2022. március 31. csütörtök

márc. 31
19:30
Hőzöngés helyett nyugalom (Demokrata)
A kormány nem hagyja magukra az észak-budaiakat – mondta a Demokratának dr. Gór Csaba, a budapesti 4. számú választókerület kormánypárti jelöltje.
márc. 31
19:36
Mélyrepülést várnak az orosz gazdaságtól (Portfolio)
Oroszországban az idén az infláció várhatóan 1999 óta a legmagasabb szinten lesz, míg a gazdaság 2009 óta nem látott mértékben zsugorodik majd az Ukrajna elleni háború miatt elrendelt nyugati szankciók következtében.
márc. 31
19:36
Olasz miniszterelnök: „Nem adottak a feltételek az orosz-ukrán tűzszünethez” (SzMo)
Mario Draghi ugyanakkor azt mondja, észlelt változást Vlagyimir Putyin magatartásában közel egyórás telefonbeszélgetésük során.
márc. 31
19:36
Rákay Philip: A baloldaliaknak is vállalhatatlanok a Jobbikos karlendítők (Demokrata)
Pintér Attila, az MSZP volt helyi elnöke hithű baloldaliként inkább a Fidesz képviselőjelöltje mellett kampányol, a Jobbik politikusával szemben.
márc. 31
19:36
Hadházy Ákos azonnali vizsgálatot követel az összeégetett, majd eldobott ellenzéki szavazólapok kapcsán (Nyugati Fény)
A Nemzeti Választási Bizottsághoz fordult.
márc. 31
19:42
Új csúcsra ugrott az UBM Csoport árbevétele és nyeresége az elmúlt fél évben (ProfitLine)
92 milliárd forintos árbevétel mellett 2,3 milliárd forintos Ebitda-val zárta 2021 második fél évét a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett UBM Csoport. A hazai takarmányiparban piacvezető Csoport az emelkedő alapanyagárak által meghatározott, dinamikusan változó környezetben tudott növekedni, miközben több kapacitásbővítő beruházást készített elő, melye
márc. 31
19:42
Megszólalt a tisztifőorvos: nem dőlhetünk hátra, érkezik a hatodik hullám (Pénzcentrum)
Magyarországon jelenleg az 5. hullám kezd lecsendesedni, azonban felütötte fejét egy újabb variáns. Müller Cecília is felhívta a figyelmet a koronavírus elleni védőoltások beadatására, de az új variánsról is beszélt.
márc. 31
19:42
Rákay Philip: A baloldaliaknak is vállalhatatlanok a Jobbikos karlendítők (Demokrata)
Pintér Attila, az MSZP volt helyi elnöke hithű baloldaliként inkább a Fidesz képviselőjelöltje mellett kampányol, a Jobbik politikusával szemben.
márc. 31
19:42
Közel 70 millió vásárlás pörgette tavaly az online kiskereskedelmet (Üzletem)
A belföldi online kiskereskedelem 32,4 százalékos éves növekedést követően 1203 milliárd forintos forgalommal zárta 2021-et – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, immár 9. éve készülő Online Kiskereskedelmi Index kutatásából.
márc. 31
19:44
Van választás (Demokrata)
Mondjuk Gyurcsány a kirohanása végén pont a lényeget nem közli, hogy mi az a választás. Mit lehet csinálni. Pedig egyszerű.
márc. 31
19:46
„Ami a baloldaltól békeidőben vérforraló, az háborús helyzetben életveszélyes” (Demokrata)
Tapasztalataink alapján nem kell sokat gondolkodnunk azon, hogy milyen következményekkel jár, ha magyar katonák külföldön harcolnak – mondta Dömötör Csaba.
márc. 31
19:48
Mészáros Lőrinc vett egy repülőteret (Blikk)
A most alapított Kutas Management Kft. nevű vagyonkezelő cég a KUTAS '95 Mezőgazdasági Zrt.-n keresztül tulajdonosa lett a Bihar Airport Kft.-nek, amely egyebek mellett Biharkeresztes, 0197/2 hrsz alatti területen IV. osztályú, nem nyilvános repülőteret üzemelteti.
