2022. március 4. péntek

márc. 4
20:00
Van autója? Fontos levele jön a NAV-tól! (ATV)
Február közepe óta érkeznek az autósok elektronikus tárhelyére a gépjárműadóval kapcsolatos értesítések, határozatok a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV); aki nem nyitja meg időben a dokumentumot, nem tudja meg, mennyit kell fizetnie március 15-ig - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az adóhatóság.
márc. 4
20:03
Kulcskérdés a családi gazdaságok támogatása (Magyar Mezőgazdaság)
Ezt emelte ki Nagy István agrárminiszter, aki a dunaharaszti Paraszt Sajt Farmra tett látogatást Janusz Wojciechowskival, az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosával ma.
márc. 4
20:09
Williams: Albon felülmúlta a várakozásokat (Racing)
A Williams csapata eddig nagyon elégedett az újonnan igazolt pilótájuk, Alexander Albon munkájával. A csapatfőnök Jost Capito elmondta, a brit-thai felülmúlta minden várakozásukat. Albon 2019-ben debütált a Forma-1-ben a Toro Rossónál, majd fél szezon után már a Red Bullnál találta magát a gyengélkedő Pierre Gasly helyén. Azonban ő sem tudott elég
márc. 4
20:12
Orbán Viktor: a baloldal a háború oldalán áll - akkor is, ha ezt nem tudja (ATV)
„Mert amit ők mondanak, és amit ők akarnak, az belevisz bennünket a háborúba” – indokolta meg posztjában a miniszterelnök.
márc. 4
20:21
Tovább bővül a tűzgyújtási tilalom alá vont terület (Adózóna)
A hűvös, csapadékszegény időjárás miatt 2022. március 5-étől újabb öt megyére (Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Somogy és Szolnok) terjeszti ki a hatóság a tűzgyújtási tilalmat. A korábban elrendelt korlátozás változatlanul érvényben marad hazánk hat megyéjében.
márc. 4
20:21
Mindenkit meglepett, hogy melyik két pálya érkezik az iRacingbe (Racing)
Greg Hill, az iRacing vezető alelnöke és vezető producere érdekes információkat tett közzé a Twitteren a népszerű online versenyszimulátor közelgő tartalmairól.
márc. 4
20:27
EMMI: 14 ukrajnai menekült, köztük 9 gyerek van kórházban Magyarországon (SzMo)
A menekülthullám elindulása óta csaknem 100 háborús menekült igényelt kórházi, többségében rövidebb ambuláns ellátást.
márc. 4
20:30
Jelentősen rontott a járvány a nők helyzetén Európában: a java még hátra van? (Pénzcentrum)
Az Európai Unióban a nők 77 százaléka szerint országukban a járvány miatt több fizikai és érzelmi bántalmazás éri a nőket. A legtöbben Görögországban (93 százalék), a legkevesebben pedig Magyarországon (47 százalék) érzik így. A megkérdezett nők 38 százaléka szerint a pandémia kedvezőtlenül befolyásolta jövedelmüket, 44 százaléka szerint a munka és
márc. 4
20:30
Az orosz médiafelügyelet elrendelte a Facebook blokkolását (ATV)
Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) elrendelte pénteken a Facebook közösségi média oroszországi működésének blokkolását, mert szerinte az hátrányosan megkülönbözteti az orosz médiumokat.
márc. 4
20:30
Egy új kutatás szerint sokkal könnyebb védekezni a demencia ellen, mint eddig hittük (Femcafe)
Egyszerűen csak ügyelnünk kell rá, hogy ne legyen magányos az életünk - állítják a tudósok.
márc. 4
20:36
Szijjártó: Magyarország el tud látni mindenkit (ATV)
Magyarország fel van készülve az Ukrajnából menekülők fogadására és befogadására, még az eddigieknél is nagyobb számban tud ellátni mindenkit, és nincs szüksége külső segítségre e tekintetben sem - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek soron kívüli ülését követően pénteken.
márc. 4
20:45
Piacvezető albán távközlési cégben szerzett többségi tulajdont a 4iG (Menedzsment Fórum)
A 4iG Nyrt. az albán hatóságok jóváhagyását követően megszerezte az ALBtelecom részvényeinek 80,27 százalékát.
márc. 4
20:45
A háború miatt elhalasztották a budapesti CPAC konferenciát, amivel a Fidesz szekerét akarták megtolni (SzMo)
Állítólag még Donald Trump is az esemény meghívottjai között volt.
