Napi Az erős keddi szereplés után szerdán ismét gyenge nap következett a Richter kereskedésében, ezúttal forgalom is társult az eséséhez. 7600 forintot így nem sikerült ostrom alá venni, további gyengülés esetén pedig újra veszélybe kerülhet a 7200-as zóna és a 20 napos mozgóátlag. A szint fölött maradással elkerülhető, hogy negatív irányba módosul
Az első számú döntéshozók személyes céljai sok esetben nem egyeznek a vállalat célkitűzéseivel, vagyis nem ez alapján értékelik a vállalatvezetők teljesítményét, derült ki a PwC Magyarország Vezérigazgató felméréséből. Ezzel együtt egyre nagyobb az igény a befektetők részéről, hogy a vezetők olyan hosszú távú célokra is koncentráljanak, mint az ESG
Fizetős egészségügyet vezetne be megválasztása esetén Márki-Zay Péter. A baloldal miniszterelnök-jelöltje a kampány során meglehetősen furcsa ötletekkel állt elő e téren, egészségügyi programja olykor koktélokról, máskor indiai szemműtétekről szólt.
Az Euronews brüsszeli hírcsatorna véleménycikkében máris mosdatja az ellenzéket, mondván: bármi is történjen vasárnap Magyarországon, úgysem lesz demokratikus az eredmény. Más, belgiumi lapok közben az európai mainstreamhez való visszatérés forgatókönyvét tulajdonítják Márki-Zay Péternek, akinek ennek ellenére sem jósolnak sok esélyt. A baloldal mi
Napi Első nekifutásra lefordult a 47000 pontos szintről a BUX árfolyama, a nap eleji rövid erősödés után már lefelé vezetett az index útja. További gyengülés esetén a 45000-es zóna már támasz lehet, a fölötte maradásig megmaradhat a pozitív szemlélet a napos grafikonon rövidtávon. Az emelkedés előtt azonban nem könnyű az út, 47000 mellett az ereszk
Csütörtök reggelre alig változott a forint árfolyama az euróval szemben, így az elmúlt napok erősödése után már az is jó hír, hogy tartja magát a magyar deviza. Ehhez persze kell a kedvező nemzetközi hangulat, a kockázatvállalás erősödése. A befektetők ma elsősorban az MNB szokásos egyhetes betéti tenderére figyelnek, bár alapesetben nem várható to
Az Ukrajnában zajló háború miatt rengetegen érkeznek Magyarországra – ugyan sokan továbbutaznak, azonban az itt maradó ukrán menekültek most viszonylag könnyen találhatnak állást nálunk a munkaerőhiány miatt. A Videotonnál már eddig is dolgoztak ukrán vendégmunkások, most pedig az újonnan érkezők alkalmazásával sikerült egy harmadik műszakot is meg
A tűzharcban palesztin források szerint a halottak mellett négyen megsebesültek, és izraeli oldalon is helikopterrel szállítottak a haifai kórházba egy könnyebb sérültet.
Az elmúlt két évben ugrásszerűen nőtt az online vásárlás népszerűsége. Az eMAG egy reprezentatív kutatásban mérte fel, kik, mit és miért vesznek az online piactereken: a lakosság 89 százaléka évente legalább néhány alkalommal költ piactereken, több mint harmaduk pedig havonta, és akár hetente több alkalommal is vásárol az oldalakon. A legnépszerűbb
Nyolcmilliárd forintnyi kölcsönt nyújt a Takarékbank az Appeninn Nyrt. többségi tulajdonában lévő Solum-Invest Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft. részére. A kölcsön célja a balatonfüredi vitorláskikötő, hotel, apartman és üzlethelyiség megvalósításának részbeni finanszírozása.
Magyarországon a beoltottak száma 6 402 359, közülük 6 186 939-en a második, 3 843 426-an a harmadik, 258 423-an már a negyedik oltást is megkapták. 2654 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 851 871-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 40, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 45 470-re emelkedett
Ma ünnepli 54. születésnapját az aranytorkú énekes. A sors sajnos nem volt mindig kegyes Céline Dionnal, hiszen nem volt sétagalopp családot alapítania, azután pedig imádott férjét és testvérét is elveszítette.
Minden idők legnagyobb mértékű amerikai olajtartalék felszabadítását tervezi a Biden-kormány annak érdekében, hogy lenyomják az olajárat – tudta meg a Reuters. Az ügyhöz közel álló források szerint összesen 180 millió hordóról van szó a következő hónapokra.
A hazai tőzsdei cégek sorra teszik közzé az igazgatóságaik határozati javaslatait, melyekről az éves rendes közgyűlések keretein belül döntenek a részvényesek. Most a Gloster is közzétette határozati javaslatait, melyek között szerepel az osztaléra és a saját részvény megszerzésére vonatkozó javaslat is.