márc. 31
19:48
Szükség van rád, gyere! (Demokrata)
Ha vasárnap sikerül a baloldalnak hatalomra jutni, akkor Magyarország arra a sorsra jut, amire már két világháború idején jutott: az éppen legerősebb nagyhatalom kényszerítésére belesodródik egy olyan szörnyűséges küzdelembe, amelynek az árát ma még nem is tudja fölfogni.
márc. 31
19:48
Leáll a Stellantis oroszországi gyára (Autószektor)
Carlos Tavares, a Stellantis autógyártó óriáscég elnöke bejelentette, hogy a kalugai régióban található PSMA Rus üzemében alkatrészhiány miatt leáll az autók gyártása. Tavares úgy fogalmazott: az ukrajnai háború nyomán Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt a gyár nem kaphat alkatrészeket Európából. Ezért a Kaluga városában lévő Stellantis gy
márc. 31
19:48
Putyin aláírta: holnaptól rubelben kell fizetni a gázért (Helló Magyar)
Az orosz elnök rendelete szerint április elsejétől a "barátságtalan" országok csak a Gazprombankon keresztül vásárolhatnak gázt
márc. 31
19:48
Gondolatkísérlet (Demokrata)
Reggel mindkét uralkodó kótyagosan ébredt. Megvakarták a fejük búbját, aztán legyintettek. Maradjon minden az eredeti terv szerint, gondolták.
márc. 31
19:50
Az ártatlanság védelmében (Demokrata)
A gyermekvédelmi népszavazással az eljövendő generációk megvédéséről, a jövőről is határozhatunk. Ne essünk bele a Nyugat hibájába, ne hagyjuk, hogy az óvodákba és iskolákba betegyék a lábukat az LMBT-aktivisták.
márc. 31
19:54
Nem lesz elég a hétvégi eső az őszi kalászosoknak (Blikk)
Pártai Lucia meteorológus szerint hiába esik az eső hétvégén, ez a csapadékmennyiség az aszály sújtotta területeknek nem elegendő.
márc. 31
19:54
Borzalom: bozótvágó késsel mészárolta le a tanárát egy prágai diák (Blikk)
A helyi sajtó az iskola igazgatójától úgy értesült, egy diák támadt rá a tanárára, de ezt a cseh rendőrség hivatalosan még nem erősítette meg.
márc. 31
19:54
Rmdsz: A közvélemény aljas manipulálása történik! (HírTV)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) közleményben ítélte el azokat a vádakat, amelyek azt sugallják, hogy választási csalás történt.
márc. 31
19:54
Gyengült a forint csütörtök estére (ATV)
A reggeli jegyzésekhez képest gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök este a bankközi piacon.
márc. 31
19:54
Bruce Willis dublőre elárulta, hogy változott meg a színész, mielőtt kiderült, hogy afáziával küzd (SzMo)
Stuart F. Wilson 17 éven át helyettesítette a hollywoodi sztárt bizonyos filmjelenetekben, és mivel rengeteg időt töltött vele, észrevette, hogy valami nem stimmel Willisszel. De sokáig nem derült ki, mi a baja pontosan.
márc. 31
19:54
Feljelentést tett a Nemzeti Választási Iroda az Erdélyben talált kidobott szavazatok miatt (SzMo)
Ismeretlen tettes ellen nyomoznak a hatóságok, az NVI a levélszavazáskor fontos tudnivalókra hívja fel a figyelmet.
márc. 31
19:54
Oroszország kitiltotta az EU felső vezetését (Demokrata)
Oroszország kiterjesztette korlátozásait az unió felső vezetésére is, válaszul a Moszkva elleni szankciókra.
márc. 31
19:54
2021 volt a magyar gazdaság legsikeresebb éve (Demokrata)
A kormány kitartott a munkaalapú társadalom megteremtésére alapozott politikája mellett – mondta Szijjártó Péter egy budakalászi beruházás átadásán.
