK pártigazgatója csütörtökön az ATV Start című műsorában.
A Hold a rámenős Kos jegyében halad: kemény, független és harcra kész világodban kevés hely marad az érzelgősségnek. Megvetsz mindennemű gyengeséget, és mivel a kompromisszum fogalma ismeretlen számodra, érzelmi és családi kapcsolataiddal is nehezen birkózol meg.
A friss Dakar Rally győztes páros, a TOYOTA GAZOO Racing színeiben induló Nasser Al-Attiyah és navigátora, Mathieu Baumel új kihívással néz szembe: az ötfordulós, 2022-es Tereprally Világbajnokság második fordulója következik, az Abu Dhabi Desert Challenge. Az ötnapos versenyen a 2022 januárjában, Szaúd-Arábiában tartott nyitóforduló óta most elősz
Jelentős brit érdekeltségekkel bíró orosz oligarchák ellen hozott teljes vagyonbefagyasztással és utazási tilalommal járó szankciókat csütörtökön a brit kormány.
Tűz ütött ki péntek hajnalban az Ukrajna délkeleti részén fekvő Zaporizzsjai területen található atomerőműnél az orosz csapatok támadását követően - közölte a létesítménynek otthont adó Enerhodar polgármestere. Az ukrán illetékesek nem mértek a szokásosnál magasabb sugárzást a környéken.
A tengerparti hangulatot idéző hangok egyike a kabócák összetéveszthetetlen zümmögése, amit a hazai domb- és hegyvidéki tájakon néha hallhatunk a melegebb nyári napokon. Az év rovarának megválasztott óriás énekeskabóca küllemével és zenéjével egyaránt kiérdemli a figyelemreméltó jelzőt. Dr. Mezőfi László, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Nö
A világ legjelentősebb számítógépes sportjátékait gyártó Electronic Arts (EA) úgy döntött, hogy alkalmazásairól eltávolítja az orosz és fehérorosz csapatokat a labdarúgó (FIFA) és jégkorongos (NHL) 2022-es platformjairól az ukrajnai háború miatt. Az EA Sports közölte, hogy szolidaritást vállal az ukrán néppel, a békére és Ukrajna inváziójának befej
A „Randstad Hr Trends Survey 2022” riportja szerint a hazai cégek jelentős hányada részben vagy teljesen felépült a pandémia okozta válságból. Ennek következtében a döntően közép- és nagyvállalatoknál dolgozó, megkérdezett hazai szakemberek optimisták cégük idei üzleti teljesítményével kapcsolatban, 61%-uk számít az értékesítési volumen növekedésér
Mariupol és Harkiv elfoglalása szimbolikus és stratégiai jelentőségű az orosz csapatoknak, lévén ez biztosíthatja számukra a Donyec-medencét és a további előnyomulást. Kijev lebombázása erkölcsi veszteséget jelentene Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, ezért az oroszok kulcspontok elfoglalásával kezdhetik meg a főváros bevételét.
Ukrajnában háború van, Oroszország korábban soha nem látott szankciókat kapott, az OTP-nek pedig mind a két országban van bankja. Ez mozgat most mindent, vélhetően ez köti le a menedzsment energiáinak nagy részét, és ez rángatja az OTP árfolyamát is. Kijött a bank legfrissebb gyorsjelentése, amiből pontosabb képet kaphatunk arról, mit veszíthet, me
Országszerte újabb közel 90 fejlesztés valósulhat meg a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. nemrég zárult strandfejlesztési pályázatának köszönhetően; 40 beruházás finanszírozásáról már döntés is született. A strandfejlesztési program újabb ütemében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a kormány támogatásával hárommilliárd fori
Közzétették, hogy a Sberbank hiteleseinek melyik bankszámlára kell utalniuk a törlesztést. A végelszámoló és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is részletes, a felmerülő kérdésekre mindenben kiterjedő tájékoztatással igyekszik segíteni az ügyfeleket. Kiderült például az is, mire számíthatnak a banki széffel rendelkezők.