2022. március 30. szerda

márc. 30
6:54
Borzasztó lesz az időjárás a hét második felében (Ripost)
15 fokos lehűlés közeleg. Néhol még a hó is eshet.
márc. 30
6:54
Valóban mindenki kaphat ingyen napelemet? (Tiszta Jövő)
A legújabb bejelentés szerint igen, minden érvényes pályázó megkapja a pályázott napelemes rendszert.
márc. 30
6:54
Balhé az Oscaron: Will Smith bocsánatot kért, de a filmakadémia vizsgálatot indít (Life)
Will Smith bocsánatot kért Chris Rocktól, akit a 94. Oscar-díjátadó ceremónián megütött. Az amerikai filmakadémia, amelynek díjátadó gáláját vasárnap több 15 millióan látták, azonban vizsgálatot ígért az ügyben.
márc. 30
6:54
Huszonnégy évig volt igazgató a gyulai kórházban, most életkorával próbálja cikizni a baloldal a Fidesz helyi jelöltjét (Mandiner)
A Gyurcsány-párt helyi jelöltje egyébként remek fideszes üzleti kapcsolatokkal rendelkezik.
márc. 30
6:54
A történelmi bravúr lehetősége vonzza Bodó Richárdot (Magyar Nemzet)
Komolyra fordulnak a dolgok a férfikézilabda Bajnokok Ligájában. A legjobb játékosa, Bánhidi Bence nélkül felálló Szeged Flensburgban vendégeskedik a nyolcaddöntő első mérkőzésén. Bodó Richárd, a magyar válogatott átlövője szerint a sérült kulcsjátékos nélkül is képes lehet a csapata arra, ami korábban még sohasem sikerült: idegenben legyőzni a jan
márc. 30
6:54
Feltörték az Axie Infinity Ronin hálózatát, 625 millió dollár a veszteség (BitcoinBázis)
A play-to-earn játékok blokkláncaként jellemezhető Ronin hálózat kedden jelentette, hogy mintegy 625 millió dollár (USD) és ETH veszteséget kell leírjon
márc. 30
6:54
Hiába ígérték, nem vonulnak vissza az oroszok az amerikai védelmi minisztérium szerint (rtl.hu)
A Pentagon azt állítja, Oroszország – ami a háború kezdete óta félrevezeti a világot – csak átcsoportosítja erőit, hogy másutt végezzen nagyobb pusztítást.
márc. 30
6:57
A kudarc elismerése vagy trükk az újabb lépés (Menedzsment Fórum)
Az isztambuli béketárgyaláson Oroszország és Ukrajna álláspontja közeledett. Részben erre reagálva jelezték az oroszok, hogy csökkentik a katonai aktivitást Kijev környékén. Összefoglaló a háború legfrissebb fejleményeiről.
márc. 30
7:00
Drámai végjáték után jutott ki Kamerun (Infostart)
Marokkó és Tunézia vb-résztvevő lett.
márc. 30
7:00
Csaknem 1600 menekült érkezett kedden a fővárosba vonattal, továbbra is rengeteg köztük a gyermek (Blikk)
1589 menekültet, köztük 623 gyermeket fogadtak kedden a BRFK és társzervek munkatársai Kőbánya felső vasútállomáson. A vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték tovább a BOK csarnokba.
márc. 30
7:00
A békegalambok láttán megindulhat minden piac, de melyik mehet a legtovább? (Portfolio)
Hatalmas mentek a főbb pénzügyi piacok tegnap, és főként magyar idő szerint délután indultak be igazán a vevők, felrántva az árfolyamok túlnyomó többségét. Ennek fő oka az volt, hogy a piaci szereplők meglátták a fehér galambot, a béke szimbólumát az égen. Bár az orosz-ukrán háborúban egyelőre szó nincs valós békekötésről, vagy akár tűzszünetről se
márc. 30
7:00
Öt embert ölt meg egy merénylő Tel-Aviv külvárosában (444.hu)
Az elmúlt napokban ez volt a harmadik halálos merénylet Izraelben.