márc. 31
20:00
Itt az előzetes: hamarosan érkezik a mozikba a Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilm (Blikk)
Megjelent a Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilm előzetese, ráadásul már a pontos dátum is megvan, mikor láthatjuk a mozikban.
márc. 31
20:00
A jelenlegi magyar és szerb kormány újrázását reméli Pásztor István (Demokrata)
A legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke a szabadkai Pannon RTV-ben beszélt a választási várakozásairól.
márc. 31
20:12
Így alakultak a jogdíjkifizetések tavaly (Adózóna)
A pandémia okozta drasztikus visszaesés 2021-ben éreztette igazán a hatását az Artisjus által kifizetett jogdíjakban. A jogkezelő tavaly 6,7 milliárd forintot tudott kifizetni magyar és külföldi alkotóknak, ugyanakkor minden korábbinál több hazai szerző részesült az összegből. A visszaesés éreztette a hatását azok számának csökkenésében is, akik je
márc. 31
20:12
Hamilton egy ideje már nincs egyensúlyban: Nehéz az idei év (Racingline)
Lewis Hamilton az Instagram-oldalán írt arról, hogy már egy ideje küzd a mentális egészségének megőrzéséért. Lando Norris mellett nemrég Toto Wolff is elmondta, hogy nem mindig érzi jól magát a bőrében. A mentálhigiéné fontosságára hívta fel a figyelmet, csakúgy, mint a McLaren brit versenyzője. A hétszeres világbajnok a rajongói előtt tárta fel, m
márc. 31
20:18
Kell a dízel, elhalasztja a karbantartást a Mol (Portfolio)
A Mol elhalasztotta a karbantartást a százhalombattai olajfinomítójában az erős dízelkereslet miatt - közölte a vállalat egyik tisztségviselője csütörtökön a Reuters hírügynökséggel. A vállalat az eredetileg tervezett áprilisról augusztusra tette át a karbantartást.
márc. 31
20:18
Itt az HBO Max újabb nagy dobása: ekkortól lehet megnézni Magyarországon (Pénzcentrum)
Csütörtökön felkerült az HBO MAX kínálatába a Moonshot film, szinkronosan és magyar felirattal egyaránt.
márc. 31
20:18
Holnap eltűnnek a dízel Audik a holland kínálatból? (Autónavigátor)
Nem tudni, hogy tréfa vagy sem, hiszen mindkettőre megvan az esély, az Audi bejelentette, hogy abbahagyja a dízel modellek forgalmazását
márc. 31
20:18
Molnár Csaba: Remélem, engem is kitiltott Putyin, mi háborús bűnösként tekintünk Oroszországra (Nyugati Fény)
Uniós felsővezetőket és EP-képviselőket tiltott ki Putyin.
márc. 31
20:18
Megtiltanák a személyautóban a dohányzást, ha terhes nő és gyerek az utas (Autószektor)
Észak-Rajna-Vesztfália, Bréma, Hamburg, Alsó-Szászország és Schleswig-Holstein szövetségi tartományok már 2019-ben bevezették a személygépkocsikban a dohányzási tilalmát, most pedig ismét a szövetségi dohányzás tilalmáról szóló törvény 1., 2. és 5. paragrafusának módosítását kezdeményezik. Ha törvény lesz belőle, akkor kiskorúak és terhes nők jelen
márc. 31
20:18
1932-ben ezen a napon mutatkozott be a Ford Flathead motorja (Racingline)
A Ford Flathead V8-as motorját 1932-ben ezen a napon mutatták be a nagyközönségnek, ami hatalmas mérföldkő volt a márka történetében. Maga a V8-as motor nem volt újdonság, de az a mód, ahogyan ők gyártották azt, egyetlen öntött blokkként, és a Ford 18-as modellben a tömegek számára is elérhetővé tette új korszakot nyitott a magánautózás számára
márc. 31
20:20
Pórul járt a Fidesz-politikus: több százezer forintot perkálhat, mert kihúzta az ellenzék kivetítőjét (Nyugati Fény)
Fizetnie kell a tettéért.