A miniszterelnök nettó pénzügyi vagyona nullszaldós: nincsenek megtakarításai, sem készpénze, de még csak követelései sincsenek, adósságától pedig megszabadult.
Egy teljes zsák kidobott és részben elégett magyarországi választási szavazólapra bukkantak egy Marosvásárhely melletti hulladéklerakatban – számolt be a Telex a punctul.ro/pontmaros-ra hivatkozva.
Várakozásokon felül teljesített az 51. Műegyetemi Állásbörze, amely közel 20 ezer látogatót vonzott a két nap alatt. Legtöbben az interaktív programokat keresték fel a több mint 2000 négyzetméteres területen, ahol csaknem 150 kiállító várta a pályakezdő fiatalokat.
A ’90-es években Robert Rodriguez leginkább horror és akciófilmjeivel írta be magát a mozitörténelem nagykönyvébe. Aztán az ezredforduló környékén belekóstolt a családi mozik világába is, mindjárt egy trilógia formájában. Ez volt a 2001-es Kémkölykök, a 2002-es Kémkölykök 2: Az elveszett álmok szigete és a 2003-as Kémkölykök 3-D - Game Over. Ehhez
George Russell szerint semmi sincs még veszve, de nagyon hamar rendet kell rakniuk, ha ezt később is el szeretné mondani. Talán némileg meglepő módon George Russell az a Mercedes-pilóták közül, aki több pontot tud felmutatni két futam után. De még az ő lemaradása is 23 pont a világbajnoki tabella élén álló Charles Leclerc-hez képest. 22
Sosem szerettem az autokrata vezetési modelleket. Sokkal jobban hiszek abban, hogy hajtsunk keményen, de részesüljünk is mindannyian abból, amit építünk – mondta az Üzletemnek Baranyai Dávid, a CardInMove Zrt. vezérigazgatója.
Szomjas Jenniferről már elég sokat tudunk, hiszen a social média felületein aktívan jelen van, és folyamatosan követhetjük az életét. Viszont van olyan személy az életében, aki Jennifer számára a legfontosabbak közé tartozik, mégis keveset tudunk róla. Most tervérével, Dylannal érkezett a Reggelibe. Öccse szerint Jenninek nagyon erős karaktere van,
A minimálbéremelés és a munkaerőhiány a keresetek januárihoz hasonló kétszámjegyű növekedését váltja ki az egész idei évben, amivel még a magas infláció ellenére is érdemben emelkednek a reálkeresetek, azaz a vásárlóerő, ami hozzájárul a gazdasági növekedéshez, így kommentálták a hétfőn megjelent friss kereseti adatokat elemzők.
Adócsalásra utaló információk jutottak a Metropol tudomására. Ezek szerint a fővárosi közművek egyszemélyi vezetője, Mártha Imre mindösszesen havi 75 ezer(!) forint jövedelmet vallott be több éven keresztül, mielőtt Karácsony Gergely jóvoltából a budapesti közműcégek vezetője lett.
Váratlanul bejelentette visszavonulását Bruce Arians, az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL) tavaly bajnok Tampa Bay Buccaneers vezetőedzője.
2020. október 31-én szomorú napra ébredt a világ: 90 évesen elhunyt Sir Sean Connery, minden idők egyik legnépszerűbb színésze. Az Oscar-díjas skót filmsztár nem csak a mozivásznat hódította meg, hanem hölgyrajongói szívét is, hiszen fiatalon elképesztően jóképű volt.
A legtöbb, városban élő ember csak álmodik egy igazán nagy és tágas, gyönyörű erkélyről, de ha csak egy talpalatnyi teraszod (esetleg körfolyósód) van, akkor sincs veszve minden. Néhány ügyes trükkel és kiegészítővel aprócska balkonból is lehet csodaszép édenkertet varázsolni.
A budapesti közművezér a szakmunkás minimálbér felének(!) megfelelő összeget vallott be. Mártha Imre mindeközben Floridában vett ingatlanokat… Adócsalásra utaló információk jutottak a Metropol tudomására. Ezek szerint a fővárosi közművek egyszemélyi vezetője mindösszesen havi 75 ezer(!) forint jövedelmet vallott be több éven keresztül, mielőtt Kará
Március utolsó napja délelőtt a Halak-Hold és a BakPlútó barátságos fényszögével búcsúzik: lehet, hogy csak álmodozol, s nehezen fejleszted ki magadban a tárgyilagosságot, de a Plútó talán segít a földön maradnod. Képes leszel odafigyelni mások szükségleteire: egy cipőben járni velük. A nap második felében viszont, amikor a Hold már a Kos jegyében
Biztosan emlékszel, hogy Benedek pápa egy levelében világosan megfogalmazta, hogy katolikusként azt a politikust támogathatjuk, aki a politikai palettán közelebb áll az Egyház tanításához.