márc. 30
7:00
Márki-Zay Péter nem adja fel a reményt, hogy Orbán Viktor kiáll még vele vitázni (SzMo)
A miniszterelnök-jelölt szerint meg tudják nyerni a bizonytalanokat azzal, hogy nekik „legalább van programjuk”.
márc. 30
7:00
Görögország kész a napraforgóolaj-termelés növelésére (Agrofórum)
A görög mezőgazdasági minisztérium közölte, hogy a napraforgóolaj-termelést szükség esetén növelni lehet, ha bioüzemanyag helyett többet termelnek háztartási fogyasztásra, mivel az emelkedő árak növelik a rekordszintű inflációt.
márc. 30
7:06
Ez maga a csoda! Hosszú évekig tartó küzdelem után babát várnak Cseh Laciék (Blikk)
Nagyon régóta erre készültek.
márc. 30
7:06
Fegyveres támadásokat követtek el Tel-Aviv egyik elővárosában, több halott (HírTV)
Fegyveres támadásokat követtek el kedd este Tel-Aviv egyik elővárosában, az első hírek szerint a merényleteknek több halálos áldozatuk van.
márc. 30
7:06
Lebombáztak egy ukrajnai kormányépületet, legalább 12 halott (ATV)
A dél-ukrajnai Mikolajiv város egy regionális kormányépületét érte találat.
márc. 30
7:06
A közlekedési szokások elemzésével fejlesztene a BKK (vg.hu)
Minél több adat áll rendelkezésre a közlekedési szokásokról, annál jobb menetrendet lehet készíteni, annál hatékonyabbá tehető a közösségi közlekedés.
márc. 30
7:06
Az ukrán külügyminiszter egyeztetett Márki-Zay stábjával Zelenszkij brüsszeli beszéde előtt (Magyar Nemzet)
Az ukrán elnök azt a baloldali kormányfőjelöltet segítené hatalomra, aki fegyvereket és magyar katonákat küldene a háborús övezetbe.
márc. 30
7:12
Will Smith felesége megtörte a csendet az Oscar-díjátadón történtek után (Femcafe)
Jada Pinkett Smith megtörte a hallgatást a férje, Will hírhedt Oscar-pofonja kapcsán. A történteken Smith anyja is meglepődött, Jim Carrey pedig mélységen elítéli tettét.
márc. 30
7:12
Lépj be egy új birodalomba! (Glamour)
A Reserved egy más dimenzióba emeli a divatot tavasszal. Az átmeneti szezonban sokkal visszafogottabb színvilágot szokhattunk meg eddig, idén viszont a színeké lesz a főszerep.
márc. 30
7:12
Kiderült, segít-e a csütörtökön érkező csapadék a szárazságon (Life)
A csütörtökön várható érdemi csapadék sem javít jelentősen a szárazságon - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán.
márc. 30
7:12
Hazugsággal próbálkozik a baloldal (Magyar Nemzet)
A baloldal azt igyekszik bizonygatni, hogy megélhetési válság van Magyarországon. Ez azonban óriá­si hazugság, hiszen Magyarországon a nehéz nemzetközi körülmények ellenére is gyarapodnak az emberek. A kormányváltás letérítené hazánkat erről az útról.
márc. 30
7:12
Önvezetést a járművezető képzésbe! (Autószektor)
Az Egyesült Királyság legnagyobb független közúti közlekedésbiztonsági önkéntes szervezete, az IAM RoadSmart egy nemrég elvégzett kutatás eredményei alapján arra mutatott rá, hogy a sofőrök többsége valójában nem hajlandó levenni a kezét a kormányról, annak ellenére, hogy az autonóm járművek technológiája hatalmas lehetőséget rejt a közúti közleked
márc. 30
7:12
Százmilliárdos állami vagyont kaptak ajándékba, de még email-címük sincs (rtl.hu)
Így nem könnyű megtudni, mekkora díjazást vesznek fel a szervezetek vezető tisztségviselői, akiket lényegében életük végéig bebetonoztak a helyükre.
márc. 30
7:12
Szétverték a stadiont a drukkerek, mert csapatuk nem jutott ki a vébére (rtl.hu)
Könnygázt kellett bevetni a megfékezésükre.
