Ultrakondenzátorok vagy akkumulátorok? Kell-e választani köztük? A vita erről legalább olyan régi, mint maguk a technológiák, de az kétségtelen, hogy az ultrakondenzátorok és az akkumulátorok az energiatárolás zászlóshajói. Az ultrakondenzátoros tárolók fejlesztésével és gyártásával foglalkozó, a magyar piacra idén tavasszal belépő észt startup, a
A francia és az angol királlyal vetekedhetett gazdagságban, erős kézzel teremtett királyi hatalmat és békésen gyarapodó országot: magyar király presztízse soha sem volt olyan szilárd az Árpád-korban, mint III. Béla idején. A szakértő történésszel beszélgettünk e kevéssé ismert, 12. század végi nagy királyunkról.
Mindössze egyetlen nem halálos mennyiség elég ahhoz, hogy a szúnyogok utána elkerüljék a kezelésre használt peszticidet, ami azt jelenti, hogy az aktuálisan felhasznált szer nem lesz olyan hatékony ellenük.
2022. március 4-e egy emlékezetes nap lesz Valentino Rossi életében. Az olasz MotoGP legenda kislánya ugyanis ezen a napon látta meg a napvilágot. A kilencszeres világbajnok olasz motoros a tavalyi szezon végén akasztotta szögre a bukósisakját, ami miatt a babázásra is jobban fog majd tudni koncentrálni. A kislány a Giulietta nevet kapta és szerenc
A vényköteles szteroidok főként a mellkason, a háton okoznak pattanásokat Bár az összefüggés még nem teljesen ismert, az biztos, hogy mind a gyógyszerként...
Az Oroszországot elhagyó külföldi részvényesek átruházhatják részvényeiket helyi partnerekre, majd kivonulhatnak. A termelést bezáró külföldi vállalatok pedig gyorsított csődeljáráson mennek keresztül - mondta Andrej Belouszov, orosz első miniszterelnök-helyettes.
Rafael Mariano Grossi, a Nemzetközi Atomenergia Hatóság főigazgatója a Zaporizzzsja atomerőműben kitört tűz után pénteken azt mondta, hogy felajánlja, hogy elutazik a csernobili helyszínre, hogy elősegítse az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalást.
A napi működésük folytatásához most az eddig a Sberbanknál lévő kisvállalkozóknak is sürgősen új számlát kell nyitni. Nekik speciális csomagokat kínálnak a bankok. Döntés előtt érdemes alaposan összehasonlítani az ajánlatokat, mert ezzel sokat lehet spórolni. Az ajánlatok minden elemét meg kell nézni, nem csak a számlavezetési díjat, ami sokszor na
Számos elemző már kongatja a vészharangot Vlagyimir Putyint illetően, mondván, hogy Oroszország elnöke az elbizakodott stratégia miatt saját politikai sorsát is megpecsételhette. Sok múlik azon, hogy az orosz társadalmi és politikai élet szereplői hogyan viszonyulnak a rendkívül súlyos szankciókhoz és Putyin stratégiai szempontból mennyire készült
„Magyarország biztosítja az orosz televíziók vételét beszüntető uniós döntés végrehajtását” – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kommunikációs igazgatósága.
Jóváhagyta az országos pártlistás szavazólapok mintáját a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtökön. Az egyik a magyarországi szavazásra, a másik a levélben szavazásra készült. A szavazólapokon hat pártlista neve szerepel.
Semmi sem állítja meg az online értékesítés robbanásszerű terjedését, míg idehaza a teljes kiskereskedelem tíz százalékát tette ki tavaly, addig Kínában, elsősorban a pandémia hatására, már a felét. Magyarországnak kiváló adottságai vannak ahhoz, hogy az interneten rendelt, az Európai Unión kívülről érkező áruk regionális elosztóközpontja legyen, a
„A fehérorosz hadsereg nem vett részt a különleges hadműveletben, és nem is fontolgatja ezt” – közölte Aljakszandr Lukasenka a fehérorosz állami média szerint.
Az üzleti életben nagyon fontos a menedzserek, kulcsemberek számára, hogy munkájukat teljes energiával, tudásuk maximumát adva végezzék. Ezzel kapcsolatban a cégek komoly figyelmet fordítanak dolgozóik és saját maguk fejlesztésére.