márc. 4
20:51
NATO-főtitkár: nem akarunk háborúzni Oroszországgal (Helló Magyar)
Jens Stoltenberg az eddigieknél is keményebb összecsapásokra, "több halálra, szenvedésre és pusztításra" számít
márc. 4
20:54
Hátrányos helyzetben az Ukrajnából menekülő afrikai diákok: "Amikor megkérdeztük, miért teszik ezt, fegyvert fogtak ránk" (ATV)
Ukrán katonák fegyvert szegezve szállították le a vonatról az országból menekülő Oduola Adebowale nigériai egyetemistát és a társait - ezt maga az orvostanhallgató Adebowale mondta el a Reuters brit hírügynökségnek a nigériai Abujába érkezve pénteken.
márc. 4
21:00
Zöld lámpát kapott a 4iG Albániában: többségi tulajdont szereznek az első számú telekomcégben (Portfolio)
A 4iG az albán hatóságok jóváhagyását követően megszerezte az ALBtelecom részvényeinek 80,27 százalékát. A társaság a nyugat-balkáni ország elsőszámú vezetékes hang-, internet- és tévészolgáltatója, valamint a legnagyobb optikai hálózat tulajdonosa.
márc. 4
21:00
Haditudósító Kijevből: Egyelőre semmi nyoma a humanitárius folyosóknak (ATV)
Jászberényi Sándor élőben jelentkezett be az ukrán fővárosból az ATV Egyenes beszéd című műsorába. Azt mondta: hevesek a harcok, a rakétatámadások száma exponenciálisan növekszik.
márc. 4
21:03
Putyin egykori oligarchája: „Az ő képzeletbeli világában úgy gondolja, mindenki retteg majd tőle ezek után” (SzMo)
Mihail Hodorkovszkij szerint az orosz elnök fél, nem biztos a hatalmában, és nem érzi magát biztonságban, de soha nem adná meg magát.
márc. 4
21:09
Aston Martin: Egy jó autó lesz a kulcs Vettel megtartásához (Racing)
Az Aston Martin újonnan kinevezett csapatfőnöke, Mike Krack szerint a silverstone-i istállónak egy erős autóra lesz szüksége, hogy hosszú távon számíthassanak majd a csapat sztárjára, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelre. A négyszeres világbajnok német pilóta egy nagyon nehéz első szezont zárt az Aston Martinnál. A Zöldek teljesítménye jelen
márc. 4
21:12
Zelenszkij: „Korábban egyetlen nemzet sem lőtt atomerőművekre” (ATV)
Találat érte Ukrajna és egyben Európa legnagyobb atomerőművének egyik épületét Zaporizzsja városában. A létesítmény péntekre orosz ellenőrzés alá került. Zelenszkij ukrán elnök nukleáris terrorizmusnak nevezte az atomerőmű elleni támadást. A Híradónknak nyilatkozó biztonsági szakértő szerint: stratégiailag fontos az erőmű elfoglalása, amivel tovább
márc. 4
21:18
Szülés utáni felépülés (WebBeteg)
A várandósság kilenc hónapja alatt a női szervezet grandiózus változásokon megy keresztül, melyek célja az egészséges utód kihordása, biztonságban tartása.
márc. 4
21:18
Ukrán rendőrök rángatták le a vonatról az országból menekülő diákokat (ATV)
Ukrán katonák fegyvert szegezve szállították le a vonatról az országból menekülő Oduola Adebowale nigériai egyetemistát és a társait - ezt maga az orvostanhallgató Adebowale mondta el a Reuters brit hírügynökségnek a nigériai Abujába érkezve pénteken.
márc. 4
21:18
3 „last minute” tanács az elsőrandis buktatók ellen (Femcafe)
Megvan az az érzés, amikor a terem túlsó végén meglátsz egy extra cuki pasit...? A szíved kalapálni kezd, sőt egyenesen a torkodban dobog... És elönt egy ismeretlen, furcsa érzés, amikor rád mosolyog és te visszamosolyogsz.