márc. 30
7:14
Nyugdíjemelés jöhet júniusban (Magyar Nemzet)
A kormány nem hagyja, hogy a magyar emberekkel, és különösen a magyar nyugdíjasokkal fizettessék meg a háború árát. Ha az ukrajnai konfliktus miatt a vártnál jobban megemelkedik az infláció, akkor a kormány év közben, júniusban nyugdíjemelést biztosít – ezt nyilatkozta a Mediaworks Hírcentrumának a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András ugyanak
márc. 30
7:18
Londoni elemzők: valószínűleg a közép-európai EU-gazdaságok növekedését is lassítják az átszűrődő hatások (HírTV)
Londoni makrogazdasági elemzők szerint várhatóan a közép-európai EU-gazdaságok idei növekedési ütemét is lassítják az ukrajnai háború átszűrődő hatásai.
márc. 30
7:18
Vizsgálják a Hipra nevű vakcina hatékonyságát (WebBeteg)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a spanyolországi Hipra gyógyszercég saját fejlesztésű, azonos nevű, koronavírus elleni vakcinájának folyamatos felülvizsgálatát - közölte az uniós ügynökség.
márc. 30
7:18
Mol-vezér: Amíg marad a benzinártop, addig lesz feszültség az ellátásban (Portfolio)
Ebben a régióban mi otthon vagyunk, ez felelősséggel jár, ezt a részvényeseknek is tudomásul kell venniük – mondta Hernádi Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában. A Mol elnök-vezérigazgatója beszélt arról, hogy miért okozott átmeneti gondot a benzinársapka, hogy miért olyan az orosz olaj, mint egy cuvée és hogy miért szorulhatnak időlegesen háttér
márc. 30
7:18
Véget ért az orosz-ukrán béketárgyalás Isztambulban (Ripost)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pozitívnak minősítette a tárgyalásokról érkező jelzéseket.
márc. 30
7:18
Látványműhely és bor is jár a sajt mellé (vg.hu)
A 200 millió forintos beruházás keretében 2021 szeptemberében megnyíló etyeki Hegedűs Sajtműhelynél úgy látják, egyre szélesedik Magyarországon az a réteg, amely hiteles élményt vár el az élelmiszer-vásárlás alkalmával.
márc. 30
7:18
Új fejezetet nyílt a Lexus történetében (Márkamonitor)
Azt, hogy mekkora sikert hozhat a Lexus számára a vadonatúj NX 350h és NX 450h+, jól mutatja, hogy alig kezdődött meg a modell forgalmazása Magyarországon, máris elnyerte a Magyar Év Autója 2022-es címet a ’Nagy szabadidő-autók’ kategóriában.   Immáron harmadik éve választja ki a nagy példányszámú illetve olvasottságú online és print lapok autós sz
márc. 30
7:18
Új autómárka érkezik Magyarországra, az MG értékesítése még idén elindul (Igényesférfi.hu)
Az MG (Morris Garages) márka tulajdonosa jelenleg a SAIC Motor Corporation, amely Kínában a legnagyobb, globálisan pedig a 8. legjelentősebb járműgyártó vállalat.
márc. 30
7:18
A legkisebb koporsó a legnehezebb: a szülők arra riadtak, hogy meghalt 6 hetes gyönyörű kislányuk (BorsOnline)
A nappali padlóján találták meg az élettelen babát.
márc. 30
7:18
Fontos felhívás, minden Facebook Messenger felhasználónak (GSMring)
Az utóbbi napokban megjelent az interneten egy cikk, amiben a Facebook Messenger felhasználókat figyelmeztetik. Mutatjuk, hogy mire kell figyelni. A Facebook Messenger az egyik legnépszerűbb csevegőalkalmazás, szerte a világban, köztük Magyarországon is, ezért nagyon sok embert érint, a jelenlegi felhívás. Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul e
márc. 30
7:18
Vilmos herceg óriási pofont kapott – most már biztosan meg fogja tagadni királyi őseit (Promotions)
A 21. század közepén a királyság elavult intézménnyé válik.