márc. 31
20:21
Bővült a lista: újabb sztárfellépőket jelentettek be az idei Balaton Soundra (Femcafe)
A Balaton Sound ezúttal a B my Lake szellemében és a legendás elrow-val együttműködve hozta nyilvánosságra a friss neveket. Az underground elektronika jegyében most bejelentett listán olyan headlinerek érkeznek, mint Richie Hawtin, Deborah De Luca, Fisher, vagy éppen Sven Väth.
márc. 31
20:30
Ukrán hadsereg: 17 ezer felett van az orosz emberveszteség (HírTV)
Ukrajna hadserege csütörtökön új jelentést adott ki arról, hogy hány katonával végeztek illetve hány harci járművet semmisítettek meg.
márc. 31
20:30
Mellár: Félmilliós büntetést kapott Hoppál Péter az áramtalanításért (ATV)
A térség országgyűlési képviselője, Mellár Tamás közösségi oldalán jelentette be, hogy a pécsi főtéren felállított óriáskivetítő áramtalanításáért megbüntették Hoppált.
márc. 31
20:42
Orbán Viktoréknál „kicsi a rakás” (ATV)
Legalábbis erről posztolt.
márc. 31
20:42
IndyCar: Jack Harvey újra egészséges, indulhat Long Beachen (Racingline)
Hivatalosan is megkapta az engedélyt a versenyzésre Jack Harvey. Az Rll Racing pilótája még a...
márc. 31
20:42
Külföldi sertéshúsok a hazai boltokban: kedvezőek a Nébih tapasztalatai (Üzletem)
Több területen, de kisebb arányban akadtak hiányosságok a külföldi sertéshús minőségére és nyomonkövethetőségére fókuszáló célellenőrzés során. A február közepe óta tartó országos akció hatósági tapasztalatai összességében kedvező képet festenek a terület helyzetéről.
márc. 31
20:48
Gyengült a forint estére (ProfitLine)
A reggeli jegyzésekhez képest gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök este a bankközi piacon.
márc. 31
20:48
Lecsapott a GVH: súlyos bírságot osztottak ki kartellezésért (Pénzcentrum)
A Gazdasági Versenyhivatal 42,8 millió forintos bírságot szabott ki három építőipari vállalkozásra piacfelosztó és árrögzítő magatartásuk miatt. A cégek színlelt versennyel próbáltak megszerezni egy bajai állami beruházást.
márc. 31
20:48
Morawiecki: Az oroszok hamarosan elfoglalhatják Ukrajna egyharmadát (SzMo)
A lengyel miniszterelnök szerint Oroszország felkészült a háború k9vetkező hónapjaira is, míg a Nyugat kezd belefásulni a konfliktusba.
márc. 31
20:54
B. László ügyvédje: Létezik egy videofelvétel, amin az eltűnése után két nappal VV Fanni látható (ATV)
Az ügy vádlottjának védője, Bálint Roland a rendőrségi dokumentumokban is van feljegyzés arról, hogylétezik egy videofelvétel, amin az eltűnése után két nappal VV Fanni látható, épen és egészségesen.
márc. 31
20:54
Elfeledett IndyCar-akták: A széria Las Vegas-i tündöklése és bukása (Racingline)
Immár hivatalosnak tekinthető, hogy a Formula 1 jövőre újabb amerikai versenyt iktat be a naptárába,...
márc. 31
21:06
Akkora a kereslet a dízelre, hogy nem ér rá a karbantartásra a Mol (ATV)
Az erős dízelkereslet miatt elhalasztotta a karbantartást a százhalombattai olajfinomítójában a cég.
márc. 31
21:12
Külföldről származó sertéshúsokat ellenőrzött a Nébih (Adózóna)
Több területen, de kisebb arányban akadtak hiányosságok a külföldi sertéshús minőségére és nyomonkövethetőségére fókuszáló célellenőrzés során. A február közepe óta tartó országos akció hatósági tapasztalatai összességében kedvező képet festenek a terület helyzetéről, közölte honlapján a Nébih.
márc. 31
21:12
Mínuszban zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Jelentős csökkenéssel fejezték be a csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek.

Keresés