márc. 4
21:27
Ma lenne 86 éves Jim Clark, az első Forma-1-es, aki Indy 500-at nyert (Racing)
1936-ban ezen a napon született Jim Clark, az egyetemes autósport egyik legnagyobb alakjának tartott skót versenyző. Clark Indianapolisban is a csúcsra ért. Az 1936-ban ezen a napon született Jim Clark a hatvanas évek Forma-1-ének vitathatatlanul legnagyobb sztárja volt. 1962-ben megnyerte első futamait, 1963-ban és 1965-ben pedig világbajnoki címe
márc. 4
21:30
Eljárt volna az idő az akkumulátorok felett? Mutatjuk, milyen technológia válthatja őket (Pénzcentrum)
Ultrakondenzátorok vagy akkumulátorok? Kell-e választani köztük? A vita erről legalább olyan régi, mint maguk a technológiák, de az kétségtelen, hogy az ultrakondenzátorok és az akkumulátorok az energiatárolás zászlóshajói.
márc. 4
21:30
Márki-Zay: Orbán Viktor a háborút és Putyint támogatja (ATV)
Betonszilárd a biztonságunk, Magyarországot nem érheti baj. Csak akkor lehet baj, ha belesodródunk a háborúba – jelentette ki a miniszterelnök. Közben Márki-Zay Péter az ATV Híradónak azt mondta: Orbán Viktor a háborút és Putyint támogatja. Az ellenzék arra kéri a kormányt, hogy fogadja el a NATO védelmet, és engedélyezze a fegyverszállításokat.
márc. 4
21:30
A tökéletes fogás egy meghitt randira – színesborskéregben sült sertésszűz (Femcafe)
Ezzel a mennyei – és ráadásul egyszerű – fogással tuti leveszed majd a lábáról a kiszemeltedet.
márc. 4
21:36
Árvíz sújtja Ausztráliát, rengetegen kényszerülnek otthonaik elhagyására (Femcafe)
Több mint 150 ezer embert szólítottak fel otthona elhagyására. A hivatalos adatok szerint eddig nyolcvan haltak meg az árvízben, de az áldozatok valós száma ennél jóval nagyobb lehet.
márc. 4
21:39
Háborús a helyzet gabonafronton is, betiltották a gabonaexportunkat (Agrárágazat)
A magyar mezőgazdaság is sérül a háborúban: mától exporttilalom van a magyar gabonára.
márc. 4
21:39
Elszállnak az árak, betiltotta a miniszter a gabonaexportunkat (Mezőhír)
Így hat az ukránok elleni háború a magyar mezőgazdaságra: mától exporttilalom a magyar gabonára.
márc. 4
21:39
IndyCar: Hunter-Reay már csak a számára legjobb feltételek mellett hajlandó nekivágni az Indy 500-nak (Racing)
Jelen pillanatban nem áll túl jól Ryan Hunter-Reay szénája, legalábbis ami a 106. Indianapolis 500-at...
márc. 4
21:42
Róna Péter úgy tudja, nem lesz több tárgyalás az EU-val a magyar helyreállítási alapról (ATV)
Az államfőjelölt szerint Magyarország búcsút inthet az uniós támogatásoknak, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök.
márc. 4
21:42
Ellentmondó vélemények hangzottak el a Biztonsági Tanácsban a zaporizzsjai atomerőműről (ATV)
Egymásnak ellentmondó vélemények és magyarázatok hangzottak el pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsában Ukrajna zaporizzsjai atomerőművénél történtekről.
márc. 4
21:42
IndyCar: Hunter-Reay már csak a számára legjobb feltételek mellett hajlandó nekivágni az Indy 500-nak (USAracing)
Jelen pillanatban nem áll túl jól Ryan Hunter-Reay szénája, legalábbis ami a 106. Indianapolis 500-at...
márc. 4
21:42
Láttad már? A kék lagúna egykori szépségének ritkán látott lánya már kész modell (Joy)
Ti látjátok benne a fiatal Brooke Shields-et?
márc. 4
21:51
Ezrek nem tudnak elmenekülni Zaporizzsjából azért, mert az oroszok folyamatosan bombáznak (SzMo)
Nem nyugszanak a kedélyek a környéken, miután az orosz hadsereg péntek hajnalban elfoglalta a zaporizzsjai atomerőművet.
márc. 4
22:00
A Kreml felháborodott Putyin "merényletének" ötletén (ATV)
Dmitrij Peszkov kifejtette: "természetesen ezekben a napokban nem mindenkinek sikerül megőriznie higgadtságát, sőt, azt mondanám, a józan eszét".
márc. 4
22:06
Haditudósító Kijevből: Egyelőre semmi nyoma a humanitárius folyosóknak (ATV)
Jászberényi Sándor élőben jelentkezett be az ukrán fővárosból az ATV Egyenes beszéd című műsorába. Azt mondta: hevesek a harcok, a rakétatámadások száma exponenciálisan növekszik.