márc. 30
7:18
Királyok, szentek Székesfehérváron (Demokrata)
A magyar államiságot megteremtő Turul-dinasztia tárgyi és szellemi örökségét mutatja be a Szent István Király Múzeum kiállítása.
márc. 30
7:18
Volodimir Zelenszkij nem hisz az oroszoknak (Demokrata)
A tárgyalásokról érkező pozitív jelzések ellenére Kijev nem csökkenti védelmi erőfeszítéseit.
márc. 30
7:18
Háború Ukrajnában: ma éjjel történt (Magyar Nemzet)
Oroszország elhagyására szólította fel az amerikai állampolgárokat a washingtoni külügy · Zelenszkij: a tárgyalásokról érkező pozitív jelzések ellenére Kijev nem csökkenti védelmi erőfeszítéseit · Biden és fő európai szövetségesei szerint folytatni kell a szankciós politikát Moszkva ellen.
márc. 30
7:18
Vegyes állomány – vegyes takarmány (Magyar Mezőgazdaság)
A baromfiudvarban élő különféle állatfajoknak eltérőek a takarmány­igényeik, ám tartásmódjukból eredően az ellátásukat nem tudjuk fajonként, fajtánként külön-külön megoldani. Ezért célszerű olyan keveréket adni az állatoknak, ami minden fajtának megfelelő összetevőket tartalmaz.
márc. 30
7:18
Nem fogunk akkut cserélni a villanyautókban (Villanyautósok)
A fiókodban lévő régi telefon többet ér, mint gondolnád. A teljes anyag Nem fogunk akkut cserélni a villanyautókban címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
márc. 30
7:20
Tízmilliókat spórolhatnának az ingatlantulajdonosok, mégis kevesen élnek a lehetőséggel (Portfolio)
Magyarország összes energiafelhasználásának nagyjából 40 százaléka az épületekhez köthető, vagyis ennyit fogyasztunk többek között olyan tevékenységekkel, mint fűtés, vízmelegítés, világítás és az elektromos eszközeink használata. Mivel az energiafogyasztás sok esetben üvegházhatású gázok kibocsátásával is jár, különösen nagy a jelentősége annak, h
márc. 30
7:20
A Decathlon is felfüggeszti tevékenységét Oroszországban (Demokrata)
A Decathlon üzemeltetője Oroszországban az Oktoblu nevű cég.
márc. 30
7:20
Legyünk ott mi is! (Magyar Nemzet)
Vigyünk el mindenkit szavazni és népszavazni, aki él és mozog, és megérti, miért fontos Magyarország és gyermekeink békéje és biztonsága!
márc. 30
7:22
Vadászpuskával végzett magával a Formula–1 korábbi nagy ura (Magyar Nemzet)
A halottkém jelentéséből minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy Max Mosley saját kezével vetett véget az életének tavaly májusban. A Fia korábbi elnöke vadászpuskával lőtt fejbe magát. Gyógyíthatatlan beteg volt, két éve folytatott küzdelmet B-sejtes limfómával, amely az immunrendszerét támadta meg.
márc. 30
7:24
Összekapta magát a forint: egy hónapja nem volt ilyen olcsó az euró és a dollár (Blikk)
A kedd esti jegyzésekhez képest mérsékelten erősödés tapasztalható a forintnál a főbb devizákkal szemben szerda kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
márc. 30
7:24
Csernobili vodkát készítettek, jótékony célra megy a bevétel (Infostart)
Egy brit tudósok által alapított kísérleti vállalkozás, amely a Csernobil közelében termesztett növényekből készít vodkát, bevételét felajánlotta az ukrajnai háború elől menekülőknek.
márc. 30
7:24
Egygólos győzelem Belfastban (HírTV)
A magyar labdarúgó-válogatott kedden 1-0-ra nyert Észak-Írország vendégeként a belfasti barátságos mérkőzésen.
márc. 30
7:24
Hatalmas az öröm: Cseh Laci hamarosan édesapa lesz (Life)
Cseh Laci és felesége már régen vágytak kisbabára, és úgy tűnik, álmuk végre valóra vált: Diát nagy pocakkal fotózták le.

Keresés