Dicsőség lenne meghalni a hazáért - mondta Vitalij Klicsko kijevi polgármester az ARD német országos közszolgálati televíziónak egy pénteken sugárzott interjúban, amelyben kiemelte, hogy az orosz invázióval dacoló ukrán fővárosban "horror" lett az élet.
A Samsung új készüléke alig pár napja kapható, de máris rengeteg vásárlói panasz érekezett a mobilra előre telepített, elvileg csak a játékok működését felügyelő és befolyásoló alkalmazásra. A cég gyors megoldást ígér.
A Raiffeisen Bank a beérkezett sajtóérdeklődésekre reagálva a Magyar Nemzeti Bank ma reggeli nyilatkozatával összhangban megerősíti, hogy likviditása bőséges, tőkehelyzete kiváló, működése zavartalan.
„Ma már sokkal nagyobb annak a valószínűsége, hogy a diktátor három év múlva már nem lesz hivatalában, mint annak, hogy megszilárdítja uralmát és szomszéd államokra is kiterjeszti befolyását” – írja a német lap.
Oroszország megszállta Ukrajnát, az Európai Unió keleti határainál háború zajlik. Az első néhány nap tanulságai alapján a konfliktus kimenetele kiszámíthatatlan. Bár a józan ész az eszkaláció elkerülése mellett szól, a helyzet egyre súlyosbodik, ami minden korábbinál nagyobb nyomás alá helyezi Európát. Milyen hatással lehet ez az Unió mindennapjair
Eddig több mint kétszáz észlelés adatait töltötték fel az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) HódTérkép elnevezésű online felületére, amelyen a szakemberek a lakosság hódokkal kapcsolatos megfigyeléseit gyűjtik.
Azt tudjuk, hogy az alternatív energiaforrásoké a jövő, de lakossági felhasználóként megéri-e napelemekbe fektetnie? Cikkünkben körbejártuk a várható megtérülést.
Az erősek erősödtek, a gyengék gyengültek a hitelpiacon januárban. A friss adatok szerint a lakáskölcsönöknél nem következett be az év eleji csökkenés, és a megérkező zöld hitelek 100 milliárd fölött tartották a folyósítást.
Leállította az egyik hosszú távú gázvásárlási szerződését a német RWE energetikai óriáscég egy meg nem nevezetett orosz gázszállítóval – tudta meg a Reuters. Ez újabb jel, ami arra utal, hogy az EU a készülő újabb szankciós körben a gázimportot is törekszik blokkolni, ahol csak lehet, hogy az oroszokat megfossza az exportbevételeitől. A hírre a hol
Színesek, szépek és nagyon menők - egyszerűen nem tudunk betelni ezekkel a gyönyörű színes pulóverekkel, melyeket legszívesebben minden egyes nap viselnénk! Most nektek megmutatjuk a legjobb darabokat, ti is beléjük fogtok szeretni...
Sikerült teljesíteniük az 1300 milliárd forint feletti éves díjbevételre vonatkozó várakozásokat tavaly a magyar biztosítóknak, a részletekről a friss MNB-statisztikák alapján Pandurics Anett (képünkön), a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) hamarosan távozó elnöke beszélt a szervezet mai online sajtótájékoztatóján. A háborús körülményeket szi
A nyíregyházi rendőrök 2022. február 24-én figyeltek a magasból, hogy ellenőrizzék a közlekedési szabályok betartását. Ezúttal egy olyan kereszteződést vettek
Újabb próbatétel előtt áll Járai Máté és felesége, Kíra házassága: a szinkronrendező úgy döntött, egy hónapra Thaiföldre utazik egy férfi társaságában, aki nem a férje.
Megérkeztek Budapestre a 12 építésziroda pályaművei a Nyugati pályaudvar és környezetének megújítására, elkezdődhet a szakmai kiértékelés - írja Facebook oldalán Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.
Február közepe óta érkeznek az autósok elektronikus tárhelyére a gépjárműadóval kapcsolatos értesítések, határozatok a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV); aki nem nyitja meg időben a dokumentumot, nem tudja meg, mennyit kell fizetnie március 15-éig – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az adóhatóság.
Határok címen sorozatot indított a Könyves Magazin a Hadikban. A havonta jelentkező beszélgetőműsor azokat a vékony mezsgyéket járta körbe, amelyek reményeink szerint a kultúra legizgalmasabb területei. Sorozatunkban írókat, filmeseket, színházi embereket ültettünk egy asztalhoz. Test- és énhatárokról, valóság és fikció területeiről beszélgettünk.