márc. 4
22:08
Hivatalos: Teheránba utazott az ENSZ nukleáris felügyeletének vezetője (ATV)
Teheránba utazott az ENSZ nukleáris felügyeletének vezetője – közölte Twitteren az AFP.
márc. 4
22:15
Putyin impotenciája miatt robbant ki az orosz-ukrán háború a legújabb South Park-epizódban (SzMo)
Különleges módon készül az animációs tévésorozat, így a legaktuálisabb eseményekre is tudnak reagálni.
márc. 4
22:21
Rá sem lehet ismerni a világ egykori legnagyobb repülőjére, úgy szétlőtték az oroszok (SzMo)
Most mutatták meg először, pontosan hogyan is néz ki az An-225 Mrija.
márc. 4
22:24
Hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség (ProfitLine)
Ahogyan azt a kormány már bejelentette, a járvány ötödik hullámának visszahúzódásával kivezetik a még hatályban lévő járványügyi korlátozásokat - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) pénteken az MTI-vel.
márc. 4
22:24
Gyógyszerszedés okozta hasnyálmirigy-gyulladás (WebBeteg)
A hasnyálmirigy-gyulladás okai között szerepel a gyógyszer kiváltotta forma, amely az esetek döntő többségében heveny hasnyálmirigy-gyulladás képében jelentkezik. Ez egy ritkán előforduló és nehezen diagnosztizálható entitás, mivel nem rendelkezik speciális klinikai jellemzőkkel, de a jelentőségét nem szabad alábecsülni.
márc. 4
22:24
Fekete lyuknak hitték, de valójában csillagvámpírt fedeztek fel a Föld közelében (Femcafe)
Azok a csillagászok, akik úgy vélték, felfedezték a legközelebbi fekete lyukat, most azt mondják, tévedtek: egy két csillagból álló rendszert találtak, a párosból az egyik egy „csillagvámpír”.
márc. 4
22:39
Az egyetlen megoldás, ha valaki megöli Putyint - írta egy amerikai szenátor, a Kreml kiakadt (SzMo)
Oroszország washingtoni nagykövete elfogadhatatlannak és felháborítónak tartja, hogy Lindsey Graham merényletet szorgalmazott az orosz elnök ellen a Twitteren.
márc. 4
23:00
Biztonságpolitikai szakértő: Startégiailag fontos lépés az oroszoknak a zaporizzsjai atomerőmű elfoglalása (ATV)
Találat érte Ukrajna és egyben Európa legnagyobb atomerőművének egyik épületét Zaporizzsja városában. A létesítmény péntekre orosz ellenőrzés alá került. Zelenszkij ukrán elnök nukleáris terrorizmusnak nevezte az atomerőmű elleni támadást. A Híradónknak nyilatkozó biztonsági szakértő szerint: stratégiailag fontos az erőmű elfoglalása, amivel tovább
márc. 4
23:15
„Ha mi elbukunk, ti is elbuktok” - üzente Zelenszkij az európai tüntetőknek (SzMo)
Az ukrán elnök biztos benne, hogy nyerni fognak az oroszok elleni háborúban, az pedig szerinte az egész demokratikus világ győzelme lesz.
márc. 4
23:17
A legjobb orosz sakkozók nyílt levélben kérték Putyint, hogy állítsa le a háborút (SzMo)
A dokumentumot 32-en írták alá, köztük az első számú orosz férfi sakkozó, a tavaly világbajnoki döntőt vívott Jan Nyepomnyascsij és a gyorssakk női világbajnoka, Alekszandra Kosztyenyuk.
márc. 4
23:18
Belgium is feloldja a legtöbb korlátozó intézkedést (ProfitLine)
Belgiumban hétfőtől megszűnik a járványügyi veszélyhelyzet, amely a koronavírus-járvány megfékezésére két évvel ezelőtt bevezetett korlátozások legtöbbjének feloldását jelenti; nem lesz szükség többet az oltási igazolványokra, a maszkhasználat pedig csak a tömegközlekedésen, a kórházakban és a repülőtereken marad kötelező - jelentette be Alexander
márc. 4
23:48
Hivatalos: minden járványügyi korlátozást eltöröl a kormány (Portfolio)
A pénteki közlönyben a kormány kihirdette a koronavírus-világjárvány elleni egyes védelmi intézkedések megszüntetéséről szóló rendeletét.

Keresés